A dinamikusrendszer-elméleti megközelítés a mozgástanítás újszerű módszere. Alapvető különbség a szeriális és a random módszerhez képest, hogy nincs a gyakorlás során ismétlésszám, és eltérően a random módszertől, egy adott mozgásmintát variálunk a gyakorlatban. (Pl. futóiskolai feladatok lassú, közepes, gyors tempóban, alacsony, közepes, magas súlyponti helyzetben stb.) Lényeg, hogy a mozgásminta valamelyik paraméterét állandóan változtatni kell, de alapvetően nem más jellegű mozgást kell végrehajtani. Ez a módszer fejleszti a leginkább az idegrendszer alkalmazkodóképességét.

A mozgástanulást befolyásoló tényezők:

Az adott célirányos mozgásos cselekvést meghatározó, a végrehajtást befolyásoló közvetlen mikrokörnyezet, amit feladat-végrehajtást befolyásoló tényezőnek (instrukció, eszköz, társ) is nevezhetünk.

Az emberi viselkedést befolyásoló, az emberi szervezetet felépítő szervrendszerek összessége, amit egyéni szerkezeti befolyásoló tényezőknek is neveznek (Biológiai dimenzió).

Az emberi viselkedést befolyásoló kulturális és szociális hatások összessége, amit makrokörnyezeti befolyásoló tényezőnek is neveznek (Szociokulturális dimenzió).

Azt mondhatjuk, hogy a mozgáskoncepciós rendszer tulajdonképpen részletesebben kifejti, apróbb elemeire bontja a mozgásos cselekvések térbeli, időbeli és dinamikai szerkezetének dimenzióit, ezzel segítve a variációs lehetőségek számának növelését. A 12. ábrán összefoglaltuk ezeket az összetevőket, és példákon keresztül illusztráljuk az egyes összetevők konkrét tartalmi megfelelőjét.

Az alábbi táblázatban az alapvető mozgásformák körébe tartozó gurítások, görgetések, pörgetések végrehajtására vonatkozó mikrokörnyezeti végrehajtási lehetőségeket mutatunk be a teljesség igénye nélkül.

Összességében azt mondhatjuk, hogy akkor járunk el helyesen, ha a táblázatban bemutatott variációs lehetőségek mentén alakítjuk ki a mikrokörnyezeti variációs lehetőségeket, szem előtt tartva a „kihíváspont” elméleti keretrendszer-ajánlást, vagyis az oktatást először blokkosítva, majd szeriálisan és végül véletlenszerűen alkalmazzuk.

A következőkben nézzünk meg egy konkrét példát állomáshelyes gyakorlás blokkosított feladat-elrendezésére. A feladatban meghatározzuk a tanulási szempontot, majd megszabjuk, hogy a mozgáskoncepciós rendszer mely szempontja szerint hajtsuk végre a feladatot.

Kosárérintés:

Tanulási szempont: helyes érintőfelület kialakítása.

1.   A tanulók párban helyezkednek el egymással szemben 2-3 lépés távolságra, egyikük hason fekvésben. Homlok előtt talajon lévő labdát gurít át társához, a labdát a hüvelyk-, mutató- és középső ujjak ujjbegyével érintve. A gurítást követően végez egy teljes testfordulatot balra, majd az előzőeket ismétli oldalirányban haladva 3-4× / a kijelölt bójáig. A társ a gurított labdát minden kísérlet előtt homlok elé helyezi. Cserével történő elvégzését követően 2-3 alkalommal megismétlik, aztán újabb blokkban a feladat-végrehajtás jobbra történő testfordulattal következik.

2.   A tanuló saját magának történő feldobás után felpattanó gumilabda / könnyített röplabda ujjbegyekkel történő feljátszását végzi el állásban 5×, gyors leülést követően 5×, bal fél térdelésbe ereszkedést követően 5×, majd jobb fél térdelésbe ereszkedést követően 5×.

Alkarérintés:

Tanulási szempont: Érkező labda elkapása alkarérintés testhelyzetében (széles haránt terpeszben, térdben hajlítva, nyújtott könyökkel előrenyúlva)

1.   (Pedagógus által irányítva) A tanulók sorban állnak, a sor első tagja egy bója mellett. Meghatározott jelre a testnevelő által balra dobott labdát igazodás után a kívánt testhelyzetben elkapja (majd a labdát a labdatartóba teszi, és beáll a sor végére). Ismétlés tanulónként 4-5× azonos irányba, majd jobbra, előre, végül hátra igazodással is. Az igazodás oldalra oldalazó lépéssel, előre-hátra futólépéssel történik.

2. Ugyanez hasonlóan elvégezhető szintén bójától indulva, de saját maguknak feldobott labda elkapásával – az igazodás módjának meghatározásával.