A tanulók két sorban állnak fel egymással szemben. A pedagógus a két sor között a sorok elején áll. Feldob egy labdát (fitball, gumilabda, kézilabda, kosárlabda, teniszlabda), amit a tanulóknak addig kell eltalálni, amíg az le nem esik, tehát még a levegőben (vigyázva, hogy a szemben álló sort ne találja el).
Létszám: 2 db 5-6 fős csapat
Terület: 10 × 20 m-es terület
Eszköz: 1 fitball, 4-4 labda csapatonként
Két csapat, kettes oszlopban, egymással szemben feláll körülbelül 7-8 méteres távolságban. A két csapat első két emberénél legyenek a labdák. A pedagógus vagy játékvezető a csapatokhoz képest középen, kissé oldalt állva feldobja a labdát, amit a levegőben, vagy második pattanásig lehet eltalálni. Aki eltalálta pontot kap. Ezt követően a következő páros lép előre az újabb feldobáshoz.
Variáció(k)
MÓDSZERTANI AJÁNLÁSOK, MEGJEGYZÉSEK
►Ügyeljünk rá, hogy fejmagasság alatt már ne lehessen eltalálni a labdát, ezzel elkerülhetjük a szemközti csapat eltalálását!