Létszám: 4-8 fő/csapat
Terület: létszám- és tudásfüggő
(4 fős csapatoknál 8 × 8 m-es terület)
Eszköz: csapatonként egy labda
A két csapat egyike a pályán szétszórt alakzatban helyezkedik el (védők), míg a másik csapat (támadók) egy meghatározott pont mögött sorakozik. Az első támadó tanuló játékba hozza a labdát (gurítja, elüti, dobja, rúgja, …), és elkezd körbefutni a kijelölt pályán. Ez alatt az idő alatt a védő tanulók megpróbálják minél hamarabb elkapni a labdát és körbe adogatni (passzolni). Abban a pillanatban, hogy az utolsó tanuló is birtokolja a labdát, a futó tanulónak is meg kell állni. Cél: az adogatás alatt minél több kört megtenni. Miután a támadó csapat minden tagja dobott (rúgott, ütött…) és futott, térfélcsere következik. Az a csapat győz, amelyik a futó tanulók egyéni eredményeinek összege alapján több kört teljesített.
MÓDSZERTANI AJÁNLÁSOK, MEGJEGYZÉSEK
►Csak a teljes köröket számoljuk!
►Amennyiben nagy terület áll rendelkezésünkre, bázisokat kialakítva oszthatjuk részeke a teljes kört. Ekkor azt számoljuk, hogy hány bázist tudtak a támadó tanulók elérni.
►Hívjuk fel tanítványaink figyelmét, hogy a megfelelő erejű és pontosságú átadás mindig gyorsabb, mintha labdavezetéssel vagy futással juttatnánk el a labdát a társhoz! Alakuljon ki az igény az átadásra – és ezzel együtt a labdanélküli emberek helyezkedésére – a jobb és hatékonyabb átadások érdekében!
Variáció(k)