Az oktatási folyamat kezdetén elsődleges feladatunk a személyes (saját) és az általános (társas) tér észlelésének fejlesztése, a térbeli tudatosság kialakítása. Ez az oktatási feladat szorosan kapcsolódik a testnevelési és diáksport környezetben rendszeresen alkalmazott alakzatokhoz, térformákhoz, gyakorlási formációkhoz. Ezek nélkül ugyanis a tanulás szervezeti keretei nem tudnak hatékonyan működni, ami egyértelműen hátráltatja a tanulást.

A tanítványaink térbeli elhelyezésekor vagy önálló elhelyezkedésekor megkülönböztethetünk:

(1) személyes térhez kötött statikus elhelyezkedést (alakzatot) – például szétszórt alakzatban történő ügyességfejlesztés;

(2) kötött gyakorlási formációkat – például két oldalvonal közötti haladás;

(3) kötetlen helyváltoztatással járó gyakorlási formákat – például kötetlen futás, csoportmunka egy önállóan választott területen.

Mindhárom gyakorlási formában akkor tudnak tanítványaink hatékonyan és balesetmentesen tevékenykedni, ha megtanítottuk számukra azokat. Ez természetesen nem egy-két alkalom után fog kialakulni, hanem folyamatos és következetes tudatosításon és gyakorláson keresztül rögzül.

A térbeli tudatosság kialakításában először a személyes tér és az általános tér fogalmait kell megtanítanunk tanítványaink számára.

A személyes tér a helyben végzett feladatokra jellemző téri koncepció. Mozgásfoglalkozásainkon sokszor alkalmazunk a személyes térhez köthető, helyben végzett feladatokat. Gondoljunk csak a helyzetváltoztató mozgásokra, nyújtásokra, helyben végzett ügyességfejlesztő feladatokra.

Az általános tér a helyváltoztatásokkal járó feladatokra jellemző mozgáskoncepciós elem. Az általános térben történő mozgás általában kijelölt (pl. jelzőbójákkal, vonalakkal, padokkal vagy az adott helyiség falaival meghatározott) területen zajlik.

A személyes térben és az általános térben történő mozgások során állandó tanulási szempont a tanuló szemszögéből, hogy:

• „Úgy kell helyezkednem és feladatot végrehajtanom, hogy az ne zavarja a társakat!”
• „Helyváltoztatás közben mindig figyelnem kell a társak mozgására is, hogy ne zavarjuk egymást, és biztonságos maradjon a feladatvégrehajtás!”

Fentiek meg nem értése, megsértése gyakran vezet magatartási problémákhoz, konfliktusokhoz. A gyakorlás alapvető elvárásainak oktatása és következetes számonkérése a pozitív tanulási környezet egyik legalapvetőbb összetevője.

A tanítási-tanulási folyamat kezdetén elsődleges feladatunk a személyes tér észlelésének fejlesztése, szerepének tudatosítása.

A helyben végezhető feladatok legelterjedtebb és leghasznosabb térformája a szétszórt  alakzat. A szétszórt alakzat kialakításakor arra törekszünk, hogy minden gyermeknek legyen az adott feladat biztonságos végrehajtásához szükséges helye.

A szétszórt alakzat önálló kialakítása nem könnyű feladat, különösen az óvodás gyermekek számára. Egy időben ugyanis 24–30 gyermeknek kell egymáshoz igazodva helyet keresnie a térben. A túl nagy vagy a túl kicsi tér különösen zavaró tényező lehet. Ha túl nagy a tér (például iskolai tornacsarnokban vagy udvari körülmények között), a gyerekek könnyen „elveszhetnek” benne. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy túl nagy távolságra kerülnek egymástól (feleslegesen), így sok gyermek könnyedén kieshet a pedagógus látómezőjéből, kommunikációs problémák is megjelenhetnek. Az esetek nagy részében ez megértési vagy magatartási problémákhoz vezethet.

Javasoljuk, hogy amíg a tanítványainknál nem rögzül az önállóan kialakított optimális szétszórt alakzat térformája, addig minden esetben jelöljük ki a térbeli határokat. Ez leggyakrabban bója, pad vagy bármilyen eszköz, amely nem gurul el könnyen a helyéről. (A gumilabda ezért nem jó megoldás.) A lényeg, hogy egyértelműen látható legyen, hogy hol van a terület határa. Tornateremben ez meghatározott, hiszen általában a falak jelentik a határokat. Gyakorlottabb csoportoknál, felfestett sportpályán használhatók a vonalak is. A vonal azonban nem tértárgy, így nehezebb igazodni hozzá, mint mondjuk egy bójához. Ebben az életkorban a térészlelés fejletlensége miatt gyakori, hogy a diákok „elkószálnak”, kilépnek a vonalak közül, átmennek a másik térfélre, stb. A terület egyértelmű lehatárolása csökkenti ennek a valószínűségét.

Ha megvan a körülhatárolt területünk, akkor már csak a gyerekek helyzetéről kell gondoskodnunk.

A karika, a bója, az ugrókötél, a gumilap nagyszerű lehetőséget kínálnak a szétszórt (vagy bármilyen más) alakzat kialakításához.

A teendőnk csak annyi, hogy a tanulói létszámnak megfelelő mennyiségű eszközt szórunk szét a területen. A gyerekeknek pedig nincs más feladata, mint megtalálni a saját helyüket. Tornatermi körülmények között érdemes leragasztható színes pöttyökkel (vagy más jelzésekkel, pl. számokkal, betűkkel, geometriai formákkal) jelölni a helyeket.

Kezdetben legyen mindenkinek állandó helye, ezt kövesse a szabad helyválasztás!

Ha a csoportunk magabiztos a kijelölt szétszórt alakzat kialakításában, akkor továbbléphetünk a szabad helyválasztás felé. Ha mindenki megtalálta a helyét, akkor célszerű kezdetben oldalsó középtartásba emelt karral körbefordulni, és ha nincs összeakadás, akkor jól helyezkedtek a gyerekek.

A szétszórt alakzat mellett kialakíthatunk oszlopalakzatokat, többsoros vonalakat, kör vagy félkör alakzatot, amelyek kötöttebb, de hasznos, helyben történő gyakorlási lehetőséget teremtenek.

Az alakzatkialakítások és azok szabályainak a megtanítása oktatási feladatunk, nem alakulnak ki automatikusan. A személyes tér szerepét tudatosítsuk a gyerekeknél, és alakítsuk ki az önellenőrzés iránti attitűdöt. (Pl. „Jó helyen állok?”, „Nem zavarom a társaimat?”)