A TE IS Módszertan megalkotásánál fontosnak tartottuk, hogy a lehető legtöbb olyan tényezőt számításba vegyük, amelyek az iskolai életet érintik. Munkánk során sikerült kialakítani egy olyan keretrendszert, amely, ha nem is az összes, de a leglényegesebb gyakorlati és elméleti fejlesztési témákat tartalmazza.

Ahogyan elkezdtük módszertanunk témáit rendszerré formálni, azt láttuk, hogy az előzetesen kialakított és sorba rendezett dimenziók közötti összefüggések jellemző folyamatokat tudnak megjeleníteni. Ahogyan a lenti ábrán látható, a függőleges dimenziók gyakorlati témái és a vízszintes módszertani elemek elméleti témái által közrezárt tér az a terület, amelyben a TE IS Program életciklusa végighalad. Ebben a térben tartjuk elképzelhetőnek megfogalmazni azokat a módszertani útvonalaknak elnevezett folyamatokat, amelyeknek kulcsfogalmai és leírásai megjeleníthetik az elméleti és a gyakorlati dimenziók összekapcsolódását (4. ábra).

A TE IS útvonalak tehát egy többdimenziós rendszerben helyezkednek el, és kulcsfogalmaikon keresztül jelzik kapcsolódásaikat a függőleges (gyakorlati) és vízszintes (elméleti) tengelyeken megjelenített módszertani elemekhez. A függőleges dimenziók – felülről lefelé haladva – azokat a lépéseket jelentik, amelyek mentén egy iskolai program gyakorlati lépéseit végrehajthatjuk. A kutatástól a fenntarthatóságig végighaladva az iskolai mozgásprogramok és aktivitások megvalósításán keresztül ezek a lépések jelentik a TE IS Csapat által tervezett aktivitások lehetséges lépéseit. A gyakorlati dimenziókat úgy állítottuk össze, hogy azok lefedjenek egy teljes, iskolában is megvalósítható projektfolyamatot az elejétől a legvégéig (3. ábra).

Amikor iskolai programot, aktivitást tervezünk, érdemes azt egyfajta körültekintéssel kezdeni. Ez a mozzanat a gyakorlati dimenzió első lépése: a Kutatás, megismerés. Látnunk kell ugyanis azt, hogy amire vállalkozunk, az miként illeszkedik az iskolánk mindennapjaihoz, milyen igényeket elégít ki, és hogyan fogadják majd a többiek. Ha megismertük a környezetünket, és megvizsgáltuk iskolánk fontosabb jellemzőit, akkor belefoghatunk céljaink tisztázásába. Ezután tervezzük meg a céljaink eléréséhez vezető út lépéseit, amíg eljutunk azoknak az erőforrásoknak az azonosításához, amelyekre a megvalósítás során szükségünk lesz. Külön erőforrásként számítunk azokra a segítőkre, társakra, akik részvételükkel hozzájárulnak programunk, vagy akár egy-egy aktivitásunk sikereihez. Társainkat a TE IS Programba toborzás útján vonjuk be, ezért ennek a lépésnek külön céljai és tervezési szakasza van.

Ahogyan közös működésünk, együttes munkánk is belső szabályokra épül, fontos, hogy minden egyes program és aktivitás meghatározott és előre végiggondolt szabályrendszer szerint épüljön fel. Ugyanakkor gondolni kell leendő programunk kockázataira és azokra a kifogásokra is, amelyekkel programunk tervezése vagy a megvalósulás során találkozunk. A kockázatokra és a kifogásokra megfelelő és adekvát válaszokkal, megoldásokkal kell magunkat felvértezni.

Amennyiben az aktivitás megvalósult, akkor még nem zárult le a program folyamata, a programunkat ugyanis értékelni kell annak érdekében, hogy leszűrjük a megfelelő és használható tapasztalatokat. Egyúttal azt is érdemes megvizsgálni, hogy további programok megalkotásához milyen külső erőforrásokra lehet szükségünk. Külső erőforrások alatt azokat a forrásokat értjük, amelyek az iskola falain túlról érkeznek hozzánk, amelyek nem állnak „automatikusan” rendelkezésünkre.

Programunk megvalósulása magában foglalja a szerzett tapasztalatok és tudások megosztását is, persze, leginkább akkor, ha mögöttünk van már néhány megvalósított program. Ugyanis tudásunk közreadásával nem csak megosztjuk azt, de a megosztás mozzanata a mi munkánkra nézve is jótékony hatású. A tudás értéke ugyanis a megosztással növekszik!

Amikor mozgásprogramjaink, aktivitásaink sorozata biztonságosan halad előre, akkor jön el az idő arra, hogy végiggondoljuk annak iskolai fenntarthatóságát. A fenntarthatóság kérdései leginkább az erőforrások tekintetében jelennek meg, ám ugyanúgy ide sorolhatók a felelősség és a vállalás, valamint ezek együttese: a felelősségvállalás témakörei is.

A TE IS Program gyakorlatában a TE IS Kerék állandó körforgásban van, még akkor is, ha egy-egy elem az adott dinamikai szakaszt érintően nem feltétlenül releváns. Előfordulhat, hogy egy mozgásprogram során éppen nincs szükségünk toborzásra, mert elegendőek vagyunk ahhoz, hogy az aktivitás megvalósuljon. Az a helyzet is előállhat, hogy erőforrásaink bevonásához nem kell az iskola falain kívülre tekintenünk, így a Külső erőforrások gyakorlati lépése ilyenkor kihagyható.

A fentebb említett módszertani útvonalakat meghatározó másik dimenzió az a húsz plusz négy elemből álló témasorozat, amely az útvonalak koordináta rendszerének hosszanti tengelyén helyezkednek el. 

1. Előkészítés
2. A program kialakítása: felépítés
3. A program megtartása: beágyazódás
4. A program fenntartása

A TE IS Csapat munkájának első lépéseivel a gyerekek és a pedagógusok – beleértve a bizalmi légkör kialakítását is – rengeteg olyan helyzettel fognak találkozni, amelyek próbára teszik a résztvevők és az egész iskola rugalmasságát. A változás következtében kialakuló stressz megértését és kezelését segíti a kommunikáció természetének megértése és gyakorlatának ereje. Ebben a fázisban a gyerekek már javában mozgásprogramokat és aktivitásokat terveznek és szerveznek, ami azt jelenti, hogy a program az iskola színterein is lendületet kap. A gyakorlati megvalósítással járó feladatok és az ezek mentén történő visszacsatolások ilyenkor a legélőbbek és leginkább alkalmasak arra, megoldásaink részeivé váljanak. Az elutasítás kapcsán szó esett már a csoporton belüli és szervezeti ellenállásról, ám a gyakorlati fázisban is találkozhatunk olyan negatív jelzésekkel, amelyeket kezelnünk kell. A düh és a harag a program fellendülő szakaszaiban vissza-visszatérő lehet, amennyiben a gyakorlati megvalósítás nem hozza az elvárt sikereket. Ha a közös munka csalódást, dühöt, vagy haragot okoz a résztvevőkben vagy a környezetben, az egyúttal lehetőség is arra, hogy ezekről az érzéseinkről beszéljük, illetve hogy a bennünk lévő elkeseredettséget feloldjuk. Ahhoz, hogy valóban magunkra, a közös munkára, illetve egymásra tudjunk figyelni, kulcsszerepe van ennek a feloldásnak.

Erőforrásaink azonosítása az aktivitások megvalósításának, újra és újra történő továbblendítésének központi tényezője. Társaink, eszközeink, tudásunk, készségeink azokat az összetevőket jelentik, amelyek nélkül a programok és az aktivitások nem lennének mások, mint jól hangzó ötletek.

Látható, hogy a program dinamikájának előrehaladása a csoport belső működésének színteréről egyre inkább az iskolák terei felé tolódik el. A teljesítmény, a siker és a kudarc tartalmai, értelmezése szintén ennek a kiteljesedésnek megfelelően változik. Munkánk eredményeinek megértése és megélése, a siker és a kudarc, valamint az eredményesség témája módszertanunk szempontjából ezen a ponton válik értelmezhetővé.

A program életciklusának második szakasza az empátia és a befogadás értékét teremti meg úgy, hogy közben a program lendületbe jön, aktivitások születnek és valósulnak meg, ami biztosítja a folyamatos fejlődéshez szükséges visszacsatolásokat és eredményeket.

A program harmadik szakaszában a TE IS Program már minden iskolai szereplő számára láthatóan és érezhetően jelen van. Sőt, megjelennek és megdolgozásra kerülnek a program indulásával járó nehézségek, a legtöbb kérdés válaszra talált, és egymásra figyelve megtanultuk érteni, értékelni a közös eredményeinket. A program fenntartása és az aktivitások fejlődésének biztosítása érdekében azonban további motivációra van szükség, olyan belső erőre, amely biztosítja elköteleződésünket a pozitív változások és a közös munka mellett.

A TE IS Program által indukált folyamat fenntartásának soron következő kérdése a versengés és az együttműködés egyensúlya, illetve e két, látszólag ellentmondó irány összekapcsolása, akár az aktivitások tartalmait, akár a közös munkát érintően. Ha a gyerekek egyszerre érzik a program felől érkező kihívásokat és az együttműködést, vagyis az együttes élmények lehetőségét, akkor a bevonódás szinte automatikusan zajlik.

Míg a mentalizálás abban segít bennünket, hogy tudatosítsuk a körülöttünk zajló folyamatokat, a belső hálózat kialakítása és a hálózati szerepek azonosítása már az együttműködés tudatosabb formáját jelenti. A mentalizálás képessége abban is segít bennünket, hogy megértsük azt, ami velünk történik; a belső hálózat pedig teret készít elő számunkra ahhoz, hogy lendületünket továbbengedjük újabb kreatív megoldások és aktivitások felé.

Az önbizalom megéléséhez akkor jutunk el, ha érezzük, hogy (aktívan) kezelni tudjuk a körülöttünk zajló történéseket. Ilyenkor a bennünk lévő értékek különösen fontos erőforrásokká válnak, amelyekre akkor van legnagyobb szükségünk, ha belső egyensúlyunkat külső tényezők veszélyeztetik. Az önbizalom alapvetően ahhoz járul hozzá, hogy ne csak az adott pillanatra (vagy a múlt eseményeire) figyeljünk, hanem tudjunk előre is gondolkodni, valamint felismerjük a körülöttünk lévő rendszerek működését, mechanizmusait.

A TE IS aktivitások és a program lendülete számtalan olyan helyzetet teremt a gyerekek számára, amely segít abban, hogy érzéseiket, érzelmeiket felismerjék és kezeljék. Ezen az úton történik az érzelmi intelligencia kialakulása és ilyen módon tudnak az érzelmi tartalmak a gyerekek fejlődéséhez hozzájárulni. Ugyanakkor ez az az út, amely az identitás fejlődésének, formálódásának véget nem érő folyamatát támasztja alá az iskolai évek alatt és az iskolai életen túl is.

A TE IS Program végső célja az egyéni és a társas önismeret fejlődése, amely reményeink szerint az iskolai szervezet szintjén társas központú egészségtudatos iskolai kultúra kialakulásához vezet. Módszertanunkban arra vállalkoztunk, hogy kibontjuk és részletezzük a fenti folyamatok legfontosabb elemeit, továbbá a TE IS Programban részt vevők számára láthatóvá tesszük azokat az összefüggéseket, amelyek mentén a program és annak céljai sikeresen megvalósulnak. A dimenziók kapcsolatai, összefüggései a továbbiakban az említett módszertani útvonalak formájában jelennek meg. Nézzük meg most, hogy az útvonalaink milyen elemekből állnak!

Minden TE IS módszertani útvonal kulcsfogalmakból áll, amelyeknek a gyakorlati és elméleti dimenziókhoz jellemző kapcsolódásaik vannak. Az alábbi ábrán az érzelmi intelligencia (EQ) útvonalában látható, hogy hat kulcsfogalmat láttunk fontosnak megjeleníteni ehhez a dimenzióhoz: az érzések felismerését, az empátiát, az érzések kezelését, a rezilienciát, a döntést és a felelősséget. Ez a hat kulcsfogalom meghatározott sorrendben követi egymást a módszertani keretrendszeren belül, sőt az EQ útvonala olyan „hurkokat” is magában foglal, amelyek a kulcsfogalmak körkörös kapcsolódását jelenítik meg. Az EQ esetében az érzések felismerésének, az abból születő empátiának, illetve az érzések kezelésének körforgása addig zajlik, amíg a gyerekek a belső érzelmeiket és a társaik érzéseit nagy biztonsággal tudják észlelni, átélni és kezelni. Látható, hogy ez a lélektani munka vezet el bennünket a rugalmassághoz, a rezilienciához, amelyhez a döntés és a felelősség kulcsfogalmai kapcsolódnak (6. ábra).
A reziliencia, a döntés és a felelősség körforgása olyan folyamatot világít meg, amely az érzelmek felismerésének és kezelésének alapján már az EQ meglétét és további fejlődését jelenti.

Az ábrán jól látható, hogy az útvonal kulcsfogalmai közül az egyik pirossal van jelölve. Ez a kitüntetett kulcsfogalom az útvonal súlypontja – esetünkben a reziliencia – amely az útvonal kitüntetett célja is egyben. A súlypont ezen felül a program előrehaladásában, az útvonalak folyamataiban egyfajta dinamikai átbillenést is jelez. Míg a súlypont előtti kulcsfogalmak többnyire az útvonal előkészítéséről, megalapozásáról szólnak, a súlypontot követő kulcsfogalmak már a kialakult készségekhez vagy eredményekhez köthetők.

Az egyes kulcsfogalmak a módszertani keretrendszeren belül egy gyakorlati és egy elméleti dimenzió metszéspontján helyezkednek el. A gyakorlati dimenzió szerinti elhelyezkedés azt jelzi, hogy a kulcsfogalom a program folyamatának melyik állomásához köthető leginkább, míg a horizontális dimenzióhoz való kapcsolódás a kulcsfogalom elméleti tartalmait vetíti elénk. Tovább használva az EQ útvonalának példáját, láthatjuk, hogy az Érzések felismerése elnevezésű kulcsfogalom várhatóan a „Kutatás, megismerés” gyakorlati szakaszában fog megjelenni, amikor a program dinamikája az elméleti dimenziókat érintően leginkább a szükségleteink megfogalmazásáról szól. A TE IS Csapat közös munkájának során, abban a szakaszban, amikor a gyerekekkel az egyéni és közös szükségleteinkről tudunk beszélni, fontosnak tartjuk, hogy megismerkedjünk az érzéseinkkel és azokat – akár a szükségleteink mentén – megfogalmazzuk. Az útvonal következő állomása, az Empátia ugyanígy a megismerés és a kutatás gyakorlati szakaszában válik fontossá, ám ekkor már szükségünk van arra az elfogadó figyelemre, amely a társaink észlelésének alapja.

Amikor trénerként, mentorként, vagy szupervízorként a TE IS Programmal dolgozunk, akkor az útvonalak jelentik számunkra a program dinamikájának megtartásához használható támaszokat. Miközben a program a gyakorlatban zajlik, az útvonalak és kulcsfogalmaik egyfajta sorvezetőként használhatók ahhoz, hogy a program fejlesztési irányait meghatározhassuk, a felmerülő kérdésekre és az előkerülő problémákra válaszokat tudjunk adni. Válaszaink, megoldásaink természetesen sokfélék lehetnek, mindezek leginkább az iskola sajátosságaitól és a résztvevők egyéniségétől függnek. Módszertanunk ebben az értelmezésben egy olyan keretrendszert nyújt a program és annak résztvevői számára, amelyre a TE IS életciklusának változásai során számíthatunk.
A következő fejezetekben részletesen végighaladunk a TE IS Program módszertani útvonalain és – ahogyan az EQ példájának segítségével tettük – meghatározzuk az útvonalak összes kulcsfogalmát, azok összefüggéseit és tartalmi elemeit. Kezdjük a gyakorlati dimenziókkal!