A floorball sportágban, csakúgy, mint a többi labdajátékban, az alapvető technikák a mozgásokra, futásokra és egyéb alapvető mozgásformára épülnek. Célunk, hogy olyan alapgyakorlat-anyagot, játékgyűjteményt adjunk közre, amely segítséget nyújt a gyerekek floorball játékának fejlesztésében.

1. Alapállás, alaphelyzet (enyhén hajlított térd, terpeszállás – egyik láb kissé elöl –, a felső könyök egy kissé kiemelve)

Ütőfogás: az ütő végét kell fogni, 2 mutatóujj lefelé néz a föld felé (vállhoz emelve, mintha puskát fogna), általában a fenti kéz az, amelyikkel ír, rajzol a gyerek – domináns kéz –; a tenyeres oldalnak a lenti kéz oldalán kell előre néznie). Az ütő állított helyzetben nagyjából a gyerek köldöke fölé érjen 5-10 cm-rel. Felnőtteknél az ütő nagyságrendileg a köldökig érjen. Egy hosszabb ütővel erősebbet lehet ütni, míg egy rövidebbel jobban lehet húzni, illetve a cselezés is könnyebb, hiszen a testhez közel lehet vezetni a labdát.

• jobbos ütőfogás (bal kéz fogja az ütő végét, a jobb kéz másfél arasszal lentebb, alaphelyzetben az ütő a jobb oldalon van tenyeres oldallal előre)
• balos ütőfogás (jobb kéz fogja az ütő végét, a bal kéz másfél arasszal lentebb, alaphelyzetben az ütő a bal oldalon van tenyeres oldallal előre)

Ezek a technikák határozzák meg a gyerekek minden labdás tevékenységét. A helyes technika végrehajtása megkönnyíti a további feladatok végrehajtását. Minél közelebb jut a gyerek a tökéletes technika végrehajtásához, annál gyorsabban tud a következő mozgásszintre jutni. Mindenkinél előfordulhatnak kis egyedi eltérések. Amíg ezek nem akadályozzák a mozgások végrehajtását, addig a gyerekek alkalmazhatják.

2. Labdavezetés

• állásban
• mozgás közben (járás-futás)
• tenyeres (az ütő hajlított kanál része)
• fonák (az ütő domború része)
• két kezes ütőfogással (biztosabb labdakontroll)
• egy kezes ütőfogással (gyorsabb, abban az esetben kiváló, ha az ellenfél mögöttem van, a labdát előre lehet tolni egy kézzel)
• csel (irány vagy sebesség megváltoztatása)

A labdavezetés a szárazföldi labdás csapatjátékok egyik legfontosabb építőköve. A mozgástanulás különböző fázisaiban a gyerekek különböző sebességű labdavezetésekre képesek. Ezzel a technikai elemmel tudnak a játékosok egyedül eljutni a pálya különböző pontjaira. Ideális labdavezetésnél lábunkkal, testünkkel fedezzük a labdát, a labdavezető úgy helyezi a labdát, hogy mindig Ő legyen a labda és a védő között (képen). A támadás egyik alapja, a csapatjáték egyéni mozgáseleme.

3. Labdaátadás (általában alaphelyzetben)

• tenyeres
• fonák
• láb (kevéssé jellemző)
• álló helyben
• mozgás közben (járás-futás)
• különböző irányokba (előre-hátra-jobbra-balra)
• ezek kombinációi

A csapatjátékok kimagasló eleme az átadás. Ezek fontosságának felfedezése a gyerekeknél hosszan tartó folyamat. Az átadás sebessége, gyors mozgásból történő végrehajtása a mozgásfejlődés kezdeti szakaszában kevéssé elvárható. Az átadás a floorball játékban a társas kapcsolatok első lépése, a 2 ember kapcsolata. Átadásokkal a csapat gyorsabban juthat el az ellenfél kapujához, hiszen az átadás sebessége nagyobb, mint a labdavezető játékos sebessége. Természetesen az átadás kockázatot is jelent. A játékban állóhelyben, valamint minden irányban történő mozgások közben előfordulhatnak átadások, így valamennyi variációra fel kell készíteni a gyerekeket.

4. Labdaátvétel (általában alaphelyzetben, a testsúly és az ütő hátraengedésével a labdát le lehet lassítani)

• tenyeressel
• fonákkal
• testtel (utána ütővel kell hozzáérni)
• lábbal (utána ütővel kell hozzáérni)
• álló helyben
• mozgás közben (járás-futás)
• különböző irányokból (szemből-hátulról-jobbról-balról)
• ezek kombinációi

A labdaátvétel szerves része az átadásoknak. Ennek a technikai elemnek a fejlesztésével gyorsítható meg az átadások sebessége. A labdaátvétel készségének fejlesztésével jelentősen csökkenthetjük az átadásokban rejlő kockázatot. Mind állóhelyben, mind mozgásban gyakoroltatnunk kell a gyerekekkel, hiszen a játékban mindegyik előfordul.

5. Lövés (testsúlyáthelyezéssel hátulról előre)

• tenyeres
• fonák
• álló helyben
• mozgás közben (járás-futás)
• ütött (labdát rövid ideig érintjük az ütővel, ütésnél általában a lövő mellett van a labda) – kiemelt fajtája a pattintott-ütött ütés, ahol az ütő először a földet éri, a játékos kissé letolja az ütő fejét a földre, így az ütő szinte elpattan a földről
• húzott (az ütő hosszabb ideig gyorsítja a labdát, amely általában a lövő mögül indul, tehát ideálisan a test mögül kell előre húzni)
• lapos (az ütő közel függőleges, felső része kissé előre dől, fenti kéz könyöke kissé megemelve, ütő feje előre dől)
• emelt (az ütőn lévő lenti kéz csuklója felfelé mozog – tenyeresnél tenyér felfelé fordul, fonáknál kézhát felfelé fordul –, „lapátolás a homokozóban”)

A lövés a játék sava-borsa. A gyerekek nagy részének legfontosabb szempontja, hogy lőtt-e gólt. Sikerélményük ékköve a gólszerzés, ami a lövések sokrétű elsajátításával könnyebbé válhat.

6. Kapus feladatai (általában térdelve véd, vetődik, lábbal elrúgja a labdát különböző testhelyzetekben, megfogja a labdát, kigurítja, kidobja pattintva, közelre vagy minél messzebb)

A kapus más sportágak kapusaival ellentétben nem a lábain áll, hanem a térden állva helyezkedik el.

A felkarját vízszintesen, az alkarját pedig függőlegesen tartja. A lábszárát befelé fordítja, a lábfeje egymáshoz ér, vagy a földön vízszintesen az egyik sarok felé kinyúlik.

Általában a rövid sarkot védi és a hosszúsarokra lábbal és kézzel mozdul – szemafor mozgás: folyamatos kéz mozgás, láb együtt fordul (amikor az egyik láb kinyúlik oldalra, a másik láb keresztben a test alá fordul).

A kapusterületen belül szabadon mozoghat, felállhat, de egy testrésszel érinteni kell a kapusterületet.

A kapus nagyban megkönnyíti a csapat munkáját, hogy biztonságot nyújt társai számára. A gyerekek szívesen állnak be a kapuba, de a kiválasztásnál előnyben részesíthetjük a mozgékony, nagyobb testű, jó mozdulatgyorsasággal rendelkező játékost.

7. Védekezés

• labdás támadó védése (alaphelyzetben, helyezkedjünk a támadó és a saját kapunk közé – védővonal; lépjünk tőle kar- vagy ütőtávolságra – védőtávolság), igyekezzünk lehetőleg a pálya széle felé terelni
• labda nélküli támadó védése (alaphelyzetben úgy felállva, hogy egyszerre lássuk a labdát és a saját emberünket is); a támadó elmozgása esetén ezt a kétfelé irányuló figyelmet továbbra is fent kell tartani

A mondás azt tartja, hogy „a támadók nyerik a meccset, de a védelem a bajnokságot”. A védekezés fontossága elengedhetetlen a csapat kialakítása szempontjából. Neves sportszakemberek elgondolása, hogy amikor edzésen jól megtanítom védekezni a gyerekeket, Ők maguk tanítják meg jól támadni ezzel csapattársaikat. A védő fél térdét lerakhatja a talajra, az ütőjét is a talaj közelébe engedheti (kéz nem érhet le), ezzel is nagyobb felületet képezvén a lövés vagy átadás megállítására. A védő alaphelyzetében a labdás támadó és a saját kapu közötti képzeletbeli egyenesen helyezkedik el (védővonal), illetve nagyságrendileg 1 méterre a támadótól (védőtávolság), hogy bármikor lehetőség szerint a labdához tudjon érni. Labda nélküli támadó védésénél fontos szabály, hogy a védőnek úgy kell helyezkednie, hogy mind a labdát, mind az általa őrzött támadót látnia kell.

Védekezésben az emberfogásos, illetve a területvédelem is használható. Kis korban először az emberfogásossal kell kezdenünk.