Az 1–4. osztályokban elsajátított alapvető mozgáskészségeket és azok kombinációit a továbbiakban is szükséges gyakorolni több szempont egyidejű megadásával, illetve egyes esetekben időkényszer alatti végrehajtással. A változatos körülmények között végzett variábilis gyakorlás magasabb alkalmazkodási kényszert igényel, így a megtanult technika alkalmazása biztosabb lesz a nyomáskényszerben történő végrehajtáskor. Az összetett feladatok megoldása során az egyes, korábban megszerzett mozgáskészségeket kell újszerűen alkalmazni, ami szintén az elmélyítést és a megerősítést segíti.

Fontos alapelv a tanulás folyamatában a változatosság biztosítása. A készség kialakításához szükséges nagyszámú ismétléssel járó gyakorlás monotóniáját törjük meg a változatos gyakorlóhelyzetek és az újszerű játékfeladatok alkalmazásával. A változatos módszertani megoldások és az újszerű tanulási eljárások tovább erősíthetik a tanulók érdeklődését, motivációjuk magas szinten tartását a tanulás folyamatában.

További lehetőségeket jelenthet, ha a tanulók maguk is alkotó módon kapcsolódhatnak a tanulás menetének alakításába, ha annak nemcsak „elszenvedői”, hanem alakító részeseivé válhatnak. Jó lehetőséget biztosítanak erre az indirekt tanítási-tanulási módszerek, ahol a tanár irányítása, a segítő szellemben megfogalmazott kérdések mentén a tanulók közvetlenül is alkotó-formáló részeseivé válhatnak az egyes feladatok megoldásának, vagy éppen kisjátékok szabályrendszerének kialakításának. Ezek az indirekt stratégiák nagyobb körültekintést, több időráfordítást és odafigyelést igényelnek a testnevelőktől, de hosszabb távon mindenképpen megtérül a magasabb módszertani igényesség és a befektetett munka. Ez leginkább a tanulók motiváltságán, a kialakuló tanulói mozgáskészségek minőségén, a tanulói alkalmazás szintjén és végső soron a játékban mutatott kreativitásban fog leginkább visszaköszönni.

Hasonlóan az 1–4. osztályosok esetén alkalmazottakhoz, továbbra is fontos szempont a játékosság elvének alkalmazása. Ezt nemcsak a konkrét játéktevékenység-végzés során kell érvényesíteni, hanem az arra felkészítő gyakorló feldolgozások során is. A játékosság elvének alkalmazását leginkább a korosztály életkori sajátosságai indokolják. Sajnos a tanítás-tanulás folyamatában, a mindennapi iskolai gyakorlatban ez az elv gyakran háttérbe szorul (és talán leggyakrabban nem is a testnevelés területén). Ennek az elszürkült környezetnek az eredményeként jelentkezhet a tanulók részéről a motiválatlan, érdektelen hozzáállás, figyelem nélküli, gépies ismétlés, vagy rosszabb esetben a fegyelmezetlen viselkedés. Ha egyes feladatokat, gyakorlóhelyzeteket nem tudunk közvetlenül játékos környezetbe helyezni, szánjunk időt rá, hogy a gyakorlás monotóniáját játékos feladatokkal törjük meg. További lehetőségeket tartogat a tanár személyisége. Ha a testnevelő a gyakorlás során a közvetlen segítő információkon túl kommunikációjába a kötött kereteket feloldó, a gyerekek számára közvetlen, vicces elemeket épít be, a direkt megnövekedő figyelmen túl a gyerekek közvetlenségét és bizalmát is könnyebben elnyeri.

A tanuláshoz való esélyegyenlőség biztosításának elve az iskolai környezetben alapvető feladatunk. Ennek biztosításához csupán néhány egyszerű szempontot kell szem előtt tartanunk. Az első, hogy minden gyermek lehetőség szerint azonos időkeretben jusson gyakorlás- és játéklehetőséghez. Ennek érdekében továbbra is kerülni kell a kieséses játékokat, és a tanulás szervezésénél, a gyakorlatok megválasztásánál figyelemmel kell lennünk arra, hogy minden tanulónak jusson elegendő hely és szükséges felszerelés, sporteszköz. Ügyelnünk kell arra, hogy a gyakorlás során, de különösen a játékhelyzetekben egyes tanulók ne szorítsák ki társaikat. Társas gyakorlatok kialakításánál különösen figyeljünk a létszámokra, hogy mindenkinek jusson pár, illetve megfelelő csapat. Ennek az elvnek érvényt kell szereznünk lehetőség szerint minden helyzetben, ezért, ha az eltervezett feladat vagy játék csak ezen elv sérülésével lehetne megvalósítható, mindig rendelkeznünk kell egy „B” tervvel. Fontos az is, hogy a tanulóknak ne csak kialakult párokban legyen lehetősége együtt dolgozni. A testnevelő feladata, hogy a gyerekeket változatos társas helyzetekben dolgoztassa, folyamatosan cserélve a párokat vagy épp csoportokat. Ezzel elősegíthetjük változó körülmények közötti sokszínű tanulás lehetőségét is, valamint a gyerekekben is könnyebben kialakítható a többrétű alkalmazkodás és elfogadás készsége.

A tanuláshoz való egyenlő esély biztosításához tartozik a differenciálás elve is. Az ismeretek elsajátításának eltérő szintjén lévő tanulók foglalkoztatása és együttműködése gyakran csak úgy biztosítható, hogy az eltervezett feladatok végrehajtása során differenciálást alkalmazunk. Egy képzettségben előrébb tartó tanulónak ugyanúgy megvan a joga a saját ütemét tartó továbbfejlődéshez, mint a másiknak, aki az ismeretelsajátításban még nem tart ott, ahol a társa. Az előrébb járó tanulónak ne kelljen várni felzárkózó társaira, a felzárkózót pedig ne nyomassza a gyors fejlődés kényszere. Erre a helyzetre a differenciált foglalkoztatás jelentheti a megoldást, ahol mindenki képességei szerint haladhat. Ez persze nem jelenti azt, hogy az eltérő fejlődési ütemű tanulók bizonyos feladatok, játékok esetén ne dolgozhatnának együtt. Sőt! Az ilyen irányított helyzetek segítik a tanulókban az elfogadás készségének kialakulását, ahol az elfogadás egyszerre vonatkozik a saját és társa által nyújtott teljesítményszint elfogadására és kezelésére. Ez a korábbiakhoz hasonlóan megosztott figyelmet és gyakran plusz munkát igényel a pedagógustól, amire ismét a korábban hivatkozott későbbi megtérüléssel és a tanítványok személyiségének harmonikusabb fejlődésével tudunk válaszolni.