Navigáció: < Előző Következő >
Kategória tulajdonságok | |
---|---|
Könyv címe: | Játssz TE IS! – Játéktár gyerekektől gyerekeknek |
Játékalkotók: Várőrzők (Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola, Szeged)
Játéktér: tornaterem, aula, iskolaudvar, szabadtér
Játékidő: szabadon meghatározható
Játékosok létszáma: legalább 16 résztvevő, négy csapatot alkotva
Eszközök
A feladatlapokat elkészíthetitek ti magatok is, vagy kérhetitek más diákok, tanárok segítségét hozzá.
Ez kapcsolódhat egy olyan témához, amivel mindannyian szívesen foglalkoztok.
A feladatlap helyettesíthető másik játékkal, ügyességi vagy logikai feladvánnyal is, amihez nem szükséges papír és ceruza.
Alakítsatok ki négy azonos létszámú csapatot a játékosokból! Először is el kell dönteni, hogy melyik legyen az a két csapat, akik első körben mérkőznek meg egymással. Ha készítettetek feladatlapokat, akkor azokat most minden csapat kapja meg és töltse ki közösen gondolkodva. Ha nincs feladatlap, akkor pedig közösen egyezzetek meg benne, hogy milyen játékkal szeretnétek eldönteni a sorrendet.
Ezután kezdődhet is az első két csapat játéka. A cél, hogy a várat ostromló csapat megszerezze a zászlót. A kiütő (kidobó) közben több labdával is játszhattok. Ha megvan az első győztes, akkor a másik 2 csapat is „harcol” egymás ellen, végül a két győztes vívja a végső „csatát”, ami szintén kiütő (kidobó).
A játék további szabályainak kitalálását az alkotó csapat rátok bízta.