A ZENEI LÜKTETÉS

A tanulók egyedül gyakorolnak saját szövegre (például kiszámoló, mondóka), meghatározott kereszt alakú formában. A keresztet érdemes óra előtt ragasztószalaggal  kijelölni. A szövegben lévő lüktetésre kell a kereszt száraira lépni úgy, hogy minden egyes lüktetésre egy lépés jusson, de kétszer közvetlen egymást követő ritmusértéken ugyanoda nem lehet lépni. Vagyis a keresztnek például az előre mutató szárára lépés után csak a két oldalsó vagy a hátrafelé mutató szárára lehet lépni. A mondóka utolsó szótagján páros lábra kell ugrani a kereszt metszéspontjára.

Variáció:

A feladatot a már eddig megismert, kis hangterjedelmű énekek valamelyikére végezzük el.

Variáció:

A feladatban a páros lábra ugrás nemcsak egyszer, a mondóka, illetve ének végén jelenhet meg, hanem bármikor, akár többször is valamelyik lépés helyett. A megkötés azonban az, hogy mindig csupán egy páros lábú ugrás legyen, amelyet rögtön lépés követ.

DINAMIKAI HANGSÚLY A VÉGÉN

A feladat játékos formában és vizuális észleléssel közvetíti a kötött információt a ritmusvariációk szabad megformálása érdekében. A játékhoz szükség van néhány „ritmuskockára” (27. ábra). Az eszköz használatának alapelve olyan, mint bármelyik dobókockáé, ám méretében nagyobb. Az anyaga lehet hungarocell vagy kissé keményebb anyag, például polifoam, ám semmi esetre sem fém vagy tömör fa. Az élei legalább 10 centiméter hosszúak legyenek. A kocka lapjain különböző – már ismert, tanult – ritmusképletek vannak. A dobást követően a szintén már ismert, gyakorolt motivikai formákat kell felidézni, és beilleszteni a folyamatos mozgásba. A tanulók arckörben, csoportokban (5-6 fő) egész távolságra állnak. A mérőütést, a negyedes zenei lüktetést folyamatosan tapsolják (♪ ♪). Egyikük a ritmuskockát elgurítja valamelyik körben álló társa felé, akinek a kocka tetején látható ritmusképlet szerint kell táncolnia (lépnie, ugrania, például: ♫ ♪ ). A motivikai forma megválasztása az ő döntése. Az adott körben állók követik őt, és amit bemutatott, vele együtt eltáncolják. Amikor már együtt el tudják végezni a feladatot, akkor a kockát az előtáncoló odagurítja valaki elé. A többiek tapssal visszatérnek az alaplüktetéshez (♪ ♪). A kockagurítást követően folytatódik a játék ugyanúgy, mint fentebb.

Variáció:

A játék tulajdonképpen megegyezik az előzővel, de nem lábbal kell végrehajtani a mozgást, hanem tapssal kell megjeleníteni a ritmusformát egészen addig, amíg mindenkinek sikerül folyamatosan eltapsolni azt. Az ezt követő körben a variáns és az alapforma együtt, de diff erenciáltan jelenik meg, azaz tapsolják, de vannak, akik táncolják a megfelelő ritmikai képleteket. Az együttes cselekvés és a ritmikai felismerés élménye legyen a legfontosabb a résztvevők számára, a diff erenciálódás ennek érdekében működjön.

Alapállás páronként egymással szemben 3-5 méterre (korosztályfüggő):

• Labdadobások követik egymást egy ritmusos mondókára, nyelvgyakorlatra (például Montágh Imre egyszerűbb beszédgyakorlatai), majd elkapás a mondóka végén.
• A tanulók két kézzel fogják a labdát, és a szövegre különböző labdalendítő gyakorlatokat végeznek (például terpeszállásban labdalendítés a láb közé, tovább törzsdöntésbe előre; vagy állásban lapockák közé labdaleengedés és magas tartásba lendítés; vagy törzsfordítás labdalendítés jobbra-balra) a mondóka lüktetése szerint. A szöveg végére labdadobás a szemben lévő társnak. A mondóka negyedes lüktetésére jelenik meg a labdát mozgató művelet, a végére pedig az eldobás pillanatában a mozdulatdinamikai fokozás. Szabad a tempóválasztás.