A mozgásfejlődés szempontjából egy eszköz lábbal történő érintése hasonló, mint a kézzel történő manipuláció, legalábbis a biztonságos járás kialakulását követően. Elvégre mindkét esetben egy viszonylag szabadon mozdítható végtaggal lépünk kapcsolatba a környezetünkkel. Azonban, amíg a kéz esetében az ujjak külön mozgathatók, szembefordíthatók, a csukló nagy mozgásterjedelemmel bír és a szemünkhöz is sokkal közelebb van, addig a lábunk sokkal kevésbé alkalmas finom műveletekre. Valószínűleg ez az oka, hogy sokkal kevesebb lábbal végezhető sportág alakult ki az évszázadok során, viszont feltétlenül érdekes, hogy a messze legnépszerűbb sport az amúgy lábbal játszott labdarúgás lett világszerte.
A rúgás jelentősége tehát elsősorban abban ölt testet, hogy a labdarúgáshoz szükséges alapvető tapasztalatokat adja (7), azonban számos olyan élmény is éri a tanulókat, amit nem csak focizás közben lehet felhasználni. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a labda tulajdonságai (gömbölyűsége, pattogása stb.) nem változik meg attól, hogy lábbal érünk hozzá, az agyunk ezeket a tulajdonságokat ugyanúgy vetíti elénk, mintha kézzel játszanánk. Azzal viszont, hogy a labda „megszelídítését” a kevésbé ügyes végtagunkkal végezzük, újszerű módon adunk ingereket az idegrendszernek. Idetartozik még a labdához való igazodás, mint a saját testtel kapcsolatos és térbeli tudatosság sajátos összetevői, ami nagyon hasonló, mint a kézzel történő elkapások során. Akárhogy is, azt egyértelműen kijelenthetjük, hogy a rúgások és lábbal történő labdavezetés esszenciális része a széleskörű mozgásműveltségnek.
A rúgás, labdavezetés történhet a lábfej belső, külső és csüd részével, ritkán (leginkább ügyességfejlesztő célzattal) sarokkal. A rúgás kezdeti végrehajtásához képest a fejlődés során számos olyan dolgot megfigyelhetünk, ami a hatékony végrehajtást befolyásolja:
(7) Azokban az országokban, ahol a labdarúgás nem annyira népszerű, mint pl. az USA-ban, a fiúk többsége nem rúgott labdába felnövése során, és bizony, számunkra megmosolyogtató módon ügyetlenek a dekázás során. A mosolyunk egészen addig tart, amíg meg nem próbálunk pontosan dobni a tojás alakú amerikaifoci-labdával.
A rúgások, és különösen a lábbal történő labdavezetés esetében fontos különbség a kézzel végzett mozgásformákhoz képest, hogy a labdabirtoklás nem folyamatos (eltekintve a meglehetősen komoly tudást feltételező egy lábfejen történő labdaegyensúlyozástól), inkább sok kisebb, elpattanó érintés sorozatáról lehet beszélni, szemben mondjuk egy kétkezes labdafogással. E jelleg miatt a labdavezetés meglehetősen nagy tapasztalatot igényel, ami miatt szinte mindenkori része a labdarúgó edzéseknek és előkészítő foglalkozásoknak.
Ahogyan a dobásoknál az elkapás a tanulás szerves részét jelenti, úgy képezi a labdaátvétel a rúgások gyakorlásának részét, hiszen az átvétel hasonlít egy rúgáshoz, csak az ellenkező irányba. Azaz, a labda átvételének, levételének gyakorlása hatékonyan segíti a rúgás fejlődését, nem beszélve arról, hogy a foglalkozások szervezésében milyen nagy segítséget jelent, hogy párokban, csoportokban folyamatossá tudjuk tenni a gyakorlást az átvételek alkalmazásával.
Fontos módszertani szempont a rúgások oktatásánál, hogy eleinte tanácsos olyan labdákat választani, amik könnyűek és kiszámíthatóan repülnek, pattannak. A lufi, strandlabda, könnyebb gumilabdák kiválóak a mozdulat megismertetésére, amit aztán egyre inkább a focilabdára hajazó labdával tudnak majd gyakorolni a tanulók az évek előrehaladtával. A táblázatokban található feladatokat tehát javasoljuk olyan labdával gyakorolni, amely megfelel az aktuális csoport képzettségének, képességeinek.
Táblázatunkban a rúgást – a későbbi sportági kapcsolódás miatt – a belső csüd rúgásra hasonlító formában jelenítjük meg.
A rúgások, labdavezetések feldolgozása során javasolt játékok: