Módszertani könyvünkben (A gyerekek toborzása című fejezetben) részletesen írtunk a TE IS Csapat toborzásáról. Szót ejtettünk a diverzitás fontosságáról, a toborzás kommunikációjáról, a bevonódás mozzanatáról és arról is, hogy hogyan érdemes megalkotni a toborzási tervet. Szintén a módszertani könyvben egy egész alfejezet (útvonal) szól a bevonódásról és az elköteleződésről. Miután a fejlesztés során úgy éreztük, hogy a bevonódás és a bevonás az egyik legérzékenyebb terület a TE IS Program folyamatai között, útmutatónkban ennek feloldásához, gyakorlati megoldásához járulunk hozzá.

A bevonódásnak közvetlen fejlesztő hatása van a gyerekekre nézve, amely egy egészen új helyzetet teremt. Egy programba vagy aktivitásba bevonódó, abban elköteleződő gyerekek motivációja, lendülete és kinyílása révén a közös munka atmoszférája megváltozik, és a közös tevékenységekben egy magasabb szintű minőség teremtődik. Ha a gyerekeket sikerül elkötelezetté tenni egy folyamat vagy közös munkaszakasz iránt, a kreativitás, a részvétel és legtöbbször az egymásra való odafigyelés is természetessé válik.

Vannak gyerekek, akiket nagyon nehéz bevonni, mozgósítani, sőt, megszólítani vagy elérni is. Módszertanunk Elköteleződés és bevonódás című fejezetében részletesen írtunk arról, hogy miként határozzák meg a gyermeki (és felnőtt) elköteleződést a hozott kötődési minták. A kötődési minták vetületei az iskolai viselkedésben is tetten érhetők, így azokra a gyerekekre, akiken azt látjuk, hogy visszahúzódóak, bizonytalanok, vagy kapcsolataikat konfliktusok jellemzik, különösen kell figyelnünk.
Ám a bevonódást – akárcsak a figyelmet és az érdeklődést – ugyanolyan nehéz fenntartani, mint amilyen nehéz megteremteni. Ebből a szempontból gondoljuk végig a következő helyzetet:

• Ha különböző korú diákok támogató kapcsolatait erősítjük, ha teret adunk ahhoz, hogy más és más évfolyamok tanulói találkozzanak, együtt dolgozzanak, akkor feloldjuk a kapcsolatok merev rendszereit. Ilyenkor a visszahúzódás vagy a társas konfliktusok feloldása új eszközökkel bővül.
• Amikor a gyerekeknek páros (vagy 3-5 fő alkotta csoportos) feladatokat adunk, akkor lehetőségük van arra, hogy jobban egymásra hangolódjanak, jobban figyeljenek egymásra, és mélyebb, elfogadóbb kapcsolatokat alakítsanak ki. Az együttműködéshez szükséges készségek a nehéz kapcsolatokkal bíró gyerekek esetében kiscsoportban tudnak a legjobban kialakulni. Általában a kooperatív munkaszervezés a legalkalmasabb mód arra, hogy az építő kapcsolatok kialakuljanak a gyerekek között.
• A nehezebben kapcsolatot teremtő gyerekekkel való munkát megkönnyítheti, ha kortárs szövetségest vonunk be. Ilyenkor a felnőttekhez való kötődési minták feloldódnak a kortársakkal való viszony összetevői révén, és könnyebben megtaláljuk azt a hangot, amely a bevonáshoz, bevonódáshoz szükséges.
• Érdemes arra is figyelni, hogy a gyerekek között milyen szövetségek alakulnak ki, és miként fordítható ez a szövetség az egyik vagy a másik gyermek bevonásának „eszközévé”!
• Gyakori megoldást jelent, ha a gyerekekkel való interakciókat egy olyan semleges térbe vagy környezetbe helyezzük át, amelyhez vélhetően nem kapcsolódnak a mindennapi nehézségek. Az osztályterem, a folyosó és persze a tanári szoba előtti „kitüntetett” tér atmoszférái magukban hordozzák a kapcsolatok legtöbb jellemzőjét. Ha viszont a gyerekekkel való beszélgetést egy iskola körüli séta során vagy akár egy buszmegállóban ülve tesszük meg, akkor a légkör is szabadabbá válik, és a gyerekeknek lehetőségük van arra, hogy levetkőzzék az iskolai környezetben őket érő szorongásokat, stresszt.
• A nehezen bevonható gyerekekkel való kapcsolat átfordulása sosem egyetlen beszélgetésen múlik. Ezt elvárni sem érdemes. Mivel a kapcsolati minták nehezen változtathatók meg, a türelem a bevonás egyik alapeleme. Javasoljuk, hogy töltsünk minél több kötetlen, strukturálatlan időt a gyerekek között, akár úgy is, hogy szünetben beállunk közéjük labdázni, netán fogócskázni. Mindez eleinte furcsának tűnhet, ám a gyerekek bevonása az általunk meghatározott feladatokba sokkal könnyebben megy, ha mi magunk is bevonódunk a gyerekek tevékenységeibe.
• Csoportos helyzetekben erősítsük meg, ösztönözzük a visszajelzéseket, illetve egy-egy bátortalanabb meg­jegy­zést akár ki is hangosíthatunk. Viszont ezekben a helyzetekben óvatosnak kell lennünk, ugyanis a visszajelzés túlzó erősítése, vagy a kihangosítás könnyen teremt olyan helyzetet, amelyben a visszahúzódó vagy agresszív gyerekekben csak felerősítjük a késztetéseiket. Nagyon fontos, hogy akkor használjuk ezeket a megoldásokat, ha úgy érezzük, hogy a csoport kellően elfogadó, befogadó.
• Szintén a csoportmunka színterén érdemes olyan aktivitásokat és feladatokat kitalálni, amelyekről úgy gondoljuk, hogy a visszahúzódó vagy konfliktusokkal birkózó gyerekek számára sikerélményt jelenthet. Ne feledjük, hogy a csoportok „leggyengébb” tagjai a csoport erejének mutatnak tükröt, az ő sikerük a csoport sikere is!
• Próbáljuk ki a büntetés és a jutalmazás elhagyását egy-egy feladathelyzetben! Ha ugyanis eltűnik a pozitív vagy negatív értékeket képviselő minősítés, a gyerekek egészen másként kezdenek el együttdolgozni. Mást jelent a jó és a rossz, a hibás és a sikeres. A büntetés és a jutalmazás elvetését iskolai helyzetekben csak fokozatosan és korlátozottan lehet megvalósítani, hiszen az iskola rendszere, kultúrája erre épül. Szükségesnek tartjuk azonban az olyan helyzetek és feladatok beemelését az iskolai munkába, ahol a gyerekek maguk tanulják meg, hogy mi számukra az eredmény.
• A visszahúzódó, vagy erőszakosnak tűnő gyerekek eredményei, pozitív értékei, legfőképp a viselkedési mintáik miatt nem kapnak kellő figyelmet. Így gyakran lehetőségük sincs arra, hogy erősségeiket a közös munka javára fordítsák. Ha a csoportmunka során megjelenítjük, megerősítjük, vagy szavak nélkül beépítjük a munka folyamatába ezeket az eredményeket és értékeket, akkor a tanulók szinte észrevétlenül válnak a csoport elkötelezett tagjaivá.

Képzeljük el, hogy az egyik fejlesztő alkalom során, amelyen terveink szerint a gyerekekkel együtt tervezzük az első TE IS mozgásprogramot, az egyik diák azzal érkezik meg, hogy neki fél óra múlva el kell mennie, mert dolga van. Amúgy elkéredzkedett az osztályfőnökétől, aki elengedte. Amikor rákérdezünk, hogy mi az a fontos dolog, ami miatt el kell mennie, kitérő választ kapunk. Amikor a tanuló fél óra után valóban elmegy, egy másik diák is megszólal, miszerint neki is el kell menni, mert eszébe jutott, hogy a holnapi órákra még készülnie kell.

Hasonló helyzetekben a csoport munkája rendszerint megreked, és ha nem kapunk használható választ arra, hogy miért vonják ki magukat a gyerekek a közös munkából, akkor egészen nehézzé válik a csoport légköre. (Vegyük számításba, hogy a TE IS Programban való részvétel az önkéntes elköteleződésen alapul!) Vajon mit tehetünk annak érdekében, hogy az elköteleződés és a részvétel a csoportban ne törjön meg?

A bevonódás és az elköteleződés egyszerre jelent felelősséget és nyújt biztonságot, ilyen értelemben hatással van a közös munka folyamataira, és meghatározza a csoport normáinak és értékeinek tartalmát is. Amikor azt érezzük, hogy nyíltan vagy kerülőutakon csökken a gyerekekben az elköteleződés, akkor az alábbi gondolatok mentén van lehetőségünk továbblépni.

A toborzás módszereit a Programban először a TE IS Csapat tagjainak összegyűjtése során használjuk. Mivel azonban a toborzás a TE IS Kerék része, a program folyamataiban rendszeresen előkerül. Nemcsak a felnőtteknek kell tehát megtalálniuk az iskolában alkalmazható toborzási eszközöket és praktikákat, hanem a sikeres aktivitások megalkotása érdekében azokat a gyerekeknek is meg kell ismerniük.

• Érdemes a csoporttal való közös munka során újra elővenni a közös célok és az elköteleződés témáját, ennek lehetséges részletei, tartalmai megtaláljuk a releváns útvonalak kulcsfogalmai között (Szabályok, keretek, elvárások; Elköteleződés, bevonódás).
• Ha a gyerekek nem tudják nyíltan megjeleníteni az elköteleződés bennük lecsapódó nehézségeit, akkor nem biztos, hogy célravezető a csúsztatások és a kerülőutak boncolgatása. Az elköteleződés mindannyiunk számára bonyolult érzéseket mozgósít, és a gyerekek nem mindig tudják ezeket a lelki tartalmakat rendezni. A „színvallás” kényszerítése inkább eltávolít, mintsem közelebb hozna.
• Ha az elköteleződés számonkérése helyett abban segítjük a gyerekeket, hogy megfogalmazzák rossz érzéseiket, akkor nem csak a biztonságérzetük erősödik, de a program praktikus kockázataira is több fény derülhet.
• Hallgassuk meg a gyerekek ötleteit azzal kapcsolatban, hogy miként lehet egy-egy társukat megtartani, vagy hogyan lehet a TE IS Csapat összetartását még erősebbé tenni!