– Srácok, srácok, figyelem, csendesedjünk csak el! – János próbálta túlkiabálni a gyerekzsivajt. – Négy óra elmúlt, kezdünk!
A diákok igyekeztek helyet találni maguknak, félkörbe rendezgették a székeket, ahogy mindig is szokták, ha Jánosbá tartja a drámaszakkört. Amikor mindenki elhelyezkedett, János folytatta.
– A téli szünet előtti utolsó alkalom ez a mai. Velem már csak jövőre találkoztok drámaszakkörön.
– Deeee káááár, Jánosbá – szólt közbe viccesen Kevin.
– Csöndbe legyél, Kevin, ne kamuzz itt nekem! – nevetett a tanár, és folytatta. – Épp ezért, mert ez az év utolsó keddi foglalkozása, kicsit ünnepélyesebb szituációs játékokat hoztam nektek. Elmondom a feladatot, aztán kaptok öt perc gondolkodási időt, és várom az eredményt.
– Hú, de izgi! – kiáltott fel Andi.
– Igen, valóban az, én is izgulok – mosolygott János. – Illetve kíváncsian várom az eredményt.
– Mi akkor a feladat? – kérdezte Anna.
– A feladat a következő: Játsszuk azt, hogy időutazók vagyunk, most nem december van, hanem jövő május. Túl vagyunk az előadásunkon. De nem csak azon, hanem az odáig vezető úton is. Játsszuk azt, hogy nem volt könnyű a munka, de nagyon eredményes. Május van, és mi elégedettek vagyunk. Kicsit meg is vagyunk hatódva, hiszen nem sokára elhagyjuk az iskolát. Ez tehát a szitu. A feladat pedig a következő: lehetőségetek van üzenni az utánatok jövő generációknak. Azoknak a diákoknak, aki csak ezután fognak ebbe az iskolába járni. Két dologról kell üzennetek. Az egyik: Mit üzensz az utánad jövőknek, mit tegyenek, ha elkeserednek, mert nem úgy mennek a dolgok, ahogy elképzelték? A másik: Te mit hagysz magad után neki ebben az iskolában? Mi az, amit szívesen itt hagysz neki? – döbbent csend fogadta a tanár szavait. A gyerekek egy ideig csak néztek maguk elé, aztán Zoli törte meg a csendet.
– Fú, de nehéz!
– Az! – mosolygott János. – Igyekezzetek, mert öt perc múlva felteszem a kérdést, hogy ki kezdi?
– Kezdem én! – vágta rá magabiztosan András. Felkelt a székből és a többiek elé állt. – András vagyok. És azt szeretném üzenni neked, kedves ismeretlen diák, hogy ha le vagy törve, állj fel az asztaltól, a székről, a padlóról, vagy ahol éppen vagy! Keresd fel a haverod! Ha nincs haverod, akkor is indulj el, és keress magadnak egyet! Nem kell mondanod neki semmi különöset, csak legyetek együtt. Érezd, hogy nem vagy egyedül – mire ezt kimondta a fiú, kissé megkönnyebbült. A feladat másik felét már nem remegő hangon teljesítette. – Hogy mit hagyok itt neked, kedves ismeretlen? Egy képet a falon. Ott leszek egy tablón, vigyorgok majd a képen, mint a tejbetök. Alá lesz írva a nevem, ez és ez, idejárt ettől eddig. Ennyi. Ezeket a padokat koptattam én, is haver! Ez is valami, nem?
A többiek nevettek és tapsoltak.
– Ki lesz a következő? – kérdezte János.
– Én! – mondta Zoli. – Zoli vagyok, és azt üzenem neked, kedves jövőbeni sorstárs, hogy ne legyél letörve! Holnap is lesz nap! Ez a mai nem a legjobban sikerült, na és? Majd holnap jobb lesz! És, hogy én mit hagyok itt? Egy csomó összetört lányszívet, öcsém! Engem ugyanis imádnak a csajok! – A többiek felröhögtek.
– Na persze! – szólt közbe Kevin kacagva.
– Na jó, nem, csak viccelek – folytatta mosolyogva Zoli. – Én itt hagyom nektek Márti nénit. Ő a kedvenc tanárom. Vigyázzatok vele, mert szerintem gondolatolvasó.
Egyre jobb hangulat lett a teremben. A gyerekek egymás után álltak a többiek elé, senki sem kérette magát. Nagyon tetszett nekik a játék.
– Kevin vagyok. Csak azt tudom tanácsolni, kedves idegen, hogy ha nem úgy jönnek ki a dolgok, ahogy szeretnéd, ne verekedj! Azzal ugyanis még több bajt hozol a fejedre. Találj ki helyette valami mást. Tudod, mit hagyok itt neked? Én is egy fotót. De ez nem tablókép! Ezt én készítettem majd a jövőben, valamikor tavasszal, a színházi bemutatónk után. És mi vagyunk rajta! Ez a brigád itt, ni!
– Nóri vagyok. Figyelj, ha mindenből eleged van, tudod, mit kell tenned? Húzd fel a tornacsukát, és szaladj ki a világból! Mire visszaérkezel, úgy elfáradsz, hogy egy langyos fürdő is fel tud már vidítani. Én mit hagyok itt? Remélem, ezt. Mármint azt, hogy tornacsukát húzol.
– Szilvi vagyok, és tudod, mit tanácsolok, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnéd? Mondd ki, hogy mi bánt! Ki kell mondani, annak, akit illet! Ha magaddal van bajod, azt is mondd ki! Te is egy ember vagy, nem? De! És tudod, mit hagyok itt neked? A díszterem melletti lépcsőfordulóban nézd csak meg azokat a jelmezeket! Én varrtam! Na jó, anyukám is segített. De akkor is én.
– Annának hívnak, és ha nem vagyok jól, hagyom az egészet a francba. Kinyitok egy könyvet. Olvasok. És akkor általában anélkül, hogy ráparáznék, magamtól eszembe jut, hogy tudnám megjavítani azt a dolgot, ami elromlott. Neked is ezt ajánlom! A könyvekben minden meg van írva! Csak rá kell találni, melyikben van megírva a te gondod. Ennyi. És még annyit, hogy itt hagyom neked a nevem. Anna. Én leszek, akarom mondani: vagyok majd év végén, az évfolyam legjobb tanulója.
– Maja vagyok, Anna barinője. Ha el vagyok szontyolodva, hazamegyek a családomhoz. Ott biztonságban érzem magam, megnyugszom, és kész. Neked is ezt ajánlom. Ha megbántanak, vagy egyszerűen csak rossz kedved van, oda menj, ahol biztonságban érzed magad! Megnyugszol, vállat vonsz. Kész. Hajrá! Hogy mit hagyok itt neked? Megtalálod Jánosbánál a jegyzeteimet. Abból tanulhatsz, milyen egy precíz háttérmunkás.
– Hogy én  mit tanácsolok neked, ha gáz van? Ja, bocs, a nevemet még nem mondtam! Fanni vagyok, és haver, ha gáz van, csak egyet ne tegyél! Ne űzd el azokat, akik kedvesek hozzád! És, hogy mit hagyok itt neked? Fogalmam sincs. Keresd meg. Döntsd el te.
– Figyu, kedves ismeretlen jövőbeni diáktársam! Egy a lényeg! Ha baj is van, ne hagyd el magad! Legyél szép, jó, kedves és okos! Ebben a sorrendben! Ezt el ne felejtsd! És soha ne hagyd, hogy beskatulyázzanak! Te egyszerre vagy mind a négy! Ezt el ne felejtsd! Hm… Mit hagyok itt neked? Hát ezt! Ezt az üzenetet! És Andi vagyok.
– Peti vagyok, és nem ebbe a suliba járok. Lehet, hogy nem is vagy kíváncsi a véleményemre, de azért elmondom. Én, haver, ha elegem van mindenből, írok. Ne röhögj ki, komolyan! Nem rég szoktam rá, csak néhány hónapja. Mert tudod meg fogok írni…, ja nem, hanem megírtam már majd egy színpadi darabot tavaszra. És közben rájöttem, hogy a legjobb rosszkedv ellen, ha kitalálsz magadnak egy történetet. Ott mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy te szeretnéd. Mire kitalálod, megvigasztalódsz… Figyu, ha nem szeretsz írni, akkor ne írd le! De találj ki magadnak egy történetet, és csináld meg! Én most itt hagyom neked ezt, amit majd megírtam, mert ugye, most a jövőben vagyunk. Szóval, itt van, tessék. A tied lehet. Te döntöd el, mihez kezdesz vele.