A pár egyik tagja (a „vas”) csukott szemmel várja, hogy társa valahol hozzáérjen, amennyiben érzi a gyenge érintést, mindenképpen továbbra is érezni akarja, és ilyen módon az irányíthatóság fenntartása érdekében igyekszik, hogy az érintő testrészt kövesse.  A pár másik tagja (a „mágnes”) nyitott szemmel valahol a felsőtesten finoman hozzáér a társához, és lassú mozdulattal mozgatja a térben. Attól függően,  hogy milyen testrészek kapcsolódnak, más-más lehetőség adódik a társ mozgatására. A lassan végzett mozdulatokat képes követni a társ, a hirtelen megszakított kapcsolatot viszont nem. Ekkor magára veszi a vezető a vezetett szerepkört, és szerepcsere következik. 

A tanulók egy nagy arckört alakítanak ki kézfogással, egyenlő távolságot tartva. A kézfogás elengedése nélkül, ahol csak tudnak, lépjenek vagy bújjanak át mások összefogott keze felett, illetve alatt. A kör legyen olyan szűk és összegabalyodott, mint a fák gyökerei. Amikor már nem szűkíthető tovább, beszéd és a fogások elengedése nélkül bogozzák ki a „csomókat”, majd álljanak vissza a kezdőkörbe. A feladat variálható úgy is, hogy az egyik tanuló nem látja a csomózást, és neki kell kibontania a kört. [19]