A judo japán eredetű harcművészet, mely az 1964-es tokiói olimpiára történő bekerülése óta igen népszerű küzdősporttá vált. E sportág esetében is megfigyelhető a kettősség, mely szerint egy adott sportág harcművészetként és küzdősportként is felfogható, űzhető.
A képzés során azonban a sportágnak egy harmadik oldalát ismerik meg a résztvevők. Az iskolai judot, amely komplex személyiségfejlesztő hatását a gyakorlatanyagán keresztül fejti ki. Az iskolai oktatás kiemeli a judogyakorlatokból az alapvető mozgáskészségek (kúszás, mászás, gurulás, tolás, húzás) elemeit, az esések megismerését, a küzdőjátékok élményközpontúságát, amely gyermekcentrikus megközelítésével a judot igazítja a tanulókhoz és nem fordítva.
Galla és mtsai. (1982) szerint a „judo önvédelmi jellegű küzdősport, melynek közvetlen célja a szabály adta lehetőségek segítségével az ellenfél dobása, leszorítása, fojtása vagy karjának feszítése a győzelem érdekében” (Galla-Horváth, 1982, 38. o.). Ez a meghatározás kizárólag a judo technikai csoportjaira koncentrál, nem tér ki a judo többlettartalmára, melyet maga az alapító Jigoro Kano is fontosnak tartott.
A judo japán szó, szó szerinti fordításban „lágy művészetet” jelent. Dr. Jigoro Kano (1860–1938), az alapító szerint, a „ju” annyit jelent, mint természetesnek lenni, a „do” viszont egy „tökéletesített módszert”, „szellemi utat” jelöl. Elődje a jiu-jitsu. Kano több jiu-jitsu iskolát tanulmányozott, majd ezeknek az elemeiből építkezve fejlesztette ki a saját rendszerét.
Kano „az önvédelmi jellegű művészetek iskoláiból átvette a leghasznosabb ismereteket, kirostálva belőlük mindazt, ami haszontalan vagy a testi épségre veszélyes¹. Esésrendszerének kidolgozásával a dobások sérülésveszélyét minimálisra csökkentette” (Nagy, 2000, 17. o.). A módszer Kano számára igen fontos volt, ezért rendszerét Kodokan-nak nevezte el. A „ko” előadást, gyakorlatot, „do” módszert, a „kan” pedig iskolát, termet jelent. Így az elnevezés összességében valamilyen gyakorlása alkalmas helyet jelent, más fordításokban jelentése: iskola a módszer tanulmányozására. Kano saját rendszerében kiemelkedő fontosságot tulajdonított a fizikai mellett a szellemi képzésnek is, és az volt a célja, hogy egy olyan testnevelési módszert alkosson, mellyel a japánok újra visszatalálnak a testmozgáshoz.
A judo a budo harcművészetek közé tartozik, ennek szellemisége a foglalkozások, edzések légkörében, foglalkozásvezetési stílusában, felépítésében, a dojoban (edzőterem, gyakorló hely) való viselkedési módokban, a tradíciók és hagyományok tekintetében is megmutatkozik. Az akarati és erkölcsi tényezők fejlesztésére nagy hangsúly kerül a tradicionális budo harcművészetekben, így a judoban is. A harcművészeteket elsajátítani vágyó tanuló már az első edzések alkalmával szembesül e sportágak akarati, erkölcsi követelményeivel és filozófiájával.
A budo japán kifejezés, jelentése „a harcos útja”. A „bu” harcot, a „do” utat jelent, a budo a hagyományos, japán eredetű harcművészetek összefoglaló neve. Ide tartoznak jellemzően a „do” és „jitsu” végződésű harcművészetek, mint a karate-do, judo, aikido, iaido, naginata do, kendo, de a sumo, jiu-jitsu, bo-jitsu is. A „do” utat jelent, melyen a gyakorlónak haladnia kell a harcművészet űzése során. A japán „do” írásjel szerkezete a konfliktus feloldására utal, két alabárd között a megállításra utaló jel. Ez tehát az ellenkezője annak, amit sokan hisznek, azaz nem az agresszivitást fejlesztő módszerről van szó, hanem éppen ellenkezőjéről, a konfliktust feloldani, elkerülni igyekvő rendszerről. A budo harcművészetekben számos követelménynek kell megfelelniük a tanítványoknak, melyek a japán szemléletből és kultúrából adódnak. Ilyenek pl.: a hierarchia elfogadása (övszínek), alázatosság, mértékletesség és szerénység. Ez nem vak engedelmességet jelent, hanem a szabályoknak megfelelő viselkedésmódot (szabálykövető magatartást), mely az európai kultúrában is minden közösség alapját képezi.
A budo, így a judo gyakorlása, ahogyan korábban említettük megkíván egyfajta életmódot. Ebben a szemléletben az erkölcsi, akarati, illetve jellembeli tulajdonságok visszatükröződnek, és hosszan tartó gyakorlást követően a mindennapi élet részévé válnak. A fegyelem, fegyelmezettség, kitartás, olyan szükséges jellemvonások, amelyek kiemelten kezelhetőek a testnevelés és sport eszközeivel is. Különösen a harcművészetekben fontos az önfegyelem, kitartás, ezek nélkül nem érhető el siker. Sokszor a hierarchia elfogadása követeli a legnagyobb önfegyelmet, hiszen itt a sportágban való jártasságot övszínekkel (fehértől feketéig) jelzik, amelyek egyben rangsort is jelentenek, illetve motivációs eszközként szolgálnak. A tanulófokozatokat kyu-nak (barna övig), fekete övtől a mesterfokozatokat dan-nak nevezzük. A fokozatokat bizottság előtti vizsgával lehet elérni, illetve egyes esetekben a Dan Kollégium adományozhatja őket (pl. versenyeredmények, a sport népszerűsítése stb.). A vizsgák alkalmával judotechnikákat kell bemutatni, és az elméleti felkészültséget kell bizonyítani. A sportág gyakorlásának színtere a dojo (edzőterem), melyet a speciális judoszőnyeg, a tatami borít.
A kölcsönös tisztelet alapja az együttes gyakorlásnak. A gyakorlók az edzések során egyforma – karatéban, judoban, aikidoban fehér – ruhát viselnek, mely két részből, a nadrágból és egy felsőből áll. Az egyforma fehér gi² az együvé tartozás és egyenlőség szimbóluma. Az öv három funkciónak tesz eleget: összefogja a felsőt, valamint a japán kultúrában a test középpontjaként felfogott „hara”-t³, színe jelzi a technikai jártasságot, az előrehaladás mértékét.
A budo művészetek kitartó, alázatos gyakorlása egyes személyiségjegyek pozitív változását vonja maga után. Ezek a mozgásformák sajátos, speciális eszközeikkel a motoros képességek fejlesztésén túl erősítik a kitartást, monotóniatűrést, önfegyelmet, küzdeni akarást és tudást (küzdőszellem). Ha ezek a jellemvonások megszilárdulnak az edzések alatt, akkor jó esély van arra, hogy az élet egyéb területein, munkában és magánéletben is ennek megfelelően viselkednek a tanítványok.
¹ Ilyenek például az ízületi csavarások, az ütések és rúgások. Ezek a versenyjudoban nem, a formagyakorlatokban azonban megtalálhatók. (a szerzők megjegyzése)
² Ruha
³ Hara: A japán kultúrában a test középpontja nem a szív, hanem a has, a hara.
A judo japán eredetű harcművészet, mely az 1964-es tokiói olimpiára történő bekerülése óta igen népszerű küzdősporttá vált. E sportág esetében is megfigyelhető a kettősség, mely szerint egy adott sportág harcművészetként és küzdősportként is felfogható, űzhető.
A képzés során azonban a sportágnak egy harmadik oldalát ismerik meg a résztvevők. Az iskolai judot, amely komplex személyiségfejlesztő hatását a gyakorlatanyagán keresztül fejti ki. Az iskolai oktatás kiemeli a judogyakorlatokból az alapvető mozgáskészségek (kúszás, mászás, gurulás, tolás, húzás) elemeit, az esések megismerését, a küzdőjátékok élményközpontúságát, amely gyermekcentrikus megközelítésével a judot igazítja a tanulókhoz és nem fordítva.
Galla és mtsai. (1982) szerint a „judo önvédelmi jellegű küzdősport, melynek közvetlen célja a szabály adta lehetőségek segítségével az ellenfél dobása, leszorítása, fojtása vagy karjának feszítése a győzelem érdekében” (Galla-Horváth, 1982, 38. o.). Ez a meghatározás kizárólag a judo technikai csoportjaira koncentrál, nem tér ki a judo többlettartalmára, melyet maga az alapító Jigoro Kano is fontosnak tartott.
A judo japán szó, szó szerinti fordításban „lágy művészetet” jelent. Dr. Jigoro Kano (1860–1938), az alapító szerint, a „ju” annyit jelent, mint természetesnek lenni, a „do” viszont egy „tökéletesített módszert”, „szellemi utat” jelöl. Elődje a jiu-jitsu. Kano több jiu-jitsu iskolát tanulmányozott, majd ezeknek az elemeiből építkezve fejlesztette ki a saját rendszerét.
Kano „az önvédelmi jellegű művészetek iskoláiból átvette a leghasznosabb ismereteket, kirostálva belőlük mindazt, ami haszontalan vagy a testi épségre veszélyes¹. Esésrendszerének kidolgozásával a dobások sérülésveszélyét minimálisra csökkentette” (Nagy, 2000, 17. o.). A módszer Kano számára igen fontos volt, ezért rendszerét Kodokan-nak nevezte el. A „ko” előadást, gyakorlatot, „do” módszert, a „kan” pedig iskolát, termet jelent. Így az elnevezés összességében valamilyen gyakorlása alkalmas helyet jelent, más fordításokban jelentése: iskola a módszer tanulmányozására. Kano saját rendszerében kiemelkedő fontosságot tulajdonított a fizikai mellett a szellemi képzésnek is, és az volt a célja, hogy egy olyan testnevelési módszert alkosson, mellyel a japánok újra visszatalálnak a testmozgáshoz.
A judo a budo harcművészetek közé tartozik, ennek szellemisége a foglalkozások, edzések légkörében, foglalkozásvezetési stílusában, felépítésében, a dojoban (edzőterem, gyakorló hely) való viselkedési módokban, a tradíciók és hagyományok tekintetében is megmutatkozik. Az akarati és erkölcsi tényezők fejlesztésére nagy hangsúly kerül a tradicionális budo harcművészetekben, így a judoban is. A harcművészeteket elsajátítani vágyó tanuló már az első edzések alkalmával szembesül e sportágak akarati, erkölcsi követelményeivel és filozófiájával.
A budo japán kifejezés, jelentése „a harcos útja”. A „bu” harcot, a „do” utat jelent, a budo a hagyományos, japán eredetű harcművészetek összefoglaló neve. Ide tartoznak jellemzően a „do” és „jitsu” végződésű harcművészetek, mint a karate-do, judo, aikido, iaido, naginata do, kendo, de a sumo, jiu-jitsu, bo-jitsu is. A „do” utat jelent, melyen a gyakorlónak haladnia kell a harcművészet űzése során. A japán „do” írásjel szerkezete a konfliktus feloldására utal, két alabárd között a megállításra utaló jel. Ez tehát az ellenkezője annak, amit sokan hisznek, azaz nem az agresszivitást fejlesztő módszerről van szó, hanem éppen ellenkezőjéről, a konfliktust feloldani, elkerülni igyekvő rendszerről. A budo harcművészetekben számos követelménynek kell megfelelniük a tanítványoknak, melyek a japán szemléletből és kultúrából adódnak. Ilyenek pl.: a hierarchia elfogadása (övszínek), alázatosság, mértékletesség és szerénység. Ez nem vak engedelmességet jelent, hanem a szabályoknak megfelelő viselkedésmódot (szabálykövető magatartást), mely az európai kultúrában is minden közösség alapját képezi.
A budo, így a judo gyakorlása, ahogyan korábban említettük megkíván egyfajta életmódot. Ebben a szemléletben az erkölcsi, akarati, illetve jellembeli tulajdonságok visszatükröződnek, és hosszan tartó gyakorlást követően a mindennapi élet részévé válnak. A fegyelem, fegyelmezettség, kitartás, olyan szükséges jellemvonások, amelyek kiemelten kezelhetőek a testnevelés és sport eszközeivel is. Különösen a harcművészetekben fontos az önfegyelem, kitartás, ezek nélkül nem érhető el siker. Sokszor a hierarchia elfogadása követeli a legnagyobb önfegyelmet, hiszen itt a sportágban való jártasságot övszínekkel (fehértől feketéig) jelzik, amelyek egyben rangsort is jelentenek, illetve motivációs eszközként szolgálnak. A tanulófokozatokat kyu-nak (barna övig), fekete övtől a mesterfokozatokat dan-nak nevezzük. A fokozatokat bizottság előtti vizsgával lehet elérni, illetve egyes esetekben a Dan Kollégium adományozhatja őket (pl. versenyeredmények, a sport népszerűsítése stb.). A vizsgák alkalmával judotechnikákat kell bemutatni, és az elméleti felkészültséget kell bizonyítani. A sportág gyakorlásának színtere a dojo (edzőterem), melyet a speciális judoszőnyeg, a tatami borít.
A kölcsönös tisztelet alapja az együttes gyakorlásnak. A gyakorlók az edzések során egyforma – karatéban, judoban, aikidoban fehér – ruhát viselnek, mely két részből, a nadrágból és egy felsőből áll. Az egyforma fehér gi² az együvé tartozás és egyenlőség szimbóluma. Az öv három funkciónak tesz eleget: összefogja a felsőt, valamint a japán kultúrában a test középpontjaként felfogott „hara”-t³, színe jelzi a technikai jártasságot, az előrehaladás mértékét.
A budo művészetek kitartó, alázatos gyakorlása egyes személyiségjegyek pozitív változását vonja maga után. Ezek a mozgásformák sajátos, speciális eszközeikkel a motoros képességek fejlesztésén túl erősítik a kitartást, monotóniatűrést, önfegyelmet, küzdeni akarást és tudást (küzdőszellem). Ha ezek a jellemvonások megszilárdulnak az edzések alatt, akkor jó esély van arra, hogy az élet egyéb területein, munkában és magánéletben is ennek megfelelően viselkednek a tanítványok.
¹ Ilyenek például az ízületi csavarások, az ütések és rúgások. Ezek a versenyjudoban nem, a formagyakorlatokban azonban megtalálhatók. (a szerzők megjegyzése)
² Ruha
³ Hara: A japán kultúrában a test középpontja nem a szív, hanem a has, a hara.
A foglalkozások esetében a dojo etikett érvényesül, mely a foglalkozásokon, edzésen történő viselkedés szabályait, az erkölcsi elvárásokat tartalmazza. A japán harcművészeti ágakban fellelhetők a zen elemei, melyek megmutatkoznak a gyakorlás során alkalmazott viselkedésmódokban, rituálékban, etikettben is, s ez az egyik többlettartalma a budo harcművészeteknek a többi sportághoz képest. A gyakorlás, edzés színhelyére érve, a dojoba történő belépéskor meghajolva történik az üdvözlés. Ha valaki elkésik, az ajtóban, japán- (térdelő-) ülésben elhelyezkedve vár az edzésvezető jelére, s meghajlást követően csatlakozhat a gyakorlókhoz. Az edzés, a testgyakorlás kezdetén a sintóval, a gyakorlóhelyen kialakított szentéllyel szemben övfokozatnak megfelelően sorban, egymás mellett helyezkednek el a gyakorlók. A szentély, általában egyszerűen kialakított, az adott budo művészet megalapítójának képét és a művészet kalligráfiáját tartalmazó zászlót jelenti. A tiszteletadás történhet állásban (tachi rei) vagy térdelő ülésben (zarei). „Kiotske! Rei! Zarei!” vezényszóra történik a meghajlás. Természetesen ez iskolai keretek között nem feltétlenül szükséges.
A foglalkozásvezetéshez javasolt szavak, kifejezések:
Rei! – üdvözlés/meghajlás
Zarei! – üdvözlés térdelőülésben (japánülésben)
Tachirei! – üdvözlés állásban
Kiotske! – Egyenesedj ki! Vigyázz!
Hajime! – Kezdd el! Rajta!
Matte! – Állj!
mae – előre
hidari – bal
migi – jobb
ushiro – hátra
randori – szabad, gyakorló küzdelem
randori ne waza – szabad földharc
osaekomi – leszorítás
Soremade! – küzdelem vége
tatami – judoszőnyeg
ippon – pontérték, a küzdelem végét jelentő akció, teljes értékű, azonnali győzelem
hon kesa gatame – rézsútos leszorítás
kami shiho gatame – fej felőli leszorítás
tate shiho gatame – lovagló üléses leszorítás
yoko shiho gatame – oldalsó leszorítás
Egyéb sportági kifejezések:
ashi – láb
barai – söprés
gari – horog
gake – kampózni, beakasztani
harai – söprés
hon kesa gatame – rézsútos leszorítás
kake/nage – dobás
kami shiho gatame – fej felőli leszorítás
mae mawari ukemi – judo- (félvállas) gurulás előre
mae ukemi – előreesés
Maitta! – Feladom!
nage waza – dobástechnika
ne waza – földharctechnika
obi – öv
o goshi – nagy csípődobás
o soto gari – nagy külső horogdobás / hátsó gáncs
Sonomama – Ne mozdulj!
tate shiho gatame – lovagló üléses leszorítás
toketa – leszorítás megszűnt
tsugi ashi – követőlépés
uchikomi – dobáselőkészítő gyakorlat
ukemi waza – eséstechnika
ushiro mawari ukemi – judo- (félvállas) gurulás hátra
ushiro ukemi – hátra esés
yoko mawari ukemi – judogurulás oldalra
yoko shiho gatame – oldalsó leszorítás
yoko ukemi – oldalra esés
waza-ari – pontérték
waza – technika
A vezényszavakhoz kapcsolódó játékok a „Test és térérzékelés” valamint a „Társas együttműködés kialakítása” fejezetben kerültek feltüntetésre.
A célok figyelembevételével választjuk ki az oktatási stratégiát és módszert.
A tanóra keretes szerkezetét a tradicionális üdvözlési módok adják:
Leggyakrabban a testnevelésórák hagyományos szerkezeti felépítését követi:
A tananyag határozza meg a leghatékonyabb foglalkoztatási forma kiválasztását.