Az egészségközpontú fittségi komponensek fejlődése és fejlesztése, illetve fejleszthetősége az élet különböző szakaszaiban nagy egyéni különbségeket mutat. Ennek megértéséhez néhány alapfogalommal tisztában kell lennünk. Az alábbiakban ezek definiálására vállalkozunk.

Növekedés alatt a testméretek mennyiségi, strukturális változását (Bodzsár, 2006), a test vagy egyes testrészek méretének fokozódását (Malina és mtsai., 2004), mérhető változások bekövetkezését értjük (Beunen és Malina, 2008). A fogantatástól a teljes érettségig tartó folyamat (Stratton és Oliver, 2014). A növekedést eredményezheti a sejtek számának (hiperplázia), méretének (hipertrófia) vagy az egyes sejtösszetevők mennyiségi változása (Malina és mtsai., 2004). A növekedés nem lineáris folyamat (Stratton és Oliver, 2014), továbbá a különböző testrészek és szervek is eltérő tempóban fejlődnek, így a testarányok és a forma is folyamatosan változnak (Bodzsár, 2006).

A testi fejlődés a fogantatástól az érésig zajló, a strukturális változásokon kívül a funkcionális változások összességét, a funkcióra specializálódott differenciálódást is magában foglaló folyamat (Bodzsár, 2006). A növekedés és az érés irányába haladó progresszív folyamat (Bodzsár, 2006), minőségi változás, mely biológiai (sejt, szövet, szerv, szervrendszer) és viselkedéses (pszichomotoros, kognitív és affektív területeken tapasztalható) változást is jelent (Malina és mtsai., 2004; Stratton és Oliver, 2014).

Az érés a funkcionális változások komplexitását, az érett (kifejlett, felnőtt) állapot felé haladást jelenti (Malina és mtsai., 2004; Beunen és Malina, 2008), az érettség pedig ennek elérése (Bodzsár, 2006). Az egyes szervrendszerek érési tempója, éretté válásának időpontja egymástól eltér (Beunen és Malina, 2008). Az érést veleszületett „biológiai óra” szabályozza, sebessége egyénenként változó lehet. Két azonos méretű (azaz növekedésében megegyező) gyermek ezért korántsem biztos, hogy érettségében, azaz a felnőtt méreteihez vezető út ugyanazon szakaszánál tart (Malina és mtsai., 2004). Az érés folyamata a növekedéssel szoros összefüggést mutat, és mindkettő be­folyásolja a fizikai teljesítményt (Beunen és Malina, 2008).

Az egyes testrészek, szervek növekedése, továbbá a különböző területek (pl. neuromuszkuláris érettség, csontozat érettsége, szexuális érettség) érésének üteme között óriási egyénen belüli eltérések lehetnek, melyek hatást gyakorolnak a gyermekek énképére, (arra, hogyan észlelik és értékelik saját magukat) és önbecsülésére, ezek pedig befolyásolják a gyermek észlelt kompetenciáját (Malina és mtsai., 2004). Ennek a teljesítményre, aktivitásra gyakorolt hatását nem szabad figyelmen kívül hagynunk. A serdülőkorban bekövetkező drasztikus változások, az egyes területek érési ütemének eltérő fejlődése okán a gyermekek teljesítményét mindenképp a növekedés, fejlődés és érés tágabb kontextusában kell értelmeznünk és értékelnünk (lásd 14. ábra). A növekedés és érés nem lineáris fejlődési mintázatot követ, ami az egyes fittségi komponensek fejlődésének jellegzetességeit, sajátosságait is befolyásolja (Faigenbaum és mtsai., 2020).

A kronológiai (naptári) életkorral a születéstől egy adott időpontig eltelt időtartamot fejezzük ki, és általában betöltött év, hónap, nap pontossággal jellemezzük (Mészáros, 1990; Stratton és Oliver, 2014). A biológiai életkor alapján a felnőtté válás időpontjáig különböző életkori kategóriákba sorolhatjuk a gyermekeket (7. táblázat). A gyermekek és serdülők fittségi állapotának fejlesztésével foglalkozó nemzetközi szakirodalmak az életkori besorolás tekintetében döntően 3 fogalmat használnak.
A „gyermekkor” alatt a csecsemőkor végétől a serdülőkorig (másodlagos nemi jellegek megjelenése) tartó periódust értik. A „serdülőkor” a gyermekkor és felnőttkor közötti időszak, mely lányoknál átlagosan 12–18, fiúknál 14–18 év közé esik. A „fiatalok” ernyőfogalom alatt mind a gyermekek, mind pedig a serdülőkorúak értendők (Lloyd és mtsai., 2014)(12). Humánbiológiai szempontból az életkori periodizáció ennél részletesebb (7. táblázat). Kiadványunk ez alapján a gyermek-, serdülő- és ifjúkor fejlesztési lehetőségeire és módszereire fókuszál.

A biológiai életkor a testi növekedés, érés; azaz a fejlődés aktuális szintjének kifejezésére szolgál, a biológiai fejlettség vagy funkcióképesség életévekben kifejezett formája (Mészáros, 1990). Pontos meghatározása nehézségekbe ütközik, döntően a csontozat (csontéletkor), a szexuális érettség és testi fejlettség szintje által próbálják meghatározni (Stratton és Oliver, 2014).
Napjainkban a sport területén egyre gyakrabban az egyes testarányváltozásokból (ülőmagasság és alsó végtag hossza) következtetnek az érés bekövetkezésére (Mirwald és mtsai., 2002).

(12) Kiadványunk további fejezeteiben mi is a fenti, nemzetközi szakirodalomban elfogadott terminológiát használjuk.

A kronológiai és biológiai életkor gyakran eltér egymástól; biológiai szempontból az 1 évnél nagyobb különbséget tekintik lényegesnek, de óvodáskorban ennél kisebb eltérés is jelentős lehet (Mészáros, 1990).

A relatív érettségi állapot a biológiai kor viszonya a kronológiai korhoz (Bodzsár, 2006). Az átlagos növekedésű, fejlettségű gyermekek kronológiai és biológiai életkora összhangban van, a későn érő gyermek biológiai kora a kronológiai kora mögött jár, a korán érő gyermek biológiai kora pedig jelentősen megelőzi kronológiai korát (Bodzsár, 2006). A kronológiai és biológiai életkor között a legkisebb eltérés a felnőttkor kezdetén mutatkozik (Mészáros, 1990).

A fentiekből láthatjuk, hogy pusztán a naptári életkor meghatározásának az esetek egy részében nincs biológiai jelentősége. Ennek kizárólagos figyelembevétele mind a tehetséggondozás, mind pedig a gyermekek fittségi állapotának felmérése, értékelése és fejlesztése során téves megítéléshez és következtetések levonásához vezethet.

A naptári életkor alapján a gyermekkel szemben támasztott elvárások nem csak a fizikális szempontból lehetnek tévesek. Egy hazai kutatás (Bodzsár, 2006) eredménye azt mutatta, hogy a testileg fejlettebb, gyorsabban érő lányok az intelligenciatesztben is szignifikánsan jobb teljesítményt nyújtottak lassú érésű társaiknál, a mentális teljesítménybeli különbségek azonban a növekedési szakasz végére megszűntek.

A különböző életkorú gyermekek fittségi fejlesztésével foglalkozó szakembereknek tehát a fejlesztő programok tervezése és a gyermekek teljesítményének értékelése során figyelembe kell venniük a gyermekek növekedésének, fejlődésének és érésének egyedi sajátosságait, és fejlesztő programjaikat az adott gyermek biológiai és viselkedéses fejlettségének aktuális szintjéhez kell illeszteniük a hatékony és biztonságos oktatási környezet megteremtése érdekében. A fejlesztő-, illetve edzésprogramok egyéni fejlettségi szinthez való igazítása elengedhetetlen a kívánt fejlesztő-, illetve edzéshatások eléréséhez (Stratton és Oliver, 2014).

A fittségi összetevők fejlesztési lehetőségeinek összefüggése az életkorral

Az elmúlt évtizedekben a gyermekek motoros képességeinek és fittségi komponenseinek fejlesztésével kapcsolatban több szakirodalom is felhívta a figyelmet a fejlesztés optimális időszakára, az adott képesség fejlesztésének kritikus és szenzitív korszakaira, melyekben a fejlesztés elmaradása pótolhatatlan hosszú távon (Balyi and Hemilton, 2000; Balyi, Way és Higgs, 2013). Ezen elméleteket azonban evidenciaalapú ismeretek nem támasztják alá (Van Hooren és Croix, 2020). A napjainkban uralkodó nézetek szerint a fittség szinte minden komponense fejleszthető a gyermekkor, illetve serdülőkor teljes időszakában (Lloyd és Oliver, 2012), csak a háttérben álló, az edzésadaptációt (edzéshez való alkalmazkodást) támogató mechanizmusok változnak az érés hatására. Míg serdülőkor előtt az adaptáció alapját az idegi (neurális) háttér biztosítja, serdülőkortól a hormonális hatásokra kialakuló morfológiai változások és az edzéshatások eredményének tulajdonítjuk a bekövetkező változásokat (Williams és mtsai., 2014). Williams és munkatársai (2014) felhívják továbbá a figyelmet arra, hogy egyes képességek fejleszthetőségének leghatékonyabb időszakát több okból sem tudjuk pontosan meghatározni, és csak az egyik ok ezek közül az evidenciaalapú ismeretek hiánya. Még ha el is fogadnánk, hogy vannak a fejlesztésnek optimális (szenzitív és kritikus) időszakai, amikor az egyén biológiai és pszichés értelemben is készenáll a hatékony képességfejlesztésre, nem számoltunk a motivációval mint módosító faktorral, mely az egész koncepciónkat megdönti.
A fejlesztés optimális időszakai tehát individuálisak és teljes pontossággal nem meghatározhatók.

Gyakran látunk napjainkban felnőttkorban sportolni kezdő személyeket, akik valamilyen okból mindenféle sportolói múlt nélkül motiválttá válnak egy kitűzött cél (pl. maraton lefutása) elérésére. Ugyanakkor gyermekkorban tehetségesnek tartott, bizonyos sportágakhoz jó testi adottságokkal rendelkező gyerekek tömegét is látjuk, akik ifjúkorba érve elveszítik motivációjukat, és abbahagyják a sporttevékenységet.

Összességében tehát megállapíthatjuk, hogy a fittségi komponensek fejlesztésére minden életkor lehetőséget biztosít. A hatékony fejlesztő munka érdekében azonban az individuális különbségeket – beleértve az életkort, a nemet, az érettséget és a korábbi fizikai aktivitástapasztalatokat – mindenképp figyelembe kell vennünk. Egyetlen gyermekről sem szabad lemondanunk, minden gyermekben és fiatalban megvan a fejlődés potenciálja.
A pedagógus feladata, hogy megtalálja azokat az individuális eszközöket, módszereket, motivációs eljárásokat, melyekkel a gyermek aktivitását hosszú távon biztosítani tudja, és ezáltal segíti elköteleződését az eltérő céllal (akár a fittség-, akár egészségfejlesztés céljával) végzett fizikai aktivitás iránt.

A testmagasság növekedési csúcssebességének időpontja, azaz a PHV (peak height velocity) a testi érettség leggyakrabban használt mutatója (Stratton és Oliver, 2014). A növekedés sebességét a testmagasságot 3 havonta megmérve kalkulálhatjuk, a változás értékét cm/évben megadva szembetűnővé válik a különbség az egyes életszakaszok növekedési üteme között. Ahogy azt a 15. ábrán is láthatjuk, a növekedés és érés nem egyenletes sebességgel zajlik. A növekedés a születés előtti és az azt követő egy évben a leggyorsabb.
Ezt az időszakot egy lassabb, kiegyensúlyozottabb szakasz követi, majd a második gyermekkorból a serdülőkorba, pubertásba való átmenetet a növekedési ráta fokozódása jelzi (Beunen és Malina, 2008).
Ezt a növekedési gyorsulást nevezik serdülőkori növekedési lökésnek, melynek időpontja lányoknál kb. 10, fiúknál kb. 12 éves életkorra tehető (Beunen és Malina, 2008). A testmagasság növekedése a maximális sebességét, „csúcssebességét” lányoknál kb. 12, fiúknál kb. 14 éves korra éri el (Beunen és Malina, 2008; Corso, 2018). A testmagasság növekedésének a többi életkori szakaszhoz viszonyított gyorsabb ütemére utalva ezt az időpontot nevezzük PHV-nak (peak height velocity), azaz a testmagasság növekedési csúcssebességének (Beunen és Malina, 1988; Beunen és Malina, 2008; Bodzsár, 2006).

A testmagasság-növekedés mértékének fokozódása a fiúknál a lányokhoz viszonyítva később kezdődik, ugyanakkor tovább tart és intenzívebb, mint a lányoknál (Stratton és Oliver, 2014). A PHV bekövetkezésének ideje nagy egyéni variabilitást mutat, lányoknál tipikusan 10–15, fiúknál 11–16 év között következik be (Faigenbaum és mtsai., 2020). Ezen időszakban – akár 2-3 éven keresztül – fiúknál általában 10, a leányoknál 6–9 cm/év növekedés várható (Corso, 2018). A serdülőkor végét (az ifjúkorba, azaz hétköznapi nevén a felnőttkorba való átmenetet) a növekedés leállása mutatja. A fiatal felnőttkori magasságot a lányok átlagosan 16-17, a fiúk 18-19 éves korukra érik el (Szmodis, 2015).

A PHV időpontja nem csak a testmagasság rendszeres mérése segítségével határozható meg. Kutatók több, az egyes testméreteken alapuló képletet is meghatároztak a PHV időpontjának becslésére, illetve az érettségi arány (13) (naptári életkor/PHV várható időpontja) meghatározására (8. táblázat). Moor és munkatársainak (2015) becslő képlete, bár jóval egyszerűbb és az átlagosan érő fiúknál jól alkalmazható, lányoknál való használhatósága nem egyértelmű. A későn, illetve korábban érő gyermekeknél mindegyik képlet limitáltan alkalmazható (Kozieł és Malina, 2018).

A PHV-tól való távolság ismerete a gyermekek testmozgásával foglalkozó szakemberek számára több szempontból is fontos. Mint a testi érettség leggyakrabban használt mutatója, segítheti az átlagostól eltérő érési ütemű (korán vagy későn érő) gyermekek felismerését, ezáltal a tehetségkiválasztás és tehetséggondozás során iránymutató lehet a gyermek által nyújtott teljesítmény reális értékeléséhez. A korán érő fiúk több fittségi komponensben (pl. erő, gyorserő) is jobb teljesítményt nyújtanak, mint átlagosan vagy később érő társaik, ezáltal gyakrabban könyvelik el őket tehetségesként, és kerülnek kiválasztásra egy-egy sportágban.

Egyes képességek spontán (edzéshatástól, céltudatos fejlesztéstől független) fejlődése, illetve fejleszthetősége ugyancsak összefüggést mutat a PHV-val. Míg az állóképesség a PHV-val egy időben mutat serdülőkori fejlődési lökést, az erő és a gyorserő fejlődési lökése röviddel a PHV időpontja utánra tehető (Viru és mtsai., 1999; Faigenbaum és mtsai., 2020). Az összefüggésekről részletesebben a következő fejezetekben olvashat az érdeklődő.

Bár az abszolút fittségi állapot fejlődését a növekedési és érési folyamatok erőteljesen befolyásolják, fizikai aktivitás nélkül serdülőkorban a fejlődés megtorpanhat (fejlődési plató), illetve akár a fittség egyes komponenseinek romlása is bekövetkezhet. A fokozódó testzsírfelhalmozódásból adódóan a lányok különös figyelmet igényelnek ebben az életszakaszban (Faigenbaum és mtsai., 2020).

(13) Az érettségi arány a serdülőkorból a felnőttkorba való átmenet időpontjára mutat rá (Fransen és mtsai., 2018).

Hosszú távú vizsgálatok azt mutatják, hogy a korán érő gyermekek előnye idővel elvész. 30 éves korra a későn érő gyermekek teljesítménye gyakran meghaladja a korán érőkét (Faigenbaum és mtsai., 2020).