Célja, hogy a táncos mozgás, a mozdulatok egységbe szerveződjenek, ami a táncos alapozásban elképzelhetetlen valamilyen kényszerítő körülmény nélkül. Ez pedig a legfontosabb tényező, az egyenletes időbeliség, a szöveg és/vagy dallam lüktetésrendjének megértése és alkalmazása a mozdulatokban és a mozdulatsorokban.

 

Célja az erőfokváltozások generálása, és annak felfedezése, hogy a mozdulatok erejének változtatása hatással van a mozdulat minőségére is és a mozdulatok különböző energiabefektetése formai különbözőségeket is generál (látható-hallható).

Célja a kapcsolatteremtés a megadott mozdulatsémákkal és mozdulatfantomokkal. A mozdulatsémák lesznek a későbbi szakaszban az automatikusan felszínre hozható cselekvési formák, a mozdulatfantomok (az elnevezés Dienes Valériától származik) pedig a jelenlegi vagy a későbbi, tanulási folyamatban a kötetlenség és az eredetiség kiindulópontjai.

Cél az, hogy a megfelelően kivitelezett mozdulatok és mozdulatfolyamatok a saját térhez való igazítás és változtatás szándékával gördülékenyen történjenek.

Céljuk a célszerű mozdulatkontrollok kialakítása, azok alkalmazása és tudatos beépítése a mozdulatfolyamatokba és a mozdulatfantomokba.12 A szabad választási lehetőség kiaknázása a kötött, kötetlen és a kreatív táncfolyamatok eléréséhez.

Ezen a fejlettségi szinten már olyanok a feladatok, amelyekkel nagyfokú átmenetet lehet biztosítani a kötetlenség és az eredetiség felé. A három szabadságfokhoz tartozó tartalmak aránya a 3. szinten már jól mutatja az önállósodás folyamatát: 40% a kötöttség és a másik két – szabadabb – forma együtt már több, mint a gyakorlatok fele, azaz 60%. Látszólagos ellentmondásnak tűnik a kötöttség, a szabályok és a megvalósítási formák még mindig szigorú betartása. Ám a szabályok minimális megváltoztatásával – amelyet már a tanulóknak meg kell engedni, illetve azt kis lépésekben elvárni tőlük – hamarosan teret és utat adunk az önálló kezdeményezéseknek és a megvalósítás önálló megfogalmazásának. A táncos mozdulatforma alapszintű kötetlenségét abban lehet majd megtalálni, hogy a kötött formában megismert és begyakorolt mozdulatokat a megadott szabályrendszer(ek) szerint önállóan és saját ötlettárból merítve lehet mozdulatfolyamattá összeállítani. Az alábbi gyakorlatok ezekre igyekeznek példákat mutatni, amelyek nyomán később majd kibontakozhatnak az egyéni ötletek, kreativitások, ugyanakkor megtartják a táncoktatás rendszerszemléletét, a kötött–kötetlen–eredeti mozgásformák egymásra épülését.

 

1. Térérzékelés saját és konstans térben

Cél az, hogy a megfelelően kivitelezett mozdulatok és mozdulatfolyamatok a saját térhez való igazítás és változtatás szándékával gördülékenyen történjenek.

Klasszikus ugróiskola

Rajzoljuk fel az ugróiskolát (21. ábra) a teremben vagy a szabadban, akár tartós formában is, mivel hatékony eszköz a láb koordinációjának fejlesztéséhez.10 A gyakorláskor minden mezőben meg kell jelennie a páros lábról páros lábra való ugrásnak, és ezt oda-vissza meg kell tenni. Olyan minőségű zenei kíséretet kell alkalmaznunk, amelyik megadja az alapvető lüktetést a helyes kivitelezéshez, és alkalmazkodik a gyerekek életkori sajátosságaihoz, így könnyen követhető tempót ad.

Ezen a fejlettségi szinten az 120-125 bpm felel meg leginkább. A gyakorló felvételekből álló népzene biztosítja a leghosszabb zenei folyamatokat, a táncelőkészítés megfelelő kritériumrendszere a mozgástanulás, mozgásszabályozás, mozgásalkalmazkodás aktuális paramétereinek megfelelően. Elfogadható azonban más zenei anyag is, amely legalább 5 perc időtartamú, és az ajánlott tempója sem változik. Az ugróiskola az egyes mezőkben oldalra haladással, a duplákban pedig előre-hátra vagy hátra-előre formával továbbfejleszthető. Javasolható, hogy az eddigiektől eltérően a gyakorlásnak ezt a részét a gyerekek mezítláb végezzék. Kinti helyszínen csak akkor javasolt, ha van olyan, jobbára homokos terület, ahol nem sérül meg a gyermekek lába.

Variáció:

Az ugróiskolák formáját is lehet változtatni (22. ábra). Minél többféle ugróiskolát rajzolunk vagy rajzoltatunk le, annál változatosabb lesz a megoldás és a tapasztalatszerzés is a megadott fejlesztés tekintetében.

Cikcakk

A gyakorlathoz szükséges két-három, egyenként 6-8 méter hosszú vitorláskötél (körülbelül 1 centiméter vastag) a talajra fektetve. A kötél egyik végén oszlopban sorakoznak a tanulók, majd átugorják azokat cikcakk irányba. Az ugrásokat nem távolságra kell végezni, a cél a minél több biztos támasztékú páros lábról páros lábra ugrás cikcakk alakzatban. Nem kell siettetni egyik gyereket sem, mindenki a saját tempójában tegye meg a távolságot. Amennyiben automatikussá válik a feladatmegoldás, át lehet térni a kötelek mentén az előre-hátra ugrásra (továbbra is páros lábon), kissé rézsút oldalt cikcakk irányba haladva. Amíg az előző gyakorlatban az előre irány megegyezett a kötél hosszanti irányával, ebben az esetben ez majdnem merőleges lesz. A haladás így lesz kissé rézsút előre és hátra.

Variáció:

Az előre és oldalra haladás után a hátra irányba történő haladás próbálkozásai következnek. Amennyiben az előző gyakorlatok gördülékenyen, megfelelő ritmusban működnek,
akkor kerülhet sor a kötött térirányba haladás, és a saját irányok váltakoztatására, mint a legösszetettebb cikcakk feladatra. Hangsúlyos követelmény az is, hogy minden talajra érkezésnek a zenei lüktetés valamelyikére kell történnie.

Mackó, mackó, ugorjál!

Páros lábú szökdeléssel helyben kötéláthajtás. A szökdelések és áthajtások megfelelő lüktetési rendje adja a gyakorlási feladatot. Páros lábról páros lábra kell ugrani negyedes lüktetésre, de a kötelet csak két ugrásonként egyszer kell áthajtani. Így belső disszonancia jön létre, amelynek a lényege, hogy a testrész szólamokban nagyfokú izolálás jön létre. A lábak ugrásának ritmikai értéke negyed, a karok szólama pedig fél ritmikai értékű. Így a lendületvételhez megfelelően kontrolállt térdhajlítottság jelenik meg, ami alapvető fontosságú a zenei lüktetés követéséhez, vagyis táncos szaknyelven a „zenére táncolás” kialakításához. (11. kép) [14]

Hajtás pajtás!

Az előző gyakorlathoz kapcsolódóan az alábbi kiscsoportos gyakorlat: három-négy fős csoportban egy ugrókötél van. A csoportban részt vevőket a beceneveiken ritmizálva szólítják (például Zoli, Maca, Fanni, Pista). Egyikük hajtja a kötelet. A nevek ritmizálása negyedekben történik, amelyet szintén negyedes ritmusú tapssal kísérnek a gyerekek, a hajtás (ugrás) is negyedes. Az fogja a kötelet hajtani, akinek a nevénél a hajtó éppen elakad. Ha a saját nevénél akad el, akkor neki kell tovább folytatnia.

  ♪     ♪    ♪      ♪    ♪       ♪   ♪     ♪

Zo - li, Ma - ca, Fan - ni, Pis - ta

Ugróiskola nehezítve

Az ismert ugróiskolát (3×1, 1×2, 1×1, 1×2) most azzal nehezítjük, hogy a különböző mezőkbe tárgyakat helyezünk (például babzsákokat, kupakokat, üres üdítősflakonokat, amelyekből bőven van minden oktatási intézményben), és ezeket a tanulóknak egy-egy mezőt kihagyva át kell ugrani. Az ugróiskola mezőinek számát a pedagógus vagy a gyermekek tetszés szerint megnövelhetik, sőt olyan, a térben összefüggő játékmezőt rajzolhat(nak), ami összeköti a különálló ugróiskolákat. Ezzel tulajdonképpen egy folyamatábra jellegű, de végrehajtásában „Ki nevet a végén?” karakterű összefüggő pályát lehet rajzolni a terembe vagy a szabadba. Természetesen, ebben a pályában már előre eltervezetten valósulhatnak meg a páros és váltott támasztékú ugrások, valamint a gyakorló formák nehezítésére szánt akadályok. Ezen a fejlettségi szinten már követelmény, hogy a gyermekek, tanulók egyenletes lüktetésű zenére oldják meg a feladatokat.

Az ugróiskolák továbbfejlesztése

Az elsődleges feladat, hogy a tanulók tudatosan elválasszák egymástól a páros, a jobb és a bal lábas támaszokat [15]. Ehhez szükséges az ugróiskolák módosított változata. Az első fejlettségi szint szükségletének tartalma, amikor a gyermekeknek a testük jobb és bal felét igyekeztünk tudatosítani, itt már valóságos tudásfelhasználássá kell hogy váljon. Ennek értelmében az egyes téglalapokat tudatosan a jobb és a bal oldalra rajzoljuk, hogy elősegíthessük ezzel a megfelelő támasztékváltást. Erőteljes szakasza a kognitív funkciók – a felismerés, a problémamegoldás, értékelés – fejlesztésének. A lényeg csak az, hogy a gyermekek számára egyértelmű legyen, hogy mikor, melyik támaszték a következő [16]. Itt is elengedhetetlen a jó tempójú és jó minőségű zene. (12. kép)

 

2. Mozgáslüktetés érzékelése, értelmezése

Cél az, hogy a kéttagú és háromtagú lüktetés a mozgásokban, mozdulatokban, a zenei lüktetéssel szinkronban, megadott mozgásséma alapján jelenjen meg. A különböző
táncelőkészítő mozdulat-összekötések megismerése, begyakorlása, amelyek megalapozzák a táncos motívumok megértését és azoknak az improvizációban [lex] betöltött szerepét. Mindezeket a megfelelő erőfokok alkalmazásával és a társas kapcsolatok determinálásával együtt kell értelmezni és kivitelezni.

Mit is jelent?

A kéttagú motívumokat a súlyt hordozó láb támaszának módosításával a legkönnyebb megértetni. Az egyik változat, amelynek alapjait eddig is már gyakoroltattuk, egyszerű támasz: párosról páros lábra ugrás. A különbség az, hogy az első ugrás kis terpeszben (körülbelül minimum fél lábfej, maximum 1 lábfej szélesség), a második ugrás pedig zárt lábbal érkezik a talajra. Nagyon gyakorlásigényes mozgáskapcsolat.

A már ismert jelek közül hozzárendelünk ehhez a mozgáskötéshez egyet, a már ismert négyszöget. Vagyis minden négyszög jel ezt fogja jelenteni: két ugrás páros lábon, az első kissé nyitott terpeszben, a második zárt lábbal. ♪ ♪. A zenei lüktetésre így mindig ez a megoldás maradhat, ha a négyszöget (négyzetet, téglalapot) mutatjuk vagy láttatjuk. Első gyakorlat a következő (23. ábra):

Leteszünk karikákat egy sorban, egymás után összeérintve. Minden karika mellé jobb oldalról odateszünk egy négyzetet. A zene indítása után a feladat az, hogy
minden karikában két ugrást kell tenni, az elsőt kissé nyitott terpeszben, a másodikat zárt lábbal. A gyakorlat az utolsó karikáig tart. Az indulásnál célszerű a gyermekeknek a zenei lüktetésben saját maguknak beszámolni (egy, két, egy, két), így sokkal könnyebben tudják kezdeni és folytatni a feladatot.

Variáció:

Az ugrásokkal egyidejűleg taps is megjelenhet:

• Minden első ugrásra (kis terpesz) van egy taps.

• Minden második ugrásra (zárt láb) van egy taps.

• Minden ugrásra van egy taps.

Értem, tudom, mutatom

Ugrókötél-áthajtás; ugrálókötéllel kell megoldani a kis terpesz–zárt pozíciós ugrásformát. A kötél áthajtása itt is feles tempójú az ugrásokhoz képest, vagyis két ugrás alatt történik egy hajtás. A mozdulat dinamikájának megfelelően az a jó, ha a kötél áthajtása a láb alatt ütemelőzőre történik. Meg lehet oldani a feladatot helyben, vagy lassú haladással valamelyik térirány felé.

 

Háromlépés

Az alkalmazandó jelünk most a háromszög lesz, ezt a formát ugyanúgy ki lehet vágni hullámpapírból vagy vastagabb, színes kartonpapírból. Ennek a jelnek a jelentése a háromlépés, háromugrás ti-ti-tá (♫ ♪) ritmusban. A támasztékban is változás történik, hiszen ebben a formában soha nincs páros lábú támaszték, a súlyvétel mindig egy lábon, de váltva van. Első gyakorlatként egy egyszerű vitorlázó kötelet, vagy bármilyen kis magasságú, de folyamatos „akadályt” teszünk le a gyakorlás céljából a talajra. Efölött kell a háromlépést vagy ugrást elvégezni, egyszer az egyik, azután a másik oldalra. Természetesen a haladási irány és a térirány összefüggését ugyanúgy megváltoztathatjuk, mint azt a páros és egy lábas támasztékú ugrásoknál tettük. Ennek alapján a kötél felett – úgy, mint korábban – lehet cikcakkban előre, oldalt vagy hátrafelé haladni. Ezen a fejlettségi szinten mindent zenére kell megoldani.

 

Járom, egyedül

A karikákat letesszük az eddigi gyakorlatnak megfelelően egymás után. A karikák jobb oldalára letesszük a háromszögeket (minden karikához egyet). A gyermekeknek minden karikában három lépést vagy három ugrást kell végezni, természetesen a zenei lüktetéssel egyezően.

Variáció:

Nemcsak a jobb, hanem a jobb és a bal oldalra is leteszszük a jeleket. Azzal a lábbal kell kezdeni a háromtagú mozdulatot, amelyik oldalon van a jel. Ha bal oldalon látjuk a következő karika mellett a jelet, akkor bal lábbal kell kezdeni, ha jobb oldalon, akkor a jobbal. Lehetséges az is, hogy többször egymás után ugyanazon az oldalon van a jel, ekkor értelemszerűen mindig azzal a lábbal kezdünk, amelyik oldalon a jelet láthatjuk.

Kettő-kettő

Az új jel egyszerű körforma, amit szintén papírból lehet kivágni. Jelentése egy négytagú mozdulat, egyenletesen a zenei lüktetéssel egyezően, amelyben kétszer az egyik lábon ( ♪  ♪), kétszer a másikon szökdelünk ( ♪  ♪). Ebben az esetben nem szükséges megkötni, hogy melyik láb kezd, négyszer történik az ugrás, egyegylábon 2-2.  A gyakorlást a megfelelő tempójú és hosszúságú zenére kell végezni. Ugyanúgy, mint a korábbi változatoknál, a haladási irány és a térirány megváltoztatása a gyakorlási folyamat egyes szakaszaiban történhet egy kijelölt térirány felé előre, oldalt vagy hátra irányban, de a lábak súlyvétele kettesével vált a kötél által elválasztott két területen.

 

Karikáról karikára

Amikor a megfelelő mozgásminőség már kialakult, akkor lehet a karika egyik vagy másik oldalára is letenni a jelet, így változatosabb lábtámaszváltásokat lehet elérni. A jobb oldalon megjelent karikánál a megoldás jobb-jobb-bal-bal, de ha utána a bal oldalon van a karika, akkor ott bal lábbal kell folytatni, vagyis négyszer ugrik a bal láb, csak kétszer az egyik karikában, kétszer pedig már a következőben.

 

Így is tudom, úgy is tudom

Ez az előző feladat ugrálókötéllel. A hajtás most is fél ritmikai értékű, és ütemelőzősen kezdődik. Két, azonos lábon ugrás után jön a két másik lábon ugrás, és kétugrásonként egy kötélhajtás. A gyermekek olyan gyorsan belejönnek ennek a megoldásaiba, hogy egy-két hónap után nemcsak ezeket a formákat tudják igen jól megoldani, de rendszerint képesek megváltoztatni a kötél hajtásának irányát is. Így előre és hátra kötélhajtással is szívesen és sikerrel próbálkoznak.

 

3. A mozgás dinamikai változásai

A cél a mozdulatsoroknak és a mozdulatoknak a test különböző részein szólamokban való megjelenítése, a látható és hallható dinamikai elemek vegyítése a megfelelő feladattípusokban.11

 

Halkan és hangosan

Az eddig megismert jeleket és az ahhoz tartozó táncos alapmotívumokat továbbra is felhasználjuk a mozgásfejlesztéshez, a legegyszerűbbtől a legbonyolultabbig. A négyzet az első, mivel a hozzá tartozó a mozdulat elég egyszerű: nyit-zár. Az egytagú szavak alkalmazása az egytagú mozdulatokhoz könnyű feladat. Azonban, ha eltérő dinamikai megformálást szeretnénk, az nehézséget okoz. Amikor a mozdulat talajfogása hangos, akkor a szavakat kell halkan mondani, amikor pedig halk a mozdulat, akkor hangosan kell a szavakat kimondani. Mindezt azzal is bonyolíthatjuk, hogy nem beszéddel, hanem azonos ritmusú tapssal kísérjük a láb mozgásait. Először azonos dinamikai erőfokkal, majd ellentétesen, vagyis amikor a taps hangos, akkor a láb súlyvételei halkak, a hangos súlyvételek alatt pedig halk tapsok lesznek.

 

Lassíts, gyorsíts!

A tanár ismert hely- és helyzetváltoztató mozgásokat ad feladatul a hozzárendelt erőfokkal. A mozgásokat adott jelre megállítja, és változtat a hozzájuk társított erőfokon. A továbbiakban az adott mozgáshoz tartozó mozdulatokat változó dinamikával kell egyidejűleg végrehajtani. (Például settenkedés lassan, nagyon gyors integető mozdulattal mellső középtartásban, majd fokozatosan erőfokot cserélni: trappolva, gyorsan haladni és a kézzel lassú fel-le mozgásokat végezni.) Az átmenetek idejét lehet variálni.

 

4. Kapcsolat a társsal, társakkal

A cél az, hogy a megismert mozdulatformákkal a közös megformálás élményt adjon, annak keresésére, átélésére motiváljon, és a kapcsolatteremtés megjelenési formái a táncos mozgásalapokkal és a hozzájuk tartozó ismeretekkel egyidejűleg átértékelődjenek.

Lépés és dobbantás

Az alapgyakorlatban a gyerekek szabad irányválasztási lehetőséget kapnak, járnak, sétálnak a zene lüktetésére ( ♪  ♪). A lüktetési rend szerint számolniuk kell egytől nyolcig, de a lépések iránya és távolsága tetszőleges. Az egyedüli szabály az, hogy a 7–8. lüktetésre páros lábú ugrásokat kell végrehajtani helyben. A talajra szerte a teremben a páros lábnak megfelelő jeleket rajzolunk. Az alapgyakorlatot követően a 7–8. lüktetésre a gyerekek egy párral együtt beleugranak a talajra rajzolt jelekbe. A párt a hat lépés alatt találják meg. Érdemes előre felkészülni a zárást jól kiemelő zenével, mert ez nagyban megkönnyíti a sikeres megoldásokat. Alapszabály, hogy mindig más jelet és/vagy más párt kell keresni, és aki közelebb van egy jelhez, az ugorhat bele.

Variáció:

Nemcsak a lépésben, hanem a test többi dinamikai elemében is megerősítjük a páros lábú ugrás helyét. Ennek értelmében ki is kell mondani a számokat (hét, nyolc), és ugyanebben az időben kettőt tapsolni is kell. Vagyis három szinten – kéz, láb, hang – is megerősítjük a megfelelő megoldást.

Keresztező

A feladat alapvető szerkezete, vagyis a járás, séta 1-től 6-ig, a 7–8. lüktetésre a számolás, a taps és a páros lábú ugrás, továbbra is érvényben van. Minden gyerek lerajzolhatja a padlóra a tánckeresztet (24. ábra):

A cél az, hogy a gyerekek a középső, más színnel jelölt területbe csak a megfelelő számú lüktetési részre léphetnek, tehát a 7. és a 8. negyedre. A többi négyzetbe tetszés szerinti sorrendben és térirányban tehetnek lépéseket, de minden sorzárlatot a középsőben kell megjeleníteniük. Ebben a gyakorlatban nagyfokú tér- és mozdulat-összehangolásra van szükség. Kezdetben egyedül gyakorolnak a gyermekek, majd párokban is bemutatják a gyakorlatot, így egymásnak segítenek, kijavítják egymást.

 

5. Eszközös és egyéb feladatok, játékok

Céljuk a célszerű mozdulatkontrollok kialakítása, azok alkalmazása és tudatos beépítése a mozdulatfolyamatokba és a mozdulatfantomokba.12 A szabad választási lehetőség kiaknázása a kötött, kötetlen és a kreatív táncfolyamatok eléréséhez.

Ezen a szinten össze kell foglalni a bothasználat szabályait:

• A bot nemcsak játék, de veszélyes fegyver (is lehet).

• Soha nem szaladunk vízszintesen előre tartott bottal!

• A botot nyugalmi helyzetben úgy tartjuk, hogy egyik vége a talajon van, a másik végére a passzív kezünket (jobbkezesnek a bal, balkezesnek a jobb) tenyérrel rátesszük, így takarva el a bot „szúrós” végét.

• Amennyiben szaladnunk kell, ezt csak az előbbi fogással tehetjük meg úgy, hogy a bot egyik végét a passzív kezünkbe fogjuk, a másik végét, pedig magunk után húzzuk a talajon (25. ábra).

• A botot vállra tenni, hónalj alá fogni, azzal forogni, ütni, vágni, szúrni – a gyakorlatokban felsoroltak kivételével – nem szabad!

Ezek a szabályok, illetve ezek betartása elsőrendű fontosságú a megfelelő biztonság kialakításához, ráadásul, ha ezeket a tanulók már megszokták, sokkal jobban tudnak majd egymásra vigyázni.

Botszelídítő

Ebben a gyakorlatban a bot egy és kétkezes fogásmódjának váltakoztatását gyakoroljuk. A gyermekek egymás mellett állnak, legalább egy kartávolságra. Mindenki a passzív kezével ráfog a botja végére. A másik (aktív) tenyerét abba az irányba tartja oldalra, amelyik a szabadon maradt keze, vagyis, ha az aktív keze a jobb, akkor a jobb keze oldalsó középtartásban van, ujjak függőlegesen felfelé, tenyér jobbra néz. Ezután az aktív tenyerével a bot felé közelít úgy, hogy a kéz háta érjen a bothoz, 2-3 maroknyival lejjebb a passzív kéz alá, kisujj éllel felfelé, vagyis a tenyér továbbra is végig jobbra néz a botérintésig. Most a kézhátat az ujjak végei felé lassan csúsztatjuk a boton addig, ameddig a középső ujj begye nem ér a bothoz. Továbbcsúsztatjuk a kezet most már a tenyér oldalán a bottal addig, ameddig a bot nem ér a tenyerünk közepébe. Arra figyeljünk, hogy a hüvelykujj éle végig lefelé, a kisujj éle pedig végig felfelé nézzen. Amikor már a tenyerünkben van a bot, akkor meg kell markolni, de még nem emeljük el a talajról. A passzív kézzel most már el lehet engedni a botot, így az végleg az aktív kézbe kerül. Az aktív kézben lévő botot a földön levő végével lassan megemeljük úgy, hogy ez a vége folyamatosan az előre irányon keresztül ismét függőleges helyzetbe kerüljön, de most az eddigi lenti vég fent lesz. Végezetül a passzív kezünkkel ráfogunk az aktív kéz ujjaira, így ugyanazon a helyen két kézzel is megfogjuk a botot. Érdemes oda-vissza többször is gyakoroltatni ezt a mozdulatsort egészen addig, ameddig már biztonságos és folyamatos nem lesz a kivitelezés. Mindenképpen lassan és megfontoltan kell mindent gyakoroltatni, mert ha nem az előre irányon keresztül történik az emelés, akkor az oldalt állók közül valakit meg is sérthet a keresztbe emelt bot. Ne engedjük a hebehurgya, kapkodós viselkedést, „fegyverrel” nem lehet kapkodni!

 

Együtt a botommal

Az előző gyakorlatot fejlesztjük tovább. A bot nyugalmi helyzete és a bot magunk elé emelése a már megtanult módon megy végbe. A folytatásban az aktív kéz felőli vállra tesszük a botot úgy, hogy mind a két kézzel továbbra is fogjuk azt, de most már a vállra tevés után vízszintes helyzetbe kerül, sőt a bot másik vége egy kis törzscsavarral, az aktív kézzel ellentétes oldali vállcsúcs felé elfordulhat. Továbbra is igen fontos, hogy a gyermekek megfelelő oldaltávolságra álljanak egymástól. A törzscsavart ide-oda lehet gyakoroltatni a mozdulatkapcsolás megszokása érdekében. A továbbiakban már egyesével gyakorlunk. A gyermekeket egy vonalba állítjuk, a bot mindenkinél alaphelyzetben van. Az oszlop eleje mellett körülbelül 1,5 méterrel kijelölünk egy „ütőhelyet”, ide kell beállnia annak, aki éppen előre kerül az oszlopban. Vele szemben megáll a pedagógus, és a saját botját függőlegesen a teste előtt tartja, nagyjából a térde és a mellkasa közötti magasságban úgy, hogy a saját botját minél inkább a végeinél fogja meg. Az ütőhelyen álló gyermeknek az eddig megismert módon alaphelyzetből a botot két kézre fogva, majd azt a vállra helyezve törzscsavar után, lendületből, vízszintesen mozgatva a saját botját kell eltalálnia a pedagógus függőlegesen tartott botja közepét. Természetesen a bot végét sohasem engedi el, tehát nem eldobni, hanem csak megütni kell a pedagógus fogta botot. Ezután ismét visszahelyezi a botját a vállára. Három próbálkozás után az ütőhelyről a sor végére megy, a következő sor elején álló belép az ütőhelyre. Vele is háromszor megpróbálja a pedagógus, majd ő is a sor végére megy. Így 3-4 alkalma lehet mindenkinek, hogy kipróbálhassa a bottal való „vágás” technikáját. A mozdulat begyakorlása igen fontos a botos játékok megfelelő technikai kivitelezéséhez.

 

Páros küzdelem a bottal

Páros gyakorlat következik. A bottal való küzdelem alaptechnikáinak elsajátítása a cél. A bottal háromféle módon lehet támadni, illetve védekezni. Ezek az ütés, vágás, szúrás, illetve ezek elhárítása. Ezen a fejlettségi szinten csak kétféle formára, az ütésre és a vágásra koncentrálunk. Kiinduló helyzetnek mindig az eddig megszokott és megismert formát választjuk, azaz: alapállás, a bot a passzív kézben. A támadás mozdulatsora a következőképpen történik: A nyugalmi helyzetben lévő botot a passzív kézből az aktív kéz megfogja két kezes fogásban. A botot a támadó a feje felett a háta mögé engedi függőleges helyzetbe, ez az előkészítés. Az aktív kézhez képest ellentétes lábával előrelép kis térdhajlításba, míg a másik lába igyekszik nyújtva maradni, amely így olyan jellegű, mint a kitörés a vívásban. Ebben a helyzetben a bottal lendületesen, de nem nagy erővel, hanem könnyedén ráütünk előrefelé a földre vagy valamilyen akadályra. Érdemes előtte odakészíteni például egy kisebb gallyat, szőrlabdát, vászonkendőt, hogy a célt egyszerűbb legyen beazonosítani. A támadás csak egy ütésből áll, utána a hátul lévő láb mellé visszalép az elöl lévő láb, a két kéz közül az aktív továbbra is fogja a botot, a passzív pedig elengedi, majd a botot megpihenteti a combon, ekkor fog rá a passzív kéz is. A két kéz közötti távolság legalább egy arasszal távolabb legyen, mint a combok elülső része. A támadó mozdulatnak természetesen van védekező része is. A védekező abban a nyugalmi helyzetben áll, ahogyan a támadó is: bot a combon elöl pihen, kezek egymástól távolabb markolják a botot. Az aktív lábbal úgy kell hátra lépni, hogy a lépő láb nyújtva, az elöl maradó láb pedig hajlítva legyen. Ebben a támasztó helyzetben a két kezet – benne a bottal – elöl magasra kell emelni. A védekező állás után a hátul lévő (aktív) láb visszazár a passzív, elöl lévő láb mellé. Mind a két formát egyidejűleg kell gyakorolni, hogy mind a támadás, mind a védekezés megfelelő mozdulatai automatikusak legyenek. Amennyiben már jól megy a támadó-védekező mozdulatsor, akkor lehet megpróbálni párban a küzdelmet. Egymással szemben állnak a párok olyan távolságra, hogy közöttük egy bothosszúságnyi táv legyen. Kő, papír, olló játékkal eldöntik, hogy ki lesz a támadó. A párok egymással szemben nyugalmi helyzetben, kis terpeszben állnak. A támadó elkiáltja magát: „Hi!” Ez a jel arra, hogy támadni fog, mégpedig ütéssel. A botjával a fentebb leírtak szerint, megtámadja a szembenállót, aki erre a fentebb leírt módon hátralépve, a botját elöl magasan tartva kivédi az ütést. Ezután mindketten visszaállnak az alaphelyzetbe. A másik kiáltja el magát, és a támadás-védekezés most szerepcserében jön létre. Igen fontos, hogy a megfelelő begyakorlási szintig a mozdulatok lassúak legyenek (13. kép).

A vágás támadásának előkészítését már az előzőekben kifejtettük, ezért most itt csak a védekezés formáit részleteznénk. Mivel a bot itt nem függőlegesen „jön”, ezért az előző védekezési forma itt nem használható. A bot vízszintes támadását csak függőlegesen tartott bottal lehet hatékonyan elhárítani. A védekezés kiinduló helyzete ugyanaz, mint az ütésnél. Itt azonban figyelembe kell venni, hogy a támadó bot jobb, illetve bal irányból is „jöhet”. Ezért elsősorban azt kell felismerni, hogy melyik oldal felől érkezik a bot. Azzal a lábbal, amelyik oldaláról jön a bot, hátul keresztbe támasztunk nyújtott térddel, a törzs kissé elfordul a támadó bot irányába, a combokon lévő kezek pedig a botot függőlegesbe emelik úgy, hogy a támadás oldali kéz legyen felül. Ezzel a stabil állással tulajdonképpen szembekerülünk a támadó bot lendületével, és a hátul lévő láb a támasztással kifogja annak erejét, energiáját. A páros küzdelemben a vágást mindig a „He!” kiáltással jelezzük. A gyakorló formája ugyanaz, mint az ütésnél: kisorsoljuk a kezdőt, és lassú mozdulatokkal begyakoroltatjuk mindkét szerepet. Nagyon vigyázni kell egymás ujjára, semmiképpen nem erőfitogtatásról, hanem ügyességről van szó! Amelyik gyermek nem tudja, vagy nem akarja tiszteletben tartani ezt az elvet, attól meg kell vonni a lehetőséget a gyakorlásra, a botját pedig el kell venni. Végezetül, lehet a két támadó szót használni úgy is, hogy a támadónak a támadó szó kimondását követően csak azután támadhat, ha látja, hogy a küzdőtárs felfogta a támadás formáját. Ekkor lehet a támadást kezdeményezni, de sosem erőszakosan vagy fenyegetően.

 

6. Táncos produktum

Az öt kis kockából álló tánckereszt egy, a tánctanításban elterjedt, tanulást segítő forma, amelynek nagyon sokféle felhasználási lehetősége van. Mi a keresztben egyrészt a téri tájékozódó képességeket, a saját és konstans térirányokban végzett egyszerű mozdulatformákat, valamint azok mozdulatkötési és zenei lüktetéséhez való igazításának gyakorlását alkalmazzuk. További feladat a zenei lüktetés és a mozdulatkötések egymáshoz igazítása. Mivel a táncfilmen elég egyszerűen lehet követni kétféle mozdulattípus – ugrás és gesztus – egyidejűségét és egymásutániságát, ezért egy fontos, harmadik elemre itt érdemes kitérni. Ez a mozdulatsorok szerkesztését jelenti a kompozíciós elv szerint, nevezetesen a bevezetés, tárgyalás, befejezés felépítését, egyéni képességek szerint. Láthatjuk, hogy a 6 + 2 tagú mozdulatformálás miképpen szakaszolja a gondolkodást a mozdulatsorok lehetőségében, amelybe nagyon hamar beleszoknak a gyermekek, sőt kimondottan élvezik a saját ötleteik megvalósítását. Itt lehet először azt a