Navigáció: < Előző Következő >
Kategória tulajdonságok | |
---|---|
Könyv címe: | Szivacskézilabdázás az iskolában - Tematikus összefoglalás és továbbképzési tananyag a szivacskézilabda oktatásához |
Szenior szakértő, testnevelő tanár
Boronyai Zoltán a Semmelweis Egyetem Testnevelés és Sporttudományi karán szerzett testnevelő tanári diplomát 2003-ban, majd Kosárlabda szakedzői diplomát ugyanott 2005-ben. 2010-től kezdődően az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Neveléstudományi Doktori Iskola hallgatója, ahol a témája 13–18 éves tanulók fizikai aktivitási szokásrendszerének vizsgálata. 2003 augusztusától 2013 februárjáig a Kőbányai Szent László Gimnázium testnevelő tanáraként dolgozott, ahol többek között osztályfőnökként, sítáborok és edzőtáborok szervezőjeként is tevékenykedett. 2001 és 2013 között több egyesületnél is edzőként dolgozott a hétévestől a felnőtt korosztályig. 2013 februárjától a Magyar Diáksport Szövetség módszertani munkacsoportjának felelőseként a TÁMOP 3.1.13-12-2013-0001 jelű kiemelt projekt keretén belül dolgozott, majd annak befejezését követően számos hazai és nemzetközi fejlesztésben és programban vett részt a testnevelés területén.
Szakértő, testnevelő tanár
A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán (TF) szerzett testnevelő tanári diplomát 2006-ban. 2006 augusztusától 2013 júliusáig a Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium testnevelő tanáraként dolgozott, ahol többek között a középszintű és az emelt szintű testnevelés érettségire való felkészítés és az azt követő lebonyolítás is feladata volt. Ezzel párhuzamosan 2006 augusztusától 2016 augusztusáig a Ráckeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola testnevelő tanáraként dolgozott. 2006-ban kidolgozta, majd 2007-től felmenő rendszerben segédkezett a mindennapos testnevelés bevezetésében az iskolában, ahol kiemelt szerepet kapott alsó tagozaton a szivacskézilabda oktatása. 2013 szeptemberétől a Magyar Kézilabda Szövetség által indított „Kézilabda az iskolában” program résztvevője. 2016 augusztusától a Magyar Diáksport Szövetség Egészségfejlesztő Testmozgás Osztályon szakértőként dolgozik.
Vezető szakértő, testnevelő tanár, labdarúgó szakedző
A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán (TF) szerzett testnevelő tanár és labdarúgó szakedző diplomát. Egyetemi tanulmányai után testnevelő tanárként, mozgásfejlesztőként és edzőként dolgozott. 2005 óta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karának oktatója, jelenleg tanszékvezető egyetemi adjunktus beosztásban. Neveléstudományi doktori fokozatát az ELTE Pedagógiai és Pszichológai Karán szerezte 2011-ben. Fő kutatási és érdeklődési területe az iskolai testnevelés elméletéhez és módszertanához, a fiatalok fizikai aktivitási és fittségi állapotának vizsgálatához kapcsolódik. Számos akkreditált pedagógus-továbbképzés kidolgozója, oktatója. Tantervfejlesztőként részt vett az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjának (2012) megújításában, továbbá a NAT 2012, valamint az arra épülő kerettantervek fejlesztésében. 2013-2015 között a Magyar Diáksport Szövetség TÁMOP 3.1.13-12-2013-0001 jelű kiemelt projekt szakmai vezetője, később a Szövetség vezető Senior szakértője. Jelentős nemzetközi tapasztalata eredményeképpen a Nemzetközi Testnevelési Szövetség (FIEP) delegált magyar képviselője és az Európai Testnevelési Szövetség (EUPEA) vezető testületének tagja.