A kommunikációelméletben a kommunikáció típusait, fajtáit, csoportjait különböző módon közelítik meg a szerzők. A kommunikáció lehet egyoldalú és kétoldalú, aszerint, hogy az adó és a vevő szerepe felcserélődik-e. Lehet közvetlen és közvetett, azaz személyes találkozáson alapuló (közvetlen) vagy valamilyen közvetítőn keresztüli (közvetett, például videó), valamint szimmetrikus, egyenrangú és aszimmetrikus, a kommunikációban részt vevők közötti alá- fölérendeltségi viszonyoknak megfelelően [160; 161]. A kommunikációs csatornákat tekintve a kommunikáció lehet verbális és nem verbális, illetve beszélhetünk még metakommunikációról.

A metakommunikáció elsődlegesen kommunikáción túli kommunikációt jelent, de szokták úgy is jellemezni, mint kommunikáció a kommunikációról [160]. A kommunikáció során a kommunikációban részt vevő felek egymás közötti kapcsolatáról nyújt információt. Ide tartozik például, hogy miként viszonyulnak egymáshoz a kommunikációban részt vevők, mit gondol az adó a vevőről és fordítva. Kívülről nézve a feleket, megállapítható egymáshoz való érzelmi viszonyuk és a közlés tartalmához való viszonyuk is. Mivel a metakommunikatív jelzések elsősorban ösztönösek, nehéz megmásítani, tudatosan befolyásolni őket. Éppen ezért fontosak a testnevelés oktatása során, hiszen az óra menetében a pedagógus nem arra koncentrál, hogy a metakommunikatív jeleit tudatosan módosítsa.

A kommunikációban részt vevő felek megfigyelésével számos tapasztalatot szerezhetünk a metakommunikációról és a jelzésekről, ám magunkra koncentrálva ez sokkal nehezebb. Mégis fontos hiszen, mint említettük számos üzenetet hordoznak testtartásunk, mozdulataink és viselkedésünk a kommunikáció során.

A 16. számú kép megfigyelése során számos metakommunikatív jelet láthatunk, amely az unalom és az érdeklődés hiányát mutatja.

látjuk az egy vagy két kézzel megtartott fejet, ami szintén az unatkozás jele. Láthatjuk még a hanyag, előre vagy oldalra dőlő testtartást, illetve a tekinteteket, amelyek sok esetben nem a közlő felé irányulnak. Ha ezt tapasztaljuk, érdemes a tanulók érzelmi oldaláról megközelíteni a problémamegoldást. Ennek egyik iránya lehet, amikor az előzetes tapasztalatokat, a pozitív érzelmeket hozzuk a felszínre. Például rákérdezhetünk, hogy ki próbálta, gyakorolta már az adott mozgásformát, ki tudja az adott szabályokat. Azzal, hogy a korábbi tapasztalatokhoz kötjük, érzelmileg jobban bevonjuk a tanulókat az órába.

Ezen tipikus jeleket célszerű az óra során többször figyelni, mert elárulják a tanulók viszonyát az adott órarészhez. Ugyancsak árulkodó jeleket vehetünk észre, ha megfigyeljük az óra bevezetőjét követő reakciókat. Amikor a pedagógus elmondja az adott óra tartalmát, minden esetben metakommunikatív, érzelemalapú válaszok kísérik ezt tanulói oldalról. Ezen metakommunikatív jelekben fellelhető a tanulók attitűdje is, így a tanár megtudhatja, miként állnak a tanulók az órához, és ennek megfelelően módosíthatja a kommunikációs stílusát, az oktatási stratégiákat és a módszereket a hatékony óraszervezés érdekében.

A metakommunikációt sok esetben a nem verbális kommunikációval azonosítják, azonban ez nem tükrözi hűen a metakommunikáció tartalmát. Igaz, hogy alapvetően közel áll a nem verbális kommunikációhoz, azonban annál több.

A nem verbális kommunikáció a nem szóbeli, nem szavakkal történő közléseinket jelenti. Annak ellenére, hogy úgy tűnhet, csak a közlés tartalma számít (azaz az, amit kimondunk), a nem verbális kommunikációs jegyek is számos jelentést hordoznak. Ráadásul, ha nincsenek összhangban az üzenet tartalma és a nem verbális kommunikációs jegyek, akkor a tanulók azon információkat dekódolják nagyobb arányban, amelyek a nem verbális kommunikációhoz tartoznak. Például, ha bemutatunk egy kiinduló helyzetet, amely szóbeli közléssel is párosul, akkor fontos ezek összhangja. Ha a tanulóknak azt mondjuk, hogy a karok oldalsó középtartásban legyenek, de mi oldalsó-rézsútos mélytartásban tartjuk a bemutatás során, akkor a tanulók a gyakorlat végrehajtása közben oldalsó-rézsútos mélytartásban fogják tartani. Emiatt is fontos odafigyelni a nem verbális jelekre, hiszen az emberi kommunikáció jelentős hányada nem verbális eszközökkel történik, ráadásul a nonverbális kommunikáció egy része az egyén által szabályozható, tanulható. Fontos még megemlíteni, hogy a nem verbális jelzések jelentős része kultúrafüggő, így például egy karjelzés mást jelenthet más-más országban. Ismert jelzés a hüvelykujj felfelé mutatása a többi ujj ökölbe szorítása mellett. Ez jelentheti egyrészt, hogy rendben van minden, de így mutatjuk azt is, hogy 1, ugyanakkor a búvárok között ezt azt jelenti, hogy menjenek a felszínre. Látható tehát, hogy a nem verbális kommunikáció összetett dolog.

A nem verbális kommunikációnak van vokális és nem vokális része, mely lehet tudatos és nem tudatos is. A vokális részhez tartozik a hangnem és a hanghordozás, míg a nem vokális összetevők a mimika, a gesztusok, az arckifejezések, a tekintet, a testtartás és a térközszabályozás. Beszéd közben a vokális összetevők a nyelvi megnyilvánuláshoz kapcsolódnak. A verbalitásban információt hordoz az artikuláció, a hangszín, a beszéd közbeni szünetek, a hangerő és a beszédtempó is. A monoton zárt szájjal történő beszédre nem figyelnek a tanulók, sokszor nem is értik, amit a tanár mond, de hasonlóan hiba a túl gyors beszéd, a hadarás is.

Fontos még a megfelelő hangerő is. Ha túl halkan beszél a pedagógus, akkor a tanulók nem fognak figyelni, nem is hallják az információt, azonban a túl hangos beszéd – amellett, hogy fölényeskedő hatást kelt – szintén zavaró körülmény, melyet a tanulók ösztönösen el akarnak kerülni. Ezen sajátosságok miatt a környezethez, a tananyaghoz és a tanulók életkorához igazodóan célszerű a vokális összetevőket alkalmazni. Ha például egy végrehajtás lényegi elemét szeretnénk hangsúlyozni, akkor tartsunk rövid szünetet a magyarázat közben, illetve változtassuk a beszéd tempóját, mert ezek figyelemfelhívó hatásúak.

A nem vokális összetevők is segíthetik – vagy ellenkezőleg, gyengíthetik – az üzenet eredményes megértését. A mimika, a gesztusok, az arckifejezések, a tekintet, a testtartás és a térközszabályozás információt közöl, érzéseket fejez ki. Az alapvető érzelmek kifejezései kultúrafüggetlenek, így azok minden kultúrában ugyanazt a jelentést hordozzák, így könnyebb is azonosítani őket. Ezek nem tanult jellemzők, a fejlődéssel párhuzamosan alakulnak ki. Az alapvető érzelmek közé tartozik az öröm, bánat, harag, meglepődés, félelem, undor, illetve a megvetés. A nem vokális összetevők testneveléssel kapcsolatos vonatkozásai a későbbiekben még előkerülnek.

A kommunikáció szerves, megkerülhetetlen része mindennapjainknak. Számos célja lehet annak, hogy miért kommunikálunk. A testnevelés tanítása során is bőségesen megjelennek célok, a tanítás eredményessége és hatékonysága azonban mindenképpen az elérendő célok legfontosabbika. Megfelelő kommunikációval meggyőzhetjük a tanulókat az egészséges életmód fontosságáról, arról, hogy fizikai fittségük növelése elemi érdekük vagy arról, hogy rendszeresen vegyenek részt a testnevelésórán. Mondanivalónkat (üzenetünket) meg fogják érteni ugyan, de többségük nem fog változtatni az életmódján, nem fog tenni semmit fittsége növelése érdekében, és aki igyekezett bojkottálni a testnevelésórákat, az továbbra sem lesz a leglelkesebb résztvevő. Minden kommunikációnak tartalmaznia kell ugyanis olyan elemeket, amelyek miatt az üzenetben foglaltakat végre is hajtják a tanulók. Nem elég, ha kommunkiációnk kizárólag kognitív szinten kíván információt közölni, az érzelmekre, érzésekre is hatnia kell, képesnek kell lennie a tanulói attitűdök formálására. Ezen attitűdelemekre fókuszálva tehető hatékonyabbá a kommunikáció.