A hatékony szivacskézilabda-foglalkozások kapcsán különböző pedagógiai, didaktikai elveket, szempontokat (és hozzájuk kapcsolódó módszertani megoldásokat) alkalmazunk. Ezek között szerepel például a fejlettség- és fejlődésközpontúság elve, amely többek között a differenciálást, a kihívást jelentő, de teljesíthető feladatokat foglalja magába. Ilyen az inkluzivitás elve, ami az egyéni különbségek elfogadásáról, a toleranciáról, befogadásról szól a testnevelésórákon. A szivacskézilabda-foglalkozásokat meghatározó egyik legalapvetőbb elv a pozitív tanulási környezet kialakításának elve.

A pozitív tanulási környezet az a környezet, amely minden tanulónak biztosítja a biztonságos, egyenlő tanulási esélyt nyújtó, motivált, aktív részvételt a foglalkozásokon. Számos összetevőjéből ebben a fejezetben az alábbiakra térünk ki: 8

• Tanulási környezet, tanulásszervezés, osztálymenedzsment fogalma

• A pozitív oktatási környezet kialakításának feltételei

• A szivacskézilabda-foglalkozások szabály- és szokásrendszere

• A fegyelmezés alapelvei

 

8 A testnevelés foglalkozások didaktikai alapelveiről bővebben Csányi Tamás könyvében olvashat.

TANULÁSI KÖRNYEZET, TANULÁSSZERVEZÉS, OSZTÁLYMENEDZSMENT FOGALMA

A tanulási környezet kialakítása tulajdonképpen egyet jelent a tanulásszervezéssel. A tanulásszervezés pedig nem más, mint a tanuláshoz szükséges:

• munkaformák kialakítása (foglalkoztatási formák, személyi feltételek);

• eszközök használatával kapcsolatos szervezés;

• tanóra időbeosztása;

• fegyelmezés (a tanulók magatartásának szabályozása);

• érzelmileg és fizikailag biztonságos környezet megteremtése és fenntartása.

• A pozitív oktatási környezet ezen szempontok együttes, tanulást elősegítő, eredményes kialakítását és fenntartását jelenti.

A POZITÍV OKTATÁSI KÖRNYEZET KIALAKÍTÁSÁNAK FELTÉTELEI

A pedagógus tevékenységét illetően a tanulási környezet kialakítása kétfajta összetevőre bontható.

Vezetői, ún. menedzsment-összetevő

• A rendezett, fókuszált gyakorlás feltételeinek kialakítása

• A hatékony óraszervezés kereteit adja (feltételek, szokások, szabályok, protokollok)

• Nincs közvetlen kapcsolatban a tananyag tartalmával

Tanítási/oktatási összetevő

• A mozgástanulás, tartalomfeldolgozás, gyakorlás eljárásai

• Pedagógusi kommunikáció és visszajelzés

Míg a vezetői összetevő a gyakorlás körülményeinek megteremtésére fókuszál, addig a tanítási a gyakorlás minőségi jellemzőit határozza meg, azaz hogy milyen gyakorlat, milyen ismétlésszámmal, milyen tudatosítással stb. jelenjen meg a foglalkozáson.

A vezetői összetevő részeként a biztonságos környezet kialakítása az egyik legelső feladatunk.

A fizikailag biztonságos környezet elemei:

• baleset-megelőzés;

• megfelelő eszközök biztonságos használatának ismerete;

• a tanulók saját és mások épségének védelme.

Az érzelmileg biztonságos környezet elemei:

• feladatok helyes végrehajtását, hatékony tanulást, sikerérzést és pozitív élményeket elősegítő megnyilvánulások a pedagógus részéről;

• bátorító, segítő kommunikáció – a pedagógus és a tanulók részéről egyaránt.

A biztonságos környezet kialakításának részeként fontos szerepet kapnak az ún. protokollok, vagyis tanulásszervezési szabályok, rutinszerű megoldások. Ezek előre meghatározott és elsajátított szokások és szabályok, amelyek a tanulásszervezésre vonatkoznak, és amellyel minden résztvevő tisztában. Alsó tagozaton a protokolloknak nagy szerepük van az érzelmileg és fizikailag biztonságos környezet kialakításában. Egyrészt az óra hatékony szervezése kapcsán (kevés „üresjárat”), másrészt a magatartás-szabályozásra vonatkozóan (előre meghatározott, megbeszélt elvárások, szabályok és következmények). Ide tartozik még a váratlan krízishelyzetek kezelése is (pl. sérülés esetén „varázskézzel”, kézrátétellel rögtön „gyógyítjuk” a tanulót).

A protokollok kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy a szivacskézilabda-foglalkozásokon – a testneveléssel megegyezően – a pedagógus megnyilvánulásai során teljes személyiségével hat a tanítványokra. Éppen ezért fontos a sportos megjelenés, az aktív részvétel az órán, az egészségtudatos magatartás kommunikációja. A pedagógus részéről elengedhetetlen a magas szintű szakmai tudás, az önbizalom, a befogadó szemlélet, az empátia, a tolerancia és a támogató, bátorító kommunikáció (asszertív kommunikáció – 47. ábra).

A SZIVACSKÉZILABDA-FOGLALKOZÁSOK SZABÁLY- ÉS SZOKÁSRENDSZERE

Általánosságban elmondható, hogy célszerű az alábbi területeken kialakítani egy olyan szokásrendszert, ami minden tanuló számára világos, segíti a tanulási folyamatokat és a szivacskézilabda kapcsán rögzített célok megvalósulását, és ami fenntarthatóan, következetesen betartható mindenki által (beleértve a pedagógust is).

Öltözői szokásrend

• Ügyeljünk a rendezettségre, az öltöző célszerű kihasználására (pl. fogasok használata, helykihasználás)!

• Az értékek leadása a pedagógusnak jól bevált módszer.

• Ne legyen „öltöző felelős”, mindenki a saját holmijáért feleljen!

• Alkalmanként már az óra megkezdése előtt lehet beszélgetni a gyerekekkel – ennek a bevonás és a motiválás szempontjából nem elhanyagolható a jelentősége.

Belépés a terembe/kilépés a teremből

(Tradicionális kontra aktív órakezdés)

• Nagyság szerinti tornasor helyett félkört, szétszórt alakzatot, állásban, ülésben, törökülésben, előre kihelyezett bóják mögé történő, stb. elhelyezkedést használjunk! (lásd Helyezkedés)

• Az órát érdemes interaktív beszélgetéssel kezdeni (ráhangolódás, figyelemfókuszálás).

• A gyerekek izgatottak az óra előtt, ezért érdemes az első pillanattól kezdve aktivizálni őket, aktív órakezdést választani! (Pl. aki belép, felvesz egy labdát, majd jobb és bal kézzel váltogatva szabadon vezeti.)

Az aktív órakezdés a legjobb módszer a motiváció kialakítására és a fegyelmezetlenség elkerülésére.

Az óra végén

• A tanultak átismétlése, tudatosítása nagyon fontos.

• Ügyeljünk rá, hogy tanítványainkat pozitív érzelmi állapotban engedjük el!

Feladatok elindítása/megállítása

A gyakorlatok indításának és megállításának módja az osztálymenedzsment egyik legalapvetőbb kérdése.

• Használjunk egyértelmű jelzéseket (pl. síp, taps, utasítás)!

• Ügyeljünk rá, hogy a feladat ismertetésénél a figyelem ránk fókuszáljon (pl. mindenki két kézzel fogja a labdáját, miközben tekintetével és törzsével a pedagógus felé fordul), viszont a végrehajtás és gyakorlás közben hagyjunk elég időt, hogy tanítványaink próbálkozzanak! (Nem kell minden hibát egyből javítani.)

• Sorakozójátékok, szoborjátékok kiválóan alkalmazhatók. (Megálláskor a pedagógus felé kell fordulni.)

• Minden feladat jelzésre induljon! (Kerüljük a síp túlzott használatát!)

• Használjunk zenét! (Amíg a zene szól, addig kell a feladatot végezni.)

• Az „amikor azt mondom, hogy…”, „ha meghalljátok ezt a jelzést…” kifejezések javasoltak.

• Vezényszavak helyett használjunk utasításokat!

A tanulóközpontú, 21. századi testnevelésnek el kell szakadni a személytelen, parancsoló szokásoktól!

Eszközhasználat

Az eszközök komoly motivációs tényezők, de túlzott izgatottságot is kiválthatnak, ezért nagy odafigyelést igényelnek.

• Ha tehetjük, készítsük elő a szükséges eszközöket! (Nem tanácsos ezeket egy helyről, egyesével kiosztani.)

• Az eszközök felvételét építsük be az aktív órakezdésbe, és hagyjunk egy kis időt arra, hogy szabadon, de kontrolláltan használják őket! (A gyerekek alig várják, hogy használhassák őket.)

• Vonjuk be a tanulókat az eszközök ki- és elpakolásába! (Lehetséges pl. „tesifelelősökkel”, de fontos, hogy – lehetőség szerint – mindenki egyenlő arányban vegyen részt ebben a feladatban.)

• A rendelkezésre álló eszközöket minden esetben igazságosan osszuk meg a tanulók között! (Pl. a legjobb labda mindenkinél legyen egy kicsit.)

• Mindig adjunk feladatot az adott eszközzel – ezzel megelőzzük a fegyelmezetlenséget!

Helyezkedés

Az óra hatékonysága szempontjából kulcskérdés, hogyan helyezkedünk a teremben.

• Mindig lássuk az egész csoportot! („Hát a falhoz!”)

• Mozogjunk sokat! Minden tanulóhoz kerüljünk közel, hogy érezzék figyelmünket, bátorító jelenlétünket!

• A gyakorláshoz azt az alakzatot válasszuk, amely a leggyorsabban kialakítható és a leghatékonyabb! (Pl. szétszórt alakzat egyéni, labdás ügyességfejlesztéshez helyben; kétsoros vonal a két oldal- és alapvonal közötti feladatokhoz.)

Mindig ügyeljünk rá, hogy úgy alakítsuk ki a gyakorlás helyszíneit, hogy egy időben a lehető legtöbb tanuló lehessen aktív, végezhesse a feladatot – minél több végrehajtásra, minél több labdával történő érintkezésre van szükség!

Pár- és csoportalakítások – módszertani javaslatok

A testnevelésórákon vagy sportfoglalkozásokon sokszor alakítunk ki olyan foglalkoztatási formákat, ahol pár- vagy csoportválasztásra kerül sor. Számtalan konfliktushelyzet alakulhat ki, ha rosszul választjuk meg a csoportalakítási eszközünket. A következőkben javaslatot szeretnénk tenni, hogy hogyan érdemes a foglalkozásokon a különböző csoportalakítási módszereket alkalmazni. Ezt az áttekintést Csányi Tamás, Révész László (2015): A testnevelés tanításának didaktikai alapjai – Középpontban a tanulás. 1. kiadás. Magyar Diáksport Szövetség, Budapest könyve nyomán közöljük.

A játékhoz történő csapatválasztásnál biztosan van mindenkinek legalább egy negatív élménye, amikor a nyílt csapatkapitányos választást részesítette előnyben a pedagógus. Ilyenkor az osztály legügyesebb és/vagy legmegbízhatóbb tanulói (csapatszámtól függően) egyesével vagy kettesével választják az osztálytársaikat a csoportjaikba. Egyre fogy a tömeg, és a végén szinte minden alkalommal a kevésbé ügyes, vagy éppen beilleszkedési nehézségekkel küzdő tanulók maradnak. Rendkívül nehezen kezelhető pedagógiai szituációk jelennek meg, az eljárásnak szinte természetes velejárói a viták, a kirekesztő magatartás megjelenése, az utolsók elutasítása. Ezen a helyzeten csak ront, ha a gyengébb képességű vagy a közösségben kevéssé elfogadott tanulókat jelöljük ki kapitányokká. Ha a minőségi testnevelés és azon belül is a sportfoglalkozásokon az esélyegyenlőségre és érzelmi biztonságra törekvő szemléleti kerete vezeti a pedagógiánkat, akkor kerüljük el a nyílt csapatkapitányos választást, és törekedjünk olyan alternatív megoldások alkalmazására, amelyek közösségépítő, és nem közösségromboló, önértékelést rongáló hatásúak. Fontos kérdésnek tartjuk tehát, hogy milyen módon lehet a diákok aktív bevonásával, szociális értelemben is produktív módon párokat, csoportokat alakítani.

A pár- és csoportszervezés eljárásai többféle szempontból rendszerezhetők.

Előre meghatározott párok, csoportok alakulnak a pedagógus döntése alapján.

• Ilyenkor a pedagógus az óra előtt alakítja ki az adott tevékenységhez szükséges párok/csoportok név szerinti összetételét, majd a kész csoportbeosztást kifüggeszti a tornaterembe egy megszokott helyre. Amikor időszerűvé válik, a pedagógus felolvasással sorolja be a gyerekeket, vagy a kifüggesztett beosztás alapján egyszerűen mindenki megtalálja a csoportját.

• A csoportok összetétele a céljainktól, a tananyag természetétől függően változhat. Figyelembe vehetjük a baráti kapcsolatokat, szociális tényezőket, a képesség és készségszinteket (mozgásügyességet), a testalkati tényezőket (például torna- vagy küzdőgyakorlatok esetében ilyen a testtömeg, a testmagasság, az erőszint) vagy az adott feladattal kapcsolatos tudásszinteket.

Előre meghatározott párok, csoportok alakulnak a diákok döntése alapján.

• Jellemzően a több fős csoportok kialakításánál célszerű az alkalmazása annak a metódusnak, amikor az előre kijelölt csoportvezetők az óra előtt, egymás között tanácskozva választják ki a társaikat. Összeírják a neveket, majd az óra folyamán felolvasással magukhoz hívják a választottjaikat. Fontos, hogy mindenki szerepeljen a csoportokban (senki ne maradjon ki).

• Az összeírás vagy kiválasztás tanóra közben is megtörténhet, amíg a többiek valamilyen feladatot végeznek vagy játszanak.

Párok, csoportok kialakítása a véletlen (szerencse) vagy kvázi véletlen alapján.

Lehetőségünk van a szerencsét segítségül hívni a pár- és csoportalakításokkor. Általános tapasztalat, hogy a vak szerencse által eldöntött szituációkat a gyerekek elfogadják és tiszteletben tartják.

Az óra előtt, a bemelegítés közben vagy közvetlenül a feladat előtt valamilyen jelzéssel jelöljük meg a diákokat. A jelzés célszerűen egy eszköz (labdaszín, -típus), karszalag (szín), jelzőtrikó (szín), jelzőszalag (szín) vagy bármilyen jól elkülöníthető jel legyen. A jelölés lehet véletlenszerű vagy tudatosan irányított. A tudatosan irányított, kvázi véletlenszerű megoldás azt jelenti, hogy bár a gyerekek számára véletlennek tűnik a pár vagy csoportalakítás, a valóságban a pedagógus előre kitalálja, hogy ki kivel kerüljön össze.

Véletlenszerű eljárások az alábbiak.

• A legközelebb álló társat kell választani.

• Párválasztás 3 mp alatt. (A pedagógus hangosan elkezd számolni háromtól visszafelé, ezalatt párt kell találni).

• Azonos tulajdonság: születési hónap, csillagjegy, hajszín, hajhossz, szemszín, cipőszín…

• Olyan társ választása, akivel ma még nem dolgozott együtt az illető.

• Azok alkotnak párt, akik együtt ül az osztályteremben.

• Olyan párt kell találnia a tanulónak, akivel, úgy érzi, hatékonyan tud együttműködni.

• A csapatkapitányokhoz névsor szerint kerülnek a tanulók.

• A csapatkapitányok választhatnak névkártyákat vagy napló szerinti sorszámokat húzva kalapból.

Természetesen számtalan egyéb, kreatív ötlet is felmerülhet.

A testnevelésórák vagy sportfoglalkozások kiváló közösségépítő lehetőséget rejtenek magukban, amelynek egyik kulcsmomentuma, hogy ki, kivel és milyen sűrűn dolgozik, játszik együtt. Célunk, hogy sűrű párcserékkel, óráról órára, sőt néha feladatról feladatra más és más párral dolgozzanak tanulóink. Ha az első testnevelésórától vagy sportfoglalkozástól kezdve természetes a diákjaink számára, hogy mindenki összekerülhet mindenkivel, és hogy a cserék viszonylag rövid időn belül bekövetkeznek, hosszú távon kevesebb probléma fog felmerülni a „ki kivel legyen együtt” kérdésben.

A csoportalakítások kapcsán mindenképpen ki kell térnünk a csoportok összetételére. A csoportok lehetnek heterogének és homogének. Heterogén csoportok esetében egy-egy csoportban különböző tudásszintű tanulók dolgoznak, míg homogén csoportok esetében közel azonos tudásszintű csoportok kerülnek össze. Mindkét csoportalakítási lehetőségnek megvannak az előnyei és a hátrányai. Egy-egy tornaelem oktatásakor például a gyakorlatok adaptálása az egyéni tudásszinthez, a különböző nehézségű rávezető vagy kényszerítő gyakorlatok indokolhatják a homogén csoportok alakítását. Egy kisjátéknál viszont fontos szempont, hogy lehetőség szerint heterogén csoportok alakuljanak ki. A foglalkozásokon lehetőség van olyan oktatásszervezési formára, amikor a gyerekek több feladat közül választhatnak önállóan. Optimális esetben a tanulóknak is képessé kell válniuk önmaguk kiválasztani, hogy melyik csoportban gyakorolnak, mely gyakorlatok megfelelők számukra, hiszen tisztában kell lenniük előrehaladásukkal, képességszintjükkel, hiányosságaikkal és erősségeikkel. (Pedagógiailag ez a legjobb megoldás.) Így minden tanuló a tudásszintjéhez közeli gyakorlatot tud végezni. A csoportok között azonban célszerű átjárhatóságot biztosítani. Aki ráérzett az adott feladatra, mehessen a nehezebb feladatra, aki pedig mégsem birkózik meg a feladattal, kerülhessen át egy könnyebb gyakorlatra, csoportba. A különböző méretű, tömegű, magasságú, nehézségű eszközök egyaránt megkívánhatják a homogén csoportokat (tömöttlabda tömege, fitball-labda nagysága…). A lehető leginkább egyénre szabott fizikai terhelés érdekében megfelelő megoldás, ha terhelhetőség szempontjából alakítunk homogén csoportokat. Nagyon kell azonban ügyelnünk arra, hogy ne alakulhasson ki olyan szituáció, amely rendszeresen képesség, vagy készségszintek szerint különíti el a tanulókat. Nem egyszer tapasztaltuk már saját gyakorlatunkban is, hogy a testnevelésórán rendszeresen elkülönítve dolgoztak a nagyon ügyesek és a kevésbé ügyesek. Ennek a megoldásnak sokkal több negatív hozadéka van, mint pozitív, hiszen hosszú távra képesség vagy készségszintek szerint szelektálja a tanulókat, ami a kompetenciaérzet és az önbizalom csökkenését, végső soron a belső motiváció mérséklődését eredményezi.

Csoportalakító a sportágra jellemző számok használatával (pl.: kézilabda)

A pedagógus/edző számokat mond/mutat, amelyek kapcsolatban vannak a kézilabdával (6, 2, 3, 4, 7), a résztvevők olyan létszámú csoportokat kell, hogy alkossanak, amilyen szám megjelenik, vagy elhangzik. Akiknek nem jut csoport, azok befutnak a mentőkörbe (a mentőkör a testnevelő által kijelölt hely), és ott alakítanak csoportot. Ha a mentőkörben egy tanuló egyedül marad, akkor bekapcsolódhat egy szabadon választott csoportba.

Variációs lehetőségek: a pedagógus/edző kóddal lát el egy számot (pl. „büntetődobás távolsága” = 7, „kiállítás” = 2 vagy „szaggatott” = 9), és az elhangzó kódnak megfelelően kell a csoportokat kialakítani.

A pedagógus kérheti, hogy minden körben próbáljanak olyan csoportot alakítani, akik még nem voltak együtt egy csoportban.

További variációs lehetőség: Fuss az adott vonalra, és kézfogással alkosd meg a létszámot!

Színes-számos csoportalakító

A területre kétszínű pionokat/bójákat helyezünk, amik a csoportalakítás középpontját fogják jelezni. Ha a pedagógus páros számot mond vagy mutat, akkor az egyik színű bójánál (például piros), a páratlan számnál pedig a másik színű bója (például kék) körül kell kialakítani a testnevelő által kért számú csoportot.

Variációs lehetőségek: a bójáknál nyújtó/erősítő/kooperatív gyakorlatok végezhetők (pacsi, fűrészelés), ezen kívül meghatározható a befejező helyzet (ülés, fekvés), ütközőgyakorlatok stb.

Születési hónap szerinti csoportalakítás

A csoportokat úgy alakítjuk ki, hogy születési hónap szerint kell egy sort alkotniuk. A sor elején a januárban a sor végén pedig a decemberben születettek álljanak. A képző januártól négyesével (vagy a kívánt csoportlétszámnak megfelelően) jelöli ki a csoportokat.

Puzzle csoportalakítás

7 db 4 fős csoport kialakítása: 7 db kézilabdával (bármivel kapcsolatos) kapcsolatos képet 4 felé