A szervezeti hálózatok elemzése a hálózatkutatás (network analysis) tárgykörébe tartozik. A kapcsolatháló-elemzés az egyének viselkedését mikro-, az egyének közötti kapcsolatokat és a köztük lévő interakciókat makroszinten vizsgáló tudományterület. A kapcsolatháló-elemzés a szociometriából indult az 1930-as években, Jacob L. Moreno nyomán. Később több tudományterület (például antropológia, biológia, fizika) kutatói is alkalmazták a szociometria által megalkotott eszköztárat. Ez a szociometria kizárólag rokon-, illetve ellenszenvi választások tanulmányozásán alapszik (például „Kivel szeretnél egy szobában lakni, ha táborozni megyünk?”) [66]. Később, a funkciók beemelése a hálózatok elemzésébe Mérei Ferenc (1971) nevéhez fűződik (például „Kinek a segítségét vennéd igénybe egy matekfeladat megoldásakor?”) [3].

A legfontosabb hálózati alapfogalmak a hálózat sűrűsége, illetve egyes elemeinek központisága. Egy kapcsolati hálózat sűrűsége az elméletileg lehetséges és a ténylegesen létező kapcsolatok arányát jelenti. Ha minden lehetséges kapcsolat létezik, azaz mindenki kiválaszt mindenki mást, akkor a sűrűség értéke „1”, a „0” sűrűségi érték azt jelenti, hogy senki sem választ senki mást a csapatból. A nagyobb kapcsolati sűrűséggel jellemezhető emberi közösségekben általában erősebb az összetartozás és az elkötelezettség érzése, gyorsabban áramlanak az információk, és rövid idő alatt nagyjából azonos informáltsági szintre kerülhet a hálózat minden tagja.

A központiság a hálózat egyes elemeinek jellemzője (egy diák mennyire tölt be központi szerepet a közösségben), legkézenfekvőbb mérőszáma az egyes gyermekek másokhoz való kapcsolódásainak számát viszonyítja az összes lehetséges kapcsolat számához. Némileg másfajta megfontoláson alapul az úgynevezett „közöttiség” mutató, amelynek magas értéke egy csoporttag esetén azt jelzi, hogy az adott szereplő azért került központi helyzetbe egy hálóban, mert közvetítő szerepben van két vagy több csoport között, annak ellenére, hogy személyes kapcsolatainak száma viszonylag alacsony. Hálózaton belüli döntéseknél ők gyakran töltik be az úgynevezett „mérleg nyelve” szerepet.

A szervezetek leírhatóak a különböző egyének (mint pozíciók és szerepek betöltői) és szervezeti egységek egymással kölcsönös függési viszonyban álló hálózataiként. Ezek a csoportok a szervezeten belül egymásra utaltak, ugyanakkor saját egyedi érdekeik is vannak, a közöttük fennálló kapcsolatokat a verseny és az együttműködés egyaránt jellemzi. Ezeknek az egységeknek a kapcsolata tehát alapvetően meghatározza a szervezetek működését. Ilyen például az iskolában a különböző munkacsoportok, az igazgató és a helyettese, valamint a tantestület vagy a technikai és adminisztratív személyzet tagjai közötti hivatalos vagy személyes kapcsolat.

Mastenbroek a csoportok közötti kapcsolatok négy típusát különbözteti meg, úgymint instrumentális, szocio-emocionális, tárgyalási-kapcsolati (erőforrás-elosztási) és hatalmi-függőségi kapcsolatokat. Ezek egyúttal a csoportközi, szervezeti kapcsolatok konfliktuslehetőségeit is kijelölik, amelyek versengő és együttműködő stratégiák mentén oldhatók fel. [67]

Az instrumentális szint a hálózat tagjai közötti strukturális és technikai egymásrautaltság, amely a szervezeten belüli munkamegosztás és ennek koordinációja által definiálódik. A technikai függés lehet közös érdeken alapuló, soros és kölcsönös egymásrautaltság. Egy iskolában például közös érdeken alapuló együttműködésről beszélünk akkor, amikor minden tanár együttesen lobbizik az önkormányzatnál olyan erőforrásokért, amelyeket például az iskolaépület külső tatarozására lehet fordítani; soros függésben vannak a felsőbb évfolyamokon tanító tanárok az alsósok tanítóitól, és kölcsönös egymásrautaltság jellemzi egy osztály közösségét a tananyag teljesebb megértésében és elsajátításában (az eltérő érdeklődés, motivációk, képességek miatt sokat tanulhatnak egymástól is a diákok, egészséges versenyhelyzetben szinte húzzák egymást).

A társas és érzelmi kapcsolatok az emberek közötti összetartozás érzése, a közös szakmai identitás, azonosságtudat vagy valamilyen más ismérv szerinti (például társadalmi nem, kohorsz, etnikum vagy vallási) csoport iránt érzett lojalitás, illetve a közös tevékenység során kialakuló kohézió fontosságára hívják fel a figyelmet. A klasszikus rokonszenvi választások gyakran ezeken a szocio-emocionális tényezőkön alapulnak. Erre az iskola világában rengeteg példát találunk: az azonos típusú tárgyat oktató tanárok, az osztályközösségek és az osztályokon belüli csoportosulások, klikkek; a fiúk és lányok közötti különbségek.

A szervezeten belüli egyének és csoportok saját hatalmuk és befolyásuk növelésére, saját pozícióik megerősítésére törekszenek más csoportokhoz képest, ami gyakran „politikai” manőverekhez és hatalmi taktikázásokhoz vezet. Ez a kapcsolatok hatalmi-függőségi szintje, amely gyakran a felszín alatt húzódik meg, ezzel együtt elengedhetetlen fontosságú az adott szervezet működésének megértéséhez és a várható reakciók előrejelzéséhez. 
Ez a szint egy iskola esetében az iskolán belüli döntéshozatal módjáról szól, vagyis arról, hogy személyesen kinek (esetleg melyik szakterületnek) mekkora az informális súlya, befolyása egy-egy irány meghatározásakor vagy program elfogadásakor, és kik lesznek azok, akik elfogadják, támogatják vagy elszenvedik azt. Erre példa lehet akár magának a  TE IS Programnak az iskolai bevezetése is: kik a véleményvezérek, ők milyen módon igyekeznek megismertetni a programot a többiekkel, hogyan, mennyire tudják meggyőzni és elkötelezni a többieket. A transzparens érvelés, az úgynevezett „domináns koalíció” (akik támogatnak egy közös irányt) nyílt fellépése és a demokratikus döntéshozatali módszerek érvényre juttatása segíti a célok elérését.

A tárgyalási-kapcsolati szint a szervezeten belül korlátozottan rendelkezésre álló erőforrások elosztásával kapcsolatos egyeztetésekkel foglalkozik. Itt jelenik meg legszembetűnőbben, hogy az „összhaszon”, az együttműködés és a saját részesedés maximalizálása, azaz a versengés egyszerre van jelen a szervezetek és hálózatok életében.

A hálózat csomópontjaiban egyének vagy szervezeti egységek képviselői állnak. Közöttük információ áramlik, és adott esetben ez az információ bizonyos szűrőkön keresztül jut el másokhoz. Ez azonban nem jelent mást, mint hogy az információ tartalmai tudatos manipuláció nélkül is torzulni fognak. Azokon a személyeken, akik központi szerepet töltenek be – mert például sok másik csomóponthoz kapcsolódnak – rengeteg információ áramlik keresztül azokhoz képest, akik perifériális helyzetben vannak. Ebből adódóan teljesen eltérő hatalmi pozíciók alakulhatnak ki és eltérő lesz az erőforrások elosztására gyakorolt befolyásuk is. Ha pedig valamely egység vagy személy jelentős külső erőforrásokat (például információt, pénzt) biztosít a szervezet egésze számára, akkor mindez elősegítheti számára a hálózaton belüli kedvezőbb pozíció kialakulását, mivel emiatt sokan akarnak majd kapcsolatban állni vele, így erősítve hatalmi helyzetét.

Egy szervezet vagy csoport számára belső hálózati kapcsolódásuk jelentősége azonban nem csupán az erőforrások mentén fogalmazható meg. A hálózat ugyanis az interakciók mentén történő társas dinamikákat is magába foglalja. Fontos látni a különbséget a csoportdinamika és a hálózati dinamika között, ugyanis a két esetben más és más tényezők jelentenek kézzelfogható és láthatatlan előnyöket a csoportban vagy a hálózatban lévő személyek számára. Példaként hozható a személyek közötti kapcsolatok erősségének kérdése. A hálózat működésének szempontjából ugyanis a gyenge kapcsolatok sokkal hatékonyabbá teszik a hálózati működést, míg csoportban ugyanez a személyesség elvesztésével járhat.