Mivel a mozgástanulás minden esetben szorosan összefügg a mozgásfejlődéssel, a korábban említett mozgásfejlődési fázisok részben megfeleltethetők a mozgástanulás szintjeinek [198]. A mozgástanulási szinteknek fontos didaktikai jelentősége van egy-egy mozgásanyag, illetve a testnevelés tantervi anyagának egésze szempontjából. Függetlenül attól, hogy milyen elnevezéseket használunk, a nemzetközi testnevelési szakirodalom a mozgásanyag feldolgozásával kapcsolatban az alapvető rendszerezési elvet a mozgásfejlődés fázisai (időszakai) [134; 198; 230] vagy a mozgástanulás szintjeihez történő igazodás adják [181; 231]. A NAT 2012-re épülő kerettanterv [232] a mozgásfejlődés fázisainak figyelembevételével készült, habár osztályfokok szerint sorolja be a tananyagot. A magyar tanterv újdonsága, hogy kétéves ciklusokban gondolkodik. Érdekes, hogy például Angliában ezek a ciklusok életkortól függően akár 3-4 évfolyamot is átölelhetnek. Ezeket a tanterv „kulcsidőszakoknak” nevezi [233].

A mozgásfejlődés áttekintésekor már láttuk, hogy milyen befolyással vannak az egyes fejlődési fázisok arra, hogy milyen mozgásanyagnak milyen formában kell az oktatás középpontjába kerülnie. A mozgástanulás szintjei hasonlóan, de más szempontok alapján határozzák meg, hogy milyen mozgásfeladatokat milyen tanulási feltételek mellett adjunk a tanítványainknak. Egy-egy mozgáskészség oktatásának lebontása és gyakorlása, a kezdőgyakorlat kiválasztása és főleg az oktatás stratégiájának megválasztása elsősorban attól függ, hogy milyen tanultsági szinten állnak a tanulók, illetve milyen tanuláselméleti felfogásban gondolkodunk.

További, már többször hangsúlyozott szempont, hogy a tanulók között rendkívül jelentős eltérések lehetnek egy-egy mozgás tanultsági szintjében, amely meghatározza, hogy mely feladatok és milyen nehézség mellett alkalmazhatók. Ezen kívül azt is figyelembe kell vennünk, hogy ugyanaz a gyakorlásmennyiség különböző tanulási eredményességet fog kiváltani. (Emlékezzünk a fejlődés- és tanulásközpontúság pedagógiai alapelvére!) A mozgástanulás tehát – csakúgy, mint a kognitív vagy affektív tanulás esetében – eltérő sebességgel és hatékonysággal következik be. Vannak gyerekek, akik könnyebben, vannak, akik nehezebben tanulnak különféle mozgásokat. Ennek hátterében főleg a perceptuo-motoros képességek eltérő fejlettsége és szervezettsége áll. A perceptuo-motoros képességek tartalmazzák a mozgás felépítéséhez, kivitelezéséhez szükséges információ felvételét, a szenzoros integrációját a memóriában, a motoros válaszok felépítéséhez szükséges döntéshozatali folyamatokat, a mozgás aktivációját és a mozgás lefutásához kapcsolódó visszajelzési (feedback) folyamatokat [205]. A mozgás közben fellépő koordinációs problémák a felsorolt folyamatok bármelyikének gyenge színvonala esetén felléphetnek.

Visszatérve a mozgástanulás modelljeire, azok kiválasztása és pedagógiai alkalmazása didaktikai célokat szolgál, mintsem csupán teoretikus döntés. Gallahue és Cleland-Donelly (2003) a mozgástanulás három szintjén belül, szintenként két szakaszt különít el, ahova sajátos didaktikai elveket csoportosít [198]. A modellt a 34. ábrán mutatjuk be.

A továbbiakban részletesen kibontjuk a modellt és a labdavezetés tanulásának példáján keresztül bemutatjuk az egyes szinteket, valamint a hozzájuk tartozó szakaszokat.

A mozgástanulás első, kezdő szintje

A kezdő szint jellemzői nagyjából megegyeznek a Meinel-Schnabel-féle durva koordinációs szakasz jellemzőivel [184; 223]. Az új mozgás első végrehajtásával kapcsolatban a tanuló elsőként egy mentális tervet készít, majd az első gyakorlás alkalmával megpróbálja végrehajtani azt. A mozgás koordinálatlan, széteső, szaggatott, túlzott erőközlések és egyensúlyi bizonytalanság hatja át. Mivel a figyelem összpontosítása a teljes mozgásfolyamatra helyeződik („Hogyan is kell csinálni?” – kérdezheti a tanuló), ezért az összteljesítmény gyenge. A kezdő szintet a szerzők két szakaszra, a keresés és a felfedezés szakaszára bontják.

A keresés szakaszában a tanuló a mozgás általános végrehajtásával kapcsolatos tudatosságát alakítja ki oly módon, hogy megismeri a mozgás általános jellemzőit, a mozgás egészét. Ez azt jelenti, hogy megérti, amit tanulni fog. Ehhez egy mentális tervre (mozgáskép) van szüksége, amely alapján megvalósulhat az első próbálkozás. A figyelem a teljes mozgásra összpontosul, nem fókuszált, emiatt viszonylag hamar fáradás alakul ki. A mozgáskontroll alacsony színvonalú, rengeteg hiba lép fel, s ez gyakran sikertelenné is teszi az első próbálkozásokat. A tanulónak olyan elemi tapasztalat birtokába kell kerülnie, amely alapján „nagyjából” tudja, mit kellene csinálnia. A gyakorlás során egyre pontosabban körül tudja írni a tanulandó mozgást, egyre több a sikeres végrehajtás, de a mozgás még bizonytalan. A tanuló célja, hogy többféleképpen is meg tudja oldani a feladatot, ezért megpróbálja térben, energiabefektetésben és egyszerű eszköz- és társas együttműködésekkel is végrehajtani azt. Más szakkifejezéssel élve: ez a prekontroll mozgástanulási szint (GLSP-modell, [181; 231]).

A labdavezetés tanulása során a tanítványunk folyamatosan ismerkedik a labda tulajdonságaival, a leütés erejének és a pattanás mértékének a szabályszerűségeivel. A szakasz végére képessé válik nagyobb méretű labdát helyben, pattintással sok hiba mellett szabályozni, esetleg lassan előre mozogni vele.

A felfedezés szakaszában a tanulónak már viszonylag pontos képe van a mozgásról, mert rögzült a mozgás mentális képe. A mentális kép előhívása segítségével a tanuló célja, hogy már hatékonyan próbálja megoldani a mozgásfeladatot. A mozgás már viszonylag szabályozottnak, koordináltnak mondható, ahol a tanuló már képes elkülöníteni a fontos és a kevésbé fontos összetevőket, vagyis tudja fókuszálni a figyelmét egy-egy mozgásfázisra. Más szakkifejezéssel: ez a kontroll szint (GLSP-modell [181; 231]), amikor a tanuló felfedezi, hogy milyen sokféle módon tudja az adott mozgást felépíteni, kivitelezni.

Tanítványunk labdavezetésére már a folyamatos kontroll a jellemző, amelyet a labdára simuló tenyér és a ritmus érzete biztosít. Képessé válik a labdát változó erőkifejtéssel helyben vagy lassú mozgással összekötve, akár irányváltoztatással is szabályozni. A különböző nagyságú és keménységű labdákkal is egyre ügyesebben bánik, bár még mindig sok a tévesztés. Mindkét kezet, akár váltva is képes bekapcsolni a mozgásba. Különböző testhelyzetekben (például guggolásban, ülésben, fekvésben) is uralja a labdát, a vizuális kontrollt egyre hosszabb időre (több másodpercre) képes kikapcsolni.

Miután áttekintettük a mozgástanulás folyamatát, rátérünk azokra a tényezőkre, amelyek alapvető feltételei a hatékony mozgástanulásnak és amelyek figyelembevétele feltétlenül szükséges egy mozgásanyag kiválasztásakor és oktatásakor. A pedagógusok célja a mozgásoktatás folyamatában a széles körű mozgáskészségbázis kialakítása és alkalmazási lehetőségeinek megteremtése különféle életszerű körülmények között (rekreációs, hétköznapi és versenysport).

Ebben a folyamatban meg kell figyelnünk a kezdeti tudásszintet, a fejlesztést igénylő képességek és készségek szintjét. Ehhez viszonyítva kell olyan környezetet teremtenünk, amely serkenti a fejlődést és élménydús tanulási tapasztalatok birtokába juttatja a diákokat. A mozgásoktatás folyamán tisztában kell lennünk azzal, hogy milyen előzetes feltételek szükségesek a tanulás megkezdéséhez.

Általános fejlettségbeli készenlét

Bármilyen tanulási feladat előfeltétele, hogy a tanítványok képesek legyenek a feladat megértésére és a szükséges gondolkodási képességek mozgósítására. További feltétel, hogy kellő mozgástapasztalattal bírjanak, amire a tanulandó, új mozgás ráépül. Például hiába szeretnénk egy első osztályos tanulócsoporttól bonyolult taktikai megoldásokat kérni, még nem képesek absztrakt gondolkodásra. Mozgásos példával élve: hiába szeretnénk sportági technikai elemeket tanítani, ha a technikai elem alapját képező fundamentális alapkészségek még nem kellően fejlettek. (Emlékezzünk a labdavezetéses példára az előző részből.) Az általános fejlettségbeli készenlét természetesen nem csak az értelmi és motoros területre érvényes. Az affektív terület érzelmi és szociális elemei ugyancsak ide tartoznak. A tanulás közben a tanuló aktív érzelmi és értelmi jelenlétet kell mutasson, amelynek alapját a motivációs bázis adja. Ha a tanuló nagyfokú motivációval vesz részt a folyamatban, az nem csupán serkenti, hanem megalapozza a tanulás hatékonyságát. A tanulási motiváció egyik alapfeltétele, hogy a gyermek az észlelt kompetenciaszintje alapján képesnek lássa magát az adott feladat sikeres elvégzésére.

A perceptuo-motoros képességek fejlettségi szintje

A korábbiakban már tettünk említést a perceptuo-motoros képességekről, amelyek az információ felvételét, tárolását, előhívását, mozgássá alakítását és a visszajelzést tartalmazó folyamatokat öleli fel. Ha a gyermek bármely területen alulfejlett vagy jelentős hiányosságai vannak, az kihat a teljes mozgáskivitelezésre. A tér, a test, az irányok és az időbeliség érzékelésének folyamatai jelentik a perceptuo-motoros képességeket [205]. Gondoljunk példaként az egyensúlyozásra! Egyensúlyozás közben a téri, vizuális és kinesztetikus információk egyaránt szerepet játszanak a teljesítményben. Óvodáskorban a vizuális információknak rendkívül fontos szerepük van. A vizuális információk megszüntetése (például a szem bekötésével) rendkívüli mértékben rontja az egyensúlyi gyakorlatok minőségét.

A fogójátékok elemi feltétele, hogy a tanítványaink kellő térbeli tudatossággal rendelkezzenek. A térrel kapcsolatos érzékelési folyamatok alapvetően a látáson alapulnak, így ameddig a statikus és dinamikus látásélesség (az álló és mozgó objektumok felismerésének képessége) nem kellően fejlett, addig állandó balesetveszély és az ütközéstől való félelem fogja áthatni a játékokat.

A fizikai fittségi komponensek szintje

A motoros készségek tanulásának lényeges előfeltételeit jelentik olyan faktorok is, mint a testösszetétel (relatív testzsírmennyiség), az erő szintje vagy éppen az izomzat flexibilitása. Amíg a tanuló nem képes a saját testsúlyát magabiztosan megtartani, biztosan nem lesz képes olyan mozgások megtanulására, amelyek ezt feltételezik. A relatív erőszint (testtömeghez viszonyítottan) olyan alaptényező, amely nélkül számos sportmozgás tanulása lehetetlenné válik. A nagy erőkifejtést igénylő tornaelemek (például fejállás, kézállás, kézen átfordulás oldalt, szerátugrások, egyéb szergyakorlatok) tipikusan ilyenek. A kondicionális képességterület hiányosságai csak folyamatos és tervezett fejlesztéssel pótolhatók. Téves az a nézet, amely szerint egy tanítási egységet megelőző 2-4 tanóra képességfejlesztése megteremti az előfeltételeket a nagy erőkifejtéseket igénylő készségek tanulásához.