A sportági technikák felépítése- a "céltábla" modell
A sportági és iskolai (óvodai) mozgásfejlesztés
A sportági és iskolai (óvodai) mozgásfejlesztés a szakmabeli közvélekedés szerint elkülönül egymástól: egyrészt a sportági specializáció okán (lásd ovisport mozgalom), másrészt az egyesületi és iskolai célok közös tartalmainak beazonosítása hiányában. Az 1.3-as fejezetben leírtak során megállapítottuk, hogy nem beszélhetünk többfajta vagy párhuzamos mozgásfejlődésről, hiszen egy-egy embernek a mozgásos tevékenysége minden pillanatban ugyanazon, mikro-, makroszintű és egyéni befolyásoló tényezők mentén közelíthető meg, ugyanazokkal a fejlődési szakaszokkal írhatók le, függetlenül attól, hogy sportági edzésen vagy testnevelés órán végzi-e a gyakorlatokat. A különbség csak annyi, hogy sportági edzéseken sokkal több idő van az adott technikai elemek elsajátítására, sokkal részletesebben be lehet menni az adott sportág összetevőibe.
Kifejtettük továbbá azt is, hogy az alapvető mozgásformák és az azokból kinövő, specifikus mozgások hogyan alakulnak ki, hogyan válnak egyre bonyolultabbá, és hogyan jönnek létre újabb és újabb szintjei a mozgásfejlődés folyamán.
Ez a folyamat a sportági képzés során célzottabban, koncentráltabban zajlik le, mint amikor egy általános ügyességfejlesztésről beszélünk, céljait tekintve ugyanis különbség tehető a két irányzatban:
- az általános ügyességfejlesztés, és ilyenformán az óvodai és alsó tagozatos testnevelés-foglalkozások célja sokkal inkább a minél széleskörűbb tapasztalatszerzés a legkülönbözőbb alapvető mozgásformák (egyre bonyolódó) végrehajtásáról;
- míg a sportági képzés során egy későbbi, jól meghatározható sportági technika kialakítását és adaptív felhasználását segítő alapvető mozgásformák egy csokorba gyűjtése és tudatos gyakorlása a cél.
Az általános ügyességfejlesztés szempontjából tehát a minél több variáció, az egyes tanulási szempontok minél változatosabb feldolgozása a cél. A sportági technikák előkészítése szempontjából a tanulási szempontok, ezen keresztül a variációk egymásra épültsége, progresszív bonyolódása, komplexebbé válása a cél. A sportági képzés és a testnevelés órai, egész életen át tartó testmozgást előkészítő tartalmai nem választhatók le egymásról, közös metszetüknek, egymást segítő kapcsolatának keresése az edzők és pedagógusok mindenkori feladata.
Az alapvető mozgásformák könyvünkben bemutatott feldolgozása egyértelműen az első csoportba tartozik, tehát az általános, széleskörű mozgás- és ügyességfejlesztés összetett feladatához kívántunk rendszerszintű segítséget adni. Ezzel viszont semmiképp sem szeretnénk azt sugallni, hogy az általános ügyességfejlesztés nem segíti a sportági képzést (hiszen nagyon is hozzájárul az idegrendszer fejlődéséhez, és a különböző, saját testtel kapcsolatos tudatosság kialakításához, ami a sportági képzésben is megkerülhetetlen), viszont sokszor túl távoli a kapcsolat a sportági technikával. Emiatt nehéz beépíteni olyan foglalkozásokba, ahol a sportági technikai elemek előkészítése, gyakorlása a cél. Azonban, ha szerkezetében átgondoljuk az adott sportági technika összetevőit, azaz a kritikus mozgásszerkezeti összetevőket, olyan építőelemeket találunk, amik visszafejthetők az alapvető mozgásformák szintjére. Erre ad néhány példát az alábbi, 11. táblázat:
11. táblázat: Az egyes sportágcsoportok és az azokat előkészítő alapvető mozgásformák és mozgáskombinációk kapcsolata
Napjaink fontos témája a korai sportági specializálódás kérdése: a terület szakemberei kutatások sorával támasztják alá, hogy a nem megfelelő időben történő (túl korai) sportági specializáció során szerzett nagyobb technikai tudásból származó előnyt messze meghaladják az évek során elszenvedett testi-egészségi, szociális és pszichológiai hátrányok. Sok esetben a sportági alapú képzések esetében gyakran minél előbb technikai fölényt akar egy adott oktató kialakítani, amellyel nagyobb valószínűséggel tud majd nyerni a csapata a különböző tornákon, ami az edzésmunka jelenleg egyetlen fokmérője (sajnos). Ez szükségszerűen létrejövő hibák folyamatos javításán keresztül – ha úgy tetszik, a sportági elvárt tudás szempontjából deduktív módon – próbálja kialakítani a funkcionális végrehajtást, ami bizonyos sikerekkel mindenképp jár, hiszen, ha valamit sokat gyakorlok, abban jobb leszek. Azonban a szemlélet folyamatos hibakeresése gyakran okozza a tanulóknál, fiatal sportolóknál az énhatékonyság, a sikeresség érzetének hiányát, annak az érzetét, hogy bármit csinálok, biztosan lesz benne hiba. Ez sajnos rendkívül demoralizáló tud lenni, és hosszú távon – nyilván sok egyéb ok mellett – a motiváció elvesztéséhez és a sportolás abbahagyásához vezethet.
Ezzel a rövidtávú célok felülírják a hosszú távú célokat, amely így egyben jelentős koordinációs deficitet is magával hoz a széleskörű és sokoldalú mozgásügyesség esetében. Fontos lenne a sportági képzések korai szakaszában is belátni, hogy a hosszú távú célok kellene vezéreljék a szakmai tartalmat és az oktatási környezetet. Lényegében ez vezet az úgynevezett multisport szemlélethez, amely tudományosan is igazolt (Côté., Hancock, 2016). A gyermekek utánpótlás- és versenysportja szempontjából a multisportszemlélet elsősorban 12-13 éves korig kiemelten fontos, de a szabadidősport kapcsán is kijelenthető, hogy a legjobb, ha több sportággal, mozgásformával próbálkozunk. Ezért összeszedtük a legfontosabb érveket amellett, hogy miért érdemes minél több sporttevékenységet kipróbálni.
- Több sportág – több készség és képesség A különféle sportágak eltérő készségeket fejlesztenek, képességeinket más és más módon veszik igénybe. Ebből fakadóan minél több sporttevékenységet próbálnak ki a gyerekek, annál sokoldalúbban fejlődnek, ráadásul számukra (és szüleik számára) is kiderül, hogy miben tudnak igazán ügyesek, sikeresek lenni, miben érzik inkább otthon magukat.
- Sokoldalúság, kreativitás fejlődése A sokoldalúság minden sportágnál előny, hozzáad a sportolói teljesítményhez, de a sportjátékok változatossága más kompetenciákat, készségeket is fejleszt, ezáltal felkészít az élet más területein jelentkező kihívások kreatív megoldására is.
- Segít a korai kiégés megelőzésében, csökkenti a lemorzsolódás arányát Ha egy fiatalt már kiskora óta csak egyfajta sport irányába orientálnak, nem tárják fel előtte a sportjátékok és a sportágak által kínált sokszínűséget, ha csak egy sportágban és számára nem megfelelő versenykörnyezetben (például idősebb, vagy korábban érő kortársaival) versenyeztetik, a sikertelenség és a kudarcok miatt könnyen fásulttá, motiválatlanná válhat. Ez akár a mozgás abbahagyásához is vezethet, amelyet mindenképpen meg kell előzni. A többfajta sport kipróbálása, a színes sportpaletta felvonultatása különösen az iskolai testnevelésben és a diáksportban nagy segítséget nyújthat ennek elkerülésében.
- Belső motiváció növelése Ha a gyerekek több sportágat is kipróbálhatnak, és nem feltétlenül csak a győzelem jelenik meg értékként előttük, hanem maga a mozgás, az aktív közösségi együttlét öröme is, akkor nagyobb eséllyel alakul ki a belső motivációjuk, hogy hosszú távon fizikailag aktív életet éljenek.
- Önkontroll fejlődése, döntéshozatali készség javulása Ha egy gyermek, fiatal több mozgásformát is kipróbálhat, azzal növelhető a döntési szabadsága, lehetősége lesz arra, hogy jobban megismerje önmagát, képességeinek határait. Továbbá fejlesztheti olyan készségeit, mint az önálló tanulás, a másokkal való együttműködés, a kritikus gondolkodás és az önreflexió, ami a felnőtté válásában különösen hasznos tanulási folyamat.
- Csökken a sérülés esélye Minél többfajta mozgásformát próbálunk ki, annál többfajta izomcsoportot, ízületet mozgatunk meg, fejlesztünk vagy terhelünk. Ezért a változatos sporttevékenységekkel csökkenthető a krónikus sérülések kialakulásának esélye is.
- Fejlődik a fiatal magabiztossága, javulnak a kognitív képességek Mivel a multisportszemlélet révén számtalan mozgásformát megismer a gyermek, tudása, tapasztalata és készségei is bővülnek, ami pozitív hatással van magabiztosságára is.
A következőkben bemutatott „céltábla”-modell azt a hidat mutatja be, ami az alapvető mozgásformák és a sportági technikák között húzhatók, és amelyek ily módon remekül illeszthetővé teszik a könyvünkben található feladatokat a sportági képzésekhez is.
56. kép: Egy eszközről történő felugrásos lövés egyaránt lehet tartalma egy testnevelésórának és egy kézilabda edzésnek
57. kép: Jól érzékelhető a felugrás-dobás kombináció
A „céltábla”-modell
Ha a sportági technika kialakítását alulról építkezve, induktív módon építjük fel, a hangsúlyt áthelyezzük a sikeres végrehajtásokon keresztüli fejlődésre, amely sokkal nagyobb eséllyel kínálja a kompetenciaérzet, az öröm és a motiváltság élményét. Ahogyan az 8. táblázatban is látható, minden sportágnak beazonosítható az az alapvető mozgásformaalapja, amelyre építve fokozatosan kiépíthető az egyre bonyolultabb, komplexebb sportági technikai repertoár. Ezt a fokozatosságot a sportági technika kialakulásában, nominális nehezedésének folyamatában az ún. „céltábla”-modell (Vass 2020) mutatja be. A modell négy szintre különíti el a sportági technika felépítését.
A modell tulajdonképpen azt mutatja be, milyen lépéseken keresztül szűkíthetők be az alapvető mozgásformák általános gyakorlatai az egyes sportági technikai elemeivé. Más szavakkal, hogyan támogatja az egyszerű alapvető mozgásformák széleskörű, tudatos gyakorlása az egyre inkább speciális, a későbbi sportági környezetre egyre inkább hajazó végrehajtásokat.
A „céltábla” legkülső karikája a legnagyobb felületű, a teljes kört átfogja. Ez azt jelenti, hogy itt a legváltozatosabbak a mozgások, a legkülönbözőbb mozgásformák végrehajtásai jelennek meg itt, viszont ezek egyben a legegyszerűbb, legáltalánosabb feladatok is. Az ezen a szinten található gyakorlatok, feladatok végrehajtásának célja, hogy az alapvető mozgásformák térbeli, időbeli és dinamikai különbségeiről tapasztalatot szerezzenek a tanítványaink, mintegy előkészítve, „érzékenyítve” az idegrendszert és az izmokat a későbbi, bonyolultabb, nagyobb figyelmi kapacitást igénylő végrehajtásokra.
Az alapvető mozgáskészségek iskolai oktatásánál egyfajta hüvelykujjszabályként azt mondhatjuk: egy-egy alapvető mozgásforma esetében a stabilitás szakaszának elérésére kell törekedni, és a kiterjesztés, azaz a további nehezítés az alapvető mozgásformák kombinációiban és a sportági előkészítő feladatokban jelentkezzen. Ez azt is jelenti, hogy egy mozgásformát csak akkor javasolt játékhelyzetben gyakorolni, ha már külön elfogadható stabilitással megy a végrehajtás!
Általánosságban azt mondhatjuk, hogy az alapvető mozgásformák a későbbi sportági technikai elem egyes összetevőinek az általános előkészítését adják, ha úgy tetszik, az alapköveket jelentik. Ezek azonban még nem szükségszerűen emlékeztetnek a technikai elem összetevőire, tehát nem feltétlenül találkozunk itt olyan gyakorlatokkal, amik egy az egyben beazonosíthatók a későbbi technikai elemben. Ilyen vonatkozásban – ahogyan azt az összefoglaló táblázatokban is láttuk – áttételes a kapcsolat a technikai elemmel, viszont van kapcsolat. A mindenkori testnevelői és edzői feladat, hogy a „céltábla”-modellnek megfelelően, a mozgástapasztalat és kapcsolódó tudás tekintetében érvényt nyerjenek az alapvető mozgásformák gyakorlatai a sportági technikai egymásra épültségében.
26. ábra: A „céltábla”
A „céltábla” második, kissé szűkebb köríve az alapvető mozgásformák kombinációt foglalja magába. Ez tulajdonképpen annyit tesz, hogy azokat az alapvető mozgásformákat, amiket külön, izoláltan gyakoroltunk, most különböző szempontok szerint összekapcsoljuk. Ha például a kialakítani kívánt sportági technikára jellemző a futásból felugrás, észszerű, hogy a futás és ugrás alapmozgásformákat különböző módon kombináljuk, azaz összekapcsoljuk. Nem kell, hogy a sportágra jellemző legyen a végrehajtás, de feltétlenül nehezebbnek kell lennie, mintha külön-külön gyakorolnánk őket. Minden sportágra találunk olyan alapvető mozgásforma-kombinációkat, amelyek leginkább jellemzőek az adott sportágra, és amelyek már jobban utalnak a sportágra jellemző térbeli, időbeli és dinamikai sajátosságokra, de még mindig általánosnak tekinthetők. Labdajátékok esetében többek között pl. a futás-felugrás, stabilitás-felugrás, vagy a futás-elkapás-felugrás-dobás kombinációk jellemzőek.
A „céltábla” harmadik köre már sportági előkészítő feladatokat tartalmaz. Az itt alkalmazott feladatokra jellemző, hogy már sportági környezetbe helyezik a gyakorlást (pl. a sportágra jellemző méretű célfelületet, labdát, eszközt alkalmaznak), de még nem olyan versenyhelyzetben, ami a sportágat jellemzi. Ha pl. kézilabda felugrásos lövést szeretnénk ezen a szinten előkészíteni, akkor jellemzően védő nélküli, a felugrásos lövés jellegzetességeit valamilyen eszközzel történő megjelenítését lehetővé tévő feladatokat választunk.
58. kép: A futás mint alapvető mozgásforma a „céltábla”-modell legkülső körében
59. kép: Jó példa az alapvető mozgásformák kombinációjára: labdavezetés futás közben (a kitámasztások során esetenként a stabilitás is megjelenhet)
60. kép: Sportági előkészítő feladat, ahol a félaktív védőn kell a labdavezetéssel túljutni
Végül, de nem utolsósorban a sportági technikai gyakorlatok következnek, ahol már a sportágra jellemző összetevők mindegyike megtalálható: az eszközök, körülmények, védők, pályaméret stb. mind-mind a sportágra jellemző módon történik.
A hazai sportági oktatás gyakorlata azt mutatja, hogy sokszor már a mozgástanulás kezdetén a sportági előkészítő feladatokat kell végrehajtaniuk a gyerekeknek, szinte teljesen kimarad az alapvető mozgásformák és azok kombinációinak szakasza. Ez okozza a folyamatos hibajavítás kényszerét, és emiatt válik a sportolás a sikertelenség érzetével azonossá sok, a társaktól eltérő ütemben fejlődő gyermek számára. Pedig manapság már kutatások sora bizonyítja, hogy a sportági fejlesztések záloga a minél nagyobb részvételben, illetve annak minőségében rejlik, ahol az ún. észlelt kompetencia mellett a sportolás során megélt öröm, az új készségek tanulása, a barátok és a szülői háttér a legfontosabb motivációs tényezők!
Ebben a vonatkozásban nagyon fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a sportági technikák alapvető mozgásformákon, illetve azok kombinációin keresztül megalapozott oktatása nagyban hozzá tud járulni e szemlélet megvalósulásához: ha nem a hibát keresem a végrehajtásban, hanem megfelelő feladatot adok (úgy alkotom meg a feladatot, hogy minimalizálom a hibázás lehetőségét), és megerősítem az adott végrehajtás pozitív összetevőit, akkor tulajdonképpen eliminálom a rossz végrehajtást a gyakorlásból („errorless practice”) (9) Természetesen minél inkább sportági a gyakorlás környezete, annál inkább beazonosítható, mitől válik funkcionálissá a végrehajtás, és számtalanszor nem sikerül hatékonyan végrehajtani az adott feladatot. A hibázáson keresztüli tapasztalatszerzés viszont ebben az esetben is tetten érhető, így azt megfelelő külső és belső fókuszú instrukcióvá és visszajelzéssé való átalakítással a mozgástanulás szolgálatába tudjuk állítani. Hiszen akár sikeres, akár sikertelen egy adott végrehajtás, semmilyen garanciát nem nyújt arra vonatkozóan, hogy a következő is az lesz, csak egy pillanatnyi keresztmetszetet ad az aktuális tanultsági, koncentrációs, hangulati stb. szintről.
Pedagógusként és edzőként feladatunk az, hogy a különböző gyakorlatokat, mozgásos tevékenységeket lehetőség szerint egyéni különbségeknek megfelelően, úgy rendezzük el, építsük fel (és adjunk instrukciót annak kapcsán), hogy a megszerzett mozgástapasztalatok egymást kiegészítve, egymásra épülve magabiztosabbá és örömtelibbé tegye a mozgásban való részvételt, a sportolást! Könyvünkkel ehhez szeretnénk segítséget nyújtani!
(9) Megjegyzés: az alapvető mozgásformák tanulásánál ez különösen jól alkalmazható, hiszen rengeteg variációs lehetőség közül választhatunk, és mindegyik lehetővé teszi, hogy az adott mozgásforma létrejöjjön, márpedig pontosan ez a célja ennek a szintnek.
61. kép: Sportági technika alkalmazása autentikus játékhelyzetben (3:3 elleni kisjátékban)
Az alábbi táblázatban egy sportági technikai elem (kosárlabda fektetett dobás) felépítését mutatjuk be a „céltábla”-modell egyes szintjeihez tartozó gyakorlatcsoportok bemutatásával. Jól látható, hogy a legalsó szinten szereplő alapvető mozgásforma feladatok pontosan azok a feladatok, amik könyvünk 1. szintű táblázataiban is megtalálhatóak, csak itt célzottan a technikai elem kialakításának igényével kerültek kiválasztásra.
12. táblázat: A fektetett dobás mint sportági technikai elem felépítése a „céltábla”-modell szerint
