„Ha egy embert megértenek, akkor az az ember tartozik valahova.”
(Carl Rogers)

Mindannyiunk alapvető igénye, hogy elfogadjanak, megértsenek bennünket, figyeljenek ránk és érezzük, hogy fontosak vagyunk. Szükségünk van arra, hogy valakinek vagy valakiknek számítsanak a gondolataink, érzéseink. Az elfogadó figyelem által megtapasztalhatóvá válik számunkra a közeledés, az érzelmi odafordulás, a dicséret vagy akár az építő kritika és mindez érzelmi biztonságot alakít ki bennünk. Ha kudarcaink, csalódásaink, veszteségeink, konfliktusaink mentén azt éljük meg, hogy magunkra maradunk, vagy nem értenek meg bennünket és elfordulnak tőlünk, akkor hajlamosak vagyunk a visszahúzódásra és a bezáródásra.

Az elfogadás, illetve a befogadás és annak szemlélete módszertanunk egyik legfontosabb eleme, amelynek összetevőit a TE IS Koncepcióban részletesen tárgyaltuk. Az elfogadás olyan fogalmakkal rokon, mint az integráció és az inklúzió vagy az empátia.

Koncepciónkban az iskolai befogadásról mint az iskolai kultúra részeként megjelenő értékről beszéltünk, amelynek megjelenése a tanulási és a tanítási utakban, valamint az iskola társas viszonyaiban egyaránt szükséges. A témával foglalkozó jelentősebb szerzők egyetértenek abban, hogy befogadó szemlélet az iskolákban csak az iskola kultúrájának alapjain, az egész intézményt átfogó fejlesztések mentén alakítható ki. Rouse (2012) az inkluzív pedagógia megteremtését olyan szemléletváltás mentén képzeli el, amely a tanulási és tanítási utak megközelítésének változását igényli [36]. Carrington (1999) emellett azt hangsúlyozza, hogy a befogadó szemlélet megléte vagy hiánya az iskolai működés sajátosságaiban és a problémák megoldási módjaiban érhető tetten [37]. A befogadó iskolai oktatás olyan iskolai kultúrát feltételez, amelynek nem célja a tanulók különbözőségeinek elrejtése, de a közös munka hangsúlyát az azonosságokra, a közösségre és az együvé tartozásra, valamint az ezek mentén történő megoldásokra helyezi. A befogadás iskolai keretben úgy tud megvalósulni, ha az iskola szereplői támogatást kapnak abban, hogy a befogadás értékei az iskolai kultúra részévé válhassanak.

A figyelem a pedagógiai munka egyik lényeges eleme, hiszen a tudás átadása, a tények és a gondolatok megértése nem nélkülözheti az átadó és a befogadó közötti aktív és kölcsönös figyelemmel teli kapcsolatot. Ugyanakkor a figyelem – minőségétől, mértékétől függetlenül – a társas kapcsolatok és a  csoportos, közösségi működés alkotó része is egyben, amely nélkül egymás észlelésén túl a közös munkák, tevékenységek, aktivitások nem érik el céljukat.
Az elfogadásnak és a figyelemnek, e két, pedagógiai szempontból alapvető fogalomnak az összeillesztése fontos mérföldkővé vált a TE IS Program céljait illetően. Látható, hogy az iskolai élet legfontosabb összetevőiben, a tanulásban, a tanításban, az együttlétben, a közös fejlődésben és a társas létben ezek összefonódva jelennek meg.

Az elfogadó figyelem szókapcsolat jelentősége leginkább egy, a testmozgáshoz, sporthoz kapcsolódó példában érhető tetten. Képzeljünk el egy összeszokott focicsapatot, amelyben a gyerekek ismerik egymást, tudják, hogy kinek mi az erőssége, ki miben a legjobb vagy kinek mi a gyengesége. ­Miközben a csapat meccset játszik, végig egymásra figyelnek, hiszen csak akkor nyerhetnek, ha a labda útján kívül azt is tudják, hogy ki merre fog helyezkedni. Tudják, hiszen az edzéseken az edzői instrukciók mellett egymást is „megtanulták”. 

Ha a csapatba új tag kerül, akkor a többiek csak úgy tarthatják fenn csapatsikereiket, ha a frissen érkező játékost is megismerik, miközben ő beilleszkedik a csoportba. Ebben az esetben a figyelem és az elfogadás szinte párhuzamosan fejlődik és épül. Míg a többiek figyelmet szentelnek új társuknak, s miközben ő maga is ezt teszi a csapat irányába, úgy erősödik meg helyzete, befogadottsága a csapatban.