Amikor az iskola életében egy új program jelenik meg, nem mindig lehet tudni pontosan, hogy miként befolyásolja az iskola szereplőinek életét. A TE IS Program olyan elemeket tartalmaz, amelyek bizonyos iskolai helyzeteket más megvilágításba helyeznek, ezért számítani kell arra, hogy a program belépésével elinduló folyamat változásokat fog okozni az iskola megszokott működésében. Ha csak arra gondolunk, hogy a TE IS Program szándéka az, hogy az iskolai szünetekben önkéntes diákok által szervezett aktivitások valósuljanak meg, ez már önmagában is nagy változást jelent.

A program iskolai belépése során történő változás természetes folyamat, és nem jelenti azt, hogy ami eddig az iskolában zajlott az szükségszerűen rossz. 

Mégis olyan újdonságként hathat a gyerekek bevonása, önkéntes részvétele az iskola életét érintő kérdésekben, vagy akár a házirend tanulók részvételével történő módosítása, amely átformálja az iskolák eddigi rendjét, esetleg a szokásait is.

A TE IS útvonalainak kapcsán láthattuk, hogy a programfolyamatok megértéséhez egy általános életciklusmodell szolgált segítségül. Ahhoz, hogy a változás természetét megértsük, még számos elméleti háttér és modell áll rendelkezésünkre. Kimondottan a program iskolai belépéséhez az alábbiakban Virginia Satir változás és növekedés modelljét fogjuk felhasználni, segítségül hívva Peter de Jager értelmezéseit [98] (17. ábra).

Az idegen tényező A TE IS Program természetszerűen idegen elemként lép be az iskola megszokott világába. Ráadásul a program koncepciója nem az iskola által kitalált, kifejlesztett módszertan alapján fog működni, így nem csupán idegen, de ismeretlen is. Általános vélekedés, hogy az emberek, a csoportok és a szervezetek félnek a változástól. A különböző változáselméleteket végiggondolva ez valóban így van, ám a félelem szülte elutasítás jelentősen csökkenthető, ha a változásban részt vevő egyéneket, csoportokat a változás részeseivé tesszük.

A változást gyakran jellemezzük így: „dolgokat másképp csinálunk”. Érdekes módon azonban a kreativitást ugyanezzel a mondattal illetjük, azzal a különbséggel, hogy míg a változástól félünk, a kreativitást kívánatosnak tartjuk az életünkben. Ennek az az oka, hogy a változás általában kívülről érkező hatásból fakad, míg a kreativitás belülről generált. Az emberek nem feltétlenül a változástól félnek, hanem attól, hogy elveszítik kontrolljukat a folyamatok felett, hiszen az állandóság pont attól jó, hogy ismerjük és tudjuk mi következik majd egy helyzetben. A pszichológusok sokszor találkoznak azzal az állapottal, mikor egy személy megfogalmazza, hogy nem jó az ami van, de ezt legalább ismeri. Nem az a kérdés tehát, hogy maradjunk a réginél, vagy válasszuk az újat, hanem maga a kontroll érzése. Amikor a változás fölött ugyan részben, de uralkodunk, tehát részesei és irányítói vagyunk a folyamatnak, akkor a változás már nem is olyan félelmetes. De hogyan tudnánk a TE IS Program okozta változási folyamatokat belsővé tenni?

Ha a TE IS Program belépése során a program által érintett iskolai szereplőknek a lehető legtöbb kontrollt adjuk, akkor a program által megjelenített idegen elemtől való távolságuk, idegenkedésük csökken. Ha a változásban érintettek képessé válnak a változást kontrollálni, akkor egyfelől csökken a változás okozta ellenérzés, ellenállás, másrészt a változás valóban a résztvevők, érintettek igényei szerint zajlik majd. A változások közepette akkor tesszük a legjobbat, ha a lehető legtöbb információt adjuk a változásban érintetteknek, de meghagyjuk a döntés és választás lehetőségét minden helyzetben.

Ellenállás és elutasítás A változásra való reakciók közül a legáltalánosabb az ellenállás és a tagadás. Míg az ellenállás aktív védekezést jelent, addig a tagadás passzív reakcióként jelenik meg. Mindkét magatartás elutasítja a változást. Az ellenállás természetes küzdelem azért az állandóságért, amit birtokolunk. Ha a változás nem kecsegtet olyan eredménnyel, amely a jelenlegi helyzetnél jobbat ígér, akkor az ellenállás nem csak természetes, de hasznos is. A kérdés minden változási folyamat elején az, hogy „miért kellene eldobnunk a jelenleg meglévő biztonságos vagy biztonságosnak hitt helyzetet?”

Az ellenállás a változási folyamatok nagy részében az információ megosztás hiányosságai, vagy a valódi részvétel hiánya és az elmaradt (valóságos vagy vélt haszon) miatt válik óriásivá. A változásban résztvevők között, a reakciók tekintetében azonosíthatunk aktív ellenállókat, érdekteleneket és a változáshoz pozitívan viszonyuló embereket. Ez majdnem minden, változás előtt álló helyzetben így alakul. A kommunikációt és az információ megosztását leginkább éppen az aktív ellenállók hívják életre, és ők azok, akiknek a „munkája” mentén a változást vezetők, irányítók végül valóban „kénytelenek” aktívan kommunikálni. Az ő kérdéseik, aggályaik felfoghatók kockázatelemzésnek és kifogáskezelésnek is, amit ha képesek vagyunk megválaszolni és kielégíteni, az az adott környezetben biztonságot és megfelelő adaptációt jelent. Ha így tekintünk a változási folyamatra, akkor elmondhatjuk, hogy a változási folyamat során a legfontosabb partnereink az aktív ellenállók.

Káosz Amikor egy idegen tényező belép a megszokott, és ismereteinkkel, valamint kompetenciáinkkal körülbástyázott rendszerünkbe, akkor mindaz, ami régebben működött és biztonságot adott, már nincs többé, vagy igen hiányos, a változás által ígért új szervezettség azonban még nem alakult ki. A helyzet ilyenkor kaotikussá válik.

A káosz egyik forrása, hogy az eddigi készségeink, kompetenciáink már nem működnek olyan hatásfokkal, mint a változási folyamat elindulása előtt. Márpedig a kompetencia megélése mindannyiunk elemi igénye. Ez a tényező adja bátorságunkat, tettvágyunkat és önbizalmunkat egy helyzet megoldása során. Az inkompetencia érzésére személyes válaszokat kell adnunk, egyúttal rendszerszinten is támogatást kell nyújtanunk abban, hogy a folyamatban részt vevők visszaszerezzék kompetenciájukat, vagy – a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva – újakat tudjanak kialakítani.

Beépülés Nem számít, hány alkalommal vettünk részt változási folyamatban, a káosz utáni újrateremtés, a beépülés minden esetben hasonlóan nehéz, és mindig komoly erőforrásokat és kreativitást igényel tőlünk. Talán ez az a pont, ahol a fent említett külső igény és belső motiváció találkozni tud, és a megoldás irányába – enyhítve a bizonytalanság érzését – közös vektorként hat.
Az újrateremtés, a beépülés folyamata mindig lépésről lépésre halad, nem ritkán apróbb visszaesésekkel. Ebben a szakaszban a legnagyobb kihívást annak az érzésnek a megélése jelenti, miszerint bármennyit is haladtunk előre a változás útján, még mindig van belőle hátra. A beépülést gyakran látjuk reménytelen és végeláthatatlan folyamatnak, ezért ennek az érzésnek a társas megélése, kibírása és a folyamat során történő nyílt kommunikáció elengedhetetlen. A változás irányítóinak támogató jelenléte ebben a szakaszban a legintenzívebb.

Új rendezettség Az új rendezettséghez vezető változási folyamat megélése során minimum egy új készséggel leszünk gazdagabbak. Megtanulunk valami újat, és képesek vagyunk váltani és alkalmazkodni. Gyakori, hogy elfelejtjük megélni ezt a sikerünket, ezért a változási folyamat végén érdemes kihangosítani ezt az élményt és tudást a résztvevők felé.

A tanulásra, változásra való képesség (reziliencia) az egyik legfontosabb erősségünk, ugyanis ez a belső erőforrás adja meg a lehetőséget számunkra, hogy olyan helyzetekben, ahol inkompetensnek érezzük magunkat, végül megszerezzük a tudást és a kontrollt.

Változás a TE IS Program belépésével A TE IS Program útvonalainak rendszere nagyban hasonlít Satir modelljére. A módszertan tervezése során komoly hangsúlyt fektettünk arra, hogy a változás szakaszait a TE IS Program céljaihoz és megvalósulásához illesszük. Bár a módszertani útvonalak leírásaiban sok gyakorlati elemet, praktikát is felsoroltunk, akad néhány olyan szempont, amely – általában – a változási folyamat egészére érvényes.

A változási folyamat a hétköznapokban olyan kérdéseket vet fel, amelyekre mentorként, trénerként, vagy a TE IS Program résztvevőjeként, képviselőjeként válaszokat kell találnunk. Az alábbiakban néhány ötletet vázolunk fel, amelyek segíthetik és jobbá tehetik a változási folyamatok közös megélését.

• Fogadjuk el, hogy a változásban részt vevőknek joguk van a változással szembeni ellenálláshoz, ami természetes emberi reakció!
• Mindig hallgassuk meg a változással kapcsolatos véleményeket!
• Teremtsünk olyan lehetőségeket, amelyekben a részt vevők hangot adhatnak a változással kapcsolatos aggodalmuknak!
• Vegyük komolyan a résztvevők mondandóját!
• Osszuk meg a résztvevőkkel a változási folyamat lehető legtöbb részletét!
• Hangosítsuk ki a változás előnyeit, de ne hallgassuk el a hátrányait sem!
• Azonosítsuk közösen a résztvevőkkel azokat a tényezőket, amelyeket nem érint a változás!
• Ne rejtegessük a változással kapcsolatos saját érzéseinket!