A mozgástanulás során, így az óvodai és iskolai testnevelés-foglalkozásokon, és a sportági előkészítő foglalkozásokon is a kulcsszó a változatosság, a különböző mozgásformák sokrétű, eltérő bonyolultságú és nehézségű gyakorlása. Ez egyszerre teszi lehetővé a mozgásműveltség mennyiségi bővülését a különböző helyzetekhez való alkalmazkodás lehetőségével, hiszen, ha más és más környezeti feltételekkel gyakoroljuk – akár a megszokott – feladatokat, arra „kényszerítjük” az idegrendszerünket, hogy az adott helyzethez alkalmazkodva adjon választ a mozgáson keresztül. Márpedig minél összetettebb egy játékhelyzet (pl. egy labdarúgó-mérkőzés), annál kevésbé kiszámítható, annál nagyobb szintű alkalmazkodásra van szükség a sikeres és funkcionális részvétel érdekében. Az alábbiakban összegyűjtöttünk olyan szempontokat, amiket módszertani, pedagógiai szempontból fontosnak, megszívlelendőnek tartunk.

• Az egyszerűbbtől a bonyolultabb felé haladjunk! Ha például egy 2. szintű gyakorlatot szeretnénk alkalmazni, érdemes az érintett szempontokat egyesével, két 1. szintű gyakorlat formájában előkészíteni.
• Gyakran előfordul, hogy a bonyolítás a fejleszteni kívánt alapvető mozgásforma minőségének rovására megy, „szétesik” a mozgás. Ilyenkor mindig lépjünk vissza az előző, egyszerűbb gyakorlathoz, és esetleg azon változtatva készítsük elő a „szintlépést”!
• Kommunikációnkban szorítkozzunk a tudatosítandó tartalomra! Nem tudunk egy időben mindenkinek mondani valamit a helyes végrehajtással kapcsolatban, viszont szeretnénk, ha minél többen helyesen gyakorolnák az adott mozgásformát. Emiatt roppant fontos, hogy tanítványaink minden esetben tisztában legyenek az adott gyakorlat céljával, tanulási szempontjával. Ennek érdekében ügyeljünk rá, hogy minden esetben mondjuk el, mi az adott gyakorlat tanulási szempontja, vagyis mire figyeljen a tanuló a végrehajtás közben!
• Hagyjunk elég időt, hogy a gyerekek felfedezzék, megtalálják a helyes végrehajtás módját az instrukcióink alapján. A változatos gyakorlás nem azt jelenti, hogy minden gyakorlatot egyszer-kétszer hajtanak végre tanítványaink. Bonyolultságtól függően teremtsük meg a lehetőségét a legalább négy-ötszöri, de inkább többszöri végrehajtásra egy adott gyakorlatnál, hogy mindenkinek (az ügyesebbeknek és a kevésbé ügyeseknek) legyen lehetősége felfedezni a helyes végrehajtást.
• Törekedjünk a pozitív megerősítésre! Ha a tanuló megtalálta az adott mozgást, képes volt nagyjából végrehajtani, miközben figyelt a tanulási szempontra, dicsérjük meg! A pozitív megerősítés, a „mit csináltál jól” aránya uralja a foglalkozást!
• Hibajavítás (korrektív visszajelzés) esetén soha ne csak a hibát nevezzük meg, minden esetben fogalmazzuk meg, hogyan tudja kijavítani az adott hibát! Ezzel párhuzamosan – lehetőség szerint – nevezzünk meg legalább egy szempontot, amit jól csinált a gyakorlat során. Fontos, hogy mindenki megerősödjön abban, amit jól csinált a gyakorlás folyamán, de tudja azt is, mik a kijavítandó elemek.
• Az életkor nem egyenesen arányos a mozgás- és kognitív fejlettséggel. Egyes, nagyjából azonos életkorú gyerekek között több évnyi mozgástanultsági különbség lehetséges, ezért differenciálnunk kell a gyakorlatok alkalmazásakor. A cél minden tanuló esetében az önmagához mért fejlődés realizálása, ennek érdekében képesnek kell lennünk egy-egy gyakorlat során különböző nehézség (optimálisan három) megjelenítésére.
• A párokban, csoportokban végrehajtott feladatok a tudatos mozgásvégrehajtásnak hatékony formái. Ezeknél a feladatoknál a saját mozgást igazítani kell a társéhoz, tehát a látásnak, hallásnak, távolság- és sebességbecslésnek különös jelentősége van. Az együtt mozgás különböző módozatai közben fejlődnek a szociális kompetenciák is. A kontaktussal történő együttműködés, valamint a vezető/követő együttműködésben a felelősségvállalás is megjelenik.
• Az akadálypályák kiválóan alkalmasak a haladással végrehajtható természetes mozgások változatos gyakorlására. Ez egyrészt abban mutatkozik meg, hogy egy időben több mozgásforma gyakorlása megoldható, másrészt abban, hogy a különböző mozgások közötti tudatos váltás remekül fejleszti az idegrendszeri alkalmazkodóképességet. A kisiskolás életkorban javasoljuk minél több akadálypálya jellegű, ügyességfejlesztést célzó foglalkozás alkalmazását, a későbbiekben pedig valódi kalandpályákat is építhetünk, nagyobb kihívást jelentő feladatokkal.
• Általánosságban elmondható, hogy az ügyességfejlesztés során tanítványainknál saját testük (például testsúly, végtaghossz, testmagasság) minél magasabb szintű koordinációját szeretnénk kialakítani. Tesszük ezt annak érdekében, hogy reális tapasztalatot szerezzenek testük működéséről, a mozgások tudatos, minél változatosabb végrehajtásáról, ami megfelelő alapot ad az alapvető mozgások későbbi, különböző célú felhasználásaihoz. Ennek a gondolatmenetnek a tanulók kondicionális képességeinek fejlesztése szempontjából is komoly jelentősége van. A saját testsúllyal végzett gyakorlatok, különösen a támaszban, függésben végzett, illetve a kúszás-mászás gyakorlatai segítségével remekül lehet differenciálni, és ezen keresztül kiválóan lehet érzékeltetni az önmagához mért fejlődést tanítványainknál. Továbbá fontos jellemzője még ezen gyakorlatoknak, hogy az ízületeket körülvevő izmok, funkciójuknak, teljes mozgásterjedelmüknek megfelelően fejlődnek, ami rendkívül fontos az általános erőfejlesztés szempontjából.
• A külsőleg meghatározott ritmus (elsősorban zene) alkalmazása egy kevésbé kiaknázott lehetőség a testnevelésórák és mozgásfoglalkozások színesebbé és hatékonyabbá tételében. A mozgások ritmusának megjelenítése, annak érzékeltetése fontos összetevője a mozgás hatékony végrehajtásának. A könyvben szereplő alapvető mozgásformák bármelyikéhez alkalmazhatunk külső ritmuskeltést, vagy kérhetjük tanítványainkat a mozgás ritmusának „megjelenítésére”. Mindkét esetben növeljük az aktív, alakító jelenlétet, hiszen a zene a tanulók tudtán kívül is jótékonyan hat a figyelemre, ezáltal hatékonyabbá és élvezetesebbé téve a testnevelésórákat. Használjunk tehát minél gyakrabban zenét a gyakorlás alatt!
• A nem megfelelően kontrollált versenyhelyzetek szinte kivétel nélkül rontják a mozgás végrehajtásának minőségét, gyakran kifejezetten ártanak a mozgástanulás hatékonyságának, hiszen a figyelem nem a végrehajtás minőségére, a tanulási szempontok megvalósítására irányul, hanem az ellenfélre. Így, ha nyer is valaki, nem kapcsolja össze a végrehajtás során szerzett tapasztalatokat a tanulási szempontok meglétével, illetve akkor is sikeresnek érezheti magát, ha nyer, de sokkal rosszabban hajtotta végre, mintha odafigyelt volna. Ez hosszútávon kifejezetten káros a mozgástanulásra. Ráadásul azoknál a tanítványoknál, akik eredendően ügyesebbek, gyorsan csökkenhet a motivációs szint, ha nem találkoznak kihívással, míg a kevésbé ügyesek a folyamatos kudarcok miatt kishitűek lesznek, nem próbálkoznak, motiválatlanokká válnak. Csak akkor tegyünk versenyhelyzetbe tanulókat, ha kellően stabil az adott mozgásformák végrehajtása! 

A mozgásos tartalom feldolgozásakor figyelembe kell vennünk egy tanóra vagy mozgásos foglalkozás három klasszikus részét, a bevezető részt, a főrészt és a befejező részt. Hasznosabb azonban alternatív kifejezésekkel érzékeltetni, hogy az egyes foglalkozásrészekben milyen tevékenység zajlik. A bevezető rész, avagy „ráhangolás, kezdeti aktivitás” elsődlegesen a tanulók pszichológiai felkészülését jelenti a mozgásfoglalkozásokra. Szinte minden gyermek nagyfokú motivációval indul neki a szervezett foglalkozásoknak, a bemelegítés inkább csak a figyelmi fókuszálást teremti meg, mintsem valódi élettani bemelegítésként szolgál. Erre a természetes belső feszültségre építve, az első pillanattól javasolt olyan játékos feladatba bevonni az ovisokat, amely könnyed, nem nagy intenzitású, de azonnali mozgásra késztet. Erre a kezdeti 3-4 perces aktivitásra építve következzen egy rövid közös beszélgetés a soron következő játékokról, feladatokról, vagyis arról, hogy mit fognak aznap tanulni, mire kell majd figyelni. Célszerű ekkor egy-két kérdéssel bevonni őket az adott, tanulandó mozgáskészséggel kapcsolatos tapasztalataik mentén. Például mit is jelent az adott mozgás („mutassátok meg hogyan dobtok el egy labdát”), ki és mikor szokott ilyen mozgást használni, vagy milyen sportágak használják az adott mozgást, de fontos kérdés lehet, hogy ismer-e valaki valamilyen játékot az adott mozgással, eszközzel.

Az érdeklődés felkeltése után egy futásos játékot érdemes elővenni, amelybe beilleszthetünk különböző alapmozgásokat (pl. guggolást, gurulást, felugrást, irányváltoztatást, leülést stb.). Itt már használjuk ki az egész teret, és folyamatosan hívjuk fel a figyelmet az ütközés nélküli mozgás és szabályozott sebesség fontosságára.

A főrészben, általában egy fő mozgásforma, vagy egy mozgáskoncepció feldolgozása történjen meg. Ez persze nem kizárólagos (vagyis más mozgásformákat is használhatunk), de legyen fókuszált egy olyan alapkészség, amely végrehajtása és gyakorlása végigkíséri a foglalkozást. A játékos feladatok és játékok az adott fő feladat köré szerveződjenek, támogassák annak gyakorlását.

A befejező rész a lecsendesítés, levezetés 2-3 perces mozzanata. Minden esetben történjen meg, méghozzá olyan helyzetben, ahol minden gyermeket látunk, és mindenkivel szemkontaktust tudunk felvenni. Ez a rövid idő kiválóan alkalmas, hogy rávilágítsunk egy-egy játékban tapasztalt fejlődésre, az adott foglalkozás fő feladatában elért sikerekre, egyes gyermekek bátorítására, rövid értékelésre. Ez a szerkezet keretbe foglalja a foglalkozást, didaktikai struktúrát ad neki.

Óra-/foglalkozáskezdés

• Az életkori sajátosságoknak megfelelő játékos, aktív foglalkozáskezdés biztosítja az azonnali ráhangolódás lehetőségét. (Ebben az életkorban a játék a legalapvetőbb tevékenysége a gyermeknek, ezért mindenképpen már az órakezdésben meg kell, hogy jelenjenek a játékos elemek.)
• Érzelmi, gondolati bevonás / ráhangolás, utalás az előző, illetve a következő foglalkozásra, motiváció, figyelem felkeltése. (Ezt a foglalkozásrészt az aktív kezdés után legtöbbször körben ülve szoktuk csinálni, úgy a legkönnyebb mindenkivel szemkontaktust tartva beszélgetni.)
• Az óvodás és kisiskolás gyerekek érzelmi, gondolati bevonása különösen fontos a foglalkozás kezdetén. A figyelmük még meglehetősen szétszórt ebben az életkorban, gyakran a foglalkozással semmilyen kapcsolatot nem mutató dolog érdekli őket, nem képesek még a figyelmük irányítására. Az előző foglalkozásokon tanultakra, az akkor tapasztalt dolgokra, érzetekre való utalás egyszerre biztosítja az érzelmileg biztonságos, befogadó légkört, és a figyelem fókuszálását. A gyerekek kérdéseken, érzéseken keresztüli bevonása tulajdonképpen azt a külső fókuszt jelenti a szó kognitív és affektív értelmében, amit a mozgástanulásban az alkalmazott eszközök.
• Akár mesekeretbe, illetve történeti keretbe ágyazottan történő foglalkozáskezdés is javasolt. (Az egész foglalkozás vezetését ágyazhatjuk mese-, illetve történeti keretbe, illeszthetjük évszakokhoz, egyéb projektekhez, ilyenkor már a játékot is így vezetjük fel.) Mindez a gyermekek bevonásával, az ő aktív részvételükkel történjen.

Keringésfokozó, dinamikus játékok, játékos feladatok

• Mindig a fő rész fejlesztési célját szolgálja! (Ha pl. a fő részben a funkcionális mozgásformák közül a kúszás, mászás, csúszás fejlesztése a cél, akkor a játékban is ez jelenjen meg – kukacfogó, kúszófogó, „Kiskutya-Nagykutya!”)
• Futó-, fogó-, sokmozgásos testnevelési játékok fejlődésközpontú játékszervezéssel (nem kiesős, maximális részvételi lehetőséget biztosító játékok, a szervezet előkészítése a terhelésre).
• Mesekeretbe illeszthető a játék is.
• Gyakran alkalmazzunk kötetlen futás közben túlnyomóan statikus utánzó gyakorlatokat (ahol nincs helyváltoztatás, pl. „alagút”, „kapu”, „kisasztal”, „búgócsiga”, „almaszedés” stb.), melyek kiváltják az ütemezett gimnasztikát, és igazodnak az életkori sajátosságokhoz. Ebben az egyéni kreatív mozgásfeladatoknak és a képzeleti keret bekapcsolásának kiemelkedő szerep jut.
• Ezek a játékos feladatok mindig a fő rész fejlesztési célját szolgálják (pl. ha a fő részben egyensúlyérzékelést akarunk fejleszteni eszközök bevonásával, akkor ezeket az eszközöket bevonjuk a „futás feladattal” részbe is, egyensúlyérzékelést fejlesztő gyakorlatokat alkalmazva: „búgócsiga”, „gólya”, „forgószél”, „csónakringás” stb.
• A szabadon futás (amely kiváltja a körben futást) közben folyamatos mozgásátállítás történik (gyorsítás-lassítás, elindulás-megállás, irányváltoztatás), ami hatékonyan stimulálja az idegrendszert, valamint fejleszti a térbeli tudatosságot.
• A megszakított szabadon futás sokkal motiválóbb, mint a monoton körben futás, ezáltal hosszabb ideig is képesek a gyerekek végezni, és jobban illeszkedik az életkori jellemzőkhöz.

Fő rész

• Meghatározott fejlesztési célt szolgál (esetünkben az alapvető mozgásformák fejlesztését).
• A három K elve mentén történő foglalkozásvezetés, foglalkozásszervezés (kommunikáció, kreativitás, kooperáció).
• Főként koordinációfejlesztés (nem a kondicionális képességek fejlesztésén van a hangsúly).
• Hatékony foglalkoztatási formák alkalmazása magas kognitív és közepes fizikai aktivitással (gondolkodtató feladatok, a gyerekek találhatnak ki feladatokat, állíthatnak össze gyakorló helyeket, stb.).
• Blokkosított, szeriális és random gyakorlás igazítva a tanulók tudásszintjéhez, előzetes ismereteihez.
• A differenciálás különböző módjainak használata, törekedve az autonómiatámogatásra.
• Folyamatos, egyénre szabott, azonnali feladatorientált visszajelzés, dicséret, biztatás.

Befejező rész – levezetés

• A gyermekek bevonásával történik, keretet ad a foglalkozásnak és kiszámítható lezárást biztosít.
• Tartalmazza a közös értékelést és dicséretet is (Mi tetszett a legjobban? Mi az, amit szívesen csinálnál legközelebb is? Volt-e valami nehéz? Jól tudtál-e a társaddal együtt dolgozni? Volt-e számodra valami nagyon különleges ma?, stb.).
• Lehetőség szerint egyénre szabott értékelés is legyen benne.
• Ünneplés, csoportrituálék kialakítása (pl. „tűzijáték-taps”, „vastaps”, „hátsimi”, „ováció”, „szupercsapat”, vállveregetés, kézfogás, „hullám”, add tovább a pacsit/a simit/a tapsot, „répahúzás” stb.), amely növeli a csoport egységét, az összetartozás érzését.