Teljesítményorientált világban élünk: „minél gyorsabban”, „minél többet”, „minél hatékonyabban”… – manapság ezek a leggyakrabban hallott szavak, melyek egyre fiatalabb korban válnak létünk kötelező kereteivé. Igaz, az elért cél „simogatja” önértékelésünket, igényszintünket az aktuális teljesítmény függvényében emeljük vagy csökkentjük, de néha már úgy tűnik, hogy az ember „minőségének” egyetlen mérőszáma a teljesítmény. Cél nélkül élni elképzelhetetlen! Mintha az emberi létezés esszenciája hiányozna ilyenkor, hiszen „az ember célokért küzdő harcos”. Egy vizsgálat kimutatta, hogy a hosszú távú célokkal bíró emberek sok-sok év múlva sokkal sikeresebbeknek bizonyultak, mint a „napi túlélők”.

A gyerekeknek nagyon korán meg kell tanulniuk, hogy céljaikat csak aktivitással érhetik el: ha valami nem jól van – éhesek, szomjasak vagy akár csak unatkoznak –, tenniük kell valamit: nyűgösek, sírnak, hogy gondozóik segítségével múljon a ­rossz érzés. Még beszélni sem tudnak, a gőgicsélés, tekintet, intonáció, a rámutatás mint „kérés” sikeres lehet egy vágyott játék eléréséhez. A szülők már nagyon korán támogatják gyermekeik testi-lelki fejlődését. Az éppen elinduló gyermek esik-kel. Volna-e más indítéka, hogy az esések fájdalmát is elviselve újra és újra nekiiramodjon, mint az, hogy így fedezze fel, „uralja” a világot. Már az első szavak nagy mozgáskiváltó értékkel bírnak, „cselekvő” szavak: jön, megy…; a játékban, sportban: be-rúgni a gólt, ki-rúgás, fel-rúg, ki-cselez, fel-vág, ki-ugrás (rajtnál), le-támad… Az iskolába készülő gyermek már előző nyáron táskával a hátán próbálgatja, milyen is lesz majd akkor, iskolásként. A tanulás mint a teljesítmény szinonimája itt olyan csoda, aminek birtokában be lehet hatolni a felnőttek vágyott világába: az írás, olvasás szimbolikus „szerszámok”. „Majd megtanulok olvasni, és én magam fogom elolvasni a mesekönyvet” – mondja a kisiskolás.

A sikerorientáció és a kudarckerülés a személyiségünk tartós vonásává akkor válhat, ha a siker az egyedüli hajtóerő számunkra. Hogy ez hogyan alakul, abban fontos szerepe van szülőknek, nevelőknek, mégpedig azáltal, hogy adottságait ismerve, a gyermeket, tanulót reális, se nem túl nehéz, se nem túl könnyű, fejlődését elősegítő feladatvállalásra bátorítják.