A kutatás komoly dolog, még akkor is, ha nem használunk bonyolult tudományos módszertanokat. Ezt azért fontos leszögezni, mert a gyerekeknek tudniuk kell, hogy nagyon sok minden múlik azon, hogy ők mit észlelnek, és hogyan ismerik meg a körülöttük lévő jelenségeket. Ami egyszerű, az nem biztos, hogy lényegtelen is. Márpedig az első kutatást érdemes egyszerűre tervezni, annak érdekében, hogy az eredmények inspirálják és továbblendítsék a gyerekeket a kutatás és a megismerés útjain, valamint azért, hogy az első kutatói élményük sikeres legyen.

Módszertanunkban több helyen említettük az ötletroham vagy ötletbörze módszerét. Az első kutatásunk során ez az a módszer, amely a legalkalmasabbnak tűnik arra, hogy megtaláljuk első kutatási kérdésünket. Bemelegítésként érdemes a gyerekekkel egy próbaötletelést csinálni, például azzal a nagyon egyszerű kérdéssel, hogy „kit mi érdekel a legjobban a világon?”, vagy „mi az, amit biztosan csak én tudok a csoportban?” Ezután, egy kicsit jobban koncentrálva a célra, belekezdhetünk a közös kérdés megkeresésébe.

• A kérdés közös megfogalmazása, amelynek egyértelműnek kell lennie minden résztvevő számára (például „Ki mire kíváncsi az idejáró gyerekekről?”).
• Vizsgáljuk meg közösen a kérdést, hogy jól tesszük-e fel, van-e más alternatíva (például „Mit akarunk megtudni az iskoláról?”, vagy „Milyen kérdésekkel ismerhetjük meg jobban az iskola mindennapjait?”). Hangsúlyozzuk, hogy konkrét kérdéseket gyűjtünk!
• Véglegesítsük az ötletbörze kérdését!
• Indulhat az ötletbörze! Írjuk fel az összes kimondott ötletet egy flipchart papírra, úgy, hogy mindenki lássa. Ha a lelkesedés csökken, és az ötletek akadoznak, akkor a kérdést újra mondjuk el, és biztassuk a gyerekeket arra, hogy fejezzék ki szavakban azt, ami a fejükben van. Ha nagy a passzivitás, akkor elrendelhetünk egy perc néma csöndet, amikor érlelődhet a fejünkben a gondolat, de aztán újra fel kell pörgetnünk az ötletelést. Ha egy újonnan mondott ötlet már fenn van a táblán, akkor visszakérdezhetünk: „Valóban erre gondoltál, vagy valami másra? Ha másra, akkor pontosan mire?”.
• Amikor úgy látjuk, hogy az ötletekkel még nem merült ki a gyerekek ötletkapacitása, nyithatunk egy új flipchart papírt, aminek a tetejére ezt írjuk: „A legőrültebb ötletek”. Néha a legőrültebb ötletek a legjobbak, s az „őrültség” vélhetően jobban inspirálja majd a gyerekeket arra, hogy megosszák ötleteiket.
• Ha végeztünk, szánjunk egy kis időt arra, hogy szemügyre vesszük a két flipchart papíron lévő kérdés-ötleteket!

• Gépeljük be az összes kérdést egytől egyig, és adjunk mindegyiknek egy sorszámot, majd nyomtassunk egy-egy példányt minden résztvevőnek (miközben ez megtörténik, természetesen tarthatunk szünetet).
• Mindenki válassza ki a számára legfontosabb három kérdést és azokat újra írjuk fel egy üres flipchart papírra. A legfontosabb kérdések között jó eséllyel lesznek egybeesések.
• Ha kiválasztjuk azt az öt (többet első körben nem érdemes) kérdést, amelyek a legtöbb szavazatot kapták, akkor máris rendelkezésünkre állnak a legfontosabb és a TE IS Csapatot leginkább érdeklő kérdések.
• A kérdéseket tovább szűkíthetjük azok elemzésével, csiszolásával, esetleg összeolvasztásával (ha két választott kérdés majdnem ugyanarról szól). A kérdéseket úgy érdemes véglegesíteni, hogy azok valóban csak egy konkrét dologra kérdezzenek rá.

Mindjárt az ötletbörze legelején függesszük a falra a célt: „Az első kutatási kérdésünk megtalálása”, majd beszéljük meg ezt a célt annak érdekében, hogy mindenki számára egyforma jelentéssel bírjon. A kutatási kérdés az a rövid kérdés, amelyre a kutatási munkánkkal választ szeretnénk kapni. A kutatási kérdésünk válaszai fogják meghatározni azt az első mozgásprogramot, amelyet TE IS Csapatként az iskolában megalkotunk. Olyan kérdéseket keresünk tehát, amelyek érintik az iskola, az idejáró gyerekek mindennapjait. Ha az ötletbörze célja világos, tegyük fel a kérdést: „Ki mit kutatna, ismerne meg az iskolába járó gyerekek életéről?”, vagy: „Ki mire kíváncsi az idejáró gyerekekkel kapcsolatban?”

Az ötletbörze során akkor tudjuk a legjobb megoldásokat és válaszokat, ötleteket a résztvevőkből előcsalogatni, ha vidám légkört teremtünk, és hagyjuk, hogy a lehető legvadabb és legőrültebb ötletek is megjelenjenek. Legjobb, ha az ötletbörzében minden jelenlévő részt vesz, a megfigyelők passzív szerepe csak hátráltatja a kreatív folyamatot.

Ötlet- vagy kérdésbörzénk során kialakultak azok a kérdések, amelyek első kutatásunk érdeklődési körét meghatározzák. A követező lépésünk az lesz, hogy a kérdésekből megfelelő formában, sorba rendezve egy egyszerű kérdőívet vagy interjútervet készítsünk. Ahhoz, hogy a kérdőívek kitöltése, megtöltése megtörténjék, meg kell határoznunk, hogy kiket kérdezünk meg, és hány darab interjút vagy kérdőívet akarunk kitölteni a társainkkal. Mielőtt ezt megtesszük, érdemes a TE IS Csapaton belül kipróbálni, hogy „működik-e” a kérdőívünk, interjútematikánk.

Ha kérdéseinkre hosszabb, elbeszélő jellegű válaszok adhatóak, akkor kérdéseink interjútervnek tekinthetjük, és elég minimum tíz, maximum húsz személy megkeresése. Ha kérdéseink egyszerűbb válaszokkal megválaszolhatók (például igen, nem, majdnem, mégsem), akkor kérdőívet alkottunk, amelyet több társunkkal érdemes kitölteni. Természetesen a megkérdezettek optimális létszáma függ attól is, hogy hányan járnak az iskolánkba, kérdőív esetén egy háromszáz fős tanulói létszámmal rendelkező iskolában 30–50 diák megkérdezése elegendő lehet.

Rajtunk áll, hogy kutatási eredményeinket milyen mértékben és milyen módon használjuk fel az első TE IS aktivitás megtervezése során. Ha úgy látjuk, hogy az eredmények nem alkalmasak arra, hogy abból induljon ki a tervezési munka, sebaj. Az a fontos, hogy a TE IS aktivitások ötlete a TE IS Csapat minden tagja számára érvényes, elfogadható és megvalósítható legyen. Egy későbbi megismerési folyamatban, kutatásban, ha már gyakorlottabbak leszünk, könnyebben fog menni az elméleti eredmények gyakorlativá tétele.

A kutatási eredmények érvényességét és megbízhatóságát a fenti folyamat nem biztosítja. A TE IS Csapat folyamatain belül, különösen a program elején, egyedül arra vállalkozhatunk, hogy megismertetjük a gyerekeket a megismerés módszerességével. Abban bízunk, hogy a megismerési, kutatási folyamat élményei ösztönözni fogják a gyerekeket arra, hogy pontosabb, módszeresebb és tudományos szempontból is érvényes kutatásokat valósítsanak meg.

• Hogyan szólítsuk meg a megkérdezetteket?
• Szükséges-e személyes segítség a kérdések kitöltéséhez, megválaszolásához?
• Mi írjuk be a válaszokat, vagy hagyjuk, hogy a válaszoló tegye?
• Hogyan gyűjtsük és dokumentáljuk a megválaszolt íveket?
• Mit tegyünk, ha a megkérdezettek közül lesznek olyanok, akik nem veszik komolyan a kérdéseinket?
• Mit csinálunk, ha nem találunk elég olyan diákot, aki vála­szolna?

• Tegyük egymás mellé a válaszokat!
• Gyűjtsük össze a legjellemzőbb válaszokat, válaszrészeket!
• Adjunk azonosító nevet a jellemző válaszok csoportjainak! (Ha valaki azt válaszolta, hogy labdázni szeretne, akkor azt a Sport gyűjtőnév alá rendezhetjük, ha valaki zenekart alapítani, akkor azt a Zene alá. Az azonosító nevek rövidek és dinamikusak, jellemzik az adott válaszcsoportot.)
• Számoljuk meg az egy név alatt összerendezett válaszokat, válaszrészeket!
• Rajzoljuk meg az eredményeinket egy flipchart papíron!

• Ki hogyan érezte magát a kutatási folyamatban?
• Mennyire tartottuk hasznosnak a közös megismerő folyamatot, és mi hiányzott belőle?
• Mivel lettünk okosabbak?
• Mennyire illeszkednek az eredmények az előzetes elgondolásainkhoz?
• Mit tudunk kezdeni az eredményeinkkel?