A játékban történő együttműködés többféle síkon valósulhat meg.

Történhet:

• egy vagy több társsal, illetve csapatrészek között;
• labdával, illetve labda nélkül;
• támadásban és védekezésben;
• kooperatív jelleggel (pl. passzok);
• versengve (pl. 1:1 ellen).

A legegyszerűbb együttműködés az, amikor két játékos összejátszik. Az egyik passzolja a másiknak a labdát. Ha ez a két játékos közötti passzsorozattá válik, akkor már bonyolódik a helyzet, mert ezzel a passzsorozattal kijátszhatnak egy vagy több ellenfél játékost is. A két játékos közötti összjáték történhet:

• a labda birtoklása,
• területváltás,
• vagy támadásbefejezés céljából.

Minden egyes átadás új játékhelyzetet teremt, ezért az együttműködés alapjait minden játékosnak el kell sajátítania a későbbi eredményes és élvezetes játék érdekében. Több játékos együttműködésének a célja lehet:

• a labda birtoklása,
• területváltás,
• területnyerés,
• az ellenfél fárasztása,
• üres területek keresése, megjátszása
• vagy támadásbefejezés.

Csapatrészek együttműködése mindig területváltással történik a labda birtoklása vagy a támadások befejezése céljából. A labdával történő együttműködésről lesz még szó a továbbiakban, azonban lényeges szempont, hogy a labda nélküli együttműködések nélkül ma már nincs eredményes játék. A labda nélküli mozgások célja a támogatójáték. Ez támadásban a labdás játékos megsegítését, védekezésben pedig a labdát megtámadó csapattárssal való együttműködést jelenti. Támadásban a labda nélküli mozgás történhet még területnyitási céllal is, akár a labdás, akár egy labda nélküli társ számára.

A kooperatív együttműködés alatt azokat a tevékenységet értünk, amelyek a csapattársak játéktevékenységét segítik labdával vagy labda nélkül. A versengő együttműködésen azt értjük, hogy például egy 1:1 elleni játékhelyzetben a foglalkozáson a két gyerek egyszerre verseng egymással és tanítja, segíti a társát jobbá válni. Amennyiben a labdát birtokló gyorsan, pontosan és célratörően végzi a gyakorlatot, akkor a labda nélkülinek nagy erőket kell mozgósítani azért, hogy ezt megakadályozza. Így amennyiben mindketten arra törekszenek, hogy a lehető legjobban hajtsák végre a saját feladatukat, akkor azzal a társukat is tanítják, miközben ők maguk is tanulnak. Ha ezt tudatosítjuk a tanulókban, akkor ők maguk is szívesebben végeznek ilyenfajta versengő együttműködéseket. A versengő együttműködéseknek tehát van egy sajátos lélektana és felelőssége, amelyre minden esetben érzékenyítenünk kell kis tanítványainkat. A versengő együttműködés nem a társ megsemmisítésére, megalázására, megszégyenítésére vagy éppen sportszerűtlen (csalással történő) legyőzésére irányul. Ez a negatív magatartásforma ugyanis nem nyerhet teret az iskolai környezetben, ahogyan egyébként a gyermekfutball teljes vertikumát tekintve sem. Közös felelősségünk, hogy e – sajnos nagyon sokszor tapasztalt – káros viselkedésformák ellen felemeljük a hangunkat és gyermekeinket sportszerű, egymást tiszteletben tartó személyiséggé formáljuk. Ez csakis következetes nevelő munka mellett érhető el, amelyben az egyéni bánásmód elvének kell érvényesülnie.