A tapasztalatok alapján életkori szakaszonként megközelítőleg meg tudjuk határozni, milyen összetettségű, milyen bonyolultságú játékokat érdemes játszani. Eközben azonban hajlamosak vagyunk
csak a koordinációs és kondicionális képességek fejlődésével magyarázni a bonyolultabb vagy taktikailag
fejlettebb játékhelyzetek megoldását. Az igazság azonban az, hogy a komplex feladatok eredményes
végrehajtása nem lehet független az értelmi (kognitív) fejlődéstől. A könyvünkben használt szintek kialakításánál megpróbáltuk követni a különböző életkorokra jellemző gondolkodási jellemzőket, sajátosságokat. Ez már csak a taktikai összetevők bonyolultságából fakadóan is szükségszerű volt. Könyvünk bemutat egy elérési útvonalat arra vonatkozóan, hogyan lehet – Piaget által létrehozott kognitív fejlődési szakaszokat használva [4] – előkészíteni a konkrét műveletek szakaszából (kb. 7–12 év) az átlépést a formális műveletek szakaszába (kb. 12–16 év). A konkrét műveletek szakaszában történő megfelelő előkészítéssel felgyorsíthatjuk a formális műveletek szakaszába jutást tanítványainknál,
ami nagyban megnöveli a játékokban való hatékony részvételt.

A konkrét műveletek szakaszában a gyermek emlékezete elsősorban cselekvéses tapasztalataihoz, élményeihez kötődik. Legkönnyebben konkrét tartalmakat, szemléletes jelenségeket képes felidézni. Gondolkodása közvetlen érzéki tapasztalatokhoz, gyakorlati cselekvésekhez kapcsolódik, magyarán figyelme nem terjed túl az adott játékon, nem összefüggésében vizsgálja a játékokat (például
azt, hogy egy adott játék megoldása hogyan lesz hasznosítható egy sportjáték – mondjuk, a labdarúgás – során). Többek között emiatt is nagyon fontos, hogy az életkori sajátosságoknak megfelelő, reális visszajelzést kapjanak tanulóink mozgásos feladataik során.

Körülbelül a prepubertás kortól kezdődően, a formális műveletek szakaszában, a tanulók képessé válnak
kombinatorikus sémákat műveletté alakítani. Ebben a korban már lehetőség nyílik az absztrakt, logikai
gondolkodásra, az elvont fogalmakkal, feltevésekkel, lehetséges ítéletekkel végzett műveletekre. A problémák megoldásában a lehetőségek módszeres kipróbálásával, a kombinációk alkalmazásával élnek. Emiatt mondhatjuk azt, hogy ebben az életkorban alkalmassá válnak taktikai helyzetek megértésére, azok sikeres megoldására. A könyv szerkezete ilyenformán úgy írható le, hogy az I. szintű játékok a konkrét gondolkodási műveletek szakaszába tartoznak, míg a II. és III. szinten megjelenő játékok döntően a formális gondolkodási műveletek szakaszába. Az I. szint játékai lesznek azok, amelyek megadják tanítványaink számára a szükséges tapasztalatot és mozgásbiztonságot ahhoz, hogy a II. és III. szinten megértsék és megoldhassák a különböző taktikai helyzeteket.

Az imént vázolt struktúra nem jelenti azt, hogy a 12–16 évesek gondolkodása tisztán elvont szinten történik. Egyaránt képesek konkrét és absztrakt jellegű feladatmegoldásra, amelyben a konkrét és az elvont szintet össze tudják kapcsolni. Többek között emiatt is javasoljuk, hogy a játékok kiválasztásánál elsősorban ne a csoportunk életkora játsszon szerepet, hiszen könnyen elképzelhető, hogy éppen egy I. szintű játék lesz az, aminek köszönhetően élvezhetőbbé és értelmezhetőbbé válnak a későbbi, bonyolultabb játékok. Itt megemlítendő, hogy a legtöbb szakirodalom a játékokat „megtöltő” technikai elemek, természetes mozgások végrehajtásának minőségében is három szintet határoz meg. Tehát a játék bonyolultsága csak az egyik tényező, ami meghatározza a játék minőségét. Az sem elhanyagolható, hogy a játékot játszók milyen mozgástanultsági szinten vannak a szükséges technikai elemek tekintetében.

Összességében azt mondhatjuk, hogy a mozgásos tevékenységekben, játékokban életkortól és fejlettségtől függő mértékben és összetettségben ugyan, de folyamatosan megjelenik a gondolkodás, illetve annak olyan összetevői, mint például a helyzetelemzés, értelmezés, döntéshozatal, tervezés. Ezek a kognitív összetevők nem különíthetők el egymástól, és minden mozgás végrehajtásánál jelen vannak – hol tudatosan, hol kevésbé tudatosan, mintegy automatizáltan. [5]

A mozgástanulás szempontjából vizsgálva azt mondhatjuk, hogy egy sportjátékhoz köthető technikai elem legmagasabb szintű felhasználása taktikailag kifejezhető játékhelyzetben történik. Ha a technikai elemek gyakorlásánál meg tudjuk teremteni azt a környezetet, amivel a későbbi játékhelyzet leírható, jelentősen növeljük a sikeres játékhelyzetben történő (kontextualizált) alkalmazás esélyét. Tehát a sportjátékokban komplexen megjelenő, azokat alapvetően meghatározó technikai és taktikai összetevőket érdemes részekre bontani a hatékony játéktanítás érdekében (például jó helyezkedés, sikeres átadások) [6]. Ennek folyamatáról a következő fejezetben írunk.

Elméletünk szerint a későbbi sportjátékokat felépítő taktikai összetevők leegyszerűsítve, átstrukturálva megjeleníthetők már a játéktanulás, illetve a mozgástanulás kezdetén is. Ekkor a gyakorlás nem pusztán a helyes technikai kivitelezés érdekében szükséges, hanem a játékhelyzetben történő, tudatos, hatékony alkalmazáshoz is. Mindez csak abban az esetben lehetséges, ha a gyakorlás során a szintnek megfelelő kognitív elemeket beépítjük a mozgásos feladatokba, játékokba. Ennek érdekében olyan módszertani környezetet kell megteremtenünk, amely lehetővé teszi az adott játék – esetünkben – taktikai összetevőinek tudatosíthatóságát, tudatosulását [7; 8]. Mindezek alapján az a véleményünk, hogy a játékhelyzetek sikeres megoldásához – már a mozgás- és játéktanulás kezdetétől fogva – a játékhelyzet megértésére és a technikai elemek tudatos alkalmazására van szükség.

Annak érdekében, hogy a játékokat felépítő technikai és taktikai összetevőket rendszerezzük, a játékokat 3 szintbe soroltuk. A negyedik szint rendszerünkben a kész, kiforrott, jól szabályozott sportjáték, amelyre könyvünknek nem célja kitérni. A szintek játékait bonyolultságuk, nehézségük alapján csoportosítottuk, így egyfajta fejlettségi szintet tükröznek (hasonlóan az úgynevezett „Developmental Level” szintekhez [9]), vagyis aszerint vannak osztályozva, milyen taktikai bonyolultságot, lehetőséget hordoznak magukban. A játékok fejlesztő hatásrendszerének szempontjából kiindulva a 3 szintet a következőképpen határoztuk meg (ezek egyben a könyv játékgyűjtemény részének fejezetei is):

I. szint: Taktikai gondolkodás előkészítő elemek mozgásban való megvalósítása

II. szint: Sportjáték-közi taktikai elemek alkalmazása kis játékokban (alacsony létszám, kis terület)
III. szint: Sportjáték-közi taktikai elemek alkalmazása nagy pályán, sportjáték jellegű, módosított játékokban

Fontos tehát, hogy a szinteket nem életkor szerint osztottuk fel, hanem a játék összetettségét, bonyolultságát kívántuk kifejezni a döntéshozatali szempontok alapján létrehozott játékszerkezeti tényezők segítségével. Természetesen azonban játék és játék között – függetlenül a bonyolultságuktól – a kivitelezésben, pontosságban, hatékonyságban jelentős különbségek lehetnek.

• természetes mozgásokon alapul – változatos gyakorlást kell biztosítani a játékok során,
• taktikai elemek előkészítése történik,
• mozgáskoncepciós rendszer segítségével rendszerezett,
• együttműködő helyzetek és kontrollált versenyhelyzetek jellemzik.

• kis játékok alkalmazása (2-3 tanuló/csapat, kis terület),
• támadó/védő szerepek sportjátékra jellemző megjelenése,
• megjelenik a csapat szinten elérendő célfelület,
• megjelennek a sportjáték-közi taktikai elemek.

• játékok nagyobb létszámmal (4-6 tanuló/csapat) és nagyobb játéktéren,
• sportjátékközi taktikai elemek teljes (a későbbi sportjátékra jellemző) megjelenése,
• a korábban tanult technikai-taktikai elemek komplex, tudatos, célszerű alkalmazása.

A szintek jellemzői

Az I. szintnek A taktikai gondolkodás előkészítése nevet adtuk. A szint játékaira jellemző, hogy döntően a természetes (fundamentális) mozgásokra épülnek. Ennek érdekében alapvetően biztosítanunk kell tanítványainknak a minél változatosabb gyakorlást, a mozgásformák felfedezését és a sokszori végrehajtás lehetőségét. (Ez elsősorban azért fontos, hogy azok a diákok is tevékenyek legyenek,
akik amúgy kevésbé hajlamosak aktívan részt venni a játékokban.) Az ezen a szinten tárgyalt játékok rendszerezéséhez a természetes mozgások rendszerezése kapcsán használt mozgáskoncepciós struktúrát hívtuk segítségül (Erről részletesen A játékok szerkezeti összetevőinek leírása című alfejezetben írunk). A játékok célja a későbbi bonyolultabb játék- vagy taktikai helyzetek előkészítése, melynek során olyan döntési helyzeteket teremtünk, amelyek végrehajtásban hasonlítanak
a későbbi játékhelyzetre vagy elősegítik azok megértését. A játékok elsősorban olyan labda nélküli játékhelyzeteket teremtenek, amelyek során a tanulók gyors döntéshozatalra és annak mozgásos kivitelezésére „kényszerülnek”. A 2–4. táblázatokban technikai-taktikai tanulási szempontokat
adtunk meg. Ebben a szókapcsolatban a taktikai kifejezés a későbbi valódi taktikai helyzetek előkészítésére utal, nem pedig „igazi” taktikai helyzetekre.

Amíg az I. szinten a játékszerkezeti elemek elkülöníthetően megjeleníthetők, fejleszthetők, addig a II. szinten (bonyolultabb játékok révén) azok együttes, egy időben történő alkalmazása történik. Más szavakkal: a II. szintű játékok során az I. szinten tanult technikai elemeket helyezzük komplexebb játékszituációba. Ez legtöbbször az úgynevezett kis játékokkal (small sided games = kis területen, alacsony létszámmal játszott játékok) történik [10]. Ezek jellemzője, hogy alacsony létszámmal
(2-3 ember alkot egy csapatot), kis területen (körülbelül 4–6 × 4–6 méter) játszhatóak, ami a technikai elemek sokszori végrehajtására ad lehetőséget minden résztvevő számára. Azáltal, hogy 2-3 ember alkot egy csapatot, minden tanulónak szinte folyamatosan mozgásban kell lennie a játék során, ennek köszönhetően folyamatos lehetőség adódik mind a labdanélküli, mind a labdás technikai elemek (labdabirtoklás, átadás, üresbe helyezkedés) gyakorlására. Megjelennek a támadó és védő szerepek,
azaz megjelenik a legalapvetőbb taktikai helyzet, a célfelület elérésére irányuló 1:1 elleni játék. A védők jelenléte minden esetben nehezítik a tanult technikai elemek végrehajtását. A támadó-védő szerepkörrel párhuzamosan megjelenik a csapattársak közötti együttműködés (átadások, kommunikáció) a játékokban. Fontos megemlíteni, hogy a versengő (támadó – védő) kapcsolatot minden esetben az I. szinten megjelenő együttműködő és labda nélküli versengő játékokon keresztül érdemes kialakítani, amely során a társ úgy tölti be a „zavaró” szerepét, hogy jelenléte még nem a labdaszerzésre irányul. Ezekben a feladatokban az együttműködés útján alakul ki a helyes távolság, ami a II. szint játékaiban a helyes támadó/védő távolság érzékeléséhez, kialakításához szükséges. Egy másik alapvető fontosságú újdonság a célfelület megjelenése a játékokban. A nehezítés ezen formája sok esetben a célfelület(ek) használatát és a védők jelenlétét együttesen jelenti. A célfelület(ek) belépése új jelentőséget ad a térben való tudatos mozgásnak, hiszen szélességben ésmélységben kifejezhetővé válnak azok az irányok, amelyeket
mozgással a célfelület elérése érdekében teszek.
Másként fogalmazva: a célfelületek megjelenése szélességben és mélységben átstrukturálja a tanulók játékban való helyezkedését.

A III. szintre is érvényes a II. szinten leírt technikai elemek játékhelyzetben való alkalmazásának igénye. Azonban amíg az előző szintre az úgynevezett kis játékok jellemzőek, addig itt már nagyobb játékterületet használunk, ennek megfelelően több játékos alkot egy csapatot (4–6 fő). A több játékos és a nagyobb tér együttesen azt jelenti, hogy megnő a játéktér szélességi és mélységi kihasználásának a lehetősége, ebből fakadóan a taktikai helyzetek bonyolultabbá válnak. Ezt a célfelület radikális csökkentése (illetve a több célfelület lecsökkentése egyre) teszi teljessé, hiszen az egy (vagy kisebb) célfelület mind a támadók, mind a védők részvételét nehezíti, és megnöveli a mélységi mozgások, illetve a helyezkedés szerepét. Mindez szükségszerűen azt is jelenti, hogy a sportági technikák jelentős szerepet kapnak a III. szint játékaiban, amelyek ezáltal sok esetben a sportjátékok módosított
változatai lesznek.

Azok az elemek, amelyek alapvetően határozzák meg a taktikai helyzeteket, illetőleg azok megoldását, ezen a szinten még összetettebben jelentkeznek. Ennek megfelelően a játékban részt vevők többször, több módon kerülhetnek kapcsolatba (Erről bővebben az 1.5. alfejezetben írunk.), ami – ha a csapaton belüli együttműködés minőségét vizsgáljuk – szükségessé teszi a II. szinten ajánlott, kis játékok alkalmazását, mielőtt a sportjátékok nagy létszámú változatát választanánk. Csak ezáltal válik lehetővé, hogy a sportjátékok közös taktikai elemeit játékonként rögzíthessük, illetve, hogy ugyanazon taktikai helyzetet eltérő sportágakban is hatékonyan gyakorolhassuk.