A táncban (magyar néptánc, más népek táncai) a szabad mozgás és a kreativitás elsősorban nem az extrém formákat jelenti. A tánc és a kötetlenebb mozgásrendszerek tanulását sem szabad úgy elképzelni, hogy egy-két gyakorlási alkalom után már mindenki tud táncolni, alkotni [10]. Oktatásában legalább olyan szisztematikus metodikára van szükség, mint az írás, olvasás vagy a számolás területén. Az úgynevezett készségtantárgyak semmivel sem igényelnek kevesebb gyakorlást, bevésést, mint a közismereti tárgyak, sőt a mozgástanulás legalább annyira szellemi – kognitív – tevékenység, mint amennyire fizikai aktivitás. A fejezetben következő, kötetlenség körébe tartozó feladatok is ilyen széles alapra épülnek, nem nélkülözhetik a felhasználható, mozgósítható tudást. Amennyiben sikerül a gyermekeket jól motiválni a kötött gyakorlatok során, akkor számos olyan ötlettel állnak elő maguktól, amelyek az addig tanult formák megbeszélt, gyakorolt szabályrendszerétől eltérő, egyéni megoldások. Nyilvánvaló, hogy ennek mélysége és terjedelme egyénenként változik, de az biztos, hogy mihelyt az egyik gyermek kipróbál valamit, és az sikerül is, szinte azonnal másik öt is szeretné ugyanazt kipróbálni. Ezzel egy természetes folyamat indul be, amelyet a gyermekek saját maguk indukálnak és töltenek meg tartalommal. Nagy felelősség hárul ezekben a pedagógiai szituációkban a pedagógusokra, mivel a táncoláshoz fűződő, életre szóló érzelmi kapcsolat dőlhet el egy-egy sikeres vagy épp sikertelen pillanatban. Ezek az életre szóló, „botladozó”, kezdetleges, önálló megnyilvánulások a táncra mint egészségmegőrző aktivitásra való motiváltság gyökereit jelenthetik.
A kötetlenség és az eredetiség tematikus csoportosítása más, mint a kötöttségnél található. A széles tudásalap komplex gyakorlatokra készteti a tanulókat, és a fejlesztéshez is komplexitás szükséges ezen a szinten. A táblázatban megjelölt területek a mozgáskoncepciók összetevőit, a kapcsolódásokat, és a táncolásra, alkotásra jellemző – akármilyen szintű – produktumokat értelmezik a fejlesztés szempontjából. Tekintettel arra, hogy a gyakorlatok összetettek, így abba a tematikus csoportba tartoznak, amely fejlesztése az adott pedagógiai szándék szempontjából a leglényegesebb (2. táblázat).