Amikor a jövőről gondolkodunk, akkor terveinket, céljainkat, vágyainkat, álmainkat vetítjük magunk elé, gyakran egészen valósághű képet alkotva. Jövőnket elképzelve még nem létező helyzeteket, állapotokat próbálunk úgy megalkotni, hogy azok kapcsolódjanak életünk folyamatához. A jövőnkről a lehetséges sikereink, illetve kudarcaink mentén gondolkodunk a leggyakrabban. Ez azt is jelenti, hogy jövőnk elképzelésével, bizonyos értelemben felkészülünk a bekövetkező eseményekre.

Akár a leendő sikerek, akár az előrevetített kudarcok felől közelítünk, a jövőről való gondolkodás „gyakorlása” a személyiségfejlődés fontos része. A jövőorientáció olyan témakörökhöz kapcsolódik, mint az optimizmus vagy a pesszimizmus, a siker vagy a kudarc, illetve az önbizalom, amelyek mentén életünk irányai, történései alakulnak. A jövőről való gondolkodást számos tudományos terület próbálta körvonalazni: a pszichológia, a szociológia, a pedagógia, valamint gyakorlati szinten a pályaorientáció. Mindazonáltal jelenleg nem létezik olyan egységes gondolat, szemléleti rendszer, amely magába foglalná a jövőorientáció egységes meghatározását, mérésének, fejlesztésének pontos lehetőségeit.

Lewin (1948) szerint a jövőorientáció az idő-perspektivánk része, amely meghatározza a cselekedeteinket. Életük tere jelentősen behatárolt ahhoz képest, amit a jelenben eltervezünk, vagy elképzelünk, ezért a jövő időről való tartalmainkat kénytelenek vagyunk gondolati szinten rendezni: tervekkel, reményekkel, elvárásokkal, aspirációkkal. [2]

Bár a jövőorientációt leggyakrabban az elképzelt jövő hosszával mérjük, ez csupán egyetlen aspektusa a jövőről való gondolatainknak. A jövőorientáció legösszetettebb modelljét – több éves kutatási gyakorlatot követően – Gisela Trommsdorff (1983, idézi: [78]) dolgozta ki, aki szerint a jövőorientáció az alábbi összetevőket öleli fel:

• az elgondolt jövő kiterjedése,
• a jövőre vonatkozó gondolatok tárgyköre és tartalmai,
• a gondolatok száma,
• a gondolatok részletességének mértéke,
• a gondolatokhoz társult érzelmek,
• a gondolatokban megjelenített célok eléréséhez társuló motiváció,
• az elérendő célhoz tartozó észlelt kontroll mértéke.

A fenti összetevők abban is segíthetnek bennünket, hogy a jövőről alkotott gondolatainkat megvizsgáljuk, elemezzük és értelmezni tudjuk.

Könnyen megállapítható, hogy a jövőorientáció befolyásolja a terveinket, cselekedeteinket, formálja céljainkat, de vajon honnan ered a jövőről való gondolkodás képessége, és miként fejleszthető?

A jövőorientáció megjelenését többnyire a serdülőkorhoz kötjük. A gyermekkorból a felnőttkorba való átmenet során azokat a későbbi, felnőtt szerepeinket próbáljuk ki, amelyek mintaként gyermekkorunkban megjelennek. Fontos azonban megemlíteni, hogy nagyon sok olyan tényező alakítja a serdülőkori jövőorientáció fejlődését, amelyek korábbi időszakokban, kisgyermekkorban hatnak ránk. A kognitív fejlődés serdülőkori szakaszában, a jövőorientáció szempontjában kulcselemként kell értelmeznünk a metakogníció megjelenését. A metakogníció az a képesség, amely lehetővé teszi, hogy az ember a saját gondolatairól gondolkodjon. Ekkor a gondolataink tárgya maga a gondolat. Ez a képesség segíti a serdülőket abban, hogy hipotetikus, jövőbeli állapotokat képzeljenek el, anélkül, hogy bármelyiket is realitásként fognák fel, megadva maguknak a lehetőséget arra, hogy megvizsgálhassák minden elképzelés lehetséges következményeit.

Serdülőkorban a metakogníció képességének fejlődése során úgynevezett lehetséges énképek alakulnak ki. A lehetséges énképek olyan gondolati kivetülések, tartalmak, amelyek vezérfonálként működnek és meghatározzák a célokat, a vágyakat. A lehetséges énképeknek természetesen fontos motivációs szerepük van, hiszen a személyek vágyott törekvéseik megvalósítására és félelmeik tárgyának elkerülésére törekszenek. A motivációs funkció mellett azonban egyfajta értékelő szerepet is betöltenek. A lehetséges énképek megalkotásának képessége alapvető fontosságú a tervezéshez, és a több lehetséges kimenetellel bíró jövőbeli események aktuális értékeléséhez [78]. A jövőorientáció fejlesztése szempontjából tehát az énképek, illetve a lehetséges szerepek kipróbálása, tervezése fontos belső igény.

A fentiek mellett érdemes arról is beszélnünk, hogy mely tényezők, kapacitások teszik lehetővé, illetve előzik meg a jövőorientáció serdülőkori megjelenését. Beal (2011) e témában két fontosabb összetevőt említ: a végrehajtó funkciókat és az önszabályozást. A végrehajtó funkción belül a munkamemória, a gátlási képesség és a figyelmi képesség fejlődése már a serdülőkort megelőzően elkezdődik, s hozzájárul a gyerekek feladatmegoldással kapcsolatos képességeihez. Ez a fejlődési szegmens leginkább a tervezés képességein keresztül kapcsolódik a jövőorientációhoz. A tervezéshez hozzájárulva az önszabályozás belső képessége már a rugalmassághoz kapcsolódik, hiszen az önjavító folyamatok és a célokhoz kötődő kitartás együttesen járul hozzá a jövőbeli események mind racionálisabb előrevetítéséhez. [78]