A mozgásfejlődéssel foglalkozó szakirodalmak különbözőképpen rendszerezik a mozgásfejlődés szakaszait, fejlődési állomásait. Közös jellemzőjük azonban, hogy az intrauterin élettől kezdődően élethossziglan motoros fejlődési fázisokat különítenek el, és a motoros fejlődést egyben folyamatos tanulásként értelmezik. 
Könyvünk elméleti megalapozásához kiindulópontnak tekintjük a nemzetközi szakirodalomban elfogadott „homokóra”-modellben (angolul: hourglass model of motor development – 4. ábra) bemutatott fejlődési szakaszokat és azok jellemzőit. 

Az elmélet arról ad képet, hogy milyen időszakokon, szakaszokon, alszakaszokon mennek keresztül a gyerekek a mozgásfejlődés során, illetve, hogy ezek mivel jellemezhetőek. Ezen mozgásfejlettségi szakaszok minden esetben egymást követik, azonban minden embernél más időbeliségben és más struktúrában mutatkoznak meg. Ez jól érzékelhető az ún. „hegycsúcs”-modell segítségével, ami egy hasonló mozgásfejlődési elmélet: minden gyermeknél, minden pillanatban más és más „hegycsúcsokat” találunk, hiszen az idegrendszer fejlettsége, a testi paraméterek, a megszerzett tapasztalat, percről percre, óráról órára változhat, változik. A mozgásfejlődés „hegycsúcs”-modellje azt kívánja érzékeltetni, hogy az egyes mozgásformák fejlődése időben és fejlettségben eltérő mintázatot mutat (Clark és Metcalfe, 2002).
A következőkben röviden áttekintjük a mozgásfejlődés szakaszainak jellemzőit a hivatkozott modellek és Vass Zoltán (2020) könyve nyomán.

A reflexjellegű mozgások szakasza a születéstől az első életév végéig tartó periódust fogalja magába. Az újszülött úgynevezett primitív reflexekkel és elemi mozgásmintákkal születik. Ezeknek a veleszületett reflexeknek az elsődleges funkciója, hogy segítse a táplálkozást és védekezést, támogassa az újszülött életben maradását. Egyes veleszületett reflexek másodlagos funkciója, hogy a későbbi akaratlagos mozgások alapjául szolgálnak.

Gondoljunk például a markolási reflexre, amely velünk született reflex, és a születés pillanatától az alacsonyabb szintű idegrendszeri központok szabályozzák. Az érés következtében a markolási reflex oldódik az alacsonyabb idegrendszeri központi szabályozás gátlása és a magasabb idegrendszeri központok fokozódó irányításának következtében.

A reflexjellegű mozgások szakasza két alszakaszra, az információgyűjtő (0–4. hónap) és információfeldolgozó (4–12. hónap) szakaszra bontható. Az információgyűjtő szakaszban az újszülött veleszületett reflexeinek gyakorlása történik, hiszen kezdetben az alkalmazkodás a reflexszerű viselkedéssel valósul meg. Az információfeldolgozó, dekódoló szakasz során az eddigi szenzomotoros mozgások helyébe az úgynevezett perceptuális-motoros mozgások lépnek (Gallahue és mtsai., 1998). Ez azt jelenti, hogy a szervezetet ért ingerekre adott reflexmozgásokat (szenzomotoros) olyan mozgások váltják fel, melyek a szervezetet ért ingerek feldolgozása után a memóriából előhívhatók (perceptuális-motoros mozgások). Más szavakkal kifejezve: a reflexekből lassanként akaratlagos és szervezett mozgások alakulnak ki.

A mozgásfejlődés következő állomása az elemi akaratlagos mozgások szakaszát jelenti, mely két, a reflexek gátlása (1–12. hónap) és a szabályozás előtti (12–24. hónap) szakaszra bontható.

Az elemi akaratlagos mozgásokra úgy tekintünk, mint az ember helyváltoztató, helyzetváltoztató és manipulatív mozgáskészségeinek az alapjára. Ebből fakadóan beszélhetünk stabilitással (helyzetváltoztatás), manipulációval és helyváltoztatással kapcsolatos elemi akaratlagos mozgásokról.

Ebben a fejlődési periódusban bekövetkeznek az első, akaratlagosan koordinált mozgások. Kialakul a célirányos fogás, az egyenes testtartás és az önálló helyváltoztató mozgás. Az időszak jellemző fejlődési iránya ún. kefalokaudális irány, ami azt jelenti, hogy a koordinált mozgás a fejtől indul és a láb irányába halad. Ennek megfelelően a koordinált elemi akaratlagos mozgások a száj, a szem és a fej vonatkozásában jelennek meg, amit követ a kar, törzs és láb koordinált mozgásának fejlődése.

Az életkorra jellemző az ellenoldali szimmetrikus együttmozgás, ami azt jelenti, hogy ha a csecsemő például a bal karját mozgatja, akkor azzal egy időben a jobb karja is mozogni fog. Az időszakra szintén jellemző a fokozott izomtónus fennmaradása, ami a mozgások gazdaságtalan kivitelezésében figyelhető meg a leginkább. Ez alapvetően az idegrendszerben működő serkentő folyamatoknak a túlsúlyára utal, ami fokozatosan helyreáll az idegrendszeri gátló mechanizmusok bekapcsolódásával.

Az izomtónus fokozatos csökkenésének következtében a mozgások veszítenek darabos, görcsös jellegükből. Erre a korra jellemző a manipulációs mozgások fokozatos fejlődése, a finommozgások koordinációjának a kialakulása. A tárgyakkal történő sikeres manipuláció alapvetően három fázisból tevődik össze: érte nyúlás, megfogás és elengedés (Farmosi, 2011).

Az emberre jellemző testtartás és a járás kialakulása ennek az időszaknak a legnagyobb vívmánya. A járás kialakulásához az emberre jellemző testtartás kialakulásán keresztül vezet az út, ami fokozatosan a fej, törzs tartásán keresztül vezet a fekvő, ülő majd álló helyzetig (Farmosi és Gaálné., 2007).

Ebben az időszakban a mozgásfejlődésre a már elsajátított elemi akaratlagos mozgásformák tökéletesedése, az alapvető mozgáskészségek körének bővülése és az első mozgáskombinációk megjelenése a jellemző.

Az alapvető mozgáskészségeket helyzetváltoztató, helyváltoztató és manipulatív mozgáskészségekbe csoportosíthatjuk. A fejlődés három fő irányt követ, ami megnyilvánul a teljesítmény javulásában, a végrehajtás minőségében és az ismert mozgások kombinációjában (Porkolábné, 1995).

Az alapvető mozgáskészségek időszakát három szakaszra oszthatjuk. Ennek megfelelően a megközelítőleg a második és a harmadik életév a kezdő (angolul: initial), a harmadik és az ötödik életév az alapfokú (angolul: elementary), míg az ötödik és a hetedik életév a gyakorlott, vagy érett (angolul proficient, matured) szakasznak tekinthető.

Alapvető MOZGÁSKÉSZSÉGEK: Kezdő szakasz (2–3 éves korban)

Ebben az időszakban a gyermek számára kinyílik a világ. Az eddig elsajátított elemi akaratlagos mozgásokra építve megkezdődik a gyermeket körülvevő, észlelhető környezet kibővülése.

Az alapvető mozgáskészségekre vonatkozóan ez azt jelenti, hogy a gyermek ebben az időszakban tudatosan és célirányosan kezdi alkalmazni ezeket a mozgásformákat a környezet megismerése, felfedezése céljából. A mozgására alapvetően jellemző, hogy az adott mozdulatban, mozgássorban az egyes testrészek bekapcsolódása nem megfelelő, vagy adott esetben azok nem is vesznek részt a mozgásban.

Az akaratlagos mozgások során jóval több izomcsoport vesz egy időben részt, mint azt maga a mozgás sikeres végrehajtása megkövetelné, továbbá a már elsajátított mozgásminta csak szűk környezeti feltételek között alkalmazható.

Abban az esetben, ha egy adott mozgásforma végrehajtása bizonytalanná válik, akkor egy másik mozgásformát választ, olyat, amelynek a végrehajtásában biztosabb. Képzeljünk el például egy 2-3 éves kisgyereket, aki ugyan már stabilan jár segítség nélkül sima talajon, ám a lejtőhöz érkezve bizonytalanná válik, ezért átvált mászásra, és úgy megy le a lejtőn.

Az adott mozgásforma koordináltsága az egyes végtagok időbeli és térbeli helyzetének összehangoltsága esetében meglehetősen alacsony. Összességében a mozgások tekintetében alacsony szintű saját testre, térbeli tájékozódásra és erőfeszítésre vonatkozó tudatosság figyelhető meg.

Alapvető MOZGÁSKÉSZSÉGEK: Alapfokú szakasz (3–5 éves korban)

Ebben az időszakban az alapvető mozgáskészségek állandó gyakorlásának következtében mind a mozgásban részt vevő végtagok sorrendiségében, mind a mozgásformák alkalmazhatóságában, mind pedig a mozgások koordináltságában nagyfokú javulás mutatkozik.

Az adott mozdulatban, mozgássorban javul az egyes testrészek bekapcsolódása a mozgás folyamatába, egyúttal fokozatosan eltűnik az előző szakasz egyik szembetűnő jellemzője, a testrészek kimaradása a mozgásfolyamatból. Az adott mozgás végrehajtása során a mozgásban részt vevő végtagok a megfelelő sorrendben kerülnek felhasználásra, csökken a mozgásvégrehajtáshoz nem szükséges izomcsoportok bekapcsolódása és bővül a környezeti alkalmazhatóság köre.

A mozgáskoordináció tekintetében jelentős mértékben javul a végtagok térbeli és időbeli összehangoltságának a mértéke. Összességében a mozgások során emelt szintű saját testre, térbeli tájékozódásra és erőfeszítésre vonatkozó tudatosság figyelhető meg.

Alapvető MOZGÁSKÉSZSÉGEK: Gyakorlott, érett szakasz (5–7 éves korban)

Ebben a szakaszban az alapvető mozgáskészségek végrehajtása eljut a legmagasabb szintre. Ez azt jelenti, hogy a mozgások végrehajtása során az egyes végtagoknak az adott mozdulatba történő bekapcsolódása és kikapcsolódása, végső soron a sorrendiség nagymértékű összerendeződése figyelhető meg. Továbbá a mozgás gazdaságossága, vagyis a mozgás szempontjából felesleges izomcsoportok működésének kikapcsolása is eléri a legmagasabb fokot. Összességében a mozgások esetében magas szintű saját testre, térbeli tájékozódásra és erőfeszítésre vonatkozó tudatosság figyelhető meg.

Mivel könyvünk az alapvető mozgások fejlődését szeretné segíteni, az alábbi képsorokon a futás alapkészség fejlődésének három eltérő mozgásfejlettségi szakaszának ábrázolásával szeretnénk képet adni a kezdő, alapfokú és gyakorlott szakaszok egy-egy példáján keresztül. (Az első képsorozat (kezdő szakasz, 1–3. kép) egy 2 éves, a középső (alapfokú szakasz, 4–6. kép) egy 5 éves, míg a harmadik (gyakorlott szakasz, 7–9. kép) egy 9 éves fiút ábrázol futás közben.

A specifikus mozgások időszakát három szakaszra oszthatjuk. Ennek megfelelően a megközelítőleg a hetedik és a tizedik életév az átmeneti (angolul: transitional), a tizenegy és a tizenharmadik életév az alkalmazó (angolul: application), míg a tizenharmadik életévtől a halálig az úgynevezett egész életen át felhasználható (angolul: life-long utilization) szakaszokat különböztetjük meg. Ezek a szakaszok tehát sokkal inkább a már elsajátított mozgáskészségek egyre specifikusabb alkalmazását jelentik, legyen szó akár sportági, akár nem sportági jellegű felhasználásról.

Az alapvető mozgáskészségek fejlődésének sajátossága, hogy nem egyszerre jelenik meg az összes készség, hanem időben eltolódva, az egyszerűbb mozgások korábban, az összetettebbek később indulnak fejlődésnek. Ehhez kapcsolódóan figyelembe kell vennünk a fejlesztés során, hogy az egyes mozgásformákat más és más gyermekkori szakaszban célszerű hangsúlyosan fejleszteni. Ezt kívánjuk bemutatni a 3. táblázatban (Csányi és Vass, 2012 nyomán).

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a mozgásfejlődés, azaz a mozgások egyre bonyolódó és komplexebb rendszerben történő alkalmazása szükségszerűen az ember és a környezete reakciója folyományaként valósul meg. Az előző alfejezetben leírtaknak megfelelően mindig leírható egyéni, és mikro-, illetve makrokörnyezeti befolyásoló tényezők dinamikus együtthatásaiként. Érdemes azonban megvizsgálni, mit is jelent, és hogyan valósul meg az említett bonyolódás, a mozgáskészlet mennyiségi és minőségi bővülése.