Azok a tanítványaink, akik nem rendelkeznek kellő tudással, tapasztalattal a természetes mozgáskészségek tekintetében, hátrányban vannak a mozgáskészségek felhasználásánál. Ez elsősorban testnevelés-órai játékok, feladatok során jelentkezik, de végeredményben a felnőttkorra vonatkoztatva hordoz valódi veszélyeket. Amennyiben az egyén a mozgásában nem rendelkezik elegendő magabiztossággal, hozzá kapcsolódó releváns ismeretekkel, akkor nem várható el, hogy aktív alakítójává váljon saját egészségi állapotának.

MEGJEGYZÉS: a mozgásos rekreációs tevékenységek nem csak testi, hanem – többek között – mentális egészség elérése vagy megtartása szempontjából is jelentősek.

Így aztán nem az lesz a kérdés, hogy ki a legügyesebb, hanem, hogy az adott egyénnél, az adott fejlettségi szintnél mit lehet tenni annak érdekében, hogy fejlesszük az ügyességét, és annak valamilyen komponensét. Az intézményi testnevelés óriási kihívása, hogy minden gyermek számára érvényes, az ő fejlődését szolgáló gyakorlatot tudjon mutatni, közvetíteni. A differenciálás, a különböző méretű és formájú eszközök, a megfelelő pedagógusi kommunikáció mind roppant fontos összetevő e feladatban. Mi úgy gondoljuk, hogy a legfontosabb elsősorban az, hogy a pedagógus képes legyen egészében átlátni a mozgásfejlődés szakaszait, azok egymásra épülését, és természetesen: a feladatok kontextualizálásának lehetőségeit. Minden sportmozgás (függetlenül a céljától) a természetes mozgásokra épül, azok gyakorlása megkerülhetetlen a mozgásfejlesztés során.

Amikor azt vizsgáljuk, hogy a változatos mozgásformák gyakorlása az idegrendszer alkalmazkodóképességét fejleszti – így biztosítva az egyre magabiztosabb, hatékonyabb végrehajtást –, külön ki kell emelni hogy a sportmozgások speciális környezetben való hatékony végrehajtása hasonló idegrendszeri fejlettséget követel. Napjainkra bebizonyosodott, hogy a mozgástanulás akkor a leghatékonyabb, ha minél változatosabban, minél többszöri idegrendszeri „alkalmazkodási kényszer” mentén, a mozgás tudatosítása mellett gyakorlunk [9]. A pedagógiai hatékonyságnak azonban fontos feltétele, hogy a mozgásforma végrehajtásában megjelenő hibákat pedagógusként azonosítani tudjuk, és a hiba kijavítását elősegítő gyakorlatot, információt adjunk tanítványainknak, amit pozitív, támogató kommunikációval valósítsunk meg, nem pedig egyszerűen rámutatva a hibára.

Az alap mozgáskészségeknek könyvünkben bemutatott rendszerezése ehhez kíván hozzájárulni azáltal, hogy a mozgástanulás szempontjából rendkívül érzékeny időszakban alkalmazni javasolt gyakorlatokat, mozgásformákat definiálja, és segítséget nyújt az óvodai és a kisiskolai felhasználásához. Ennek segítségével remélhetőleg minden pedagógus munkáját segítjük az ügyességfejlesztés tekintetében.

Fontos kiemelni pár szempontot, amelyek alapjaiban határozzák meg az órák/foglalkozások hatékonyságát.

• Az egyszerűbbtől a bonyolultabb felé haladjunk! Ha például egy 2. szintű gyakorlatot szeretnénk alkalmazni, érdemes az érintett tanulási szempontokat egyesével, két 1. szintű gyakorlat formájában előkészíteni.
• Gyakran előfordul, hogy a bonyolítás a fejleszteni kívánt természetes mozgás minőségének rovására megy, „szétesik” a mozgás. Ilyenkor mindig lépjünk vissza az előző, egyszerűbb gyakorlathoz, és esetleg azon változtatva készítsük elő a „szintlépést”!
• Kommunikációnkban szorítkozzunk a tudatosítandó tartalomra! Nem tudunk egy időben mindenkinek mondani valamit a helyes végrehajtással kapcsolatban, viszont szeretnénk, ha minél többen helyesen gyakorolnák az adott mozgásformát. Emiatt roppant fontos, hogy tanítványaink minden esetben, tisztában legyenek az adott gyakorlat céljával, tanulási szempontjával. Ennek érdekében ügyeljünk rá, hogy minden esetben mondjuk el, mi az adott gyakorlat tanulási szempontja, vagyis mire figyeljen a tanuló a végrehajtás közben!
• Hagyjunk elég időt, hogy a gyerekek felfedezzék, megtalálják a helyes végrehajtást az instrukcióink alapján. A változatos gyakorlás nem azt jelenti, hogy minden gyakorlatot egyszer-kétszer hajtanak végre tanítványaink. Bonyolultságtól függően teremtsük meg a lehetőségét a legalább négy-ötszöri, de inkább többszöri végrehajtásra egy adott gyakorlatnál, hogy mindenkinek (az ügyesebbeknek és a kevésbé ügyeseknek) legyen lehetősége felfedezni a helyes végrehajtást.
• Törekedjünk a pozitív megerősítésre! Ha a tanuló megtalálta az adott mozgást, képes volt nagyjából végrehajtani, miközben figyelt a tanulási szempontra, dicsérjük meg! A pozitív megerősítés, a „mit csináltál jól” aránya 80%-ban uralja a foglalkozást!
• Hibajavítás (korrektív visszajelzés) esetén soha ne csak a hibát nevezzük meg, minden esetben fogalmazzuk meg, hogyan tudja kijavítani az adott hibát! Ezzel párhuzamosan – lehetőség szerint – nevezzünk meg legalább egy szempontot, amit jól csinált a gyakorlat során. Fontos, hogy mindenki megerősödjön abban, amit jól csinált a gyakorlás folyamán, de tudja azt is, mik a kijavítandó elemek.
• Az életkor nem egyenesen arányos a mozgás- és kognitív fejlettséggel. Egyes, nagyjából azonos életkorú gyerekek között több évnyi mozgásfejlettségbeli különbség lehetséges, ezért differenciálnunk kell a gyakorlatok alkalmazásakor. A cél minden tanuló esetében az önmagához mért fejlődés realizálása, ennek érdekében képesnek kell lennünk egy-egy gyakorlat során különböző nehézség (optimálisan három) megjelenítésére. [12]
• A párokban, csoportokban végrehajtott feladatok a tudatos mozgásvégrehajtásnak hatékony formái. Ezeknél a feladatoknál a saját mozgást igazítani kell a társéhoz, tehát a látásnak, hallásnak, távolság- és sebességbecslésnek különös jelentősége van. Az együttmozgás különböző módozatai közben fejlődnek a szociális kompetenciák is. A kontaktussal történő együttműködés, valamint a vezető/követő együttműködésben a felelősségvállalás is megjelenik.
• Az akadálypályák kiválóan alkalmasak a haladással végrehajtható természetes mozgások változatos gyakorlására. Ez egyrészt abban mutatkozik meg, hogy egy időben több mozgásforma gyakorlása megoldható, másrészt abban, hogy a különböző mozgások közötti tudatos váltás remekül fejleszti az idegrendszeri alkalmazkodóképességet. A kisiskolás életkorban javasoljuk minél több akadálypálya jellegű, ügyességfejlesztést célzó foglalkozás alkalmazását.
• Általánosságban elmondható, hogy az ügyességfejlesztés során tanítványainknál saját testük (például testsúly, végtaghossz, testmagasság) minél hatékonyabb kezelésének képességét szeretnénk kialakítani. Tesszük ezt annak érdekében, hogy reális tapasztalatot szerezzenek testük működéséről, a mozgások tudatos, minél változatosabb végrehajtásáról, ami megfelelő alapot ad a természetes mozgások későbbi, különböző célú felhasználásaihoz. Ennek a gondolatmenetnek a tanulók kondicionális képességeinek fejlesztése szempontjából is komoly jelentősége van. A saját testsúllyal végzett gyakorlatok, különösen a támaszban, függésben végzett, illetve a kúszás-mászás gyakorlatai segítségével remekül lehet differenciálni, és ezen keresztül kiválóan lehet érzékeltetni az önmagához mért fejlődést tanítványainknál. Továbbá fontos jellemzője még ezen gyakorlatoknak, hogy az ízületeket körülvevő izmok, funkciójuknak, teljes mozgásterjedelmüknek megfelelően fejlődnek, ami rendkívül fontos az általános erőfejlesztés szempontjából.
• A külsőleg meghatározott ritmus (elsősorban zene) alkalmazása egy kevésbé kiaknázott lehetőség a testnevelésórák és mozgásfoglalkozások színesebbé és hatékonyabbá tételében. A mozgások ritmusának megjelenítése, annak érzékeltetése fontos összetevője a mozgás hatékony végrehajtásának. A könyvben szereplő természetes mozgások bármelyikéhez alkalmazhatunk külső ritmuskeltést, vagy kérhetjük tanítványainkat a mozgás ritmusának „megjelenítésére”. Mindkét esetben növeljük az aktív, alakító jelenlétet, hiszen a zene a tanulók tudtán kívül is jótékonyan hat a figyelemre, ezáltal hatékonyabbá és élvezetesebbé téve a testnevelésórákat. Használjunk tehát minél gyakrabban zenét a gyakorlás alatt.
• A nem megfelelően kontrollált versenyhelyzetek szinte kivétel nélkül rontják a mozgás végrehajtásának minőségét, gyakran kifejezetten ártanak a mozgástanulás hatékonyságának, különösen azoknál a tanítványoknál, akik kevésbé ügyesek.