A fegyelmezettség kérdésével kapcsolatban szeretnénk rámutatni arra, hogy a különböző nevelési elvekkel, pedagógiai és pszichológiai felkészültséggel rendelkező pedagógusok mást és mást gondolnak a fegyelmezettségről. A fegyelmezés és fegyelmezettség fogalma sokféle jelentést, értelmezést nyerhet a gyakorlatban. Jelenleg sajnos sokkal inkább negatív, mint pozitív jelentéstartalommal bír. Egyes szerzők, például Graham, Holt/Hale és Parker (2013) vagy Lavay, French és Henderson (2006) már szándékosan nem használja a kifejezést a rossz sztereotip berögzülések miatt, inkább magatartáskorrekcióról beszélnek [182; 294].
 pozitív tanulási környezet megteremtésével kapcsolatban az eddigiekben számos módszert, eljárást ismertettünk. Kevés szó esett azonban a diákok magatartásának szabályozásáról, korrekciós lehetőségeiről. Pedig a 21. század testnevelésének az egyik legjelentősebb pedagógiai problémáját a fegyelem és a fegyelmezéssel összefüggő módszertani kérdések jelentik. Saját kutatásaink például rámutattak, hogy míg a testnevelésben dolgozó pedagógusok 93%-ának fontos a megfelelő magatartás testnevelésórákon, addig csupán 50%-uk gondolja úgy, hogy elég ismeretük van, eléggé felkészültek a fegyelmezési problémák megoldására [295].

Sok pedagógus úgy gondolja, hogy a fegyelmezés nem más, mint válasz a diákok rendetlenkedésére, elfogadhatatlan viselkedésére. Mások úgy gondolnak rá, mint egyfajta büntetésre. Megint mások elsősorban a tanulói önfegyelemmel azonosítják. Saját értelmezésünkben a fegyelmezés olyan pedagógiai tevékenységrendszer, amely a magatartás szabályozásának (menedzsmentjének) stratégiáit és módszereit tudatosan felhasználva reaktív módon igyekszik a tanulói rendbontásokat, magatartási problémákat kezelni. A meghatározásból szeretnénk a reaktív (visszaható) kifejezést kiemelni, amely a fegyelmezés következmény, válasz jellegére utal. A fegyelmezetlenséget tehát mindig valami okozza, az okok feltárása, illetve megfelelő, hosszú távú kezelése ezért is kulcsfontosságú momentum.

A szabályok figyelmen kívül hagyása a helytelen magatartás, a fegyelmezetlenség megnyilvánulási formája. Annak érdekében azonban, hogy hatékony választ adjunk az előre kialakított szabályokkal szembeni szabályszegésre és a magatartási problémákra, tisztában kell lennünk a miértekkel. Ha előre látható, sejthető, hogy minek, mi lesz a következménye, mi várható egy adott specifikus feladat, gyakorlat „melléktermékeként”, ha ismerjük tanítványainkat és számítunk a felmerülő nehézségekre, akkor nagy eséllyel leszünk képesek megelőző eljárásokat, módszereket alkalmazni. Az okok és miértek feltárása ugyanakkor hozzásegít bennünket a megfelelő válaszlépések megtételéhez is. A fegyelmezés tehát egy olyan komplex pedagógiai tevékenységrendszer, melynek egyik pillére a tudatos szervezéssel, megfelelő tananyag-feldolgozással és hatékony kommunikációval biztosítható megelőzés, a másik pillére pedig a megelőzés esetleges kudarca nyomán létrejött problémák adekvát kezelése.   

A hatékony és jól felépített tanóra (tananyag és szervezési oldalról egyaránt) a fegyelmezési problémák 80-90%-át képes megszüntetni.

Az önértékelés egyik lehetőségeként ajánljuk a Lavay, French és Henderson (2006) által kidolgozott önellenőrző listát [294, 32. o. nyomán]. A lista négy nagy területet ölel át, amelyek meghatározóak a tanulási légkör kialakítása, így a magatartásproblémák előfordulása szempontjából is.

A pedagógus felelősségi körébe tartozik, hogy milyen módon közli az egyes feladatok megértéséhez és végrehajtásához szükséges instrukciókat. Az életkori sajátosságok és a kognitív képességszintek figyelembevétele elengedhetetlen szempont. Gyakori eset, hogy a tanítványok egyszerűen nem értik vagy félreértik a feladatukat, nem világos számukra, mit kell pontosan csinálniuk. A tanácstalanságra következtethetünk, ha néhány tanuló nem kezdi meg a feladatot, hanem tétován figyeli társait. Az is előfordulhat, hogy osztályszinten adódik megértési probléma. (Tipikusan játéktanításkor tapasztalhatjuk ezt, ha túl nehéz a játék az adott korosztálynak). A megoldás ebben az esetben az információk ismétlése, a feladatadás pontosítása, más közlési módszer és szemléltetés választása.

A fegyelmezetlen viselkedés sok más okra is visszavezethető, amelyek közül a legáltalánosabbakat Pangarzi és Beighle (2013) nyomán foglaljuk össze [134].

• A tanulónak valamilyen tanulási akadályozottsága van, amely magatartásproblémákat eredményez.
• A tanuló valamilyen megerősítésre vár a pedagógustól.
• A tanulónak önértékelési problémája van, ami fegyelmezetlenségben ölt testet, s amellyel a tanuló szeretne a figyelem középpontjába kerülni.
• A tanuló nem érti az instrukciót, a feladatot.
• A tanuló talán unatkozik vagy nem kihívás számára a feladat.
• A tanuló a gyakorlatok végrehajtásakor folyamatos kudarcot él meg, vagyis azért viselkedik rosszul, hogy ne lehessen észrevenni, hogy mire nem képes.
• A tanuló esetleg olyan családban él, ahol elutasítják vagy nem támogatják azokat a módszereket és tevékenységeket, amelyek a testnevelésórán történnek.
• A tanuló esetleg teszteli a pedagógust.
• Talán a pedagógus nem szereti a tanulót, ez váltja ki, hogy a tanuló agresszív és ellenséges.
• Más tantárgyak kudarcai kivetülnek a testnevelésórákra.

A magatartásproblémák különböző súlyossággal fordulnak elő a gyakorlatban. Evertson, Emmer és Worsham (2009) négy szintre sorolták be a tanórákon előforduló magatartásproblémákat [296], amelyeket Graham, Holt/Hale és Parker (2013) érzékletes példákkal szemléltet (16. táblázat) [181].

Az első szintet a „nem problémás helyzetek”-nek nevezték el. Ide sorolták azokat a történéseket, amelyek nem kívánnak különösebb beavatkozást. Ezekre a megnyilvánulásokra nem érdemes reagálni, mert megakasztaná az órát, rontana a tanulási légkörön és felesleges energiát emésztene föl.

A „kis problémák” körébe sorolták az olyan cselekedeteket, amelyek ellentétesek a tanórai protokollokkal, ritkán történnek, nem zavarják különösebben az osztály munkáját, illetve más tanulók tevékenységét. Addig a pillanatig, amíg ezek a problémák ritkák, rövid ideig tartanak és kevés tanulóra jellemzőek, nem szükségeltetnek komolyabb odafigyelést. Ha azonban nem figyelünk rájuk, akkor folytatódhatnak és akár kiterjedhetnek az egész osztályra is. A folyamat végeredménye pedig könnyen lehet a szervezési feladatok szétesése, negatív hatás a tanulási környezetre és a tanulási eredményességre.

A „nagyobb problémák” tipikusan a társak feladat­végrehajtásának zavarásával járnak. Ezeket jellemzően egy tanuló vagy egy néhány fős csoport produkálja.

A „nagyobb problémák kiterjedése” pedig már a tanulás osztály szintű ellehetetlenülésével jár.

A fenti idézetet segítségül hívva mutatjuk be azokat a módszereket, amelyek a hatékony magatartásszabályozást szolgálják.