„A kreativitás a szabadság illata.”
(Osho)

A kreativitás kifejezés a görög create szóból ered, melynek jelentése: nemzeni, szülni, alkotni, megteremteni. Sokan keresték, kutatták, hogy a kreativitásnak miért nincs általánosan elfogadott definíciója: egyetlen olyan elmélet sincsen, amely teljes képet adna róla. Absztrakt fogalomként meghatározása többnyire bizonytalan, leírása filozofikus, az egységes meghatározásra tett kísérletek szétszóródó megoldásokhoz vezettek. A kreativitás kutatásában három fő irányvonal különböztethető meg: (1) kreatív folyamat (a létrehozás); (2) kreatív produktum (a létrehozott gondolat vagy végeredmény); (3) kreatív személyiség (a létrehozó személye) vizsgálata. Az elvégzett hatalmas kutatási munkák ellenére sem sikerült a különböző elméleteknek és irányzatoknak a kreativitás mibenlétében, felismerésében és megértésében konszenzusra jutniuk.

Említsünk meg néhány megközelítést:

„A lángésznek bélyeg jegyei:
Az Eredetiség: ideáit nem mástól veszi, hanem önnön kebelében leli fel.
Az Újság: nem jár szokott úton, hanem maga tör ösvényt elő haladásra.
A Függetlenség: nem szabály rabja, példa utánzója, szokás majma: ő szab törvényt, ő remekel példányt, ő kezd szokást.
A Lelkesültség: hazája az ideák tiszta ege, éke és szomja a szép mesterség, nyugalma, érzéseinek kielégítése, gyönyörűsége a Géniusával való társalkodás.”
(Fejér György)

„Minden költő álmodozó, minden zenész, álmodozó, minden misztikus álmodozó. Valójában a kreativitás az álmodozás mellékterméke.”
(Nietzsche)

„Amire tehát a szabad szellemnek szüksége van, hogy eszméit megvalósítsa, szándékait keresztülvigye, az a morális fantázia. Ez a szabad szellem cselekvésének a forrása.”
(Rudolf Steiner)

A produktum kreativitását a kreatív teljesítménnyel tartja meghatározónak; egy teljesítményt abból a szempontból értékel, hogy az elméletek újrastrukturálása mennyire sikerült és az eredmény, az új produktum használható-e. Megkülön­bözteti az egyéni és a társadalmi kreativitást.
 Az előbbi az egyén tapasztalati világából merít, és az eredmény is csak ezen a szinten értékelendő; míg az utóbbi – azaz a társadalmi kreativitás – esetén annak hatóköre tágabb, egy egész kultúrakö rre is vonatkozhat. Ha a gyermek olyan dologra jön rá, amelyet előzőleg még sohasem csinált, az individuális szempontból nagyon kreatív, globálisan azonban ugyanez már nem biztos, hogy elmondható.

A „kreativitás” kifejezés a mindennapi használatban más értelemben is túlságosan átfogó. Zavart okozhat az is, hogy túl sok mindenkire vonatkozhat. Landau (1974) szerint a kreatív egyénekre jellemző tulajdonságok kisebb-nagyobb mértékben mindnyájunkra jellemzőek, csak nem mindenkinek van meg ahhoz a bátorsága, hogy aktivizálja, a valóságban kipróbálja ezeket. A kreatív személyek önérvényesítőbbek, agresszívebbek, erélyesebbek, bohémabbak, szélsőségesebbek, kevésbé gátlásosak és kevésbé hagyománytisztelők, mint más egyének. A kreatívak motiváltabbak, nagyobb az önfegyelmük, kitartóbbak, konstruktívan kritikusak, kevésbé elégedettek, sokoldalúak, jól informáltak, széles érdeklődési körrel rendelkeznek, nyitottabbak az érzések és az érzelmek irányában. A kreatív egyének további közös jellemzője a környezet ingereire való szokatlan érzékenység. Kifejezetten szeretik a humort, magas toleranciát tanúsítanak a kétértelműséggel szemben, nem kedvelik a kötöttségeket, védekeznek a korlátozások ellen. [69]

Ma egy erősen fejlődő technikai világban élünk, ami többnyire az értelmi intelligenciát fejleszti, tartja előrébb valónak. A versenyszellem, a túlpörgetett életmód, a konformista szemlélet mind a kreativitás ellen dolgozik. Pedig a kreativitás fejlesztése, a kreatív pedagógiai megoldások ígérete szinte minden iskola pedagógiai programjában hangsúlyos szerepet kap. Ha ez a gyakorlatban, az iskola valós életében is így történne, az sokkal élményszerűbb, izgalmasabb lenne, ám a diákok nem ezt tapasztalják. Sokszor szoronganak, gyakran unatkoznak, a kreativitás terepe általában az órákon kívüli tevékenység, a drámaszakkör, a táborok vagy esetleg a suli zenekara. Az oktatásban többnyire csak az alapokra koncentrálnak, a módszertan ritkán támogatja, bátorítja az eredetiséget, a kreativitást. Ha a szegényebb, hátrányos helyzetű, gyakran cél nélküli diákoknak nem adatik meg a kreatív próbálkozás, felfedezés öröme, kimaradhat életükből egy izgalmas lehetőség, ami talán egy tartalmasabb életútra állíthatná őket. Emiatt máshol – veszélyesebb helyeken – keresik az élményt, az izgalmat.

Pedig a kreativitás eredményesen fejleszthető képesség, mellyel a kreatológia foglalkozik. Dr. Czeizel Endre Sors és tehetség című könyvében a „megelőzés jobb, mint a gyógyítás” elvét kiterjeszti a kreatológia területére is. „A fejlesztés jobb, mint a korrekció” elv alkalmazása biztosíthatja, hogy a kreativitás, a képességek felismerése és időben történő fejlesztése megelőzheti a pedagógiai deficitet, a fejlődés félresiklását vagy teljes elmaradását. [70]