önkéntes

Tanodavezetőként a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek délutáni, iskolán kívüli oktatásának megszervezése során meghatározó élményekre tettem szert, többek közt az önkéntesség, az elfogadás és az alternatív pedagógia területén. 
A tanodában folyó szakmai munka hatására a programban részt vevő gyerekek iskolai teljesítménye (is) javult. Számomra nagyon izgalmas kérdés, hogy lehet-e – és ha igen, hogyan – a tanodai értékeket az iskolai kultúra részévé tenni.

Gyermekkorom idején eleinte színésznő, majd olimpiai bajnok szerettem volna lenni. A választás a sportra esett, gerelyhajító sikereim mellett 1972-ben a Testnevelési Főiskolán szerzetem középiskolai testnevelő tanári és atlétika szakedző diplomát. 32 éven át józsefvárosi pedagógusként dolgoztam, ebből 25 éven át a testnevelés tanítása mellett drámatanárként is a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, így vált teljessé – ha más módon is – a gyermekkori álom. A leggazdagabb módszertani kihívást és módszertani feladatot a vezetőtanári és művészeti munka mellett az 5-ször 4 év osztályfőnökség nyújtotta. A „tyúk­anyó” szerep mai napig biztosítja számomra a szoros kapcsolatot számtalan öregdiákommal, örömmel láthatom, mi lett belőlük. Közoktatásvezetői és Tehetséggondozó Szakdiplomát szerezvén egyre határozottabb elképzelésem volt ­arról, hogy milyen lenne az én iskolám. Bár 2004-től 2008-ig intézményvezetőként lehetőségem nyílt a megvalósításra a Telki Önkormányzat Általános Iskolájában, úgy alakult az életem, hogy erre nem jutott elég idő, ellenben nagyon intenzív és tapasztalatokban gazdag éveket éltem át. Továbbra is a gyemekközpontú, mások és a természet értékeit tisztelő, esélyegyenlőséget biztosító szemlélettel munkálkodtam, kiemelt ­területem lett a tantárgyfejlesztés, 2003 után, 2007-ben és 2011–12-ben is tagja lettem a Nemzeti alaptantervet és a kerettanterveket létrehozó szakmai csoportnak a Testnevelés és sport műveltségi területen. 2008-tól 2011-ig több közoktatási oktatásfejlesztő és integrációs projekt munkatársa, továbbá tréner és mentor voltam. 2013-tól a Magyar Diáksport Szövetség Iskolai testnevelés osztályán létrehozott stratégiai, módszertani és diáksport önkéntességi csoport szakmai menedzsereként tevékenykedem, a TE IS Program különösen kedves a szívemnek. Arra tanít mindnyájunkat hogy „…ne csak tudd, hanem tedd is a jót!

Szociális munkásként, a család- és gyermekvédelem területén végzett szakmai munkám szinte minden mozzanata szorosan kapcsolódott az iskolák életéhez. Később tematikus iskolai programok, kutatás-fejlesztési és szervezetfejlesztés projektek részese voltam, miközben különböző management területeken képeztem magam tovább.

A felnőttek és a gyerekek világának kapcsolata, összefüggései, illetve ennek a viszonynak a szorossága a szakmai és a személyes életemet is meghatározzák. Az iskolai élet, a tanulás és a tanítás jobbá tételét éppen ezért a szereplők közösségében tartom megalapozhatónak.

A TE IS Program fejlesztésében a legizgalmasabb kihívást számomra az jelentette, hogy miként tudunk egyszerre odafigyelni az iskolában történő folyamatokra (tanítás, tanulás, nevelés, fejlesztés), valamint a gyerekek és a felnőttek egyéni, csoportos vagy közösségi érzéseire és értékeire.

Hogy miért is csatlakoztam a programhoz? Mert volt tanítványom hívott. Mert egy fantasztikus program kidolgozásának lehetőségével kecsegtetett. Mert feleségem volt NB I.-es kosaras, majd testnevelő tanár és kosárlabdaedző, így gyakran van módom bepillantást nyerni ebbe a világba… Mert a TE IS Csapat (!) az a hely, ahol szinte napi élmény az együtt ötletelés, gondolkodás szépsége, az „egyre inkább fél szavakból is értjük egymást” inspiráló tapasztalata. Mert maga a program is – ahogy fokozatosan kezdett kibontakozni – egyre fontosabbá vált valamennyiünk számára, énünk, identitásunk részévé lett. Mert pszichológusként, tanárként azt szeretném, ha mindazok, akik bármilyen pozícióban is részesévé válnak a TE IS Programnak, mindezt megélhessék

Fiatalon élsportoló voltam, mert imádtam kosarazni és olyan örömöket éltem át általa, amely röpített a pályán. A sportolás azonban siker, kudarc, kihívás, teljesítmény, szorongás, együttműködés, ráhangolódás és elfogadás is egyben. Sportolóként megtapasztaltam, tanárként és edzőként a gyerekek fejlesztésében tudatosan használtam, klinikai és sportpszichológusként pedig megértettem és klienseimnek megtanítottam, hogy milyen fontos területe a mozgás az életnek. Nem azért, mert csupa egészség, hanem azért, mert általa és vele az élet maga és annak legfontosabb elemei megtaníthatóvá, megtanulhatóvá és fejleszthetővé válnak.

A TE IS Programban nem csupán leírtuk, de végigéltük a versengő együttműködés, az élmény általi tanulás, a flow, az egymás megismerése és teljes körű valós elfogadása, a közös gondolkodás és a kreativitás minden inspirációját. A TE IS Program számunkra, alkotók számára is maga volt az élmény, a kapcsolat és a tanulás.

Úgy érzem, két kisiskolás gyermek édesanyjaként, hogy fontos lenne, ha a pedagógusok kezébe olyan egységes eszközrendszer kerülne, aminek segítségével tudatosabban segíthetik és fejleszthetik a gyermekek bontakozó személyiségét játékos, észrevétlen formában, védett keretek között.

Egyetemi oktatóként és gyakorló szervezetfejlesztési tanácsadóként eddig elsősorban fiatal felnőttekkel és a felnőtt munkahelyek világával foglalkoztam. Munkám során gyakran tapasztaltam, hogy az egyetemi hallgatók tipikus készséghiányai (csoportban történő munka, önállóság, kezdeményezés és felelősségvállalás hiánya), amelyek a fiatal felnőttkori munkahelyi teljesítményproblémák gyökerét jelentik, gyakran az alapfokú iskolarendszer működésére vezethetők vissza. Emiatt nagy örömömre szolgált, hogy a TE IS Program keretében lehetőséget kaptam arra, hogy az iskolai élet szocializációs és kulturális mintázataira indirekt módon hatással lehessek, és a szervezetfejlesztés során használt eszközöket és szemléletmódot adaptáljuk oda, ahol a leginkább fogékony talajra hullhat.

Emellett két fiúgyermek édesapja vagyok, egyikük már harmadikos, a másik jövőre kezdi az iskolát. A testmozgás, közös kirándulások és egyéb mozgásprogramok szervezése fontos része a családi, baráti, iskolai és óvodai közösségi életünknek. A TE IS Program fejlesztése során folyamatosan lettem egyre érzékenyebb a gyerekek mindennapjaiban felmerülő helyzetekre, amelyekben igyekeztem a formálódó módszertani elveket és gyakorlatot alkalmazni a hagyományos keretek között is. Bízom benne, hogy hamarosan az ő intézményeikben is kiteljesedik majd egy olyan kultúra, amit a TE IS szemlélet módszeres követése magában hordoz.

Folyamatosan „leskelődöm” és fülelek, szeretem figyelni az embereket. Ez íróként nem hátrány. A legváratlanabb helyeken és időben talál meg egy-egy jó mondat, megindító vagy megfejtendő pillanat. Mikor a sors úgy hozta, hogy csatlakozhattam a TE IS Programhoz, ez a „figyelés” egy új dimenziót is nyitott nekem, mind emberileg, mind szakmailag. A TE IS Program szakemberei által meghatározott útvonalak mentén találhattam ki olyan történeteket, amelyek a MA köztünk élő gyerekek történetei lehetnek, és reményeim szerint lesznek.

Anyaként fontosnak tartom, hogy a gyerekeimnek segítsek megtalálni a saját útjukat, kitalálni a saját történetüket. Többek között a TE IS munkafolyamatának is köszönhetem, hogy mindez nemcsak ösztönös, hanem tudatos törekvéssé vált bennem.

És még valami, ami mindenképpen összeköt engem a TE IS-sel: szenvedélyes futó vagyok. Kezem, lábam, tüdőm, mindenem van, élek. Ennyi épp elég a boldogsághoz, ha az ember fut.

A legérdekesebb dolog, amivel életem során találkoztam, annyira lekötötte a figyelmemet, hogy még mindig azzal foglalkozom. Mit olvasnak egyes emberek a világ másik felén, miket esznek tőlünk nyolcszáz kilométerre, milyen ruhában járnak, mit szeretnek csinálni, hogyan nevezik el a gyerekeiket, és hányféle szokásuk van egyetlen ünnepre vagy alkalomra?

A TE IS Program kiváló lehetőséget adott arra, hogy eltérő kulturális és szociális háttérrel rendelkező gyerekek, családok életébe pillanthassunk bele úgy, hogy nem lépjük át az országhatárt. Az országosan reprezentatív iskolai kultúrakutatásunk alkalmával száz intézménybe látogattunk el kollégáimmal, azzal a céllal, hogy feltárjuk a hazai iskolák hétköznapi működését, s az ebben megjelenő legfontosabb elemeket. Vizsgáltuk a tér jellemzőit, viselkedésmintákat gyűjtöttünk, beszélgettünk diákokkal, pedagógusokkal és a működéshez hozzájáruló szereplőkkel egyaránt. Az így szerzett információk és tapasztalatok nagymértékben hozzájárultak a munkánkhoz. Emlékeink újra megjelennek, amikor például meglátunk egy kiadványunkon szereplő fotót vagy levelet kapunk egy iskolától, és ez nagyon jó érzés. 

A kultúraközi kommunikáció a TE IS fontos része, melyben ugyanúgy találkoznak az eltérő tudományok és területek, mint ahogyan az eltérő kultúrák az életben, így azt hiszem a tanulás soha nem ér véget.