A szivacskézilabdázásról általában

A szivacskézilabdázás legfőbb célja, hogy a játékokon, játékos feladatokon keresztül minél több gyermek fedezhesse fel a kézilabdázás élményét, és tanulja meg a játék alapjait, hogy a későbbiekben a szabadidős vagy a versenyszerű kézilabdázásban is örömét lelje. A szivacskézilabdázás során az oktatásmódszertani szemlélet az életkori sajátosságokhoz illeszkedik. A játékot és a játékosságot kiemelt eszköznek tekinti, amely segítségével örömteli és izgalmas tanulási lehetőséget kínál minden gyermek számára.

A szivacskézilabda anyagából fakadóan egy igen közkedvelt labda és sok olyan technikai elem megtanítására ad lehetőséget, amit a gyerekek életkori sajátosságukból fakadóan nem tudnának más labdával kivitelezni. A labda könnyen fogható, így gyakorlatilag minden technikai elem megtanítható vele. Az egyszerűsített szabályrendszer és a szivacslabda tulajdonságai együttesen biztosítják, hogy a sportág félelem nélküli, örömteli és szórakoztató tevékenységgé váljon az alsó tagozatos tanulók számára. Magyarországon 2001-ben kezdték el használni a szivacskézilabdát, azóta töretlen népszerűségnek örvend. Nem csak a könnyebb szer, de a pályaméretek csökkentése is jobb lehetőséget adott a gyerekeknek a szivacskézilabda elsajátításához.

Mivel a játéktevékenység dedikáltan a legfőbb motiváció a tanulók számára, segítségével autentikus körülmények között, társas mezőben kezdődik meg a sportág alapjainak elsajátítása. Az egyéni és társas felelősségvállalás, a sportszerű magatartás és az egészséges versenyszellem kialakítása, szabályozása, az egyéni és társas problémamegoldást kívánó helyzetek a motoros szférán túl kiválóan fejlesztik a tanulók szociális, emocionális és kognitív tulajdonságait.

Az alsó tagozatos testnevelésben a tanulók alapvető mozgásmintáinak és mozgáskészségeinek kialakítása, formálása, illetve a szabályozott mozgásvégrehajtás alapjainak elsajátítása a legfontosabb cél. A szivacskézilabda a természetes mozgáskészségek széleskörű alkalmazásával, majd azok specifikusabb felhasználásával nagyon jól illeszkedik az említett célokhoz. A szivacskézilabda gyakorlatai, kis- és mérkőzésjátékai során a természetes hely- és helyzetváltoztató mozgások mellett hangsúlyosan fejlődnek a manipulatív készségek is. A labda elfogása, dobása, az átadások két vagy több tanuló között, a labdavezetés stb. a kézilabdán kívül más sportágak készségcsoportját is képezik, ám számos végrehajtás kizárólag a kézilabdára jellemző. Erről bővebben a 6. fejezetben írunk.

A szerepjátékok, illetve a különböző szabályjátékok alkalmazása jól tudatosítható környezetet teremt a kreativitás, a felfedezéses mozgástanulás és az ezeket kísérő önálló, alkotó gondolkodás fejlesztéséhez is.

A szivacskézilabda oktatási szemlélete

A szivacskézilabda oktatási szemlélete szerint fontos, hogy minden tanulónak azonos mennyiségű idő álljon a rendelkezésre a gyakorlás és a játék során. Ennek megfelelően kerüli a kiesős játékokat, a sok várakozással, kevés próbálkozással járó tanulásszervezési formákat. Emellett fontos szempont, hogy minden tanuló minden játékpozícióban rendszeresen kipróbálhassa magát, tapasztalatot szerezzen.

Az 1–4. évfolyamok tantervében az alapvető természetes mozgáskészségek fejlesztése és azoknak a kézilabdajátékhoz illeszkedő feladatok kontextusában történő alkalmazása hatja át a tematikai egységeket. Az egyéni és társas labdás, illetve labda nélküli ügyességfejlesztés feladatmegoldásai segítik a testtel és a térrel kapcsolatos érzékelési funkciók fejlődését, a játékhoz szükséges alapvető készségek, képességek fejlesztését és kialakítását. A társas együttműködés szabályainak és lehetőségeinek tanulása egyre tudatosabbá, célorientáltabbá teszi az egyes mozgások végrehajtását, amelyek segítségével a kisjátékok, a kreatív játékok és a mérkőzésjátékok is egyre élményszerűbben, eredményesebben játszhatók.

A kooperatív jellegű, együttműködést igénylő játékok és feladatok megteremtik a motoros és pszichés alapját a későbbi, időkényszer alatti, versenyjellegű tevékenységeknek. A versenyhelyzetek ebben az életkorban mindig a tanulás és fejlesztés eszközeként jelennek meg. A túlzott mértékű verseny ugyanis kifejezetten romboló hatással van a mozgástanulásra.

A foglalkozások során külön kiemelt fejlesztési területet jelentenek a kisjátékok, a kreatív játékok és a mérkőzés-játékok. A kisjátékokban megvalósuló alkalmazó gyakorlás segíti a szivacskézilabda játék technikai és taktikai elemeinek tudatosítását és megértését, és hozzájárul a játéktevékenységben történő egyre tudatosabb és motivált részvételhez. A kreatív játékok a későbbi játékhelyzetekhez hasonló, változatos szabálybeli, különböző térbeli és módosított létszámmal zajló játékokban fejti ki fejlesztő hatásait, végső soron hozzájárul a kognitív képességek fejlődéséhez.

A mérkőzésjátékok az életkori sajátosságokhoz illeszkedő létszámmal, célfelülettel, játéktérrel és szabályrendszerrel kontrollált versenyszituációkba ágyazva teszik teljessé a pedagógiai hatásrendszert.

A fenti alapelvek és fejlesztési feladatok megvalósítása során kiemelt jelentőségű, hogy a tanulási folyamat egészét át kell hatnia a nagyfokú sikerességnek, az élményszerzésnek, a kihívást jelentő, örömteli mozgásos tevékenységeknek, amelyek a játékosság módszerével együtt formálják a testneveléshez és a kézilabdázáshoz fűződő pozitív attitűdbázist, és fejlesztik a tanulók teljes személyiségét.

Összefoglalva a szivacskézilabda – és a kapcsolódó kiegészítő kerettanterv – szellemiségére a következők jellemzők:

• A kézilabdázás megszerettetése a cél.
• Minden tanuló számára egyenlő játék- és tanulási lehetőséget biztosít.
• A játéktevékenységet tekinti a motiváció alapjának.
• A labda puha anyagból készül, így a tanulók biztonságosabban és sikeresebben sajátíthatják el a kézilabdázás alapjait.
• Nagy hangsúlyt fektet a tudatos végrehajtásra a technikai elemek gyakorlásánál, valamint azok taktikai környezetben történő alkalmazásánál.
• A tanulók kisebb pályán, kisebb létszámmal játszanak, hogy minden tanuló számára a lehető legtöbb labdaérintést, feladat-végrehajtást, aktív játéklehetőséget biztosítsuk.
• A pálya kisebb méreteiből adódóan kisebb méretű teremben, udvaron is játszható.

A szivacskézilabda pedagógiai vezérelvei

A minőségi testnevelés (azon belül a szivacskézilabda szellemiségének megfelelő) foglalkozások kapcsán érdemes rögzíteni bizonyos pedagógia alapelveket. (Részletesen lásd Csányi Tamás és Révész László (2015) A testnevelés tanításának didaktikai alapjai – középpontban a tanulás című könyve 2. fejezetében.)

Megjegyzés: az első két elvnél mindenképpen ki kell emelnünk, hogy ezek az elvek a differenciálással érvényesülnek a legjobban. Figyelmet kell fordítanunk foglalkozásunk tervezésekor arra, hogy a lehető legjobb oktatási környezetet teremtsük meg diákjaink számára.

1. A fejlettségi szinthez igazodás elve (pszichésen, szociálisan és motoros értelemben egyaránt)

Humánbiológiai és fejlődés-lélektani ismereteink alapján evidencia, hogy a naptári életkor nem meghatározó a pszichomotoros fejlődésben. A biológiai fejlettség azt eredményezheti, hogy azonos naptári életkorú gyermekek között akár 2-3 évnyi fejlettségbeli eltérés is lehet. A lemaradó gyermekek fizikai és érzelmi biztonságára, az elérhető sikereinek biztosítása kiemelten fontos módszertani feladat.

2. Fokozatosság elve (térbeliségben, sebességben, bonyolultságban, társas mezőben, eszközszámban, visszajelzésben)

A fokozatosság elve az egyik legalapvetőbb evidenciának – sőt, ma már közhelyesnek – számító pedagógiai vezérelv. Ennek ellenére azonban sok esetben az elmélet és a gyakorlati megvalósulás nem fedi egymást. Az egyes feladatok fokozatos egymásra építése és az optimális bonyolultsági szintek megtalálása egy tanulócsoport számára komoly szakmódszertani tudást és tapasztalatot igényel. A fokozatosság elve az adott feladat természetétől és a gyermekek tudásszintjétől is nagymértékben függ. A fokozatosan nehezedő, egyre komplexebbé váló feladatok a technikai és taktikai elemeket egyaránt érintik. A fokozatosan nehezedő feladatok alapulhatnak a térbeli, sebességbeli, bonyolultságbeli, létszámbeli, eszközbeli (pl. labda, célfelület száma), a versenyszerűséget érintő és a tanulást segítő visszajelzéseken. A problémát tovább bonyolítja, hogy minél jobban igazodik a feladat fokozata az adott gyermek tudásszintjéhez, annál hatékonyabb tanulás valósul meg. Tehát a csoport egészére vonatkozó feladatfokozatok meghatározásakor nyitottnak kell lennünk arra is, ha néhány tanulónak ezek a fokozatok nem lesznek megfelelők. Az ő esetükben egyénre szabottan igazítani szükséges a feladatokat.

3. A játékosság és a játékdominancia elve

A játékosság és a játékdominancia elve életkortól viszonylag függetlenül hatja át a szivacskézilabda játékot. A játékosság elsősorban azt a pedagógiai környezetet jelenti, amelyben a tanuló szinte észrevétlenül, teljes személyiségével és belső motivációját mozgósítva vesz részt a foglalkozásokon. A játékos pedagógiai környezet csak részben jelenti azt, hogy nagy számban jelenik meg konkrét mozgásos játék a foglalkozáson. Az ún. feldolgozó gyakorlás során (amely egy-egy új tanulnivaló oktatását jelenti) a rideg, monoton, drillszerű gyakorlás visszaveti a lelkesedést és negatívan érinti a motivációt. A játékosság magában hordozza a változatos és rendszeres eszközhasználatot, a páros és csoportos feladatvégrehajtásokat, a pozitív interakciókat és kommunikációt a pedagógus részéről, valamint az egyes feladatokhoz kapcsolódó képzettársítások, hasonlatok lehetőségét. A játékdominancia elve szerint a foglalkozásokon dominálnia kell az adott tananyag játékszerű vagy konkrét játékhelyzetekben történő alkalmazásának. A játékhelyzeteket és játékokat természetesen úgy kell megválogatni, hogy azok illeszkedjenek a technikai színvonalhoz, értelmi szinthez, és teljesíthető kihívásokat tartalmazzanak. A túl bonyolult, túlzó elvárásokat támasztó játékok (pl. 6-7 éves gyerekek 6+1 elleni játéka) kifejezetten ellenjavalltak, hiszen az adott tanulócsoport optimális fejlődéséhez megfelelőbb játéktevékenységek is tervezhetők. A játéktevékenység tehát nem jutalom, ami a kemény munkát követi. Integráns része a tanulási folyamatnak, amelyet ennek megfelelően a lehető legkomolyabb szakmaisággal kell tervezni.

4. A biztonságérzet kialakításának elve

A biztonságérzet kialakítása és fenntartása a legalapvetőbb módszertani elvárás bármely testnevelés- vagy sportfoglalkozáson, edzésen. A gyermek biztonságérzete mind fizikai, mind érzelmi szempontból kulcsfontosságú. A fizikai biztonság kapcsán természetesen meg kell vizsgálni a használt sporteszközök minőségét és biztonságosságát is. Az érzelmi biztonság megteremtéséért – csakúgy, mint a fizikaiért – a pedagógus a felelős. Gyakorta azonban pont a gyermekekkel foglalkozó felnőttek generálnak konfliktusokat a gyerekek között [a vesztesek megbüntetése, a „miattad kapott ki” kommunikációja, a szarkasztikus, bántó, megszégyenítő kommunikáció (bénák, vakok, gyengék stb.)]. Ez a magatartás mintát ad, és bátorítja a gyerekeket is az egymás közötti negatív kommunikációra. Ebből általában a zárkózottabb, kevésbé ügyes vagy valamilyen szempontból különleges gyerekek jönnek ki rosszul. Nevelési szempontból az érzelmi és fizikai biztonságérzet megteremtésének vezérelve tekinthető a legfontosabbnak.

5. A befogadás és a csoporthoz tartozás érzésének elve

A 4. pont szorosan összefügg az 5. ponttal, mivel csakis az érzelmileg biztonságos környezet képes biztosítani a befogadás és a csoporthoz tartozás érzését. Egy gyermekcsoport közösséggé formálásában a pedagógus tölti be a vezető szerepet. Nevelési módszereinek, közösségteremtő erejének át kell hatnia a foglalkozásokat. Ebben a folyamatban az egyéni és társas felelősségtudat kialakítása legalább olyan fontos feladatunk, mint a technikai vagy taktikai képzés. A pedagógusnak ki kell használnia azt a helyzeti előnyét, hogy a gyerekek ismerik őt, pozitív példát adhat/ad nekik. A gyerekeknek az a lehetősége is megvan, hogy elsőre nem is sportágat választ, hanem arra a sportfoglalkozásra iratkozik be, amit a számára kedvelt tanító/pedagógus tart. Ezt a helyzeti előnyt is ki lehet használni, és így a lehető legtöbb gyereket lecsalogatni a szivacskézilabda-foglalkozásokra. Azonban az is lehet, hogy a gyereket először a szülő viszi le edzésre, de a közösség befogadó és megtartó ereje lesz képes ott tartani őt – különösen a kritikus helyzetekben. A rendszeres közösségfejlesztő, kooperatív feladatok segítik a társas felelősség és a barátságok kialakulását, de nem szabad megfeledkeznünk a konfliktusok észszerű és demokratikus kezeléséről sem. A gyerekek ügyességi szintje és fizikai tulajdonságai azon tényezők közé tartoznak, amelyek státusszal járnak egy csoportban. Ezeket a státuszokat a gyerek fordíthatja negatív és pozitív irányba is. A tapasztalat azt mutatja, ha a gyerekekkel elsős koruktól csoportban, differenciáltan és kooperatívan dolgozunk, akkor az esetek többségében ez az irány a pozitív felé fog haladni. 

6. A „jó játékos” érzése, vagyis a kompetenciaérzet biztosításának elve

Ahogy a rendszeres, önként vállalt, felnőttkori testmozgáshoz, sportoláshoz, úgy a testnevelésórai vagy épp a szivacskézilabda foglalkozásokon tapasztalt lelkes részvételhez is kellő önbizalom, kompetenciaérzet és belső motiváció szükséges. A mozgással kapcsolatos önbizalom és kompetenciaérzet akkor alakul ki, ha a tanuló gyakran és rendszeresen tapasztalja meg azt az érzést, amely a „meg tudtam csinálni”, „képes vagyok rá”, „sikerült”, „ezt én is tudom” kifejezésekkel írható körül. A kompetenciaérzet tehát az egyén önértékelésén, illetve a személyre szabott, reális visszajelzéseken alapul, amit a korábbi saját tapasztalatok, illetve a társakkal történő összehasonlítás befolyásol. A testnevelésórákon, társas közegben zajló mozgásos feladatok közben a diákok azonnali, látható visszajelzést kapnak saját és társaik cselekvéseiről, tanulásáról, teljesítményéről. Ez ösztönös társas összehasonlításhoz vezet („Ki az erősebb, gyorsabb, magasabb, okosabb?” – ez különösen 5–12 év között figyelhető meg), amely során általában az osztály legügyesebb mozgású tanulói adják a viszonyítási pontot. Éppen ezért hangsúlyos szemléleti kérdés, hogy a szivacskézilabdával foglalkozó pedagógusok az egyéni fejlődés lehetőségeire, az egyéni célok elérésére, a tudatosan vállalt erőfeszítésre és az azzal kapcsolatos személyes felelősségre irányítsák a figyelmet. A kompetenciaérzet a tanulási folyamat minden szintjén biztosítható, tehát mindenki esetében kialakítható akkor, ha a feladatok nagyfokú sikerességgel és teljesíthető kihívásokkal társulnak, vagyis differenciáltak.

A szivacskézilabdázás szabályai

A szivacskézilabda szabályrendszere a felnőtt kézilabda szabályaira épül, viszont sok esetben (pl. létszám, labda) könnyítést vezettek be. A következő bekezdésekben szeretnénk tájékoztatót adni az általános szabályokról és részletesebb áttekintést nyújtani a korosztályokat érintő konkrét rendszerről.

Alapvető szabályok:

• lépésszabály (a labdával leütés nélkül maximum 3 lépés engedélyezett)
• kétszer indulás (ha – ugyanazon birtokláson belül –másodszor fogjuk meg egy vagy két kézzel a labdát, akkor vagy lőni, vagy passzolni kell, ellenkező esetben kétszer indulásról beszélünk)
• szabaddobás (arról a helyről végezzük el, ahol a szabálytalanságot elkövették)
• bedobás szabálya (egy lábbal rá kell lépni az oldalvonalra)
• kapusposzt (kapuelőtéren belül kézzel és lábbal is védhet)
• csereszabály (a pályán lévő játékosnak előbb el kell hagynia a játékteret, utána léphet be a másik játékos)
• „taktikai” szabálytalanságok (a szemből és elsősorban a labdára, labdás kézre irányuló szabálytalanságokért szabaddobás jár a vétlen csapat javára, a tiszta gólhelyzet szabálytalan megakadályozásáért 7 m-est kell ítélni, melyet a kapuelőtér vonaltól kell elvégezni)
• kapuelőtér vonalára lépés szabálya (a kapuelőtér vonalára rálépni nem lehet, sem a támadónak, sem a védőnek)
• a játék kezdésekor és minden gól után középkezdést kell elvégezni egyik lábbal a középvonalra lépve (középkezdéskor a védő csapat játékosainak a saját kapuelőtér vonalánál kell elhelyezkedniük)

Főbb különbségek a pályaméretekben az U7/U8 és az U9/U10 korosztály között a „Sulikézi” fesztiválokon

Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a kerettanterv úgy épül fel, hogy lehetővé tegye a szivacskézilabda oktatását egy 20 × 10 méteres teremben is.

20 méter hosszú, 10 méter széles

5,5 m a kapuelőtér-vonal távolsága az alapvonaltól

3 mezőnyjátékos + 1 kapus

28 méter hosszú, 15 méter széles

6 m a kapuelőtér-vonal távolsága az alapvonaltól

5 mezőnyjátékos + 1 kapus (2)

(2) Megjegyzés: A szivacskézilabda kerettanterv 3–4. osztályokra vonatkozó részének Mérkőzésjátékok című tematikai egységben 4:4 elleni mérkőzésjáték szerepel.

A szivacskézilabdázás játékszabályai (U7/U8)

A játéktér téglalap alakú terület, amelynek hossza 20 méter, szélessége 10 méter. A kapuelőtér-vonal a kapufák vonalától húzott 5,5 méter sugarú félkörív, amely az oldalvonallal érintkezik. Az alap- és az oldalvonal 5 centiméter széles folytonos vonal. A cserevonal a középvonaltól mindkét irányban 250 cm távolságra lévő 15 cm hosszú szakasz. A kapu az alapvonal közepén áll, mérete: 150–160 centiméter magas és 240–250 centiméter széles. A játékidő: 2 × 10 perc (2 perc szünettel), félidőnként 1 időkérésre van lehetősége mindkét csapatnak, amelynek időtartama 30 másodperc. A labda anyaga szivacs, átmérője 13,5 centiméter. A játéktéren egy időben 3 mezőnyjátékos és 1 kapus tartózkodhat. Egy mérkőzésre legfeljebb 8 játékost lehet benevezni. A kapus a mezőnyben nem szerepeltethető negyedik mezőnyjátékosként. A játék középkezdéssel indul, ekkor a védekező csapat játékosai kötelesek a saját büntetőterületük előtt elhelyezkedni. Gólt követően a labda szintén középkezdéssel kerül játékba, amikor a védekező csapat játékosaira a középkezdésnél érvényes szabály vonatkozik. A dobások (bedobás, szabaddobás, büntetődobás) elvégzésekor a védőjátékosnak legalább 1 méter távolságban kell elhelyezkednie a dobást végrehajtó játékostól. Szabaddobás végrehajtásakor a támadó csapat játékosainak 1 méternél távolabb kell tartózkodniuk az ellenfél kapuelőtér-vonalától. Bedobással kell játékba hozni a labdát, ha az teljes egészében áthaladt az oldalvonalon, vagy utoljára a védekező csapat játékosát érintve, a saját alapvonalon túlra jutott. A bedobást azon a helyen kell végrehajtani, ahol a labda elhagyta az oldalvonalat. Amennyiben a labda a kapuelőtéren keresztül hagyta el a játékteret (a kaput kivéve), akkor a bedobást a kapuelőtér-vonaltól legalább 1 méterre, a mezőny irányába kell végrehajtani. A büntetődobást kapuelőtér vonaltól kell végrehajtani (5,5 méter). Büntetések: figyelmeztetés; 1 perces kiállítás; a harmadszori kiállítás kizárást von maga után. A súlyos szabálytalanságért, sportszerűtlen magatartásért piros lapos kizárás jár. Minden egyéb esetben a kézilabdázás érvényben lévő játékszabályait kell alkalmazni.

A szivacskézilabdázás játékszabályai (U9/U10)

A játéktér téglalap alakú terület, amelynek hossza 28 méter, szélessége 15 méter. A kapuelőtér-vonal a kapu közepéből, a kapufák vonaláig húzott 6 méter sugarú félkörív, amelyeket a kapu szélességének megfelelően egy egyenes vonal köt össze. Az alap- és az oldalvonal 5 centiméter széles folytonos vonal. A cserevonal a középvonaltól mindkét irányban 250 cm távolságra lévő 15 cm hosszú szakasz. A kapu az alapvonal közepén áll, mérete: 150–160 centiméter magas és 240–250 centiméter széles. A játékidő: 2 × 15 perc (5 perc szünettel), félidőnként 1 időkérésre van lehetősége mindkét csapatnak, amelynek időtartama 30 másodperc. A labda anyaga szivacs, átmérője 15 centiméter. A játéktéren egy időben 5 mezőnyjátékos és 1 kapus tartózkodhat. Egy mérkőzésre legfeljebb 12 játékost lehet benevezni. A kapus a mezőnyben nem szerepeltethető hatodik mezőnyjátékosként. A játék középkezdéssel indul, ekkor a védekező csapat játékosai kötelesek a saját büntetőterületük előtt elhelyezkedni. Gólt követően a labda szintén középkezdéssel kerül játékba, amikor a védekező csapat játékosaira a középkezdésnél érvényes szabály vonatkozik. A dobások (bedobás, szabaddobás, büntetődobás) elvégzésekor a védőjátékosnak legalább 1 méter távolságban kell elhelyezkednie a dobást végrehajtó játékostól. Szabaddobás végrehajtásakor a támadó csapat játékosainak 1 méternél távolabb kell tartózkodniuk az ellenfél kapuelőtér-vonalától. A büntetődobást kapuelőtér-vonaltól kell végrehajtani (6 méter). Büntetések: figyelmeztetés; 1 perces kiállítás; a harmadszori kiállítás kizárást von maga után. A súlyos szabálytalanságért, sportszerűtlen magatartásért piros lapos kizárás jár. Minden egyéb esetben a kézilabdázás érvényben lévő játékszabályait kell alkalmazni.

A mérkőzésjátékokhoz, illetve a szivacskézilabda-foglalkozásokhoz használandó szivacskézilabda mérete minden esetben szabadon választható a csapatok tudásszintjéhez és kézméretéhez igazítva. Amennyiben az iskolában nem áll rendelkezésre a javasolt pályaméret, a játéktér méretei és a játék szabályai – így például a csapatok létszáma – hozzáigazítandók az elérhető lehetőségekhez.

A szivacskézilabdázás főbb technikai és taktikai elemei

Ebben az alfejezetben áttekintjük a főbb technikai és taktikai elemeket, amelyekre bővebben a 6. fejezetben térünk ki, itt most csak egy összefoglaló képet adunk a tananyagról.

Technikai szempontok

Labdás és labda nélküli technikai elemek

Labdás technikai elemek:

• labda fogása, labda elkapása (szemből, oldalról)
• labdavezetés
• labdafelkészítések módjai
• átadások típusai
• lövések (poszt szerint, technika szerint)
• cselek labdával

Labda nélküli technikai elemek:

• alaphelyzet
• támadó lábmunka (irányváltás, ritmusváltás)
• védő lábmunka
• labda nélküli cselek

Taktikai szempontok

Támadás:

• a játéktér kihasználása
• a célfelület elérésére irányuló tevékenység
• játékhelyzetek támadók és védők száma szerint (1:1, 2:1, 2:2, 3:2, 3:1)
• létszámelőnyös vagy -hátrányos játékhelyzetben történő megoldások
• posztspecifikus támadótechnikák

Védekezés:

• a célfelület elérésének (gólszerzés) megakadályozása
• helyezkedés a támadókhoz képest (emberfogás és területvédekezés különbségei);
• posztspecifikus védőtechnikák