Abraham Maslow az egyéni szükségleteket összetetten szemlélte. Fiatal kutatóként behatóan tanulmányozta az állatvilágot és az emberi pszichológiát egyaránt. Ebből származó következtetéseit ültette át híressé vált, ám máig vitatott motivációelméletébe. Maslow úgy találta, hogy a szükségletek nem tanultak, hanem genetikailag belénk vannak kódolva: mindenkit ugyanazon szükségletek hajtanak.

Maslow alapgondolata az volt, hogy ezen szükségletek közül néhány, hajlamos „megelőzni” más szükségleteket. Például, ha egyszerre éhes és szomjas az ember, jellemzően először a szomját csillapítja, ám ha valaki rettentő szomjas és eközben víz alá kerül, hirtelen a lélegzés válik a leglényegesebbé. Azaz a szükségletek fontossági sorrendbe, hierarchiába rendezhetőek – minden embernél ugyanúgy. Az úgynevezett fiziológiai szükségletek a legerősebb szükségletek, mert ha egy egyén minden szükséglete kielégítetlen, ezekre vágyik legelőször. Ide tartozik a levegő, a víz, az élelem iránti vágy és minden más biológiai szükséglet. Amint a fiziológiai szükségletek nagy része többé-kevésbé kielégített, az ember fenn kívánja tartani ezt az állapotot, el akar kerülni minden olyan helyzetet, ami ezt veszélyeztetné. Azaz biztonságos, rendezett életkörülmények között akarja tudni magát. Ezek az úgynevezett biztonsági szükségletek. Modern társadalmakban ritkán tudatosul az egyénben ez a szükséglet, jellemzően társadalmi problémák – lakhatási, bűnözési, természeti katasztrófák, merényletek, háborúk, erőszakos cselekmények – világítanak rá. Fontos tehát látnunk, hogy nem tehetünk fel szemellenzőt az iskolában. Nem tekinthetünk a gyermekekre anélkül, hogy belső motívumaikkal – legalább némely szinten – tisztába ne lennénk. Vajon, hogyan tudna az órára figyelni egy gyermek, ha a reggeli családi veszekedés, netán verekedés jár még a fejében? Vajon bárki a földön kíváncsi lenne arra, hogyan működik a szív, ha olyan éhes, hogy csak a korgó gyomrára tud gondolni? Vajon érdekelhet-e egy tanulót, hogy milyen klassz a geometria, ha az iskolában a társai bántásától és provokálásától folyamatosan görcsben érzi a gyomrát, nem mer kimenni egyedül WC-re, mert az eldugott hely, és alapvető biztonságérzete teljes mértékben, romokban hever? [14]

Csak ha minden rendben van a környezetünkben, akkor tud előtérbe kerülni számunkra a más emberekkel kialakított kapcsolat. Az embereknek szükségük van barátokra, intimitásra, a közösséghez tartozás érzésére. Ezek az úgynevezett kapcsolati szükségletek. Amint sikerült másokkal kapcsolatokat kialakítani, fontossá válik számunkra, hogy kivívjuk a többiek elismertségét, megbecsüljenek minket, tisztelet övezzen bennünket. Ezek az úgynevezett elismertségi szükségletek. Magyarán, az a gyermek, vagy az a pedagógus, aki helyén érzi magát az osztályban, vagy a tantestületben, az lesz csak igazán képes jól, kreatívan és örömmel tanulni vagy dolgozni. Az elismertségi szükségleteknek létezik egy felsőbb rétege is, ami nem másoktól teszi függővé, hogy értékesnek érezzük-e magunkat, hanem önmagunk érzése, iránymutatása ösztönöz bennünket. Ide tartozik az önbecsülés, az önbizalom vagy a szakértelem érzése iránti igény. Amikor ezek a szükségletek is ki vannak elégítve, az egyén magabiztossá válik, értékesnek tartja önmagát. Ha azonban ezek nincsenek kielégítve, az egyén kisebbrendűnek, gyengének, elesettnek és értéktelennek véli magát. Látható tehát, hogy milyen szoros kapcsolatban állnak ezek a pszichés elemek. Amikor például az önbizalom erősítésére gondolunk, fontos egyszerre kezelni a külső és belső tényezőket, az egyéni és a társas hatásokat, ahogyan ezt az Önbizalom útvonal tárgyalása során is tettük.

A modern társadalmakban, a legtöbb pszichológiai probléma gyökere az elismertség iránti szükséglet kielégítetlensége. A szükségletek eddig tárgyalt első négy szintje úgynevezett hiányszükséglet. 
Ha nincsenek kielégítve, az ember érzi a hiányukat, ha viszont ki vannak elégítve, az ember nem érez semmi különöset, már nem motiválnak többé.

A Maslow által leírt szükséglethierarchiának létezik egy ötödik szintje, az úgynevezett önmegvalósítási szükséglet. Ez nem hiányszükséglet, hanem úgynevezett fejlődési szükséglet. Ez az, ami minden tanulmányi és teljesítmény helyzetben erőt ad és motorizál. A fentieket nem felejtve azonban látható, hogy ez a szükséglet csak és kizárólag akkor jelenik meg, ha az előtte lévő hiányszükségletek rendben vannak, és nem zavarják fejlődési potenciálunkat. Sajátossága, hogy nem elégíthető ki teljesen; amint elérünk belőle egy szintet, továbbra is érezzük jelenlétét. Ezért gyakorolja a gyerek a dekázást akkor is, ha már megcsinálta a százat, ezért hódít újabb, nagyobb csúcsokat a hegymászó és ezért tanulunk egy életen át, mert jó érezni, hogy tudunk, de még jobb megélni annak feszítő, bizsergető érzését, hogy még mi mindent meg lehet ismerni. Ennek a szükségletnek a lényege az a vágy, hogy kihozzuk magunkból mindazt, ami bennünk rejlik. Minden pedagógus arra vágyik, hogy a tanulói ezt érezzék a tanítandó tárgyával kapcsolatban, és minden gyerek „tudja”, hogy az, ami érdekli, azonnal megragad a fejében, és nem okoz nehézséget az utánajárás, ami iránt viszont nem motivált, azzal nagyon sokat kell szenvedni. Fontos azonban látnunk, hogy vannak módszerek, amelyekkel felkelthető a figyelem és megpendíthető a motiváció.

Az önmegvalósítás lényege tehát, hogy az ember azt csinálja, amire hivatott. Vannak személyek, akiknél ez a művészetben ölt testet, mások valamilyen ügy szolgálatát vagy éppen a versenysportot választják. Akiknek ez a szükséglete számottevően ki van elégítve, boldog és elégedett ember.

A motiváció témaköre végig fontos az egész projekt során, de potenciálisan a III. módszertani szakasz elején tekinthető a leginkább kritikusnak, amikor a kezdeti lelkesedés és az első kudarcok után óhatatlanul visszaesik a lendület. Újabb, talán nagyobb erőfeszítésekre van szükség az iskolatársakat továbbra is motiváló programok kitalálására, megszervezésére, így a program megtartásához és beágyazódásához szükség van arra, hogy a résztvevők újra megtalálják a saját motivációikat a TE IS-sel kapcsolatban. Mindez érvényes a TE IS Csapat diákjaira és a többi bevonódó diákra is, a mentorpedagógusokra és trénerekre, illetve az egész tantestületre és az igazgatóra.

A projekt szempontjából legaktívabb érintettek esetében érdemes odafigyelni a motiváció időről-időre történő megerősítésére. Fontos ebben az igazgató és az osztályfőnökök szerepe, de ugyanilyen hasznos lehet, ha a diákok egymást is meg tudják erősíteni, vagy a trénerrel és mentorokkal beszélgetnek arról, hogyan vannak aktuálisan a motivációik kérdésével: mi adott nagy lendületet és miért, hogyan vannak a fáradtsággal, kimerüléssel, hogyan vannak a külső – a diáktársak általi – visszajelzésekkel, be tudják-e építeni sikereiket a mindennapi működésükbe? Saját mélyebben fekvő motivációik feltárásakor támaszkodhatnak-e a társaik visszajelzéseire, van-e bizalmi légkör, ami önismeretük fejlődését is elősegíti? A cél, hogy az érintettek felismerjék és felszabadítsák azokat a belső erőforrásaikat, energiáikat, amelyekre a program megtartásakor leginkább támaszkodhatnak, majd aktívan tegyenek azért, hogy olyan külső feltételeket teremtsenek, amelyek között belső motivációik folyamatosan kielégülhetnek.

A motiváció kialakulásának az önismeret, a társak ismerete is feltétele, illetve annak az elfogadása, hogy nem vagyunk egyformák, másoknak nem biztos, hogy ugyanannyira fontos valami, mint nekünk; vagy nem biztos, hogy ugyanazok a dolgok ugyanannyira érdeklik. Éppen ezért lehetséges, hogy a TE IS Diákok néha ugyanabban az időben, akár 3-4 helyszínen egészen más programokat kínáljanak iskolatársainak.

Az, hogy ez az idea megvalósulhasson, szükség van a Kutatás, megismerés és a Toborzás gyakorlati dimenziók helyes és széleskörű használatára is. Természetesen nagyon fontosak a közös célok, de az is fontos, hogy elfogadjuk a különbözőségeinket és úgy alakítsuk a kereteket és a programokat, hogy azok minél több szereplő motivációihoz illeszkedjenek. Ez adja a megfelelő energia-gazdálkodás érzelmi alapját, hiszen ha mindenki olyan feladatokat végez, és olyan szerepeket tölt be, amelyek számára belső feltöltődést, és áramlatélményét jelentik, akkor a fenntarthatóság egyik legfontosabb feltétele meg is valósult. Ennek megtanulása az említett III. módszertani szakaszban aktuális, amely több iteráción és egyeztetésen keresztül fokozatosan alakul ki és marad fenn a program végéig.

Különbözőség elfogadása Azokat az elméleteket, amelyek az egyéni viselkedés mögötti szükségleteket írják le és csoportosítják, a motiváció tartalomelméleteinek nevezzük. Az első kutatók egyike, akit az emberi szükségletek megértése és rendszerezése foglalkoztatott, David McClelland volt. A tudós és munkatársai, a vizsgálataik nyomán a szükségletek három csoportját különítették el: a  teljesítményszükségletet, a kapcsolatszükségletet és a hatalmi szükségletet. McClelland arra kereste a választ, hogy ezek közül mely szükségleteknek a magasabb, illetve alacsonyabb szintje jellemzi a sikeres embereket. Úgy találta, hogy sok sikeres embert magas teljesítményszükséglet jellemez. Őket a teljesítés iránti vágy hajtja, hogy személyesen véghez vigyenek valamit, még pedig jobban, mint bárki más azelőtt. Kevésbé számít nekik a sikerért járó külső elismerés, ami lényeges, az sokkal inkább a személyes felelősség érzete. További jellemzőjük ezeknek az embereknek, hogy a feladat elvégzése során kapott visszajelzések alapján, adaptívan, tehát megfelelő módon, reálisan növelik vagy éppen csökkentik a kihívások szintjét.

Az emberek másik csoportját, a hatalmi szükségletek dominanciája jellemzi. Ez a fogalom nem negatív jelentésárnyalatú: azt fejezi ki, hogy az egyén szeretne hatással lenni másokra és a körülötte folyó eseményekre. A másokkal való bánásmódot azonban befolyásolja az egyén kapcsolatszükséglete is. Ha ez túl magas, akkor számtalan helyzetet nem kezel hatékonyan az egyén. Nem meri ugyanis megkockáztatni az emberi kapcsolatainak a megromlását, ezért például nem vállal fel nyílt konfrontációkat; kivételeket és engedményeket tesz. Szerencsére McClelland úgy találta, hogy az emberi szükségletek nem velünk születettek, hanem tanultak (bár jelentős a korai szocializáció hatása – például az adott korban vagy kultúrában tipikusnak számító gyermekmesék hőseinek viselkedését elemezte), így ezek megfelelő módszerekkel a kívánatos irányba fejleszthetőek. [47]

Az, hogy ismerjük mások motivációját, illetve az ebben való különbözőségüket, nemcsak a pedagógiai munka feladata, hanem a társas tér egyik fontos kívánalma. A gyerekek akkor tudnak megfelelően, a közös cél érdekében együttműködni, ha megismerik egymást. E megismerő munka során épülnek be a közös csoportkultúrába az elvárások, és így alakulnak a közös keretek és határok is.

Önismeret Az önismeret fejlesztésében nagyon sokat nyerhetünk a csoportos együttműködések során. Van azonban a csoportoknak egy sajátos fajtája, amelynek tagjai kifejezetten az önismeret fejlesztésére állnak össze. Rudas (1990) az alábbi szempontok mentén határozza meg az önismereti csoportokat:

• céljuk tagjaik fejlesztése (személyiségfejlesztés, tág értelemben vett tanulás, társaskészség-fejlesztés);
• nem spontánul vagy külső szempontok szerint alakul, hanem szándékosan, a fenti célra hozzák létre;
• magába sűríti az emberi élet és egyéb csoportok változásának fő fázisait: a keletkezést, a növekedést, a leépülést és az elmúlást;
• célját a csoport önmaga által valósítja meg, vagyis az interakcióba lépő egyének csoportja a kívánt változás, illetve fejlesztés kerete, közvetítője, serkentője. [51]

A fenti meghatározás a motiváció kérdéséhez annyiban kapcsolódik, hogy fontos megválaszolnunk olyan kérdéseket, mint például: mi számít nekem valójában, mitől érzem magamat energikusnak, milyen tevékenységeket élek meg örömtelinek, mi az, amiben kiteljesedhetek, …? Alább láthatóvá válik, hogy ez a kulcsfogalom miért is lesz központi kérdés a Célmeghatározás és a Szükségletek megfogalmazása dimenziók csomópontjában.

Egyes szerzők „mélyen beágyazott érdeklődési területeknek” nevezik azokat az alapvető tényezőket, amelyek alapvető hatással vannak elégedettségünkre [52]. Ezek a tényezők sokszor megjelennek kedvenc szabadidős elfoglaltságainkban vagy hobbyjainkban, a szerencsésebbek azonban munkájuk során is építhetnek ezekre a tényezőkre. Ezek az érdeklődési területek már iskolás korban láthatóvá válnak: általában egy-két, ritkábban akár három terület prioritása figyelhető meg az alábbi nyolc közül egy-egy diáknál.

Vannak, akiket az új technológiai újdonságok hoznak lázba, elsőként próbálnak ki újfajta szoftvereket és eszközöket, már a megjelenésük előtt értesülnek a különböző hírforrásokból azokról a kutatásokról, amelyek megalapozzák ezeket az újszerű alkalmazásokat. Emellett gyakorlatiasak, mindennek a praktikus oldalát és felhasználhatóságát tartják szem előtt.

Mások számára a számokkal való foglalkozás és elemzés jelenti a legnagyobb örömöt, szeretnek mindent számszerűsíteni és kielemezni, a bonyolult jelenségeket szeretik néhány mutatóval leírni, és a lényeget számokba tömöríteni. Jó elemzők, az egyes alternatívák lehetséges kockázatait és kívánatos következményeit képesek egymással összevetni és a döntési alternatívákat összehasonlítani.

Az elméletalkotás és fogalmi gondolkodás a teoretikus hajlamú diákok érdeklődési területe. Számukra semmi sem gyakorlatiasabb, mint egy elegáns elmélet, semmi sem izgalmasabb, mint egy provokatív állítás vagy egy bonyolult összefüggésrendszer. Kifejezetten szeretik a „mi lett volna, ha?” típusú eszmefuttatásokat, mindent be tudnak bizonyítani, és az ellenkezőjét is, még ha a gyakorlati tapasztalatok ennek ellent is mondanak. Általában jó problémamegoldók, élvezettel vetik bele magukat bonyolultabb összefüggések feltárásába és a szálak kibogozásába, képesek több információt párhuzamosan mérlegelni, jó stratégiai érzékkel bírnak.

Egészen más típusú emberek az alkotás és kreativitás érdeklődési területével jellemezhető diákok. Számukra valami eddig még nem létező dolog létrehozása, korábban ismeretlen kapcsolat kimutatása jelenti az intellektuális csúcsélményt és általában nagyon jó esztétikai, és arányérzékkel rendelkeznek.

A személyes tanácsadás és mentorálás érdeklődési területe a mások iránti figyelmet, egymás meghallgatását és segítését helyezi előtérbe. Belőlük lesznek később a személyes fejlesztés iránt elkötelezet pedagógusok, pszichológusok és személyzeti területen dolgozó munkatársak.

Akiknek az emberek és kapcsolatok menedzselése jelenti a mélyen fekvő érdeklődési területét általában széles kapcsolati hálóval bírnak, könnyen el tudnak intézni különböző dolgokat, mert hamar megtalálják a megfelelő embert, a szükséges információkkal. 

Jó szervezők, szívesen irányítanak több ember együttműködésére épülő folyamatokat, képesek sok szálat is megmozgatni céljaik elérése érdekében.

A vállalkozások kitalálása és irányítása mélyen beágyazott érdeklődési területtel jellemezhető emberek szívesen kezdenek bele valamilyen vállalkozásba, legyen az egy iskolai büfé elindítása, egy rendszeresen megjelenő újság vagy az iskolarádió működtetése. Szintén jellemző rájuk az a képesség, hogy a részletektől eltávolodva, a szituáció egészét kezdjék el értékelni (helikopter nézőpont).

Végül a nyolcadik jellemző érdeklődési terület a mások befolyásolása gondolatok által, akiknél ez jelen van, azokat jó meggyőzőképesség, személyes rábeszélés és csoport előtti kiállás, jó prezentációs képesség és mozgósító-erő jellemez. Egyaránt képesek a racionális érvelésre és az érzelmekre ható gondolatok felvonultatására.

Önismeretünk része, hogy tisztában legyünk a saját orientációinkkal, értékeinkkel és ezek a tényezők megfelelő helyet kapjanak mindennapi működésünkben. Saját magunk megismerésében és annak fontosságában az Önbizalom útvonaláról szóló módszertani fejezet mélyül el.

Belső erőforrások Melyek a személyes erőforrásaink? Olyan tulajdonságok, képességek, ismeretek és készségek, amelyeket szívesen használunk, és amelyekben relatív előnyeink vannak másokhoz képest. Mindenkinek vannak erősségei, fejlesztendő képességei, és mindenkinek eltérőek ezek a jellemzői: éppen ezért a csoport, amennyiben jól működik, sokkal nagyobb teljesítményre, jobb minőségű problémamegoldásra hivatott, mint az egyén.

Ilyen személyes erőforrásunk lehet a koncentrálóképességünk, az egymásnak szentelt odafigyelésünk, a gyors tanuló- vagy a jó problémamegoldó képességünk, a társas kapcsolatok menedzselésének képessége vagy a jó vezetői, szervezői készségünk. Fontos tudnunk, hogy a korábban megismert mélyen beágyazott érdeklődési területekhez kapcsolódó készségek, képességek, kompetenciák jelentik a legfontosabb erőforrásainkat, mert ezek használata, mozgósítása egyszerre örömforrás is számunkra, és ezáltal kevesebb energiánkba kerül a használatuk.

Az erőforrások témája érinti majdnem az összes TE IS folyamatot. Néhol igényként, néhol eredményként jelenik meg, a motiváció értelmezési keretében pedig a tervezéshez szükséges tényezőként. Erőforrásaink akkor tudnak megfelelően érvényesülni, ha azok az elfogadó figyelem megvalósítása és értékké emelése mentén jelennek meg.

Optimális külső feltételek Minden kompetencia eltérő feltételrendszerekben tud érvényesülni. Például, ha valaki az elmélyült elemzést és a számokat szereti, akkor általában nem igényel sok hangos embert maga körül, inkább nyugalmat és megfelelő információs hátteret, technikai infrastruktúrát (internet, könyvtár) és az elemzéshez használható szoftvereket.

Hasonló összefüggések érvényesülnek egy csoport belső működésekor az egyes csoportszerepekkel kapcsolatban. Meredith Belbin például azt vizsgálta, hogy milyen csoportszerepekre van szüksége egy jól teljesítő csoportnak. Az általa feltárt szerepek (7) tulajdonképpen annak a társas feltételrendszerét jelentik, hogy valaki jól kamatoztathassa saját társas és egyéb kompetenciáit. Az optimális feltételek megteremtésének egyik tipikus kihívása a csoportban, hogy időről időre szükség van a szerepek újradefiniálására, ha erre valamilyen külső vagy belső esemény ráirányítja a figyelmünket. Erre utal a csoportdinamika kifejezés: ha egy új tag kerül a csoportba vagy a régiek elmennek, ha valakinek valamilyen külső okból megváltozik a csoporton belüli jelentősége. Éppen ezért található a jelen mérföldkő a Külső erőforrások és a Belső háló találkozási pontjában. [53]

Amennyiben a bennünket érő kihívások szintjének ideálisan megfelelnek saját képességeink és motivációnk; egyfajta áramlat élményben (flow) lehet részünk. Ilyenkor észre sem vesszük, hogy a munkával töltött idő eltelik, nem unatkozunk, és nem érezzük megerőltetőnek, amit csinálunk. Kifejezetten élvezzük magát a feladatot. Ebből is lemérhetjük, vajon sikerült-e az optimális munkafeltételeket kialakítanunk saját magunk vagy a tanulóink számára. [4]

(7) Részletes bemutatásuk a Belső hálózat című útvonal leírásában található.

Energiagazdálkodás A flow, ahogyan arról módszertanunkban sok helyütt írtunk, az a mentális állapot, amikor valaki teljesen belemerül egy tevékenységbe és maximális erőbedobással és ener­gia­szinten végzi azt. Csíkszentmihályi szerint a flow állapot tökéletesen fókuszált motivációt jelent, amelyben érzelmeinket teljesen a teljesítmény és a tanulás szolgálatába állítjuk. Az áramlatélmény során érzelmeink nemcsak pozitív módon csatornázódnak be, hanem energizálnak is bennünket. Spontán öröm és a tevékenység természetes élvezete jellemzi ezt az állapotot, amikor még saját érzelmeinknek sem vagyunk a tudatában, annyira elmerülünk magában a tevékenységben.

A flow sok tekintetben hasonlít a hiperfókuszálás jelenségére (annak tulajdonképpen a pozitív jellemzőit foglalva magában). A túlzott koncentrálás azonban nem minden esetben tekinthető ennyire pozitívnak, például ha valakit teljesen beszippantanak a videojátékok, vagy egy tevékenység valamely részterületen túlzottan elviszi a figyelmét a feladat egészéről, vagy ha valaki túl sok mindenbe belekezd, de semmit sem fejez be.

Csíkszentmihályi arra hívja fel a figyelmünket, hogy saját képességeink fejlesztésével és a feladat nehézségi fokának megválasztásával (belső motivációs tényezőink felszabadítása révén) tudatosan elősegíthetjük az áramlatélmény megjelenését munkánk során. Ezzel együtt a flow állapot természetesen nem jelenti azt, hogy soha nem fáradunk el és nem merülünk ki. Sőt, inkább arra hívja fel a figyelmünket, hogy még jobban figyelnünk kell a tudatos energiagazdálkodásra, hiszen a flow állapotban szinte saját fiziológiai szükségleteinkről is hajlamosak vagyunk megfeledkezni, annyira bevonódunk az egyes tevékenységekbe. Az energiagazdálkodásunk optimalizálásához szükség van a koncentrált munka és a feltöltődés (lazítás, kikapcsolódás, megfelelő pihenés), a testmozgás és a megfelelő táplálkozás egyensúlyára. Így került ez a kulcsfogalom a Fenntarthatóság és a Jövőorientáció metszéspontjába. [4]

A motiváció kialakulásához első lépésben meg kell ismernünk a körülöttünk lévő emberek szükségleteit. Erre jó lehetőséget jelent a Kutatás és megismerés gyakorlati eleme, ahol a határok és keretek tisztázása során az egyéni elvárásokat is tisztáznunk kell ahhoz, hogy a közös munkához szükséges bizalom kialakulhasson.

A közös célok meghatározásán túl a motiváció erősítéséhez az is fontos, hogy el tudjuk ismerni a különbözőségeket. A másság elfogadásához önmagában is fontos lépés, ha észrevesszük, hogy a másik embert más dolgok hozzák izgalomba, másfajta feladatokat lát el szívesen, más célok és tevékenységek töltik fel. Önmagában nem elegendő csak észrevenni, hanem érzelmileg el is kell tudjuk fogadni, hogy másoknak nem ugyanannyira fontosak azok a dolgok, amelyek nekünk, illetve hogy a másik ember mástól válik ugyanolyan lelkessé, mint mi.

Az önismeret szorosan kapcsolódik a motiváció kérdéséhez. Szintén ennek a fázisnak a feladata, hogy tisztázzuk a résztvevők céljait, amihez a mélyebben fekvő szükségletek tudatosításával juthatunk el 
a saját önismeretünk fejlesztése révén, hiszen addig, amíg nem vagyunk tisztában saját szükségleteinkkel, addig nem tudunk másokat sem segíteni abban, hogy felismerjék saját szükségleteiket. Fontos, hogy értsük saját magunkat, ahhoz hogy el tudjuk fogadni, hogy másoknak teljesen eltérő szükségletei lehetnek. A TE IS Csapat tagjainak saját maguk számára is fel kell tenniük olyan és hasonló kérdéseket, mint hogy mi fontos számukra, milyen tevékenységeket élnek meg örömtelinek, illetve mik azok, amikben kiteljesedhetnek, mi hajtja őket előre.
Ha valaki el tudja dönteni, hogy mi az, ami igazán fontos számára, az egyúttal döntést jelent arra vonatkozóan is, hogy mi nem fér bele az idejébe. 

Azáltal, hogy képes lesz állást foglalni valami mellett, azok az érzelmi energiák, amelyek eddig a potenciális alternatív célokra voltak lekötve, egyszerre felszabadulnak. A módszertani útvonal szempontjából az jelenti tehát a fordulópontot, amikor belső erőforrásainkat egy fontos cél, projekt vagy tevékenység szolgálatába tudjuk állítani. Saját motivációink felismerése, elfogadása és a koncentrált figyelem megteremtése révén mozgósíthatjuk leghatékonyabban saját belső erőforrásainkat.

Belső erőforrásaink gyakran igen eltérő (társas és fizikai) környezeti feltételrendszerben érvényesülnek a leginkább. A záró fázisban tehát nagyon fontos annak rendszerszemléletű megértése, hogy hogyan alakíthatjuk és tágíthatjuk a környezeti feltételrendszerünket és a bevonható külső erőforrások körét.

Ha a TE IS folyamatában megtapasztalt kihívásokkal összhangban vannak a TE IS Csapat személyes képességei és motivációi, jó eséllyel áramlatélményben (flow) lesz részük a munka során. Ennek a lehetősége arra is felhívja a figyelmet, hogy saját képességeik további fejlesztésével és a feladat nehézségének meghatározásával tudatosan elősegíthetjük a motiváció ideális szintjének fenntartását.

A fenntarthatóság egyúttal azt is jelenti, hogy belső erőforrásaink mozgósíthatóságának is megvannak a korlátai: a programban dolgozó csapat energiagazdálkodásának optimalizálásához mindenkinek szüksége van feltöltődésre, lazításra és kikapcsolódásra. Ebben nyújthat segítséget egyéni szinten a pihenés, a testmozgás és a megfelelő táplálkozás technikáinak a tudatos elsajátítása.