„Azt hiszem az első és legfontosabb dolog a stresszel kapcsolatban, hogy felismerje, többnyire nem az a probléma, amit az élet hoz, hanem az, ahogy reagál rá. Az pedig, hogy hogyan reagál a dolgokra, attól függ, hogy mennyire érti meg a különféle stresszhelyzeteket. A kínaiak a »vey-csi« szót használják a krízisre. A két jel közül az egyik önmagában azt jelöli: »veszély«, a másik azt: »esély«. Minden nehézséghez, amely életünk során érünk, ezzel a szemlélettel kellene viszonyulnunk: esély arra, hogy legyőzzük a veszélyt.”

(Paul J. Rosch, Emmett Miller)

Gyakran érezzük „stresszesnek” a mindennapokat, és számtalanszor tapasztaljuk mennyi feszültségre okot adó szituáció, stresszforrás vesz körül bennünket. A stressz alapvetően abból fakad, hogy egy adott helyzetben nem várt követelményeknek, számunkra túlságosan magas elvárásoknak kell megfelelnünk. Vannak, akiket motiválnak a kihívások, de akadnak kevésbé lendületes, befelé forduló emberek is. Az előbbiek szívesen küzdenek, élvezik, ha pöröghetnek, az utóbbiak viszont negatívan reagálnak a stresszkeltő impulzusokra.

A fent leírtakat a hétköznapi értelemben stressznek, a szakirodalmak szerint distressznek nevezzük. Emellett megkülönböztetünk pozitív, úgynevezett eustresszt is. Ilyen például az izgatottság, a normális vizsgadrukk, netán a szerelmi „láz”, illet­ve egy új program (akár a TE IS) körüli tapasztalatlanság szülte átmeneti zűrzavar.

A leggyakoribb káros stresszfaktorok a következők: megfelelési kényszer, a fizikai test kiszipolyozása (kevés alvás, rendszertelen bioritmus, drogok használata, hiányos táplálkozás); a lélekőrlő s az emberi tényezőket figyelmen kívül hagyó „pörgés”, a gyors élettempó; sok negatív érzelem: düh, harag, fájdalom, irigység, féltékenység… De a feldolgozatlan félelmek, traumák sem hatnak előnyösen, és ugyanúgy elszívják az élet energiáit.

A stressz önmagában azonban mégsem rossz dolog! Valójában nem más, mint az élet védelmére szolgáló biokémiai válasz a szervezet részéről; egy idegrendszeri és arousalszint-változás a test és a kognitív funkciók változtatásával. A szervezet részéről a stressz-válasz akkor váltódik ki, 
ha ismeretlen vagy veszélyes helyzetet érzékel az agyunk. Ebben a pillanatban a figyelmünk fókuszált lesz és feszült, csak az adott dologra koncentrálunk, más nem is tudja elvonni a figyelmünket. Erre azért van szükségünk, mert pontosan tudnunk kell, hogy a veszély honnan érkezik, és mit kezdünk vele. Ha a veszélyforrást azonosítottuk, gyakran kiderül, hogy a veszélyesnek hitt dolog, nem jelent fenyegetést. Ebben a pillanatban az élettani funkciók visszarendeződnek, mi pedig megnyugszunk. Látjuk tehát, hogy van egy kognitív kiértékelés, amelynek mentén értelmezzük az adott helyzetet és eldöntjük, hogy minden rendben van-e.

Ha a helyzetet továbbra is veszélyesnek értékeljük, az további és azonnali változást hoz az egész szervezetre vonatkozóan. Izmaink megfeszülnek, hiszen a „küzdj vagy fuss!” megoldáshoz semmi másra nincs szükségünk, mint sok-sok energiára az izmaink mozgatásához. A hirtelen izomfeszülés összeszűkíti az ereket, ami gyors véráramot eredményez. Ezáltal a cukor és az oxigén gyorsan a megfelelő helyre jut, elősegítve a mozgást, esetleg menekülést. A kitartó izomfunkciókhoz azonban ezt az állapotot fenn kell tartani. Így tehát, megemelkedik a szívműködés – pulzus és a vérnyomás – és a légzésünk is szaporábbá válik.
Látható, tehát, hogy a stresszválasz egészséges működésről szól. Nincsen élet stressz nélkül, hiszen mindig van és lesz újdonság az életünkben! A baj nem az emberi szervezetben, nem a világ változásában, hanem annak értelmezésében, valamint a helyzetek értékelésének megtanulásában és azok kezelésének képességében keresendő.

Mai korunk leggyakoribb megbetegítő (egyformán szomatikus és pszichés) tényezője a túl sok negatív feszültséghelyzet, a magas distressz-szint és a megküzdés alacsony minősége, vagy annak hiányosságai. A stresszt nem kiiktatni kell az életünkből, hanem megtanulni érteni és bánni vele.

Elsősorban akkor érzi magát kiszolgáltatottnak az egyén, és az jelent veszélyt számára, ha egy helyzetből sem elmenekülni nem tud, sem pedig megküzdeni nem mer vele. Pedig minél hamarabb kutatja a változtatási lehetőségeket – akár mások segítségével – annál hamarabb szabadítja meg magát a nyomás érzésétől.
A témával kapcsolatos tudományos vizsgálatok szakirodalma igen szerteágazó. Több értelmezése, segítő elmélete és meghatározása született már, melyek közül a legfontosabb honfitársunké, Selye Jánosé, aki orvos, biokémikus és fiziológus volt. Selye kutatásai alapján felismerte és már 1936-ban megfogalmazta, hogy mi a stressz.

Selye szerint a stressz a szervezet nem specifikus válasza bármely igénybevételre; tulajdonképpen az organizmus adaptációs reakcióinak összessége. Ezt a veszélyt tulajdonképpen a szervezet homeosztázisának (5) megváltozására irányuló ingerek okozzák, amelyet stresszkeltő ingereknek vagy más néven stresszoroknak; a szervezetben az általuk létrehozott állapotot pedig stressznek hívjuk. A stresszkeltő ingerekre adott élettani válasz azonban fontos szerepet játszik, és alapvető jelentősége van az élőlények fennmaradásában.

A szervezet a stresszre elsősorban pozitívan reagál, figyelemre, motivációra és a tudatosság kialakítására készíti elő saját magát. Megteremti azt az erőt, ami a változó helyzettel való megbirkózáshoz szükséges; így elmondhatjuk, hogy a stressznek van egy olyan szakasza, ami hasznos és rengeteg mozgósítható, átalakítható energia rejlik benne. Ez a már említett eustressz, ami az aktivitáshoz szükséges izgalmi állapotot biztosítja az élőlény számára. Az a stresszmennyiség, amely még eustressz állapotot okoz, emberben és állatfajokban egyedenként is eltérő. Mindenkinek saját magának kell megtapasztalnia, hogy mi az a mennyiség ebből az érzésből, feszítettségi állapotból, ami még elviselhető számára, ami elősegíti a működését, ami emeli a teljesítményét, ami szükséges az alkotáshoz vagy a tanuláshoz. És nekünk magunknak kell tudni azt is, hogy hol az a határ, aminek átlépése már kellemetlen, olyan fokú feszültséget idéz elő bennünk, hogy „megindulunk a lejtőn”, azaz teljesítményromlást eredményez, leblokkoláshoz vezet és aminek már káros következményei lehetnek.

A túlzott, az élőlény képességeit meghaladó ­stressz legyőzheti az élő szervezetet, súlyosan károsíthatja az élőlény egészségét. A kutatások azonban azt is megmutatják, hogy nem csak az ingerek jelenléte, hanem az ingerszegény környezet is kiválthat stresszreakciókat. Az emberi társadalomban például, aki unalmas, egyhangú életet él, és akinek mindennapjaiból hiányzik a változatosság, az gyakran elégedetlenséget és szorongást érez, s emiatt válik hajlamossá a stresszel összefüggő betegségekre. Ennél az eredménynél érdemes elidőznünk egy kicsit. Említettük, hogy minden témával kapcsolatos dolog egyedfüggő. Az az ingermennyiség tehát, ami a baby boom vagy az X-generáció tagjai számára normális vagy túl sok, az a Z-generáció gyermekeinek unalmas és frusztráló lehet. Nagy kihívás tehát pedagógusként eltalálni azt a mennyiségű és minőségű ingeranyagot és elvárásrendszert, amely adaptálható a ma tanulói számára.
Abban az esetben, ha az inger káros hatású és a szervezet specifikus védekezési mechanizmusai nem adekvátak, nem megfelelőek, akkor az inger kiküszöbölésére a szervezet aspecifikus választ ad, hétköznapi nyelven, minden ingerre egyféleképpen reagál. A szervezetnek ezt a nem-specifikus válaszát hívják stressznek.

A stressz hatást gyakorol a lélekre, a testre és a teljesítményre egyaránt. A tartós stressz pszichés hatásai közé soroljuk többek között a szorongást, a depressziót és az önértékelés csökkenését. A különböző, stresszel kapcsolatba hozható, fentebb említett testi hatások tartós fennállás esetén olyan egészséget károsító betegségekben manifesztálódnak, mint például a gyomorfekély, a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség… Ma már elfogadott nézet, hogy a szervezet leggyengébb pontja, a rendszer leggyengébb láncszeme az, amely a tartós stressz hatására homeosztázisából kibillen, így a tünetek és a betegség e genetikailag meghatározott gyengébb területeken – így egyedileg különböző helyeken – körvonalazódnak.

A teljesítménybeli hatások között említhetjük, hogy a vészhelyzet elhárítása és az alkalmazkodás érdekében a felsőbb irányító (kognitív) rendszereink hatékonysága csökken, figyelmünk beszűkül a  problémára, ezáltal csökken a kreatív megoldások megjelenésének lehetősége.

Összegezve a fentieket elmondhatjuk, hogy a stressz elválaszthatatlan a mindennapi élet kihívásaitól és az azokra adott válaszoktól. Éppen ezért előre nehezen jelezhető és minősíthető jelenségről van szó. Erre utal a jó és a rossz stressz kifejezése is. Egy ideig a környezetből érkező és az egyént az addigi állapotából kibillentő hatások normálisak, az élet természetes velejárói és akár jótékony hatásúak, fejlesztőek és teljesítményt növelőek is lehetnek. Azonban a szervezetet és az alkalmazkodási rendszert hosszú ideig és túlzott mértékben igénybe vevő stresszhatások mindig negatív pszichés, illetve vegetatív válaszokkal járnak!

(5) Az élő szervezetnek a változó külső és belső körülményekhez való alkalmazkodó képessége, amellyel önmaguk biológiai és lélektani állandóságát biztosítják.