A mozgásos feladatok céljainak meghatározása a mozgásoktatási folyamat lényeges eleme. A pedagógusnak megfelelő érzékkel képesnek kell mutatkoznia a feladat céljainak módosítására annak érdekében, hogy a tanulók minél nagyobb fokú sikeresség és önbizalom mellett gyakoroljanak. A célok vonatkozhatnak a mozgás képére, minőségi jellemzőire, eredményességére, kognitív (például taktikai megoldás) és szociális (például kooperáció mértéke, sikeressége) összetevőkre egyaránt.
A mozgástanulás kezdetének gyakorlási céljai között elsődleges a tanuló számára, hogy „valahogy” sikerüljön a mozgást végrehajtani. A mozdulat pontossága, eredményessége nem lényeges tényezők ezen a ponton. Jó megoldás, ha a pedagógus egyrészt többször hangoztatja, hogy „Bátran hibázz!” vagy „Nem baj, ha hibázol!”, illetve tisztázza a feladattal kapcsolatos elvárásait.
Ki kell jelentenünk és képviselnünk kell azt a szemléletet, amely szerint az iskolai testnevelésnek olyan környezetben kell zajlania, ahol a tanítványok nem félnek hibázni, illetve nem érzik rosszul magukat, ha hibáznak.
Gyakori jelenség sajnos, amikor a pedagógus viccet csinálva egy-egy hibából vagy tanulói végrehajtásból szarkasztikus kijelentéseket tesz a tanulóra, a tanuló teljesítményére. Az olyan bántó és pedagógiai nézőpontunkból nézve helytelen szófordulatok, mint például a „Szép volt, fiam!; Nagyszerű öreg, így tovább és veszítünk!; Láttátok a balerinát?; Ne bénázz már!” tipikusan ellentétesek a pozitív tanulási környezet kialakításával szemben támasztott pedagógiai elvárásokkal. Nem csupán a tanuló számára rendkívül bántó, hanem a többi tanulótárs számára is azt sugallja, hogy a szarkazmus vicces és ezt nekik is lehet használni.
Az első próbálkozások alatt a tanítványoknak meg kell érezniük a mozgás egészét, kinesztetikus információk birtokába kell jutniuk. Hatékony, ha ilyen esetben a pedagógus olyan frázisokkal él, mint például: „Ne aggódjatok, ha nem sikerül, azt szeretném, ha ráéreznétek a mozgásra!” vagy „A feladat során a tanulási szempontra koncentráljatok, nem lényeges, hogy hányszor sikerül eltalálnotok a célt.” vagy „Ebben a játékban nem érdekel az eredmény, az a fontos, hogy minél többször alakítsatok ki 2-1 elleni helyzeteket!” Általános szempont, hogy kezdetben célszerű a tanulandó mozgás minőségi jellemzőire fókuszálni, ahol az eredményesség csak másodlagos tényező. A későbbiekben a célok fokozatosan átalakíthatóak a mozgás számszerűen kifejezhető eredményességére, a versenyszerű összemérésre. Ugyancsak szempont, hogy törekednünk kell olyan célok kitűzésére, amelyet az osztály minden tanulója képes lehet megoldani. Ha a célokat az ügyesek könnyen elérték, akkor progresszíven emeljük a kihívást számukra. („Azt kérem, hogy a saját hulahopp karikátokban állva folyamatosan gyakoroljátok az alkarérintést a falnál, amíg tízből ötször nem sikerül. Akinek sikerült az emelje eggyel a célt önmagának és gyakoroljon tovább!”)
A „Ki tudja a legtöbbször, legmesszebbre vagy legmagasabbra?” kérdések kifejezetten kerülendők! Ez ugyanis csak egy tanuló sikerességét garantálja, míg az osztály többi tagja nem tudja elérni a kitűzött célt. Ráadásul a fenti típusú feladatkijelölést mindig ugyanazok a tanulók (ügyesebbek, fittebbek, sportolók) képesek sikeresen teljesíteni. A helyes kérdés úgy hangzik, hogy „Ki tud többet, mint korábban?”, „Ki tudja a saját rekordját, egyéni legjobbját túlszárnyalni?”, „Ki tudja a saját célját elérni?” Ebben a tanulási helyzetben a befektetett energiáitól függően mindenki sikeres lehet, nem csupán a „domináns”, ügyesebb tanulók.