Az eriksoni elmélet fordulópontjaként ismert (V. szakasz) serdülőkor fejlődési szakasz az identitás alakulása szempontjából a legfontosabb döntések szakasza a gyermek- és felnőttkor határán. A szülőkről való leválás kezdeti ambivalenciáját fokozatosan váltja fel a saját személyi azonosság kimunkálása, a „Ki vagyok én?” kérdése soha korábban nem ismert élességgel merül fel. Mit is jelent ez? Megtörténik a szülőkről való leválás, a gyermeki léttel való szakítás, a gyermekkor mindenhatóságának (vagyis a múlt) „elgyászolása” és olyan, jövőre vonatkozó döntések, választások meghozatala, amelyek életre szóló horgonypontokat jelentenek életünkben, míg ennek nyeresége az identitás megszilárdulásának érzése. E hosszú fejlődési szakaszban (amely körülbelül olyan hosszú, mint a megelőző összes szakasz együttvéve) a serdülők felkészülnek arra, hogy számukra értelmes és ezért fontos szerepben – amelyek kapcsolódnak a nemi azonossághoz, a pályaválasztáshoz és a munka világához, valamint a vallási, vagy ideológiai értékek mentén történő részvételhez, elkötelezettséghez – beilleszkedjenek a társadalomba, hogy ezáltal egyre inkább a sajátjuknak érezzék azt. A gyermekkor és a felnőttkor között nehéz az átmenet. A serdülő ebben a szakaszban a szerepek és a velük való azonosság zavarától valószínűleg jobban szenved, mint eddig valaha, vagy mint valaha is fog. Ez gyakran okoz üresség- vagy elszigeteltség érzést, aggodalmat, határozatlanságot, amikor a serdülő úgy érzi, hogy bár fontos döntéseket kell hoznia, sehogy sem képes erre. Mások úgy érezhetik, hogy a társadalom kényszeríti őket arra, hogy döntsenek és ettől még ellenállóbbá válnak. Sokan azzal foglalkoznak, hogyan látják őket mások, és néhány serdülő úgy érezheti, mintha „visszafelé” menne, ahelyett hogy előre haladna, hogy a teljes zűrzavar ellen a legjobb megoldás az időszakos visszamenekülés a gyermekségbe; megint máskor következetlen és sokszor kiszámíthatatlan („mozgó célpont”). 

A serdülő félhet a visszautasítástól ezért „nem adja ki magát”, máskor szinte kritikátlanul vonódhat személyes kapcsolatba, kötődhet átmenetileg fanatikus vagy deviáns csoportokhoz. A „lelkizés” célja az, hogy a másik viselkedéséből tegyenek szert újabb bizonyosságokra, a még bizonytalan identitásukban. A „keresés – kötődés – leválás”, az identitás krízise veszélyesnek tűnik, mert a meghozott döntések egy életre szólnak. Serdülőkorban gyakori a szembenállás, a lázadás az iskolai szabályok, elvárások ellen, ami lehet nyílt kritika, melynek rendszerint az osztály egy-két tagja ad hangot. Számukra a „hangadó” szerep, jelentős rangot biztosít a közösségben, ugyanakkor a tanárokkal számos összeütközéshez vezet. Sok fiatalnál ez az úgynevezett „lojalitáskonfliktus” pszichés tüneteket, kríziseket okozhat. A serdülők egy-egy tantárgy, téma iránti érdeklődésük, megnövekedett intellektuális kapacitásuk alapján egyes területeken kiemelkedő teljesítményekre lehetnek képesek az iskolában és az iskolán kívüli tevékenységekben is. A krízis sikeres megoldása során a serdülő képes lesz korábban megszerzett identitáselemeinek szintézisére, s képes lesz összhangba hozni azzal a képpel, ahogyan mások látják őt. A választás eredménye: hűség valamely csoporthoz, szimbolikus értékekhez, a személyes jövő megvalósíthatóságába vetett bizakodáshoz.

Az iskolának kitüntetett szerepe van az identitás alakulásában: a hatékonyság kiküzdésének erőfeszítése, megtartásának élménye megannyi napi mentális feladat és társas helyzetmegoldás függvénye!

A TE IS Program lényegénél fogva az önkéntességen alapul, célja pedig aktív részvétel olyan csoportok kialakulásában, melyekben erősödik a társas támogatás, a személyes és a társas identitás.

Szándék A szándék (kívánság, akarás, akarat, igény, kérés, elhatározás, terv) egy adott aktivitás – legyen az egy megfigyelhető fizikai aktivitás (például egy tárgyelérő mozdulat) vagy tisztán mentális aktivitás (gondolat, vágy, fantázia) – kiváltó, indító mozzanata. Az emberi cselekvésben, a célirányos viselkedésben a drive-ot követi, legyen az élettani indíttatás (szükséglet – need) vagy magasabb rendű motiváció. A szándék – kezdeményezés – célelérés az identitás fogalomkörében a létezés legelemibb horgonypontjait képezik. Az eriksoni elméletben a célelérés alapvető énerő, míg központi patológia a gátlás, gátoltság.

Látható, hogy ezzel a kulcsfogalommal nem először találkozunk. A Teljesítmény, siker kudarc elméleti útvonalban a Szándék szintén megjelenik az Erőforrások és a Szükségletek megfogalmazása keresztmetszetében, hiszen identitásunk fejlődésének teljes hosszában központi elem önmagunk belső tartalmainak a külvilág valóságában való megjelenítése.

Gátoltság A gátlás azon állapotok általános és átfogó meghatározása, amelyek azzal magyarázhatók, hogy egy vagy több funkció, illetve valamilyen (helyzeti) adottság megakadályozza más funkciók működését, valamilyen aktivitás vagy az önkifejezés kibontakozását. [46]
Míg a gátlás és a serkentés a kondicionálás alapjelenségei, a viselkedéses gátoltság olyan komplex jelenség, amely az érzelmi terhelés következménye lehet. A szülő-gyermek kapcsolat (kötődés) zavara, az elhanyagolás, a bántalmazás járhat szociális gátoltsággal, a meg nem felelés érzésével, a negatív véleményekre való fokozott érzékenységgel, a szociális interakciók kerülésével. Előfordulhat, hogy a gátoltság következménye egyfajta cselekvési, esetleg mentális deficit vagy az iskolai feladatok okozta teljesítménykényszerből fakadó képességromlás. A gátlás, gátoltság figyelembevételének fontosságát aláhúzza az a tény, hogy visszahúzódó viselkedés könnyen teheti a gyermeket mások céltáblájává, bullying áldozatává.

A kulcsfogalom helye a Szabályalkotás és a Stresszkezelés találkozási pontja. Ez arra utal, hogy a gátlás egy régi szabályról újra való áttérés és az ezzel járó stressz kezelésének „gyakorlóhelye” egyben.

Személyes identitás, teljesítmény Az identitás az emberek saját magukra vonatkoztatott koncepciója azzal kapcsolatban, hogy kik ők és milyen viszonyban vannak másokkal, a környezetükkel. Az identitás fogalma tulajdonképpen a személyes és a társadalmi azonosságtudat tartalmait fűzi össze. A fogalom egyszerre jelenti a saját szerepünk megértését és az önmagunkkal kapcsolatos elvárások sokaságát. 

Amikor saját magunk meghatározása belső feszültséget okoz vagy nehézzé válik, akkor arról az identitásproblémáról beszélünk, amelynek alapja lehet például társadalmunk vagy a közvetlen környezetünk széttagolódása, értékeinek, normáinak változásai. A személyes identitás kialakítása, megtartása egyfajta belső késztetés, hiszen mindenkinek szüksége van arra, hogy kedvezően értékelje önmagát. Ha identitásunk kialakítása vagy a környezethez való illeszkedése ellehetetlenül, illetve nehézkessé válik, akkor a személyiség széttöredezik, és viselkedése rendezetlen lesz. 

A személyes identitás további tartalmai a nemi hovatartozás és a családhoz tartozás: „Azért vagyunk a világban, hogy valahol otthon legyünk benne.” ­(Tamási Áron); az elfogadott és követett értékek.

A személyes identitás megélése abszolút erőforrásként tekinthető minden teljesítményhelyzetben, éppen ezért, a Teljesítmény, siker, kudarc és Erőforrások útvonalak metszéspontjában találjuk ezen kulcsfogalom fejlesztési lehetőségét.

Önbizalom Az önbizalom és a magabiztosság személyiségünk meghatározó tulajdonságai, mert hatással vannak célkitűzéseinkre, döntéseinkre és cselekedeteink eredményességére. Az önbizalom forrása az aktív önindította akciók eredményének észlelése – az „okozni érzése”, illetve a cselekedeteinket követő pozitív szülői megerősítés (a szülői megerősítés nem minden esetben pozitív). Ha egy gyermeknek korai életéveitől kezdve sok pozitív tapasztalata van, akkor erősnek, határozottnak és bátornak érzi magát, hiszen ezek „elűzik” a kétséget, kishitűséget és szorongást. A magabiztosság biztonság önmagunkban: nem csak bízunk, hanem biztosak is vagyunk abban, hogy sikerülni fog az, amihez hozzáfogtunk! Ha alacsony az önbizalom, az akadályozhatja a siker megélését, végső soron a személyiség kibontakozását, fejlődését. De árnyoldal az is, ha túlzott mértékben van jelen, mint szükséges lenne! Ilyenkor a személy elbízhatja magát, pökhendivé, uralkodóvá válhat, mert úgy véli, hogy ő több, többet ér, mint a többiek. Ez amellett, hogy akadályozza a teljesítmény vagy a társas helyzet objektív megítélését, éppen hogy rontja a személy társas pozícióját – és sok esetben teljesítményét is – hiszen hiányzik a helyzetek reális értékelése. Ez a kulcsfogalom természetszerűleg helyezkedik el az Önbizalom és az Erőforrások dimenziók metszetében.

Társas identitás A szociális identitás a személy társas jelentésének, társadalmi „minőségének”, különösségének megfelelője, olyan „sajátszerűség”, amely a másokkal való társas kapcsolatok szintjén jelenik meg. Erikson szerint a tapasztalatok feldolgozásának egyéni módja nem más, mint a csoportidentitás sikeres változata.

Jelen programban („iskolám”, „osztályom”, „sport­egyesületem”… jelentik a társas identitás referenciáját, és remélhetőleg idővel maga a TE IS identitás is mérvadóvá válik. Így lesz ez a mérföldkő a Fenntarthatóság és az Identitás dimenziók metszetében.

Az útvonal első kulcsfogalma – mint több más útvonalé is – az Erőforrások és a Szükségletek megfogalmazása keresztmetszetében a szándék. Ez semmiképpen nem tekinthető véletlennek, hiszen létezésélményünk legkorábbi forrása a saját aktivitás eredményének megtapasztalása. Ilyen okok miatt a szándékot követő cselekvés az egyén számára önmagában és önmagáért értékes, a környezet azonban szelektíven reagál: támogat vagy tilt, azt várja, hogy tegyünk vagy ne tegyünk meg valamit. A gátlás lehet persze egyszerű reflexes viselkedés is, például nem lépünk le a járdáról a hirtelen felbukkanó jármű látványára; ám az életkor előrehaladtával többnyire már tudatos, belső kontroll teljesítménye, melynek kialakulását szabályok sokasága kíséri, nem kevés stressz kíséretében. A gátoltság azonban ennél bénítóbb, a személyiség egészét jellemzi, a közvetlen fizikai aktivitástól a mentális aktivitásokig terjed, a hátterében számtalan okkal.

A TE IS Programnak nem célja ezen okok feltárása, feltétlen célja azonban elérni a maga szelíd, el- és befogadó attitűdjével, hogy mindenki találjon magának olyan aktivitásformákat, melyek oldják a feszültséget, a gátoltságot, és hosszú távon vonzóvá tegye a részvételt más programokban is. 

Ha elfogadjuk az identitás eriksoni meghatározását, a testi aktivitási, jövőre irányuló és a társas meghatározottságot, akkor világos lehet számunkra, hogy a TE IS Program éppen ezeken a pontokon kíván szerepet kapni a gyerekek életében. Ez oksági szerepet jelent a személyes identitás építésében, az Erőforrás és a Teljesítmény; siker, kudarc metszetében, ahol ez utóbbi jelentősen bővítheti a teljesítményről, sikerről való gondolkodás terjedelmét! Önbizalom nélkül nehéz bármihez is hozzáfogni, ez a fogalom ezért (is) kulcsfogalom az identitás útvonalán. A befogadáson alapuló és társas közösségben megvalósuló, közös programokban megélt siker természetes módon teszi vonzóvá a TE IS Programot, egyúttal a szociális identitás tudás- és élmény anyagának alakítójává válik.

A szociális identitás viszont túlmutat az én fogalmán, magába foglalja a csoport többi tagját is. A csoporttagság tudata befolyásolja az önértékelést, de hatással van az aktuális hangulatra éppúgy, mint a közérzet hosszú távú alakulására. Ez utóbbi programunk fenntarthatóságának záloga!