– Zoli, fiam, gyere csak ide, légy szíves, beszélni szeretnék veled valamiről – szólt Márti néni a folyosón a fiú után.
– Igen, tanárnő? – Zoli kihúzta magát, kissé feszült volt, nem tudta, mit akarhat tőle Márti néni. Valami azt súgta neki, a reggeli incidenst fogja firtatni a tanárnő, ami közte és Kevin között volt. Nem csalt a megérzése.
– Mi volt ez a viselkedés ma reggel? Nem ilyennek ismertelek meg, fiam!
– Mire tetszik gondolni?
– Tudod te! Ha nem lépek be időben, összeverekedsz Kevinnel.
– Kevinnel nem nehéz összeverekedni…
– Ez a válaszod a kérdésemre?
Zoli dühös lett. Semmi kedve Márti nénivel megbeszélni ezt az ügyet. Épp ez az, amit ki nem állhat a felnőttekben. Nem tudják elviselni, ha valamibe nincsenek teljes mértékben beavatva. Mit érdekli az most a tanárnőt, hogy min kaptak össze Kevinnel? Nem mindegy? Magánügy! Nem balhéztak, nem volt verekedés, akkor nem mindegy?
– Mit is tetszett kérdezni pontosan?
– Zoli! Ne játszd itt nekem az értetlent! Arra vagyok kíváncsi, konkrétan mi a bajod Kevinnel. Illetve az ötletével.
– Az, hogy hülye! Hülyeség az egész.
– Tőled azért ettől kicsit okosabb válasz várok! Biztos vagyok benne, hogy konkrétabban is meg tudod fogalmazni, hogy mi nem tetszik a drámaszakkör ötletével…
Zoli lehajtotta a fejét, utálta ezt a szituációt. Legszívesebben otthagyta volna a tanárnőt, és ment volna ebédelni. Jellemző. Még ebédelni sem hagyják az embert.
– Szóval? Addig nem engedlek ebédelni, amíg ezt meg nem beszéljük!
– Ez meg mi? Márti néni gondolatolvasó? – kérdezte mosolyogva Zoli. Kissé megenyhült, eltűnt a görcs a gyomrából. – Tényleg éhes vagyok!
– Akkor? Válaszolsz? – mosolyogott vissza Márti néni.
– Én nem értem ezt az egészet… Drámaszakkör… Persze! Fogadjunk, azt sem tudja Kevin, milyen az!
– Te tudod?
– Hát épp ez az! Bele akarnak rángatni valami hülyeségbe, amiről senkinek semmi fogalma! Én meg ájuljak el ettől! Hát nem!
– Neked tehát nincs kedved ehhez?
– Mihez, Márti néni? Az egyáltalán nem derült ki reggel, hogy mi ez, amit akarnak. Csak főnökösködtek ott, András meg Kevin.
– És ezt nekik is elmondtad?
– Márti néni szerint lehet Kevinnel beszélni? Mit tépjem a számat! Kit érdekel az én véleményem? Áh, nem érdekel! Hülyeség.
– Jó. Még egy kérdésre válaszolj! Tényleg nem akarsz egy izgalmas szakkörhöz csatlakozni? Nincs kedved a többiekkel valami izgalmasba belevágni?
Zoli elgondolkodott. Most ezzel mit akarhat a tanárnő? Valami izgalmas? Ő akarja megszervezni? Hát köszi! Kevinéktől már csak az lenne rosszabb, ha a tanárok találnák ki, mi az izgalmas a diákoknak. Már épp meg akart szólalni, mikor Márti néni folytatta.
– Mert, ha a válaszod mégis az lenne, hogy van kedved, akkor szerintem megérne ez még egy kör beszélgetést. Csak ti, diákok! Szerintem benned van annyi higgadtság és megfontoltság, hogy tudnál beszélni a srácokkal. Verekedés nélkül! Sokan vannak, akiknek számít a te véleményed. Beszéljétek ezt át még egyszer. Nem szeretném, ha ezt a felnőttek döntenék el helyettetek. János bácsi is, és én is szívesen segítünk mindenben. De azt akarom, hogy ti, gyerekek döntsetek, érdemes-e ezzel foglalkozni.
Zoli elképedt. Márti néni tényleg gondolatolvasó?
– Hát… egy izgalmas csoport, az nekem is tetszene… Csak nem tudom pontosan, mit akarnak Kevinék…
– Na. Akkor maradjunk annyiban, hogy futtok ezért még egy kört. Ordítozás és verekedés nélkül. Jó? Bízhatok benned, fiam?
– Hát…
– Ha hápogsz, akkor sosem megyünk ebédelni…
– Na jó… Megpróbálhatom…
– Ez a beszéd! – Márti néni nagyot sóhajtott. – Ti már nyolcadikosok vagytok. Nagy gyerekek. Meg fogjátok ezt oldani. Szerintem ki fogjátok találni, hogyan lesz ez jó. És akkor én kipukkadok majd a büszkeségtől, hogy az én osztályomba milyen komoly, ügyes diákok vannak! Abban is biztos vagyok, hogy, ha így alakul, az igazgató úr is mellétek áll majd!
Zoli zavarban volt. Toporgott, nem nagyon tudott mit kezdeni a tanárnő szavaival. Egyszerre érzett büszkeséget, bizonytalanságot, izgatottságot, de legfőképpen éhes volt.
– Mehetek enni, Márti néni?
– Igen, persze! – nevetett a tanárnő. – Szerintem ezt az ügyet megtárgyaltuk.