A stressz eredetileg a hidak szakítószilárdságának megjelölésére szolgált. Selye János emelte át a fogalmat az orvostudományba. Világhírű kutatásai az 1940-es években rávilágítottak arra, hogy minden behatás, amely bennünket ér (stresszorok), a szervezet számára jellegzetes élettani választ vált ki. Fokozódnak azok a működések, amelyek előkészítik a magatartási választ, a cselekvést, reagálást. Ez a vegetatív idegrendszer szimpatikus (serkentő, aktiváló) működésében jelenik meg. Fokozódik a szívritmus, nő a vérnyomás, előfeszített, akciókész állapotba kerülnek az izmok, a vérbe a májból bekerülnek a cukrok és a zsírok, amelyeket az akció során eléget a szervezet. Minden azt segíti bennünk, hogy tegyünk valamit. A hipotalamusz, a hipofízis, a mellékvesét (HPA tengely) serkentő hormonokkal (corticotropin realising hormon) aktiválja a szimpatikus idegrendszeri működéseket, az adrenocorticotróp hormontermelést, a pajzsmirigy tyroxintermelését, a mellékvesevelő adrenalinkiválasztását és a mellékvesekéreg „küzdőhormonját”, a cortizolt. Az agyi értékelő folyamatok döntik el, hogy a behatást fontosnak tartjuk-e vagy sem. Ha fontos, az aktiváció beindul és fokozódik. Ezután azt döntik el a tudati folyamatok, hogy a kihívással tudunk-e valamit kezdeni. Ha van válaszadási, azaz cselekvési lehetőségünk, akkor a kihívást sikeres akció követi, és a szimpatikus idegrendszeri izgalom lecseng. Ha a behatást kifejezetten jónak ítéljük, és ez az örömérzés izgalmával jár, akkor az akciókészültséghez öröm- és kedélyfokozó hormonok társulnak (oxitocin, endorfin, szerotonin), az állapotot eustressznek („eu” = a görög szóösszetételben helyes, jó), azaz jó stressznek nevezzük, szemben a distresszel. Ez a „rossz stressz” elnevezése. Ilyenkor mindhiába állt elő a készültség az akcióra és az ősi törvény azt üzeni:  „üss vagy fuss!”, a válaszképtelenség, a cselekvési lehetőség hiánya miatt a beszorultság állapota áll elő. Szorongás, tehetetlenség érzése bénítja az embert, a mentális folyamatok is gyakran blokkolódnak („se kép, se hang”, „megáll az eszem” – szoktuk mondani). Valóban így van: a memóriaközpont és a szorongás centruma közel vannak egymáshoz az agyban, és a bénultság átterjed a mentális mozgásokra is. Könnyen belátható, hogy a felkészült szervezetben az akció lefújása milyen kártékony feszültségpangást idéz elő és tart fenn (egy ideig). Ha ez sűrűn ismétlődik, a szervezet küzdőerői kimerülnek és „általános adaptációs szindróma”, kimerüléses stresszbetegségek alakulnak ki. A magas vérnyomás, a szív és keringési rendszer betegségei, a szorongásos és depresszív zavarok, a menekülés hibás útjaiból következő függési betegségek (például drog-, alkohol-, játékszenvedély) alakulhatnak ki.

A stresszelmélet ma már jelentős változáson ment át. Az egészségpszichológiai és magatartástudományi kutatások feltárták az összefüggést, parallelizmust, „együttmozgást” a testi és lelki szintek között. Kiderült például, hogy a depresszióban immunszupresszió is előáll („szupresszió” = csökkent működés). Ismertté vált a negatív, kedvezőtlen érzelmi-indulati állapotoknak a „stresszbetegségek” kialakulásában játszott szerepe, a szorongás, tehetetlenség, agresszió, levertség, reménytelenség hatása a szív- és keringési rendszerre, szervi folyamatokra, a daganatos betegségek kialakulására és a depresszív-szorongásos betegségek előidézésére. A holografikus elmeműködés modellje, amelyet az elkövetkezőkben tárgyalunk, képet ad a pszichoszomato-szociális egységként működő szervezetről és a mentális vezérlés (tudati, tudatalatti folyamatok) vezető szerepéről.