Létszám: teljes csoport párokban
Terület: páronként 3 × 3 m-es terület
Eszköz: páronként egy labda
Ki az erősebb? A párok egymással szemben állnak fel, a labdát mindketten két kézzel tartják. A feladat során megpróbálják a másik kezéből „kiszakítani” a labdát, miközben húzó és toló mozdulatokat végeznek, végig szembe maradva a társsal
Told ki! Ebben a verzióban fejenként egy labdára van szükség. A feladat során csak a kézben (test előtt vagy fej felett/előtt) tartott labdák érintkezhetnek, amellyel a társat ki kell tolni a kijelölt területről.
Állj fel! A tanulók leülnek a talajra egymásnak háttal úgy, hogy a labdát beszorítják hátaik közé. Úgy kell felállniuk (majd leülniük), hogy a labda ne essen le közülük. Ugyanezt a feladatot próbálják megoldani úgy is, hogy a kiindulási helyzetben hason fekszenek a tanulók, és a homlokuk közé szorítják a labdát. Ha felállás és a leülés (vagy lefekvés) könnyedén megy, akkor felállás közben a társat próbálják meg kitolni az előre meghatározott területről.