A test és a tér koncepciója mellett a harmadik fő mozgáskoncepciót az angol „effort”-nak nevezi, amelyet sokféleképpen lehet fordítani. Erőfeszítést, erőkifejtést, energiabefektetést egyaránt kifejezhet. Ezek közül az erőfeszítés talán a legközérthetőbb, habár korábbi publikációinkban az energiabefektetés és az erőkifejtés tudatossága is megjelent. A továbbiakban az erőfeszítés kifejezést használjuk.

A koncepció a mozgás minőségi jegyei közül a mozgáshoz szükséges erőfeszítés mértékének szabályozását jelenti. Ez a szabályozás együtt jár azzal, hogy az egyén megtanulja a mozgás intenzitásának csökkentését és növelését, megtanulja azt az adott mozgásos cél érdekében kontrollálni.

Gyakran megfigyelhető, hogy a gyermekek nem tudják a sebességüket, az erőkifejtésük nagyságát kellőképpen szabályozni egy adott helyzetben. Ennek elsajátítása a gyakorlás és a tudatosítás együttes módszerével valósulhat meg hatékonyan. A gyakorlás során, mint minden mozgáskoncepció tanulása esetében, a funkcionális megértésre törekszünk. Korábban láttuk, hogy ez azt jelenti, hogy a szóbeli információt megértve és feldolgozva helyes és tudatos mozgásválaszt ad a gyermek.

A gyermekek egyik leggyakoribb közösségi játéktevékenysége a fogócska. A fogójátékok közben mind a menekülő, mind az üldöző részéről állandó irány- és sebességváltási kényszer lép föl, amelyet a térhez és a társakhoz történő igazodás nehezít. A menekülő gyerekeknek folyamatosan mérlegelniük kell a helyzetüket, és azonnali döntéseket kell hozniuk az alábbiakról:

• a menekülés sebessége (gyorsan/lassan fussanak),
• a gyorsulás és lassulás mértéke (például: a fogó üldözőbe vesz valakit, vagy kitámasztással és irányváltással cselez a menekülő),
• irányváltoztatás szükségessége,
• a térbeli helyezkedés,
• a leghatékonyabb mozgásforma-kombináció (például: lassít, testcselez, irányt változtat, gyorsít).

Azoknál a gyermekeknél, akik ügyesebbek, ez a készség magasabb szinten van: mozgásaik sebességét, illetve az egy-egy mozdulathoz szükséges erőkifejtés mértékét már viszonylagos kontrollal kezelik. Fontos azonban szem előtt tartanunk, hogy ők sem így születtek, hanem sok-sok (többnyire implicit) gyakorlással jutottak el erre a szintre. Ebből következően a kevésbé ügyes gyermekek esetében a felzárkózást a folyamatos és tudatos gyakorlás jelenti.

Az erőfeszítés koncepcióját a könyvben három összetevőre bontjuk. Az idő a mozgás sebességi viszonyait mutatja, az erőkifejtés egy mozgáshoz szükséges izomfeszülés nagyságát. Végül a lefutás azt jelenti, hogy egy mozdulat megállítható, szabályozható-e miközben lezajlik, vagy a sebessége miatt érdemben a végrehajtását nem tudjuk befolyásolni.

Az erőfeszítés koncepciója a következő összetevőkből és elemekből tevődik össze (12. táblázat).

Az erőfeszítés koncepciójával összefüggésben az alábbi öt tanulási célt javasoljuk szem előtt tartani a fejlesztés során.

Az erőfeszítéssel kapcsolatos érzékelési funkciók fejlesztésekor módszertani szempontból kulcsfontosságú, hogy az adott koncepcióra vonatkozó két „szélső értéket”, egymással szembe (kontrasztba) állítva dolgozzuk fel és tudatosítsuk. Ezt jelenti a kontrasztelv, amelyet a konkrét feladatok egymásra épülésében fokozottan figyelembe kell vennünk.

Ha például egy lassú futásból hirtelen nagy sebességű futás történik, akkor figyelembe vettük a kontrasztelvet. Ugyanez az elv érvényesül, ha egy kis erőkifejtést igénylő mozgást hirtelen nagy erőkifejtésűre váltunk.

A gyors/lassú vagy a nagy/kis erőkifejtés közötti különbségek jól érzékelhetők már a kisgyermekek számára is. Ha a tudatos elkülönítés egyértelműen megfigyelhető a tanulócsoportunkban, akkor léphetünk tovább az átmenetek és a fokozatok irányába, amelyek a gyorsuló/lassuló, a fokozódó/csökkenő, majd a hirtelen váltásokat jelentik. (A hirtelen váltások itt a kontrasztokon túli váltásokat jelentik.)

A kontrasztelvre épített feladatok esetében először mindig helyben éreztessük meg a hirtelen váltásokat és fokozottan figyeljünk a baleset-megelőzési szempontokra (elegendő tér, előkészített izomállapot).