A mozgáskoncepciók mint az emberi mozgásrepertoárt leírni képes rendszerelemek fogalmának kialakulása történetileg egészen a 19. századig nyúlik vissza. Leírásukat olyan nevek alapozták meg, mint a francia Francois Delsarte (1811–1871), a német Liselott Diem (1906–1992) és a magyar származású Lábán Rudolf (1879–1958).

Delsarte és Lábán a modern táncművészet elméleti alapjait fejlesztették ki. A tánc közbeni mozgáskivitelezésre mindketten az érzelmek, az önkifejezés és az esztétikum egységeként tekintettek. Külön-külön saját rendszert alkottak, amellyel igyekeztek leírni a test lehetséges mozgásainak tárházát, a mozgáskivitelezést meghatározó törvényszerűségeket.

Diem, a Kölni Testnevelési Főiskola sportpedagógiai professzora, az 1930-as évek közepétől kezdődően dolgozott a testnevelés naturalisztikus, azaz a gyermek természetes fejlődésén alapuló, a szabad felfedezést hangsúlyozó megközelítés kidolgozásán. Pedagógiai elképzelésében az oktató kérdéseken keresztül segíti a gyermekek mozgásos felfedezését, és az egyéni, széles körű mozgástapasztalat kialakulásának folyamatát. Ezt egyszerű eszközökkel (pl. kötél, zsámoly, labda), egyéni, páros és kiscsoportos munkaformákban valósította meg. Indirekt oktatásmódszertani megközelítése különbözött a Lábán-féle direkt, sokkal formálisabb megközelítéstől. Munkássága meghatározó volt a gyermekközpontú oktatási módszerek elterjedésében, amelyet később Muska Mosston (1966) foglalt rendszerbe.

A 20. század közepén Lábán mozgáselemzési rendszere elérte az intézményes testnevelést, és az 1950-es évektől megindult az úgynevezett „movement education”, azaz a mozgásnevelési irányzat beépülése a testneveléselméletbe és a tantervekbe. Az irányzat első lépésben az iskolai tornaoktatásra jelentett nagy hatást. Megjelent az első módszertani könyv is a témában, amelyet 1956-ban Ruth Morison írt Liverpoolban „Educational Gymnastics” címmel. E tornairányzat ma már részletesen kidolgozott tartalommal, módszertannal rendelkezik (pl. Werner, Williams és Hall, 2012), és világszerte az iskolai színtéren oktatott torna meghatározó megközelítése a tradicionális, olimpiai stílusú versenytorna alternatívájaként. A tornához hasonlóan más központi tantervi területeken is tetten érhető átrendeződés. A játékmódszertan, az „educational games”, azaz oktatási célú játékok (hagyományos magyar kifejezésekkel iskolai játékok vagy testnevelési játékok), a táncok esetében pedig az „educational dance” (oktatási célú táncok) ugyancsak külön definiálható tartalmi rendszert és oktatási metodikát takarnak. A mozgásnevelés irányzat tartalmi kereteit mutatja a 6. ábra.

Az 1960-as években robbanásszerűen terjedt el a lábáni elmélet, és sorra jelentek meg az elméletet alkalmazó tantervek és testnevelésmódszertani irányzatok elsődlegesen az óvodai és általános iskolai testnevelésben (Abels és Bridges, 2011). Ma már elmondható, hogy az óvodai és általános iskolai tantervek világszerte tartalmazzák ezen elmélet alapvető elemeit (Csányi, 2019). Magyarországon a testnevelés területén – ismereteim szerint – elsőként óvodai szakmódszertant érintő szaktanulmányokban (pl. Csányi, 2011), majd a NAT 2012-re épülő kerettantervben jelentek meg a mozgáskoncepciók.

A meghatározó nemzetközi szakirodalmak, óvodai és általános iskolai tantervi elképzelések konzekvensen feldolgozzák a területet (lásd pl. Graham és mtsai., 2019; Pangrazi és Beighle, 2019), és a gyermekkori mozgásfejlesztés központjába helyezik azt.

A mozgáskoncepciós keretrendszert mára hazánkban is számos szakirodalom tárgyalja. Tanulmányok, könyvek és oktatófilmek egyaránt készültek a szisztéma alkalmazásával, alkalmazásáról, amelyek nagy része ingyenesen elérhető a Magyar Diáksport Szövetség webshopjából.