A társas térben nem elsősorban a résztvevők hasonlósága vagy különbözősége, hanem a tagok kölcsönhatása, interakciója, valamint az egymástól való függésük kerül középpontba. A társas résztvevők kommunikációja, érintkezései, közösen kialakított értékeik és normáik jelentik azt a dinamikát, amellyel a társas mező leírható, jellemezhető, és amelyet a változás (fejlődés) szempontjából figyelembe kell vennünk.

A TE IS Program koncepciójában megjelenítetett célrendszer világosan kifejezi, hogy a program módszertana a társas mezőre (szintre) vonatkozik. Mindez azt jelenti, hogy a módszertan elemeinek kidolgozása és a megvalósításhoz kapcsolódó ajánlások egyaránt az iskola társas csoportjainak dinamikájára épülnek. Az iskola dinamikai szemlélete szerint el kell fogadjuk, hogy a társas tér bármely részének változása, mozgása a többi részlet állapotát is megváltoztathatja. [1]

Ha egy teljes napot eltöltünk egy iskolában, akkor azt látjuk legelőször, hogy az iskolai rendnek megfelelően egy meghatározott ritmus szerint zajlik az élet: időhöz kötött szünetek vannak, osztályok és évfolyamok különülnek el. Amennyiben azonban a tanulás céljain keresztül figyelünk, láthatjuk, hogy vannak jobban teljesítő és rosszabbul tanuló diákok. Az iskolai munkát ugyanakkor sokszínű tudással rendelkező tantestület irányítja, emellett az iskola terében részt vevőként találkozhatunk technikai és adminisztratív dolgozókkal is, mint például amilyen a portás, a takarítónő, a konyhai személyzet vagy az iskolatitkár. Látjuk még az iskola fizikai megjelenését is, például padokat, termeket, asztalokat, virágokat, díszeket, taneszközöket. A társas mező, illetve a társas dinamika szemlélete ennél lényegesen többet nyújt. E látásmód által kiderülhetnek olyan iskolai mozzanatok is, amelyek elsőre nem láthatóak: hogyan csoportosulnak a gyerekek szünetekben; egyáltalán milyen aktivitással töltik el a 10-15 perceket; milyen kapcsolatok jellemzik őket, ha együtt vannak; van-e felnőtt-gyermek kommunikáció, s ha van, akkor miként jellemezhető? A pedagógusok például a szünetet a tanári szobában töltik vagy a gyerekekkel; milyen kedvvel érkeznek az órákra; a tanáriban csönd van-e, vagy állandó megbeszélés, élménycsere történik? Ezeknek a mozzanatoknak mind sajátos társas dinamikai háttere van.

A társas szint legfontosabb jellemzője, hogy normákat és értékeket teremt, amelyek mentén kialakul az adott társas közegre, csoportra vagy éppen az egész iskolára vonatkozó kultúra. A társas térben a résztvevők a maguk által kialakított kultúra értékei és normái mentén szerveződnek és tagolódnak.

A társas mező fontosságát és érvényességét mi sem bizonyítja jobban, mint azoknak a kutatásoknak az eredményei, amelyek megmutatják, hogy egy csoport tagjainak kicserélődése esetén is megmaradnak a csoport vagy társas közeg értékei és normái [2; 3]. Ez egyrészről azt jelenti, hogy a társas szint „produktumai” – mint amilyen a csoport értékei, normái – sokkal erősebbek, mint az egyének hozzáadott értékei, legyen szó akár egy új csoportvezetőről vagy igazgatóról. Másrészről viszont, csoportokkal dolgozva azt is láthatjuk, hogy a csoport ereje sokkal nagyobb annál, mintha a tagok erejét egyszerűen csak összeadnánk. Egymással interakcióban, egymást inspirálva, erősítve a csoportban olyan rejtett tartalékok kerülhetnek felszínre, amelyek a társas mező dinamikája nélkül nem jelennének meg.

A társas tér dinamikája, annak megértése, irányítása, támogatása nélkül is zajlik, működik; tehát akkor is hat és meghatároz, ha nem foglalkozunk vele. Mikor a gyerekek a szünetekben mozdulatlanul ülnek a folyósón, és a becsöngetésig a telefonjukat nyomogatják, akkor ennek a társas történésnek ugyanolyan dinamikája van, mint annak, amikor kicsik a nagyokkal együtt „felszántják” a folyosók padlózatát. Mindkét esetben társas történésről beszélünk, a kérdés csupán az, hogy mi az, ami a látható események mélyén történik. Programunk szempontjából rögtön adódik a következő kérdés: mit tudunk tenni annak érdekében, hogy a szüneteket a gyerekek felszabadultan, fellazulva éljék meg? 

A társas tér – ahogyan fentebb említettük – állandó változásban van a tagok, résztvevők személyétől függetlenül is. A társas értékek formálódnak, a normák csiszolódnak, a kultúra maga is alakul, változik. Ez a változás a társas tér dinamikájának sajátossága. Míg azonban a változás a dinamikai sodrás által kézzelfogható, a társas mező szokásrendje viszonylag állandó. Lewin a csoportok összetételét, teljesítményeit, reakcióit és interakcióit olyan folyóhoz hasonlítja, amely „állandóan változtatja elemeit, még ha sebessége és iránya azonos marad is.” [2]

Bár módszertanunk célja, hogy használható eszköztárat nyújtson az iskolai mozgásprogramok szervezéséhez, valamint a befogadás és az önkéntesség erősítéséhez, mégsem tekintjük elhanyagolhatónak a társas mezőben részt vevő tanulók, pedagógusok és iskolai munkatársak egyéni fejlődésének igényét. Ahogyan korábban erre már utaltunk, a társas mezőben zajló csoportos együttlét adta lehetőségek az egyéni szinteken is érvényesek. 

Ha a transzverzális kompetenciákat nézzük (például kezdeményezőkészség, a problémamegoldás és a közös munkavégzés képessége), láthatjuk, hogy nagy részük társas viszonyokhoz köthető. Ilyen érte­lemben a kompetenciák fejlődésében a társas dinamika alakulása központi tényező. Nem is beszélve arról, hogy a fejlődés forrásaihoz való hozzáférés (társak, partnerek, tanítók, mesterek) szempontjából mennyire fontosak a társas tér alakulásai, értékei és normái. A tanulók vagy pedagógusok társas kompetenciák hiányában sokkal nehezebben jutnak hozzá ahhoz a tudáshoz, amely erősítheti őket céljaik elérésében. Ha azonban a tanulás és az együttlét közös élményeken keresztül történik, akkor az együtt kitalált megoldások, a közösen megoldott problémák egyfelől megsokszorozzák annak eredményességét, másfelől önállóbbá és elfogadottabbá tesznek bennünket. A képessé válás élménye szintén a társas szinten tud leginkább megjelenni, és ehhez kapcsolódva az önbizalom és a siker ereje is nagyobb, ha az társas szinten, a többiek által elismerve vagy a társakkal együtt tud megvalósulni.

A felnőtt életben számos olyan kihívással kell szem­benéznünk, amelyekre csak akkor tudunk válaszokat, megoldásokat adni, ha megtanultuk felismerni, kezelni és feloldani-megoldani a szociális térben történő mozzanatokat. Gyermekkorban a társas tanulás az iskolákban a közös élmények mentén az együttlét által történik meg, azonban korántsem mindig látható módon.
A TE IS Program szándéka az, hogy kézzelfogható segítséget nyújtson az iskola társas dimenzióinak megértésében, kezelésében, támogatásában, annak érdekében, hogy a társas mező változásai a társas tér szereplőinek hasznára váljék.

A befogadás, a mozgás és aktivitás, valamint az önkéntesség témaköreit érintve kiemeltük az iskolai kultúra fontosságát, és meghatároztuk azt a társas mezőt, amely a TE IS Program módszertanának tere. Módszertanunkhoz olyan elméleti és gyakorlati elemeket, dimenziókat alkottunk rendszerré, amelyek által leírhatóvá válnak az egyes módszerek és gyakorlatok. Az elméleti és gyakorlati dimenziók rendszerében megjelenített elemek kapcsolódásait módszertani útvonalaknak neveztük el. A következő fejezetek a TE IS Program módszertani útvonalainak meghatározásait tartalmazzák.