Az oktatási módszerek, eljárások együttesen jelentik az oktatás módszertanát, amely a tanítási-tanulási folyamatot alkotó módszerek összességét jelenti számunkra.

A módszerek rendkívül sokfélék lehetnek, amelyek előre definiált szabályozáselméleti mechanizmusok alapján két alapvető oktatási stratégiába (direkt és indirekt oktatási stratégia), azon belül pedig különböző tanítási stílusokba (Mosston és Ashworth, 2008, [179]), stratégiákba (Rink, 2010, [107]), illetve tantervelméleti jellemzők alapján oktatási modellekbe (Metzler, 2011, [159]) rendezhetők.

A tanítási stílusok (Mosston eredeti elnevezése) olyan speciálisan tervezett tanítási tevékenységet feltételeznek, amelyben a tanulási környezetet manipulálva más és más fejlesztési célokat, hangsúlyokat valósíthatunk meg. Egy-egy tananyag konkrét feldolgozásának megtervezésekor elsőként az oktatás stratégiájáról, illetve a legcélszerűbb tanítási stílusról kell döntést hoznunk.

Megjegyzés

A tanítási stílus mint kifejezés értelmezésével kapcsolatban megerősítjük H. Ekler Judit (2015) tisztázó gondolatát, aki megfogalmazza, hogy a tanítási stílus fogalmát legtöbben a tanár egyéni, személyiségét, cselekvésmódját, kommunikációs stílusát jellemző sajátosságaival, személyes tulajdonságaival azonosítják [180]. Ez azonban inkább az egyéniség kifejezéssel illethető, és nem keverendő a Mosston-féle tanítási stílus kifejezéssel.

A tanítás és oktatás fogalmi problémájáról röviden

Az iskolai testnevelésben megvalósuló pszichomotoros dominanciájú tanulás a rendszeres gyakorlás eredményeképpen valósul meg. A pszichomotoros cselekvéstanulás dominanciája azonban nem szoríthatja a háttérbe a kognitív és affektív személyiségterületek jelenlétét és formálódását. Sőt! Testnevelő pedagógusként feladatunk, hogy a személyiséget komplexen értelmezve a pszichomotoros tanulást csatasorba állítsuk a személyiségfejlesztés támogatása érdekében. A tanítás és a tanulás ebben a személyiségfejlesztési folyamatban elválaszthatatlan egységet képeznek. A tanítás módszertana, minden esetben reagál arra, hogy mit gondolunk a diák tanulásának jellemzőiről. Mai felfogásunkban a tanítás – mint a pedagógus irányából érkező pedagógiai tevékenységegyüttes – elszakadt attól a tanításfelfogástól, amely a diákok passzív befogadására, a kizárólagos frontális jelenlétre épített. Megváltozott a tanulás kognitív, affektív és motoros területeken lezajló lehetséges mechanizmusairól alkotott felfogásunk, aminek magával kell vonnia a tanítás fogalmának, értelmezésének változását is. Könyvünkben ennek megfelelően a tanítás és a szűk értelemben használt oktatás kifejezések között nem teszünk különbséget, így nem okoz zavart, amikor tanításról vagy oktatásról beszélünk a későbbiekben.