A tanáriban beszélget Márti, János és Balázs.

MÁRTI:              János, te tudsz arról valamit, hogy a gyerekek mit szervezkednek?

JÁNOS:               Igen, igen, drámaszakkört akarnak.

MÁRTI:              Hát dráma, az tényleg volt. Alig tudtam lenyugtatni őket. Én meg nem is tudok semmiről. Szólhattál volna… Elvégre, én vagyok az osztályfőnökük!

BALÁZS:            Hopp, drámaszakkör? Ez érdekesen hangzik! Ezt a gyerekek találták ki?

MÁRTI:              Inkább csak tálalták… Meglehetősen heves módon… Ma reggel az első óra előtt… Elképesztő cirkusz volt, ordítoztak, zengett a ház. Ez a Kevin gyerek meg persze megint erőszakkal próbálta megoldani a nézeteltérést.

JÁNOS:               Azért nem szóltam róla, Márti, mert arra kértem a gyerekeket, hogy szedjék össze az ötleteiket, és írásban adják ide. Egyébként meglep, amit mondasz, mert nekem épp Kevin tűnt lelkesnek és nyitottnak tegnapelőtt, amikor előálltak az ötlettel.

MÁRTI:              Ha tanítanád ezt a gyereket, tudnád, miről beszélek! Szinte kezelhetetlen. Nyitott? Inkább erőszakos. Fejébe vesz valamit, és ha azonnal nem úgy mennek a dolgok, ahogy ő szeretné, rögtön erőszakossá válik.

JÁNOS:               Talán ebben a mi hozzáállásunknak is van szerepe…

MÁRTI:              Ezt meg hogyan kell értenem, János? Megkérdőjelezed a hozzáállásomat?

JÁNOS:               Nem, erről szó sincs! Mindössze azt akartam mondani, hogy tapasztalataim szerint, ha egy gyerek mindig ugyanúgy reagál bizonyos, hasonló konfliktushelyzetekre, az esetek többségében az segíthet, ha mi viszont nem ugyanúgy állunk hozzá, mint korábban…

MÁRTI:              János, két éve vagy a pályán, én tizenhét. A helyedben óvatosabban bánnék a tapasztalati konzekvenciákkal.

JÁNOS:               Te most kioktatsz engem?

MÁRTI:              Szó sincs róla! Mindössze azt akartam mondani, hogy…

BALÁZS:            Bocsánat, hogy közbevágok… Nem hagy nyugodni a kíváncsiság! Komolyan mondjátok, hogy ebben az iskolában olyan gyerekek vannak, akik saját ötletük alapján, az iskolájuk berkein belül akarnak csoportban dolgozni? Ettől nagyobb elismerése a munkátoknak véleményem szerint nem is lehetne. Csak gratulálni tudok! És főként: kérdezni! Mi az, amivel el tudtátok érni, hogy a gyerekek úgy gondoljanak a sulijukra, mint sajátjukra? A tapasztalataitokkal sok kollégának nyújtanátok segítséget!

(Márti és János meglepődik, egy pillanatra elgondolkodnak.)

JÁNOS:               Szerintem ez alap… Mármint hogy a gyerekek magukénak érzik, hisz az idejük nagy részét itt töltik.

BALÁZS:            Sajnos nem. Nem alap. Sőt. Ismerek olyan kollégákat, más iskolákból, ahol bármennyire is korszerűen felszerelt, optimális körülmények vannak, és a pedagógusok mindent megpróbálnak, mégsem tudnak, tanári kezdeményezésre sem, összehozni igazi, masszív iskolai közösséget.

MÁRTI:              Talán szerencsénk van. Sok a nyitott, kezdeményező gyerek.

JÁNOS:               Ebben egyetértünk.

MÁRTI:              Végre valamiben!

BALÁZS:            A lényegben értetek egyet, ez a fontos! Az összes többi már megbeszélhető.

MÁRTI:              Tulajdonképp azt sem tudom, miről van szó. Engem váratlanul ért, és gondolom, azért abban egyetértetek, hogy okkal: rosszul érintett ez a reggeli cirkusz. Nem úgy tűntek a gyerekek, mint akik összetartanak, és a „magukénak érzett iskolájukban” egy masszív, közös csoportot akarnának.

JÁNOS:               Majd összecsiszolódnak. Nekem elég elszántnak tűntek.

MÁRTI:              Igen, János, ha beavattál volna a részletekbe, lehet, hogy én is másképp látnám a mai reggeli veszekedést.

BALÁZS:            Végül is még nem maradtunk le semmiről… János? Engem is nagyon érdekelnének az előzmények!

JÁNOS:               Márti, hisz mindez tegnap délután volt! Mikor avattalak volna be?

MÁRTI:              Akkor majd most…

JÁNOS:               Igazából én sem tudok sokkal többet. András és Kevin álltak elő egy ötlettel. Szeretnének drámaszakkört. Mivel a terv még képlékenynek tűnt, és csapongtak a gyerekek, azt tanácsoltam, toborozzák össze a társaikat, és írásban szedjék össze, mik a tervek.

MÁRTI:              No de, látod, János, így sikerült a toborzás.

JÁNOS:               Hm… Erre most mit mondjak?

MÁRTI:              Én azt mondtam, amíg így viselkednek egymással, kizárt, hogy bármilyen kezdeményezést komolyan lehetne venni.

JÁNOS:               Akkor most tiltsuk meg nekik?

MÁRTI:              Én nem ezt mondtam.

BALÁZS:            Remek! Ha mindkettőtök segíteni szeretne a gyerekeknek, akkor megint csak ismételni tudom magam: a lényegben egyetértés van! A többit már csak meg kell beszélni.

JÁNOS:               Ezt hogy érted?

BALÁZS:            Szerintem a lehető legjobb úton haladtok. Szeretnétek segíteni ebben az ötletben a gyerekeknek, ugye? Jól értem? Ebben mindketten egyetértetek?

JÁNOS:               Persze!

MÁRTI:              Természetesen!

BALÁZS:            Akkor már csak azt kell megbeszélni, mit vártok a gyerekektől.

MÁRTI:              Jánossal egyetértek abban is, hogy a gyerekek írják le, mit szeretnének, és hogyan. Ha leírják, már bizonyos értelemben rendszerezik is a gondolatokat.

JÁNOS:               Én viszont veled értek egyet abban, hogy mindezt nem ordítozva meg erőből kell megoldaniuk.

BALÁZS:            Talán felnőtt felügyelete mellett?

MÁRTI:              De akkor meg sérül majd az önérzetük. Nem fogják sajátjuknak érezni a dolgot, ha már az elején beleszól egy tanár.

JÁNOS:               Figyeljetek! Én holnap épp az ő osztályukban fogok helyettesíteni. Földrajz… Dolgozatot kell íratnom. Mi lenne, ha az óra utolsó tizenöt percét felajánlanám nekik, hogy megbeszéljék a dolgaikat… Én addig, mondjuk, javítom a dolgozatokat az asztalnál, így ott is vagyok, meg nem is. Nem érzik úgy, hogy a tanár irányítja őket.

BALÁZS:            Ragyogó ötlet!

MÁRTI:              Tényleg jó! Remélem, sikerül. Én is szeretném, ha összejönne. Izgalmas ötlet. És talán tényleg segítene Kevin viselkedésén is, ha lenne sikerélménye.

JÁNOS:                 Oké, megbeszélve! A többit bízzuk a gyerekekre.