Másnap reggel a tanáriban beszélget a két pedagógus, a tréner és az igazgató.

JÁNOS:               És az lett a vége a tegnapi találkozónak, hogy a gyerekek tényleg összehoztak egy szinopszist a darabhoz!

MÁRTI:               Még zene is lesz benne, koreográfiával!

BALÁZS:            Ne haragudjatok, nem akarom azzal kezdeni, hogy én megmondtam, de én megmondtam! A gyerekek csodákra képesek, ha magukénak éreznek valamit! Nem tudtam, mi lesz az ötletük, de azt tudtam, hogy óriási lesz! És nem csalódtam.

ANTAL:              Csatlakozom az örömötökhöz, de tényleg! Múltkor, mikor bejött hozzám ez a Kevin gyerek, nem hittem a szememnek, fülemnek. Őszintén szólva, ezzel a fiúval eddig még csak akkor beszéltem, ha intőt kellett neki adnom valami balhéért. Most meg… Ragyogó szemmel, bátran, összefogottan rukkolt elő nekem a kéréssel, hogy adjak engedélyt a nyitott csoportra.

JÁNOS:              És milyen jól döntöttél! Köszönjük a bizalmat!

MÁRTI:              Bizony ám! Épp a külsős srác lesz az írónk! Nagy csapat!

ANTAL:              Motivált, vidám, tervekkel teli diákokat láttam magam előtt, mikor Kevin és Andris itt voltak. Ez, és az a tény, hogy a szakkör már tíz tagú, ráadásul határozott célokkal dolgozó diákok csoportja lett, meggyőzött engem arról, hogy ez a kezdeményezés nem hogy energiákat és anyagi vonzatú dolgokat venne el az iskolától, hanem épp ellenkezőleg. Úgyhogy továbbra is, bármiben tudok, segítem a munkátokat. Sőt! Ha lenne valami, amivel esetleg még inkább motiválhatnálak titeket, mondjátok!

(János és Márti mosolyogva egymásra néznek, de elégedetten hallgatnak.)

BALÁZS:            Hát figyelj, Antal! Ha ez így megy tovább, nyugodtan gondolkodhatnál a következő tanévtől valamiféle bővítésben. Most ők tesznek le az asztalra, jövőre az iskola. Például kibővíthetnéd a csapatot egy kommunikációs csoporttal, és elindíthatnátok jövőre a suli diákrádióját pél­dául. Ehhez mit szólsz?